Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-02 / 128. szám
lí'65. június 2. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 itkU a káb&ábiati 'tették Lépések törik meg a folyosó csendjét. Az egyik kiságy lakója boldogan nyújtja kezét az érkező felé. Egy kis beteg meggyógyult, s mehet haza. Misi csak áll a kiságyban, s nézi a jelenetet. Ugrál, rágja a szíj végét, amivel odaerősítették a rácsokhoz, nehogy kiessen. Barátságos, tiszta, értelemtől csillogó szemű kisfiú. Aki hozzálép, arra mosolyog. Boldog nevetésre húzza a száját, örömtől ragyog tejszagú, hamvas babaarca. Misi mindenkinek egyformán örül, mert sűrűn váltakoznak körülötte az arcok. Nemrég ünnepelte első születésnapját, — egyedül. Tizenhárom hónapos. Már ő is meggyógyult, de senki nem utazik érte Decsről idáig, a Tolna megyei Balassa János kórház gyermekosztályáig, hogy hazavigye. Misi az egyik, — a kórházban felejtett gyerekek közül. Az egyik, mert jelenleg .három sorstársa is akad. Jelenleg, mert ebben az évben Misi már a kilencedik, a kórházban felejtett gyerekek sorában. Kilenc elhagyott gyerek, szomorú sorsú apróság. Nem sok, ha azt nézzük, hogy közel ezerre tehető azoknak a kicsiknek a száma, akik egészségesen hagyták el 1965-ben a gyerekosztályt. De ahhoz éppen elég, hogy beszélnünk kelljen a dologról, foglalkoznunk a problémával. * A kórház gyermekosztályán hetvenhat fehérre festett kiságy sorakozik egymás mellett a, kórtermekben. Lakója, szinte mindig van mindegyiknek. Aggódó szülők, nagymamák, testvérek és rokonok sietnek, hogy a teljes látogatási időt a beteg mellett tölthessék. Négy gyereknek nincs soha látogatója, nem is volna rá szükség, hiszen egészségesek, mindegyikük otthon lehetne már. — Rendkívüli tehertételek nekünk ezek az itthagyott gyerekek. Eléggé szűkén vagyunk. Előfordul, hogy súlyos esetben sem jut hely a rászorultnak — mondja dr. Horváth Lajos főorvos, a gyermekosztály megbízott vezetője. — De nemcsak ez a túlzsúfoltság az egyetlen árnyoldala a helyzetnek. — Egészséges gyerekeket vagyunk kénytelenek különböző veszélyeknek kitenni. Arra nincs módunk, hogy teljesen elkülönítsük őket. így fordulhat elő, hogy ezek a gyerekek az itt töltött hónapok alatt megkapnak különböző betegségeket. — Olyan gyerekünk is akad szép számmal, akiknek a szülei csak két-három felszólítás, hosszú hetek után hajlandók jönni. S vajon milyen sors vár a kicsikre odahazá? Milyen, ha a szülő csak a tanácsi felszólítás után — inkább azért, hogy ne molesztálják tovább — hajlandó hazavinni a gyerekét? Otthona-e egyáltalán az ilyen kicsinek az a ház, és édesanyja-e a szó igazi értelmében az ilyen asszony? * Marika már láztalan. megfontolt léptekkel totyog körbe-körbe a kiságyban. Már csupán néhány perc, éppen csak annyi, amíg kitöltik a szükséges nyomtatványokat, s édesanyja kezébe adják. Aztán az ismerős karokban indulhat hazafelé. Rita nyolc hónapos. Élete felét a kórházban töltötte. Már őt is hazavihették volna, hónapokkal ezelőtt. De inkább idekerült a testvére is. Betegen hozta be szülőanyja, s megmondta, hogy nem is jön érte. Vihetik őt is a men- helyre. — A „menhelyre”, a gyerekotthonba nem olyan egyszerű bejuttatni -az apróságokat. Ott is nagy a zsúfoltság. Hónapok hosz- szú levelezésébe telik — bár a kapcsolatunk igazán jó — amíg elhelyezhetünk egy-egy ilyen gyereket. * örül a szomszédság is, amikor Pistit hazaviszik. Mariska néni egy kis cseresznyével kedveskedik, a másik