Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-01 / 127. szám

8 TOLNA MEG TEX NÉPÚJSÁG ' 1965. június 1. *ILAG PROLETABJAl. EGYES UUETEB* TOLNA MtOtc^y ^ m NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNÁ MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Újabb árhullám a Dunán Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatója A Duna osztrák szakaszán, az elmúlt napok esőzéseinek hatá­sára kisebb árhullám vonul le. Az árhullám lassítja az apadás ütemét a magyar Duna-szakaszon, s előreláthatóan Budapestnél is kisebb mértékben emeli majd a vízszintet. Dunaremeténél hat centiméterrel emelkedett a víz, lassan tovább árad és késlelteti a korábbi árhullám apadását. Az utóbbi egy nap alatt Buda­pestnél 17, Bajánál 10, Mohács­nál pedig 7 centiméterrel apadt a Duna. A tartósan magas vízállás miatt a Szigetközben, a szentendrei szi­get surányi szakaszán, valamint a Mohácstól, illetve Bajától a ma­gyar—jugoszláv határig továbbra is harmadfokú árvízvédelmi ké­szültség erősíti, vigyázza a gáta­kat. A többi magyar Duna-szaka­szon első és másodfokú készült­séget tartanak. A legdélibb folyó­menti gátakat már hat hete áz­tatja a víz, s bár apadt a Duna, nem pihenhetnek a védekezés erői. A Duna mentén jelenleg 2820 vízügyi dolgozó és polgári sze­mély, valamint 475 gépkocsi, 54 nagy földmunkagép, és sok egyéb berendezés vesz részt a védeke­zésben. Ezenkívül négyszáz katona tartalékban várakozik Baján, hogy ha kell sürgősen segíthessen az árvédelem legveszélyesebb sza­kaszain. (MTI) • 9 Öngyilkosság, súlyos és könnyebb balesetek a hét végi közlekedésben TI« 1- T'J ' n c-í I A Z- ---j.-n i\ /r ■ P akson a Dózsa György utca 61. számú ház előtt Mayer Mihályné paksi lakos egy lovas kocsiról lelépve az úttesten akart átmen­ni. Közben azonban nem nézett körül és az előzésben levő Péri László paksi motoros elütötte. A figyelmetlen gyalogos könnyebben megsérült, s az eljárást is meg­indították ellene. A szekszárdi Keselyűsd úton az őcsényi bejárótól 200 méterre Bán József Szekszárd-Özsák pusz­tai lakos a Garay Tsz vizsgázat- lan munkagépével figyelmetlenül hajtott. A figyelmetlenség követ­keztében Bán gépével együtt be­leborult a mintegy 2,5 méter mély árokba. Bánt súlyos, élet- veszélyes sérüléssel szállították a szekszárdi kórházba. Ittasan vezette motorkerékpár­ját Szekszárdon Pál József zom- bai lakos, aki így nem volt ura a gépnek és a Mártírok tere 23. számú ház előtt felborult. Pált súlyos, nem életveszélyes sérü­léssel szállították a kórházba. Dunakömlőd határában Mikó Imre kömlődi lakos, amiért el­hagyta a felesége, kiment a 6-os útra és a Karácsonyi Gábor izsáki lakos által vezetett személykocsi elé vetette magát. A kocsi elgá­zolta Mikó Imrét, aki a kórházba szállítás közben belehalt sérü­léseibe. A balesetért egyedül Mi­kó okolható. Figyelmetlenségből okozott bal esetet Kövesi Ferenc tatai lakos. Személykocsijával Decsen bele­rohant a Kossuth Lajos utcában szabályosan álló lovas kocsiba. Kövesi ellen az eljárást megin­dították, mert nemcsak a lovas kocsi haj tóját és saját magát tet­te ki veszélynek, hanem a vele utazó feleségét és 4 gyermekét is. