Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-30 / 152. szám

4 fOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 1965. június 30. Szervusz, Ferihegy! A torony 89 lépcső vezet fel a diszpé­csertoronyba. Köröskörül üveg­ablakok. Innen mindent látni, ami a repülőtéren történik. Bo­nyolult műszerekkel állandó ösz- szeköttetést tartanak a külföl­dön tartózkodó MALÉV-gépek- kel, jegyzik pontos tartózkodási helyüket, magasságukat. Ez az „agyközpontja” Ferihegy életé­nek. A diszpécser minden repü­lőgép érkezéséről, indulásáról tud. Megszólal a hangszóró: „Há­rom perc múlva leszáll a cseh­szlovák menetrendszerű gép”. A torony átveszi az irányítást: „Négyes pályára érkezzék”. Simán szalad már a betonon az óriás IL—18-as. Beáll a jelzett pontra. Most látszólag olyan a tér, mint a megzavart hangya­boly; innen is, onnan is kis jár­művek indulnak. Egyetlen cél­juk az óriási gépmadár kiszol­gálása. A percnyi pontosságról a toronyban gondoskodnak. Mire lelassulnak a légcsava­rok, máris megérkezik az ön­járó utaslépcső. Valahonnan kö­zeleg az üzemanyag-szállító is. Sietnek a takarítók, percek alatt felfrissítik a gép levegőjét. A műszakiak kocsija a pilóta tájé­koztatása alapján kezelésbe ve­szi a motort. Megérkeznek az étszolgálat ínyencmesterei is. Mindez percek alatt. Mire meg­vizsgálják a jegyeket, s egyet szusszannak az utasok, addigra minden a legnagyobb rendben van. És mindezért a „magas to­rony" a felelős. Hány országba repülünk? Nyáron naponta 150 gép is megfordul Ferihegyen. Az utóbbi években rohamosan emelkedett az utas- és áruforgalom. Jelenleg 24 országba repül a MALÉV! Mióta megindította tranzitvonalait, jelentősen nőtt a járatai iránti érdeklődés. Hel­sinkiből például Budapesten át eljuthat az utas Athénbe, s on­nan tovább, Kairóba. Vagy Lon­donból Budapesten keresztül Ni­cosiába. Mivel külföldi utasai elégedettek járataikkal, igénybe veszik azokat, s ez jelentős de­vizabevételt jelent a népgazda­ságnak. Polgári légiközlekedésnek za­vartalan lebonyolítására minden ország pontosan meghatározott, — nálunk 10 km széles — légi­folyosókat jelölt ki. Hogy vala­mennyi gép precízen ismerje re­pülés közben tartózkodási helyét, azt a rádiónavigációs berende­zések biztosítják. Ezenkívül a repülőirányító szolgálat radar­ernyőjén is ellenőrzi a légi­folyosó és környékének légte­rét. Erről az útról letérni nem lehet. Minden, hazánk légterébe érkező repülőgépet végigkísér­nek, egészen a leszállás pillana­táig. A földön pedig a már említett dicspécserszolgálat veszi át az ügyek intézését. A velünk légikapcsolatban álló országok egy nappal előbb be­jelentik repülési szándékukat. Ennek alapján készül el szinte másodpercnyi pontossággal a másnapi menetrend. Minden gép már belépésekor rádión értesül, hogy a légifolyosón hány méter magasan köteles repülni. Ez te­szi lehetővé, hogy 100 százalékos biztonsággal vezethetik a gépe­ket a célhoz. Módszereik töké­letesek. A radar leszállító-készü­lék — a földről irányítva — képes simán a kifutópályára jut­tatni a repülőgépet. A biztonságos gépelőkészítés egyenlő a biztonságos repüléssel. Minden berendezés javítására, kezelésére földi ápolási utasítá­son van feltüntetve, hogy fel­szállás előtt milyen alkatrésze­ket kell minden esetben ellen­őrizni és milyen alkatrészeket kicserélni, akkor is, ha hibátla­noknak bizonyultak. Minden re­víziót szakember végez és repü­lés előtt még egyszer ellenőrzik a javításokat. Milliomos — Első hallásra közhelynek tűnhet, de rajongója vagyok a hivatásomnak. Naponta felszál­lók. Pilóta vagyok. Mögöttem majdnem száz utas. Előttem a végtelen levegőég. Ismerem a felhőket, szeretem őket, ha ba­rátságosak, és megküzdök velük, ha haragosak. Tudom, hogy én vagyok az erősebb, a modern technikával. Talán még soha sem féltem. Mindig találtam megoldást. Ez az igazság. Lehet, hogy különös kalandok nem tör­téntek velem. De maga az a tény, hogy 16 éve r,epülök, gon­dolom így, önmagában is jelez valamit. Minden gépet szeretek. Legjobban természetesen azt, amelyiken éppen szolgálatot tel­jesítek. Már túl vagyok a negy­venen és a harmadik millió kilo­métert ostromlom. Állandóan ta­nulok. Nálunk ez így szokás. A szakmai ismereteket mindig frissen kell tartani. No, meg nyelveket is hasznos tanulni : eddig az angollal és az orosszal birkóztam meg. — Szeretem az utasokat. Igyek­szem minél