Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-26 / 149. szám
1965. június 26. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 3 Permetezik a szőlőt a Szekszárdi Állami Gazdaságban Az agronómus derűlátó Kisvejkén a Szabadság Termelőszövetkezet agronómusa Ruzsay István a gabonabetakarításra való felkészülésről munkatársunknak a következőket mondta. — A mi termelőszövetkezetünkben 379 hold búza, 157 hold árpa és 11 hold zab vár ezen a nyáron betakarításra. Azon leszünk, hogy ezt a nagy munkát a lehető legkisebb veszteséggel végezzük el. Ez természetesen a gyorsaságon, a munkanapok jó kihasználásán múlik leginkább. Nem utolsó sorban sok múlik a felkészülésen, az előkészületeken. Ha kicsit is kedvez az idő, akkor különösebb baj, vagy késés nem fordulhat elő. Termelőszövetkezetünkben szinte életbevágóan fontos, hogy az árpatermés minél előbb „bejöjjön”. A takarmánygondok is arra szorítanak tehát bennünket, hogy nagy gonddal és jó szervezettséggel oldjuk meg az aratás folyamatosságát. alapján fenntartással vagyunk. Az viszont örvendetes, hogy az egyéb gépi felkészülés jónak mondható. Van szerelőnk — eddig nem volt — és ez is nagy előny, mert ha valamelyik gép a tarlón elromlik, akkor a szerelő nyomban kéznél lesz, nem kell Tevelre, vagy Bonyhádra futni. — Még nyugodtabbak lennénk a felkészülést illetően, ha jobban állnánk a növényápolással. A tsz- tagok szorgalmát nem érheti szó. A többhetes eső azonban nagyon megnehezítette a kapálást, és a hátralévő napokban az aratás megkezdéséig nagyon nagy erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a növényápolást befejezzük. Ha csak kicsit is kedvez az idő. a kapálást feltétlenül sikerül majd elvégezni, mert a tagok amikor lehet, kora reggeltől késő estig dolgoznak. — mondotta Ruzsay István agronómus. — ir — Erősíteni igen, hígítani nem Párttagok a tengelici Petőfi Tsz-ben • 9 » Martos István, a tengelici Petőfi Tsz egyik pártvezetőségi tagja szinte meghatottan beszél az idősebbek, Tancz József, Pámer Lőrinc és a többi párttagok mun. kájáról, helytállásáról. — Sokszor úgy vagyunk, hogy korukkal járó fáradságukat látva néha restellj ük, hogy éppen hozzájuk kell olyan gyakran fordulnunk. De mit tehetünk egyebet. Kevés a fiatalunk, róluk meg tudjuk, hogy minden körülmények között számíthatunk munkájukra. Ma is, mint a tsz-moz- galom kezdetén tették FA RADHATATLANUL DOLGOZNAK, és nem ismernek maguk előtt akadályt, akár az idójánás viszontagságairól vagy másról legyen szó. Úgy érzik, nekik még ma is többet kell tenniök, mert mint párttagok a közvélemény reflektorfényében vannak. Párttagjaink idős koruk dacára is mindennap példát mutatnak. A tengelici Petőfi Tsz párt- szervezetében a tagság átlagos életkora 50 év. A fiatalabb generációhoz tartozók is 30—40 év között vannak, s Martos elvtárs hamar végez a felsorolással. Egyik kezén megszámolja: Varga Lajos, Farkas József, Majoros Jó. zsef, Fodor József tartoznak ebbe a korosztályba, tehát vele együtt öten vannak. A pártszervezetben, de magában a termelőszövetkezetben is a tagság nagyobbik fele inkább idős, mint fiatal. A fiatalok továbbtanulnak vagy az iparban helyezkednek el. „Korosodik” a tsz és most is mint a kezdet kezdetén, az idősebbeknek kell