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Dunaföldváron az Előszállása utcából a Pentelei utcát akarta keresztezni Gruber Ferenc föld­vári kerékpáros. Az áthaladásnál nem nézett körül és így nem adta meg az áthaladási elsőbb­séget Tóth Károly motorosnak, s összeütköztek. A balesetet okozó Gruber könnyebben megsérült, s az eljárást is megindították el­lene. Iregszemcse habárában is ke­rékpáros okozott balesetet. Bor­bély György iregszemcsei kerék­páros minden körültekintés nél­kül hajtott fel a kövesútra és elébe ment az arra haladó dr. Péterfi István személykocsijának. Borbély Györgyöt fej- és kar­sérüléssel a pincehelyi kórházba szállították. Az eljárást is meg­indították a gondatlan kerékpáros ellen. A TELEVÍZIÓ MCSORA: 8.0S: Iskola-tv. 17.15: Hírek. 17.20: Kukkantó. Jubileumi vetélkedő. 18.50: Tapasztalatok, tanulságok. 19.05: Maja Pliszeckaja táncol. 19.20: Esti mese. 19.30: Napi jegyzetünk. 19.35: Diderot: Az apáca. Színmű 3 felvonásban. Közvetítés a Thália Színházból. Kb. 22.35: Tv-hiradó. 1965. június 1., kedd. A Nap kél 3.51 órakor, nyugszik 19.33 órakor. A Hold kél 4.58 órakor, nyugszik 21.45 órakor. Névnap: Tünde. Idő­járás JAVUL AZ IDŐ Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, kevesebb eső. A Dunántúlon északnyugatira forduló szél. A hőmérséklet kissé emelkedik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. uu UJUU 1UJ uu GYORSLISTA a lottó 21. heti jutalomsorsolásáról 062 039 óra, 100 856 éléskamra utalvány, 101 449 vásárlási utal­vány, 107 202 televízió, 107 514 éléskamra utalvány, 108 844 rádió, 138 544 televízió, 4 646 468 vásárlási utalvány, 4 649 334 vásárlási utalvány, 5 357 041 rádió, 5 359 876 fényké­pezőgép, 5 361 263 vásárlási utal­vány, 5 366 616 óra, 5 402 834 ke­rékpár-duó, 6 231 568 vásárlási utalvány, 6 248 499 vásárlási utal­vány, 6 261 531 vásárlási utalvány, 6 284 952 televízió, 6 292 498 tele­vízió, 6 292 649 éléskamra utal­vány, 6 298 729 éléskamra utal­vány, 6 304 928 szőnyeg, 6 307 800 tengeri utazás, 6 315 859 televízió, 6 316 578 motorkerékpár, 6 322 018 óra, 6 339 633 rádió, 6 339 971 óra, 6 343 793 vásárlási utalvány, 6 372 635 lemezjátszó, 6 379 092 televízió, 6 382 803 óra, 6 385 132 éléskamra utalvány, 6 385 236 vá­sárlási utalvány, 6 411 525 „mo­dern otthon gépjei”, 6 418 055 fényképezőgép, 6 432 838 televízió, 6 434 314 televízió, 6 437 823 tele­vízió, 6 446 107 televízió, 6 454 582 televízió, 6 602 625 óra, 6 602 249 éléskamra utalvány, 6 619 847 vá_ sárlási utalvány, 6 623 961 sző­nyeg, 6 625 627 vásárlási utalvány, 6 638 873 hűtőgép, 6 641 697 óra és vásárlási utalvány, 6 642 673 rádió, 6 668 885 vásárlási utal­vány, 6 673 123 éléskamra utal­vány, 6 675 777 írógép, 6 684 658 tengeri utazás, 6 685 202 éléskam­ra utalvány, 6 688 193 televízió, 6 722 319 vásárlási utalvány, 6 761 020 vásárlási utalvány, 6 771 283 bútor, 6 777 630 fény- képjezőgép, 6 778 966 fényképező­gép, 6 793 538 óra, 6 801 766 var­rógép, 6 810 002 vásárlási utal­vány, 6 813 232 televízió, 6 833 189 óra, 6 834 994 óra, 6 854 763 bútor, 6 863 713 „modem otthon gépei”, 6 867 753 éléskamra utalvány 6 868 548 éléskamra utalvány, 6 871 317 televízió, 6 872 312 tele­vízió, 6 882 113 televízió, 6 887 180 óra duó, 6 888 087 televízió, 6 890657 varrógép, 6 916 820 tele­vízió, 6 936 393 óra és vásárlási utalvány, 6940 518 televízió. 