szebbé tenni útjukat. Hisz nekem is örökké élmény a repülés. Eljutottam a világ tá­voli tájaira. Idegen embereket, városokat ismertem meg. Már vezettem gépet mind a 24 kül­földi MALÉV-járaton. — Igaz, keveset vagyok itthon. A pilóta élete is olyan, mint a hajóskapitányé. Az asszony elein­te zúgolódott egy kicsit. A gye­rekek — alig vettem észre —, megnőttek. A fiam 12, a lányom 11 éves. — Egy-egy útra másfél-két órát készülök. Alaposan áttanul­mányozom az útvonalat meg­ismerkedem a meteorológiai je­lentésekkel, még egyszer, percnyi pontosságig kidolgozom a me­netidőt, kijelölöm a jelentési ál­lomásokat. Csak azután jelent­kezem a mindennapos orvosi el­lenőrzésre, ami már hozzátarto­zik a hétköznapi életemhez. — Tegnap délután Varsóban voltam, este már Szófiában. S ma délelőtt újra Budapesten. Hát nem gyönyörű?! Mindezt Sebők Zoltán, az IL— 18-as elsőpilótája mondta el. Akinek szakmai tudásánál talán csak a szerénysége nagyobb. A gép súlya, amelynek parancs­noka, 61 ezer kilogramm, 89 utast szállít, óránként 650—700 km-es sebességgel. „Stuwi“ A légikisasszony. Ahogy szak­mai berkekben mondják, a „stuwi”. Ma itt, holnap ott, szí­nes, forgatagos élet. Sok serdülő kislány irigyli őket. Igaz ez, Ve- csei Ágota? — Én csak azt tudom, hogy mindig a repülésre vágytam. Megismerni a világot. És, Rogy ez sikerült, szinte hihetetlen. Most jöttem vissza az első utáni­ról. Budapest—Moszkva—Buda­pest. A tanfolyamon kitűnően végeztem, gondolom ezért kerül­tem az elsők között gépre. Ta­nultam utaskiszolgálást, navigá­ciót, egészségügyi ismereteket és még sok mindent, amit a repülő­gépen az utasok érdekében hasz­nosíthatunk. Már az első utam is tele volt élménnyel. Kedves utasok, a Kárpátok csodálatos havas csúcsai, álmodni sem le­het szebbet. — A két „öreg” Stewardess, akik az első utunkra elkísértek, Moszkvában egy babát ajándé­koztak nekünk: nagy, kövér fa­babát, benne egy kisebb, aztán még egy, összesen tíz. Azt írták rá, a legnagyobbra: „Első utatok emlékére, — jól dolgoztatok, kislányok, — a következő ba­bára majd a milliomodik kilo­méter után írunk!”. Irta és fényképezte: REGÖS ISTVÁN Japán, húsz évrel a bomba után A Távol-Kelet kirakata 2. Hasonlóképpen folyik az éjsza­kai munka az utcán. A sárga eső. köpenybe bújt, műanyagsisakos dolgozók éjszaka helyezik el a síneket, a kábeleket, csöveket, Reflektorfénynél építik betonból a föld alatti átjárókat. Hajnalban lemezekkel és deszkákkal befö­dik a frissen ásott árkokat, hogy a járókelők tömege átmehessen. A turizmus a mai Japán egyik „kulcsiparága”: rohamának sem­mi sem állhat ellen. A turisták elárasztják a templomokat, par­kokat, szigeteket, tópartokat, sőt a tűzhányókat is. Kioto közelében van a világ egyik legszebb helye: egy csodá­latos — fa- és virágnélküli — kert, fehér kavicsok néhány szik­la körül. A XVI. század elején „rendezte be” egy költői lelkületű festőművész, hogy a Zen szekta hívei ott elmélkedhessenek és pi. henhessenek. Ez a gyönyörű kért ma a műveletlen amatőrfényké­pészek zsibvására; az autók ezerszámra hozzák ide a fényké­pező- és filmfelvevőgépekkel fel­szerelt barbárokat, akik egyéb­ről sem beszélnek, mint beállítás­ról, lencséről és tizedmásodper- cekről. Még szomorúbb látvány, aho­gyan a japánok maguk is „ja­pánt” játszanak. A tenger partján Tokiótól és Yokohamától nem messze van egy kis fürdőhely. A nagyvárosok lakói szombat este elözönlik szállodáit, ahol nem­csak szállást és élelmet kapnak — pontosabban egy gyékénymat­racot és egy tál rizst, — hanem „hagyományos” japán ruhákat is, amelyekben a férfiak inkább a Sing-Sing fegyház szökevényeinek látszanak, mint középkori sza­murájoknak. A fiatalok aztán a fényözönben úszó Atami utcáin sorra járják a lokálokat, amelyek kitanult „la­kói” hamarosan kihalásszák utoL só jenjüket is a kimonóujjak- ból. Éjfélre mindenki ágyba ke­rül, a vasárnapot mindenki sze­rencsejátékokkal tölti. A KIRAKAT MÖGÖTT, AVAGY A „JAPÁN CSODA” Amint egy kissé eltávolodunk a központoktól, vagy a turista­állomásoktól, elénk tárul a japán valóság. A luxus-expresszből láthatjuk, hogy a nagyvárosok környékén a gyermekek a sárban és a sze­métdombokon játszanak a desz­kakunyhók között. i Startol a gép, szabad az űt. A radar képernyőjén a leszállásig követik a gépeket Kíváncsian lépnek magyar földre az utasak. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom