Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-25 / 174. szám

«Otofts mnum mr art Ars 1965, július 35. Emlékeztető a harcos múltra A mozgalomnak élt Dékán}' rán harcost, aki az illegalitás János élvtárs, a Simontomyán éveiben is a bátrak között volt. nemrég elhunyt veterán kommu- A párt utasítására 1934. végén nista. Mozgalmi tevékenységét a Simontomyára költözött, ahol a bőripari munkások szakszerveze- bőripari munkások között fodytat- tében kezdte 1925-ben. Részt vett ta Budapesten megkezdett moz- a szakszervezet által vezetett galmi munkáját. A felszabadulás bőr- és cipőgyárosok ellen vívott uttjn a mozgalom élére állt, s harcban. Ott tanulta meg, hogyan átokkal az elvtársaikkal, akikkel kell harcolni a közvetlen, napi kapcsolatban volt, megalakították követeléseken túl, a szocialista a kommunista pártot, földet osz- jövőórt. tottak, irányították és resztvettek Az illegalitás éveiben harcos- a gyár, a község újjászervezésé- társaival többször állt az osztály- ben. Éveken keresztül volt a me- biróság előtt mert felemelte sza- gyei, majd a járási pártbizottság vát a dolgozók jogaiért tagja és á községi pártalapszerve 1933-ban huszonkét kommunista zet vezetőségi tagja, crpeszmun'kás ügyét tárgyalta a Élete, munkája példaképe volt budapesti királyi ügyészség, és a a kommunista ember életének. 6 elsőrendű vádlott között szere- Megrongálódott egészségi állapota pelt Dékány János elvtárs neve gem gátolta meg abban, hogy is. A nyomozás és a bűnjelek dolgozzék, a fiatalok példaképü- alapján 1933. július 10-étől kezd- ket tanítójukat látták benne, ve előzetes letartóztatásban volt: Dékány János elvtárssal a mun­állam és társadalmi rend erősza- kástnozgalom és Simontomya la­kos felforgatására irányuló vet- kossága a régi harcost veszítette ség címén. „A gyanúsítottak Bu- ej_ s kegyelettel őrzi emlékét, ak dapesten 1932. őszétől kezdve a míg élt, a pártot, a népet szol- Kommunisták Magyarországi Párt gálta. jának további kiépítésére, szerve- ' p zésére, tehát az állam és a tár­sadalom törvényes rendjének erő-' szakos felforgatására és megsem­misítésére különösen a proletár néven ismert társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalmat kezdeményeztek és vezettek oly módon, hogy a III. Internaoionálé kongresszusi irányelveinek, utas'"- tásainaik megfelelően alkalmazta- tási helyükön, a Columbia cipő­gyárban, ellenzéki szakszervezeti mozgalom elnevezés alatt kom­munista szervezkedés célkitűzését szolgáló szervezkedést indítottak meg. A gyár alkalmazottainak több­ségét a szervezkedésbe bevonták, részükre tagsági igazolványokat állítottak ki, tőlük heti tagsági járulékot szedtek. Ezen forradal­mi, ellenzéki mozgalom kereté­ben üzemi tanácsot, sztrájkbi­zottságot szervezték,- .rendszeres üzemi összejöveteleket tartottak, munkabeszüntetéseket készítettek elő és rendeztek meg, s ily mó­don szervezett, kollektív fellépé­sükkel nemcsak bérkérdésben, ha­nem a munkások félfogadása és elbocsájtása tekintetében, vala­mint termelési kérdésekben is minden befolyást és irányítást az üzemben magukhoz ragadták. A munkások között a forradal­mi ellenzéki mozgalom sajtóter­mékeit, valamint a kommunista sajtóterméket a Vörös Segély bé­lyegeket terjesztették, továbbá a III. Intemacionálé által előkészí­tett „antifasiszta kongresszuskor való képviseletük céljára a mun­kások között gyűjtést folytattak.” A harcokban gazdag múlt egy dokumentumát idézi a budapesti Királyi Üptószség 6352 szám /1933 k. ü. vádirata. Az osztálybíróság kegyetlen fe lelősségre vonása, a börtön és a megaláztatás sem rettentette meg