példát mutatni. Megteszik, sokszor erejüket meghaladó nehézségek közben is. Az elmúlt hetekben történt: a Paksi Konzervgyár részére termelt szerződéses borsót kellett sürgősen betakarítani és a fejtőgéphez szállítani. Sürgős volt a munka és nem kis tételről — néhány mázsa borsóról — volt szó, hanem 108 mázsa borsó időbeni elszállítása és EGY CSOMÖ PÉNZ FORGOTT KOCKÁN. Nem volt mindegy, hogy a mezőgazdaságban jelentkező első pénz hogyan folyik be a tsz kaszszájába, levonásokkal vagy teljes összegben, levonások nélkül. Meg kellett szervezni a nappali és az éjszakai szállítást, hogy a fejtőgép folyamatosan dolgozhasson. ötven-, hatvanéves emberek: Cseh Péter, Nagy György, Jun- kuncz József tsz-tagok gyürkőz- tek neki a nagy munkiának. A három — már nem éppen fiatal ember — negyvennyolc órát dolgozott egyfolytában. Éjjel-nappal rakodtak, szállítottak. — A borsó a növénytermesztés el9Ő idei bevételét adja. Nem mindegy, mennyit kapunk érte — vélekedtek, s vállalták a munkát. Huszonöt párttagja van a tengelici Petőfi Tsz-nek. HÜSZAN TÜL VANNAK AZ ÖTVENEN. Még néhány év s az idősek maholnap elérik a nyugdíjazást. A munka ma még jól megy. A tsz- tagok megteszik a magukét. Többségüket fűti a közösségi érzés, a felelősségtudat, s ezért áldozatot is hoznak. Ma még ez így van, de mi lesz az idő múlásával, ha az idősek nyugalomba vonulnak s nem lesz meg az egészséges folyamat, a pártszervezet erősítése. A fejlődés nem áll meg, az élet megy a maga útján. A pártmunkát sem lehet szüneteltetni, mert a tennivalók ma bonyolultabbak, mint tegnap voltak, s holnap talán már bonyolultabban jelentkeznek mint ma. Néhány évvel ezelőtt tudásnak számított a parasztembereknél a gazdálkodásban való bizonyos jártasság, a föld, a dűlő ismerete. Csakhogy azóta tágultak a horizontok, s a közös gazdaság továbbfejlesztése már közgazdasági és agrotechnikai ismereteket követel meg. A sokrétű tennivalókat meddig és hogyan tudják ellátni az idősebbek, a rájuk nehezedő évekkel és a szaporodó gondokkal, ha nem gondoskodnak a fiatal-utánpótlásról. Üj erőkkel kellene erősíteni a pártszervezetet, s a tengelici elv- társak is helyesen állapították meg ezt, de ugyanakkor hozzátették: mi is erősíteni akarjuk a pártot, de hígítani nem engedjük. A megállapításból kicsendül a párt féltése, de volt benne más is. Némi bizalmatlanság. — Volt egy-két tagjelöltnek jelentkező fiatalunk — mondta Horváth István, a tsz elnöke, de mindjárt hozzáfűzte: — Egyelőre nem foglalkozunk felvételükkel mert nem találjuk őket alkalmasnak a tagjelöltségre. Nem nyílott alkalom az említett fiatalokkal való beszélgetésre. A tengelici elvtáreak bizonyára jól ismerik őket, s ebből következően helyesen állították fel a mércét amikor így beszéltek: — Nem kívánunk fiataljainktól emberfeletti adottságokat. Ma másfajta önfeláldozást kíván meg a pért tagjaitól, mint az illegalitás éveiben. Ma elvi szilárdságot, politikai tisztánlátást, munkában való helytállást és tisztességet a magánéletben, — ilyen követelményeket támasztunk. Ezeknél a fiataloknál nem találtuk meg e feltételeket. Igénytelenség lenne részünkről, ha a párt politikai erősítése helyett a számszerű fejlesztésre törekednénk. AZ ÉRVEK IGAZAK. Ezeket nem lehet