Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-25 / 174. szám
6 Szakonyi Károly: QL ij á ír i Nagyon meleg az este. Az alkony fáradt foszlányokban hull az égből s fennakad a poros akácokon. — Jani! Janiii !... Vékony, asszonyt kiáltás. Végigröppen a szétszórt, apró házak között és beiéiül a Holtágba. Evező csobban a fekete víztükörben. Csípős füst száll laposan, szerteoszlik, mintha a hajógyárból kihuppogó ütések vernék szét. — Janiii !.;; Az asszony a ház előtt áll, könnyű nyári ruhában, meleg szél mozgatja szoknyáját. Hívja a fiát, kiáltozva, de nem mérgesen. Apró gyerek fut elő maszato- san a parti pocsolyákból. — Mosdani és egyél! — mondja az anyja. Laposat ver a fenekére. — Megy apád ... Már mellette áll az ember. Vászonkabátja csak félvállán, feje födetlen. Táska húzza a bal kezét. — Na gyeride és puszit! Ide is ... De mocskos vagy! — Halásztunk —, magyarázza a gyerek; átfonja guggoló apja nyakát és nyálazza frissen borotvált arcát. — Eriggy, fogadj szót anyádnak!— Utána néznek mindketten, az ember megvakarja az óllát, felpillant a gyár felé. — Hosszú lesz az éjjel... — Keveset aludtál délután. —, mondja az asszony; s talán véletlenül: a partra pillant. Csónak siklik a sekélyre, egy férfi, mintha csak árny lenne, kilép a csónakból, láncot vet egy kiálló gyökérre; aztán elballag a halászcsárda felé. — Meg kellett csinálnom azt az ágyat... Nyikorgott. — Elmosolyodik János, az asszonyra tekint. — Mindig felébredt a gyerek... — Lassan arra fordul ő is, amerre az asszony néz. Valaki ott az éggel egybevesző dombon megáll. Mintha erre figyelne, mintha őket nézné. Csillagok fogják körül fekete alakját; — Ilon! — szól hirtelen fáradttá lett hangon János. Az asszony visszakapja tekintetét. Kicsit mosolyog. — Igen ... az ágyat. De minek? — Reggel nem alszom el mindjárt, Ilon —, mondja az ura. Erős kezével a felesége karja után nyúl kedvesen. — Sok a munka és hosszú az éjjel .;. — Köhint, zavartan fellöki a másik vállára is a kabátot, a nyitott konyhaajtóhoz lép, még egyszer benéz. Odabenn mosdik a gyerek, locsolja magára a vizet, prüszköl. Az ember elmosolyodik, indul. — Ilon!... mondja. Az asz- szony odamegy hozzá megöleli, megcsókolja a száját. Nagyon forró az este, holdfény lesz, tiszta meleg, fülledt éjszaka. — Na, megyek —, bontja ki magát János az asszonyi karokból. Int, elballag a puha fü- vön. Hagyja, hogy szájáról felszívja az éj az asszony csókját. Fél óra múlva acéllemezek rozsdapora ül az ajka köré. Az asszony enni ad a gyereknek, lámpafénynél lefekteti, ráhajol a kiságy rácsára. Mesél. — Volt egyszer egy almafa, szép, piros gyümölcsöket termett. Roskadásig tele volt. A kertésznek kellett volna leszedni mind. mert az övé volt a fa. Az almák majd kicsattantak az élettől. Eső hizlalta, nap édesítette ... És a kertész mindig elindult, hogy leszedje a gyümölcsöt. De útközben ezer munkája akadt. Szerette a kertjét, nem akarta elhanyagolni... De az almafa már alig bírta terhét ... Hát csak nem fogja leszedni más?!..;. Már alszik a fiú. Ilon feláll, magának is megágyaz. De nem hívja az ágy. Csak hánykolódna egyedül. Szerda. Ma még csak szerda... Eloltja a villanyt. A hold már feljött, világos foltok támadnak az éjszakában. A konyha fojt, ki keli tárni az ajtót. Ki kell ülni a küszöb elé. Most megy a sétahajó. Színes lámpafürtöket tükröz a víz. A hullámok zenét vetnek a partra. Sűrű, fullasztó