Dékány János elvtársat, a vete­Áz ugandai miniszterelnök Yolgográdban Moszkva (TASZSZ) A szovjet kormány szombaton villásreggelit adott dr. Obote. Uganda miniszterelnöke tisztele­tére. A villásreggelin pohárkö­szöntőt mondott Alekszej Koszi­gin szovjet miniszterelnök, aki megjegyezte, hogy első ízben ér­kezett ilyen széles képviseletű küldöttség Ugandából a Szovjet­unióba. Koszigin kijelentette, hogy a két ország államférfiainak meg­beszélései bebizonyították, Ugan­da és a Szovjetunió azonos néze­teket vall a háború és a béke, valamint a leszerelés rendkívül fontos kérdésében. A szovjet mi­niszterelnök éltette a szovjet— ugandai barátságot. Obote hangsúlyozta, ő és úti­társai meggyőződtek arról, hogy a Szovjetunió békében kíván élni más államokkal. Az afrikaiak is békés életet akarnak. Dr. Obote és kísérete szombaton Moszkvából Volgográdba utazott. A vendégek, akik ellátogatnak még Leningrádba is, július 28-ig szándékoznák a Szovjetunióban maradná­Ceausescu az RKP főtitkára Bukarest (MTI). Nicolae Ceau- tűk kívül Constantán Drágán, Ni- sescut választották meg a Román culescu-Mizil, Leóm te Rautu, Kommunista Párt főtitkárává a Gheorghe Radulescu, Leontin Sa- kongresszus szombat délelőtti lajan és Stefan Voitec került be. záróülésén. Az állandó elnökség hét tagja: Megválasztották a Központi Bi- Ceausescu, Chivu Stoica. Maurer, zottság Végrehajtó Bizottságát, Apóstól, Birladeanu, Bodnanas és amelynek 15 tagja és tíz póttagja nrao-Wi van. A Politikai Bizottság eddigi &n,.' . kilenc tagját mind beválasztották Az UJ Központi Bizottságnak az új Végrehajtó Bizottságba, raj- 121 tagja és 75 póttagja van. Befejeződött az RKP IX. kongresszusa A Román Kommunista Párt séglót — mondotta, majd hang- IX. kongresszusa Ceausescu el- súlyozta: A Román Kommunista elnökletével ■ szombaton ' délelőtt Pán kötelességének megfelelően megtartotta záróülését. minden erőfeszítést megtesz, hogy Nicolae Ceausescu, az RKP fő- hozzájáruljon a kommunista és titkára javasolta, hogy az állan- munkáspártok egységének, a szo- dó elnökség küldjön táviratot a c-j^xista világrendszer országai ösz­vegét, amelyet a kongresszus kül- szeforrottsaganak megvedesehez es döttei viharos tapssal fogadtak el, erősítéséhez. Niculescu-Mizil olvasta fél. A szolidaritása távirat elfoga­dása után Nicolae Ceausescu mondott rövid zárszót. Hangsú­lyozta, hogy a Román Kommu­nista Párt külpolitikájának kö­zéppontjába állítja a »szocialista országokkal való sokoldalú kap­csolat további javítását és bővíté- tését. Ápolni kívánja kapcsolata­it ugyanakkor a többi országokkal is, a világbéke megvédése érde­kében. A nemzetközi helyzettel kapcsolatban utalt arra, hogy ko­runk óriási felelősséggel járó fel­adatokat állít a kommunista pár­tok elé. Ezek teljesítése megköve teli a kommunista mozgalom egy­fl saigoni utcán agyonlőttek egy magasrangú amerikai tisztviselőt A dél-vietnami hatóságok ka- volt felelős annak a száz ame- tonai szolgálatra hívták be a rikai szakértőnek a munkájáért, húsz—harmincéves férfiakat. A akik rendőri kiképzésben része- bevonulási parancsot statárium- sítették a dél-vietnami karhatal­mai támasztják aló és halálbün- lom tagjait. Mivel Ryan közel tetőssel fenyegetik azokat, akik lakott Alexis Johnson helyettes nem teljesítik a parancsot. nagykövet házához, a meghök­A Reuter jelentése szerint a kent hatóságok megkettőzték a dél-vietnami fiatalok minden nagykövetség védelmét. Az AP eszközzel tiltakoznak a katonai szerint a nyomozásban a dal- szolgálat ellen. Amikor körűibe- vietnami rendőrség és az ameri- iül 300 rekrutát hajón szállítót- kai