elvitatni. Viszont az is igazság, hogy ne várjunk kész párttagokat, neveljük őket kommunista emberekké. ____ P. M. A vietnami kormányküldöttség látogatásai A vietnami kormányküldöttség, amely Le Thanh Nghi miniszterelnök-helyettesnek, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága tagjának vezetésével tartózkodik hazánkban, pénteken délelőtt a Csepel Vas- és Fémművekbe látogatott el. A küldöttséget elkísérte dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, valamint Hoang Bao Són, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. A vendégek ezután megtekin- | tették a szerszámgépgyár, a ke- ' rékpár- és varrógépgyár, valamint az egyedi gépgyár több sze- reldéjét, elbeszélgettek munkásokkal, majd a motorkerékpár- gyár végszereldéjében röpgyűlé- sen találkoztak a dolgozókkal. — Számítunk természetesen a fiatalabb szövetkezeti tagok segítségére és a nagyobb iskolás gyerekek, az itthoniévá középiskolások közreműködésére is. Jónéhá- nyan megígérték, annak idején amikor szükség lesz rájuk, jönnek kévét hordani, segítenek ra- i kodni, és szükség esetén csépelni. Az elnök elvtárs, a növénytermesztési brigádvezető és jómagam ezekben a napokban a kézi kaszás brigád összeállítását végezzük. Minden eshetőségre készen, húsz főből álló kézilcaszás brigádot akarunk létrehozni. Kikből? Elsősorban a fogatosök- ból. Nálunk ugyanis az a helyzet, hogy úgyszólván minden kocsisnak van egy helyettese, idősebb ember, aki a kaszát már nem tudja megfogni de a lovakat még elhajtja. Ezek szerint tehát a fogatosok igénybevétele nem jelent a hordásban sem fennakadást. — Ami tsz-ünk különben teljesen gépesített. A gabonabehordást tehát főleg vontatókkal szeretnénk elvégezni. Aratásig reméljük megérkezik az ötödik pótkocsi is, szállítójárműben nem lesz hiány. Egyetlen nagy. gondunk, hogy SZK kombájnt kértünk és sajnos Balatont kaptunk. Megérti mindenki, hogy a Balatonnal szemben az elmúlt, évek tapasztalatai Fél évvel az új üzem indulása előtt Megkezdik a kesztyűszabászok képzését Dombóváron Most nem Dombóvárra, az épülő kesztyűüzembe látogattunk el, hanem Pécsre, az anyavállalathoz. Bizonyos azonban, hogy a legközelebbi tudósításunkat már Dombóvárról adhatjuk, ha nem is az Üzemből — egyelőre ott legfeljebb az építkezésről adhatunk hírt — hanem a július elején meginduló átképzős-tanfolyamról. A Tettye alatt lévő gyár igazgatói irodájában beszélgetünk Gulyás József elvtárssal, a vállalat igazgatójával. Még jóformán meg sem fogalmazzuk az első kérdést és máris kész a válasz. — Bizonyára az a meglepő a Tolna megyeieknek, de főképp a dombóváriaknak, hogy a lapjukban megjelent hirdetésben kimondottan férfi munkaerőt keresünk kesztyűszabász-átképzősnek. Hiszen mi Is tudjuk, Dombóváron elsősorban a nők foglalkoztatása okoz problémát. De tessék megnyugtatni az olvasókat: A három- százfős üzemben — egyelőre ekkora létszámot tervezünk — legfeljebb nyolcvan lesz a férfiak száma, a többi kétszázhúsz munkahelyre nőket veszünk fel. A szabás nemcsak bonyolult munka — ettől még nők is elláthatnák — hanem kimondottan fizikai erőkifejtést is követel. Egyedileg kell kezelni minden egyes bőrdarabot, szabás előtt kézzel kell megdolgozni, kifeszíteni és ehhez férfierő kell. A korábbi években