lesz tőle az éj. Hon karja mozdul: ölel. A hangokat öleli s a sötétséget. Nyújtózik, hátraveti elbontott, szőke haját. Szúnyogok dongnék a füle körül. Elvész a zene. Gyorsan úszik lefelé a hajó. — Anya! — nyöszörög benn a gyerek. — Vizeet!..: non nem mozdul. Nem hallja; nyújtózva nézi az eget. Dobol valami, mély puha hangon H dobol. Néha kék, csillagszórófényeket lök az égre a gyár. Valaki jön a dombról. Most dudál a gyár is. Tíz óra, vált a műszak. S hogy csend lesz ismét, hallani a csobbanó hullámokat a partról. Mintha már régóta tartana az éjszaka. A percek lomhák, mint a szárazságban a békák. Reggel jön az ura. Hat óra után nem sokkal már itthon is van. Lerúgja bakancsát, a székre dobálja ruháit. Alszik. Az ablaktáblákon kék papír: hús a szoba. Ha mellébúvik, mordul egyet. .. Egyszercsak ott áll Ilon előtt valaki, a dombról jött talán a sötétből. — Jó estét. Ilon. — Jó estét, Gyuri ... Felhők jönnek, már nem olyan fénylő a hold. Gyuri a sarkára guggol, füvet tép, rágcsálja. Fehér ingben van, látni, villog a homályban. — Éjszakás? — kérdi. Ilon néni szólt mindjárt. — Ne kérdezd legalább —, mondja csendesen, nyugtalanul. — Lent a csónak —, mondja Gyuri. Huszonöt éves, húsos szájú, kis tömpe orrú, vállas fiú. Bokszoló. Az asszony hallgat. Erős dobolást hall megint. Már megereszkedett a nyújtózástól, karját a mellére szorítja, keresztbe. — Meleg az éjszaka, Hon. A vízen hűvös van. — Minek jöttél? — Nincs szebb, mint éjjel csónakázni... — Minek jöttél?! — Odaát a szigeten hevertem délután. Két szarvasbogár verekedett a bokor tövében. Figyeltem. A fűben ott lapult a nőstény. — Minek jöttél?!!... — Az erősebb győzött. A nőstény vele ment. Ilon felugrik: — Eridj! Nem hallod?! Takarodj! A ház falához lapul Hon és sziszeg, riadt, tág a szeme. Majd’ megsiketíti a mély, erős dobolás. A fiú lassan feltápászkodik a földről. Kiköpi a füvet, két karját az asszony feje mellett nekitámasztja a falnak. — Mit akarsz — suttogja az asszony —, ő szeret! — Én jobban szeretlek, Ilon. — 0 dolgozik ... Nagyon sok a munkájuk ... nagyon nehéz a munkájuk. Két hajót... augusztusig Fáradt. Itthon is dolgozik. Csak fáradt... Gyuri az arcába nevet. — Bolond ember dolgozik rogyá- sig Ilon! Hon ellöki a fiú karját és kiszökik oldalt De Gyuri utánakap, előbb szorosan megmarkolja a csuklóját majd gyengéden a fűre ülteti az asszonyt — Én is elmegyek dolgozni —, mondja Ilon. — Mér nagy a gyerek. — ö akarja? Mi? Háhá! Talán nem tud eltartani? — KöCSUKA ZOLTÁN József Attila-díjas műfordító, költő. Zichy falván született, 1901- ben. Volt villamoskocsi-vezető, különféle lapok szerkesztője, minisztériumi osztályvezető. Pécsett jelent meg az első meséskönyve és verseskötete. Műfordításaival jelentős munkát végzett a délszláv irodalom megismertetésében. Lefordította többek között lvo Andric műveit és M. Kriza novelláit (19 57. és 1963). 1963-ban hagyta el a nyomdát A jugoszláv népek irodalmának története című könyve. Az utóbbi években megjelent önálló verseskötetei: Buzgó kiáltás (1958.) és Piros Pünkösd Pécsett (1959). Műfordítói munkásságáért az idén a József Attila-díj első fokozatával tüntették ki. Cntberebb arcú táj Nád zizzent itt & tó körül még harminc év előtt, glédában grófi almafák álltak s bolyhos mezők. S habár a nedves, rossz lapályt — kellett a pénz nagyon — eladta sorra már a gróf. itt fönn a dombokon Diósd felé, a domb