nagykövetség egyaránt részt tak az egyik katonai táborba, 50 vesz. fiatalember a folyóba ugrott. Kö- A hanoi rádió bejelentette, züliik tizenegyet kifogtak és visz- hogy a VDK hadserege foglyul- szaszállítottak a hajóra a parti ejtett két amerikai pilótát. aki- őmaszádok, 39 azonban nyomta- nek repülőgépét július 18-án lőt- lanul eltűnt. ték le Észak-Vietnam felett. A Saigonban „ismeretlen tettesek” két repülő — Jeremy Dentor ala- az utcán agyonlőtték Jack E. barnái őrnagy és William Tshudy Ryant, az amerikai „segélyprog- Illionis-i hadnagy — Thanh Hoa ram” egyik magasrangú tisztvi- tartomány ellen intézett kalóz- selőjét A 44 éves Ryan az AP támadást, amikor találat érte a szerint az FBI régi ügynöke; ő repülőgépet. Iscmínyifc SOROKBAN Avereid Harriman, Johnson el- bábkormányt, amely támogatja a nők utazó nagykövete München- hazafias erők ellen irányuló ak- be repült, ahol találkozik a Ba- ciókat. A memorandum követeli; jorországban üdülő Erhard kan- a laoszi nép maga intézhesse bei- cellárral. A jugoszláv fővárosban ügyeit, bejelentették, hogy a jövő hét fo- * lyamán Harriman Tito elnökkel A NASA augusztus elején hoz- is találkozik és a vietnami hely- za nyilvánosságra a Mariner— 4 zetről, valamint egyéb nemzet- eddig még nem közölt 18 fedvé- közi problémákról tárgyal vele telét. E felvételek az eddigieknél Az utazó nagykövet európai kör- pontosabbak lesznek, mert egy útját Londonban fejezi be. elektronikus számítógép segíitsé­* _ gével készültek. Első ízben lát­A Laoszi Hazafias Front Párt- hatunk majd színes képeket a jának központi bizottsága az vörös bolygó felszínéről. A 21 1962. évi Laoszszal kapcsolatos képből álló sorozat utolsó fel vé­gen fi egyezmény aláírásának har- telét szombaton vették, madik évfordulója , alkalmából * memorandumot adott ki, amely- A csehszlovák kormány a bé­ben elítéli az amerikai imperialis- fen megtartott ülésén a népgaz- ták laoszi intervencióját és ag- daság új irányítási rendszerének strikt- eadigl tapasztalatait értékelte, sen feltárja az amerikai imperia~ listák laoszi „különleges háború- Az év második felében az jának” eszközeit, párhuzamot von érintett üzemekben folytatják a az amerikai imperialisták laoszi, kísérleteket, hogy az új irányi- thaiföldi és dél-vietnami agresz- tási rendszer jövő évi végleges sziója között. Elitéli az amerikai bevezetése előtt minél több ta- érdekeket szolgáló Vientiane-i pasztalattal rendelkezzenek. A parlament rendkívüli ülése a görög belpolitika középpontjában Athén (AP. Reuter). Mint a nyu- Papandreu elvesztette páriámén - gáti hírügynökségek rámutatnak, ti többségét. Pártjának húsz kép- Athénben Papandreu pénteki saj- viselője a király által kinevezett tóértekezlete óta az érdeklődés Novasz-kormány mellé állt és tíz központjában a parlament július képviselő álláspontja kétséges. 30-ra tervezett rendkívüli ülése Papandreu a pénteki sajtóérte- áll. Papandreu számára élet. vagy kezleten célzott arra, hogy szó­fiaiéit jelenthet az gységes demok- mit rá, hogy az EDA az Atha- ratikus baloldali pórt, az EDA nassziadesz-Novasz-kormány ellen magatartása. szavaz „Az EDA 22 szavazatával Mint ismeretes 1963 novembe- és a Centrum Unió 142 szavaza- rében az EDA felajánlotta Pa- tóval számíthatok arra, hogy az pandreunak szavazatait a bizal- új kormány nem maradhat fenn” mi szavazás megnyeréséhez. Pa- — mondotta. Egyet nem mondott pandreu akkor elutasította ezt a meg Papandreu, nevezetesen azt, segítséget. A Centrum Unió akkor elfogadja-e ezúttal az EDA tárno- 17Í mandátumot nyert a válasz- gatását ahhoz, hogy visszakerül- tósokon és a 300 tagú parlament- jön a hatalomba. Ez az egyik lég­ben a párt símén irányíthatott, égetőbb kérdés a mai feszült gö- A tíznapos válságban ózonban rög politikai helyzetben. Zökkenő nélkül folyik az aratás a szekszárdi járásban Szombaton délelőtt ülést tar- ták a földeket. A jövő hét végére tott a szekszárdi járás operatív előreláthatóan itt befejeződik az A tarlóvetések elég jól ha­ladnak, de szükséges is a ve­tés, mert Bétán, Bogyiszlón és másutt is az árvíz miatti takarmányki esést másodveté- sekkel pótolják. ________ _____ , . Bétán 800 hold, Faddon 700 hold é vekhez képest elmaradás van az gítség annak ellenére is, hogy másodvetést terveztek, időjárás miatt —, ugyanis a gatfo- négy SZK arat ebben a szövetke- érnek, olyannyira, zetben. A legtöbb kombájn — szám bizottsága, amely az aratást, és a hozzá kapcsolódó munkákat irányítja. A bizottság megállapítása az aratás. A medinai Rákóczi Termelő- szövetkezetben ma estig befe­jeződik az aratás. volt, hogy az aratás megfelelő Az itt dolgozó kombájnt Bogyisz- ütemben halad — bár az előző lóra irányítják, ahol elkel a se­nók lassan hogy néhány tsz-ben még nem lehetett megkezdeni a búza ara­tását. Kölesden, Kistormáson, Harcon még nem lehet kombáj­A szalmalehúzás — bár itt-ott vannak kisebb fennakadások, fő­leg az eső miatt — lényegesen szerint hét a faddi határban jobban halad, mint az előző dolgozik, de a bizottság szüksé- éveikben. Mözsön példaszerűen gesnek látta, hogy hármat átál­nolni, a járás alsó részén viszont lítsanak a borsó cséplésere, hi­már minden kombájn dolgozik Bétán például négy SZK— és két B—62-es kombájn dolgo­zik, de ebbe a szövetkezetbe még kell majd küldeni gé­pet. szén a népgazdaság, az export­érdekek azt kívánják, hogy a borsó is mielőbb magtárba ke­rüljön. Mivel Kistormáson sem lehet még aratni, az oda rendelt kom­A bátaszéki termelőszövetkezet bájnt kedd estig Szedresre irá­nyítják. A bátaszéki tsz-be hét­végzik a szalmalehúzást, de Bo­gyiszlón, Fácán,kerten, Harcon* Bátaszéken, Alsónánán és másutt is. A tarlószán tásnak itt-ott akad­nak ellenzői, de az ősszel vár­ható munkatorlódások, a vetés­előkészítések indokolják, hogy a másodvetések után fennmaradó tarlót úgy szántsák le. Éppen is egy Balaton-kombájnt kér. Al- sónánán egy SZK—4-es dolgozik. Előreláthatóan keddre befejezi az bájnt. aratást, így ezt a gépet át lehet A bizottság _ irányítani Várdombra, ahol elkél hogy ezekkel az átcsoportosítá- be a gépállomások nehéz gépeit a segítség. '' ' ' ‘ ‘ főn^küldflt a kért Balaton-kom- ezért lenne indokolt, hogy a ter­melőszövetkezetek a saját gépeik úgy határozott, mellé a szántáshoz vegyék igény­Öcsényben három SZK és két a kombájnok, nincs értelme, sem Balaton üzemel, részben a vas- haszna annak, hogy indokkal, in­sokkal egész héten dolgozhatnak is. Tennivaló van még bőven, de a rendelkezésre álló erő helyes út menti táblákon, hogy a tűz- óokolatianul ide-oda küldözgessék kihasználásával időben el lehet veszélyt kiküszöböljék, részben őket. A munka nem siettet any pedig a bograi területen, ahol a gabona vadkárnak van kitéve. A mözsi Uj Életben három SZK-kombájn arat — nagyon szé­pen halad a munka, meglátszik. hogy a vetéskor jól elmunkál- vetések végezni az aratást, és az azt kö­vető munkákat. Általános tapasz­talat, hogy a korábbi évekhez Szóba kerültek az aratáshoz viszonyítva jobban érvényesül a npcsolódó munkák, a szalmale- komplex munka, nincs olyan nagy kiesés az egymást követő munkák között. nyira, hogy kapkodni kelljen, vi szont késlekedni sem szabad. húzás, a tarlószántás, a másod-

Next

/
Oldalképek
Tartalom