kísérleteztünk nőkkel is, sajnos, ebben a nagy gyárban is mindössze két-három kesztyűszabásznő maradt meg a szakmában. Erről egyébként a szabászatban is meggyőződhetünk. A kezeket, az ujjakat veszi nagyon igénybe a szabás. Egy szabász átlagosan napi húsz pár kesztyűnek az anyagát szabja ki. De megtanulható ez a mesterség hat hónap alatt. Csorba Árpád, az egyik szabász elmondta, hogy ő azelőtt szabó- legény volt, a két szakma között azonban igen távoli a „rokonság”, így ő sem indult különösebb előnnyel a tanfolyamon, de ma már nemcsak eléri, hanem néha túl is teljesíti a száz százalékot. A gyárban kétféle anyagból, úgynevezett nappa-bőrből — ez fiatal juhnak, vagy kecskének a bőre — és sertésbőrből állítják elő a kesztyűket. És nem is akármilyeneket, a magyar kesztyű igen keresett cikk a világpiacon. Jelenleg húsz országba szállítanak, Angliától Uj-Zélandig, a Szovjetuniótól Svájcig. A termelés növelésének — legalább is ami a keresletet illeti — csaknem korlátlanok a lehetőségei. Ezért is hozzák létre az új, dombóvári üzemet. Dombóváron sertésbőrkesztyűket gyártanak majd. A szabászatból, ahol csak kifeszítik — ehhez kell a nagy szakértelem, hogy hosszában és szélességében kellően de ne túlzottan húzzák ki — és nagyolják a nyirkos bőröket, a csákozóba kerül az anyag, ahol géppel szabják ki, majd a varrodába továbbítják. Ezután már kettéválik a félkész kesztyűk útja, egyik részét kézzel, a másikat géppel varrják. Külföldön elsősorban a kézzel varrott kesztyűket keresik. — Mekkora lesz a dombóvári üzem termelése? — Úgy számítjuk, hogy az év végére befejeződik a szabásztanfolyam. Addigra elkészülnek az építők is az üzemmel. A gépeket már megrendeltük, azokat visszaigazolták, így az év végéig a technológiai szerelésre is sor kerül. A jövő év elején felvesz- szük az egész létszámot és már ott, az üzemben végezzük el a kesztyűvarrók betanításét. Terveink szerint jövőre száz-, százharmincezer pár kesztyűt állítunk elő Dombóváron, de a következő években már kétszázezer pár lesz az előirányzat, kétműszakos termeléssel egyelőre. — Egyelőre? — Ezt hogyan kell érteni? — Mi úgy kalkulálunk, hogy a dombóvári üzemet is továbbfejlesztjük, bővítjük. Erre most még természetesen semmi konkrét ígéretet nem tehetek, hiszen ez pénz, beruházás kérdése. De ahogy az igények nőnek, növelni kell a termelést is. A mi üzemünk az államosítás óta tizennyolcszorosra növelte a teimelést, tavaly harminc százalékos volt az emelkedés, az idén tizenkettő. Ha a dombóváriak belejönnek a kesztyűgyártásba, az ottani üzem pár év alatt bázisa lehet a további fejlesztésnek. — Január elejétől tehát köze^ háromszáz dombóvári és környékbeli férfi és nő kaphat munkát az új üzemben? — Igen. Természetesen szakkádereket innét kell biztosítanunk, az elején többet, majd ahogy „berázódik” az üzem, az odaküldött szakemberek egy része visszajöhet. De csak kesztyűsszakmabeli vezetőket küldünk a központból. A többi alkalmazottakat — adminisztratív, munkaügyi, stb. személyzet — már helyben vesszük fel. Beindítjuk a normális szakképzést is, szeretnénk majd fiatalokat felvenni ipari tanulónak. Nagyon örülnénk annak, ha érettségizett dombóvári fiatalok is jelentkeznének, akikből később vezetőket képezhetnénk <JJ