alatt a gir be-görbe út, mini kushadó, borzas kuvasz, alázatban lapult. Az erdő szélén tábla állt, büszkén és ridegen: a szent ligetbe — hirdette — nem léphet „idegen”. S most nézz körül, tiéd a táj. gyümölcsfák erdeje áraszt el dombot és lapályt, s a forrás csermelye még évek múlva is tilos vjlág volt és a nép nem kaphatott jó levegőt, fényt s lombot semmiképp. Nézd, arra lent a két üzem őrzi új életed. mint két munkásőr. úgy vigyáz a népes táj felett. Ezernyi gépe, mint a szív zúg egyre csak tovább, s a homlokán ott láthatod az ember csillagát. csövekben árad lefelé, s áldását ontja ott, hol rossz kutakban évekig csak zord halál lakott. S hogy újra erdő s lomb legyen ott fönn a dombokon, csak rajtad múlik, emberem, s összefogásodon. Emiit kórusban traktorok új daluk zengetik; együtt él munkás és paraszt, nap mint nap hirdetik. Vésd hát eszedbe múltadat jövödet ne feledd: tiéd a táj, tiéd az arca. és egyre emberebb. zelebb csúszik ültében az asz- szomyhoz. — Ha hozzám jönnél, arany lenne a sorod! Semmi dolgod ... A gyerek is úgy járna, ahogy akarod. A gyerek is jöhetne, érted? ősszel Bukarestbe megyek, aztán Varsó Prága ... talán Bécs ... Egyszer mindenhová eljutok, mindenkit kiütök, a legnagyobb leszek a világon !... Az asszony nézi, ültében ösz- szegörnyed egészen, úgy nézi Gyurit, aztán észrevétlenül hátrább húzódik. Gyuri beszél, tömzsi, vaskos öklét a holdfénybe tartja, forgatja; arca megnő az éjszakai világtól, hatalmas, durva nagy arc .., Az asszony felkiált: — Eridj! Menj, eridj innen! A fiú elhallgat, először nevetve néz Ilonra, de az asszony csak hátrál, merőn Gyurira szegezett tekintettel — Eridj! — sziszegi, s erre a fiú is elhagyja a nevetést. — Miért csapod be magad? — kérdi az asszonytól. — Tudom hogy vártál... Kurtán felnevet: — Te már nem tudsz engem elzavarni. Ilon felugrik, fut a ház felé, de utánakap a másik erős marka, megragadja a nő bokáját. Ilon élvágódik a fűvön. Forog némán, rángatja a lábát, hogy szabaduljon, de Gyuri veszekedett nevetéssel mászik utána és szorítja, szorítja. — Te! — mondja dühödten az asszony. — Te! Eridj! En- Sedj, te! — S kotorász kezével vaktában a fűben, kő, vagy gally után, hogy fájdalmat okozhasson ennek a bivalyerős férfinak. Hogy elfuthasson innen. Tégladarab akad a markába: Gyuri nevetése elveszi az eszet: — Nesze — és dobja, nem gondol semmivel; Egyet horkan a fiú, szorítása enged, lassan feláll. Tenyerét a bal arcához szorítja; Ilon a fűben tenyerei, úgy nézi riadtan. — Hát jó —, mondja tompán Gyuri. — Hát jó..s — És elmegy. Megint látni, hogyan villog a hegesztők kék lángja a bokrokon túl, a gyár felöl. Ilon nagysokára feláll, a házhoz tá- molyog. Csendes, forró az éjjel. Éles hangon brekegnek a békák a parton. Bent mocorog a gyerek, első álmából fordul át. Don meg- rázkódik, bemegy a házba, mint aki vesztett órákat akar jóvátenni, kapkodva, reszketőn vizet merít a mosdótálba, két tenyerét belemeríti s viszi a vizet az arcához. Sok, sok vizet, s mosdik, mosdik, míg haja, ruhája is csupa latyak lesz. VÉGH MIKLÓS Aratási emlék Dől a rend a partoldalon acél szisszen, s a barna hátakon veríték gyöngyözik. Az epet árnyék alatt cserépkorrsón enyhül a Nap, pihenő az árokparti fű, valahol messze dohog egy szérű. Újra szoknya suhan, kasza és kő pendül, téli leánykor marokra lendül..) ...lassan dél van már, kenyér illatú boglyákba gyűlik a tékozló nyár.