6 942 473 vásárlási utalvány, 6 943 686 rádió, 6 944 947 óra, 6 958 768 éléskamra utalvány, 6 962 051 fényképezőgép, 6 997 291 könyvállvány, 7 024 639 vásárlási utalvány, 7 025 225 óra, 7 028 408 televízió, 7 033 377 motorkerékpjár, 7 035 384 vásárlási utalvány, kerékpár, 7 057 951 hangulat sa­rok, 7 064 080 vásárlási utalvány, 7 073 770 szőnyeg, 7 075 701 tele­vízió, 7 077 308 televízió, 7 104 370 óra, 7 115 361 óra duó, 7 356 338 rádió, 7 361 877 élelmiszerutal­vány, 7 363 575 óra duó, 7 368 012 vásárlási utalvány, 7 374 744 vá­sárlási utalvány, 7 390 891 vásár­lási utalvány, 7 393 366 vásárlási utalvány, 7 395 493 tengeri utazás, 7 979 49Í televízió. A gyorslista közvetlenül a hú­zás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertesnek a szel­vény fogadási szelvényrészét jú­nius hó 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság lebonyolítási osztályának (Rp„ V., Nádor utca 15.). MTI „ — Fertőtlenítik, takarítják a. raktárakat a dunakömlődi Sza­badság Termelőszövetkezetben. Ez a takarítás már az aratási elő­készületekhez tartozik, hogy a pénzt, 20 ezer forint értékű tár­raktárak tisztán várják az új ga­bonát. — öntözésfejlesztési célra ebben az évben 6,8 millió forintot fordí­tanak a Tolna megyei termelő- szövetkezetek, beruházási kere­tükből. Ebből az összegből 17 ön­tözőgépet vásárolnak, amelyek se­gítségével 1300 hold öntözése válik lehetővé. Az öntözőtelepek meg­valósításához szükséges műszaki tervek úgyszólván valamennyi termelőszövetkezet rendelkezésére állanak. — Húsz év után Szentgotthárd­nál ismét megindult a vasúti sze­mélyforgalom hazánk és Ausztria között Ezután naponta egy gyors - vonatpár közlekedik a vonalon. Sárika legyet fog — 1520 négyzetméter járdát épí­tenek az idén Madocsán a toöz- sógfejlesztési alapiból. A házila­gos építésnél 64 ezer forint kész­sadakmi munkát es 36 ezer farín - .tot érő helyi anyagit huszáréinak fel. — Nincs öttaláJatos lottószel­vény a lottó 22. játékhetén. Né­gyes találatot 91 fogadó ért eb nyereményük egyenként 52 098 fo­rint. A 7670 darab 3-a&ra 309, a 167 845 darab 2-esne 12 forint jut szelvényenként. — 180 ezer forint készpénzt és 100 ezer forint értékű társadalmi munkát használ fel a paksi ta­nács ez évben az 1963-ban elkez­dett új sporttelep, lelátó és öltöző építéséhez a községfejlesztési terv megvalósítása során. — 103 543 forintot fizetnek —­levonásokkal együtt — a 22. já­tékhéten 12 találatot elért totó­szelvényekre. Ugyanis sem 13-as, sem 13+1-es találat nem volt. A 154 darab 11-esre 1882, az 1622 darab 10-esre 268 forint jut szel­vényenként. — Június elején adják át a ten- gélicieécnek felújított művelődési otthonukat. A régi helyén emel­kedő, s a község igényeinek min­denben megfelelő létesítményre felújítási alapból 250 ezer forin­tot költötték, s megközelíti ezt az összeget annak a társadalmi mun­kának az értéke is amivel a falu lakossága segítette a művelődési otthon korszerűsítését. A Kulturális Szemle keretében megnyílt, — a szekszárdi múze­umban rendezett — ifjúsági kép>- ző-, díszítő-, és népművészeti ki­állítást június 7-ig meghosszab­bítjuk. Balogh Adám Múzeum igazgatósága, (206) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 20—11, 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 29—21, 25—72. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft. Index-szám: 25 069

Next

/
Oldalképek
Tartalom