házból meg egy gumibabát kap ajándékba. Sűrűn gépelt oldalak, figyelmeztető és válaszlevelek sokasága, szélesre duzzadt aktahalmaz beszél a kórházban „felejtett” gyerekek sorsáról. A levélírók, a kórház, a gyermekotthonok, és az érdekelt tanácsok illetékesei. A sorokat hivatalos hangnemben írják. A helyi tanácsok által életre hívott bizottság ismerkedik a helyszínen az ilyen csöppségek családi otthonának körülményeivel. És meghozzák a határozatot, amit kézbesít a postás a kórházba is. „A gyermek hazaszállítását testi épsége érdekében lehetetlennek tartjuk.” Aztán kész. Elkészült a határozat, írásban rögzítették, továbbították — s ezzel letették a felelősség terhét. * A bogyiszlói védőnő kereste fel a közelmúltban a gyermekosztályt. Kérte, „vegyenek fel egy gyereket, amíg egyedül élő édesanyját megoperálják”. A csöppség nem beteg, semmi baja, csak nincs hová tenni. Bogyiszlón nem volna egyetlen család sem, aki erre az időre ellátná, mint sajátját, ennek az asszonynak a gyerekét? Nem valószínű. Hová lesz ilyenkor a társadalmi összefogás? Mit csinál a Vöröskereszt, a Nőtanács, meg a KISZ? Hogyan segít ilyen esetekben? Mert mit szól majd az anya, aki súlyos beteg gyermekével a karján, áll a kórterem ajtajában, — s hiába. Nincs hely. Megérti akkor, s egyszerűen tudomásul veszi, hogy otthagyott, vagy odadugott egészséges gyerek számára kell az? Ne vigyük túlzásba a dolgot, hiszen csupán négy gyerekről, négy kiságyról van szó — mondhatná valaki. Igaz, most négyről, de előfordult már hasonló tíz eset is egyszerre. S egy üres ágy is nagyon tud hiányozni akkor, amikor éppen az az egy kellene. * — Úgy, . í. mondjad szépen: apu. Apu ... apu ... apu ..: — Zsolt szeme kerekre nyíltan figyeli a szájmozgást. Ö is igyekszik. Utánozza a felnőttet. Aztán, amikor talán már századszor is hallja, végre sikerül. Igaz, „abu” lett belőle, de ez igazán nem számít. Misivel nem érnek rá foglalkozni itt a kórházban. Nincs idő arra, hogy beszédre tanítsák, meg arra, hogyan kell tapsolni. Hiába mosolyog rá a doktor bácsi, meg az ápolónővérek sem időzhetnek sokáig mellette. Hol van az a nyugodt, megszokott, biztonságos szeretetet sugárzó légkör, ami a kicsik egészséges fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges? Misi — és a többiek is — csak akkor juthat egy kis sze- retethez, ha valaki, egy idegen ember odahajol hozzá. A megyei tanácsnál már szóba került — egy végleges megoldás előtti, ideiglenes segítség. Kisebb épületben kívánnak berendezni a hasonló sorsú gyerekek számára egy átmeneti otthont. Foglalkoznak már a dologgal, s talán a megoldás sem késik sokáig. És addig?! Addig a társadalom nagyobb mérvű összefogására volna szükség. Hiszen csupán néhány emberpalántáról van szó. Életük, sorsuk alakulása azonban nem lehet közömbös a társadalom előtt. Mivel ezeknek a kicsiknek az életében csak a társadalom felelősségvállalását lehet emlegetni, szülői felelősségről még szót vesztegetni is kár. Méry Éva WnÉK Útépítés ügyben Építgetik a Tamási —Pincehely közötti ut<u. Csinálhatják a Kölesd—Gyönk közötti útszakaszt is ... Egy évvel ezelőtt ar- ! ról írtunk, hogy a Tolna megye területén lévő közutak korszerűsítése meggyorsul. Több helyütt hozzáfogtak akkor a munkálatok elvégzéséhez. Hőgyész és Dombóvár között, Dombori és Tolna között, de másutt is az ember azt várta, hogy na majd most talán kicsit gyorsabb ütemben fognak a vállalatok a munkálatokhoz. Ehelyett azt tapasztaljuk, immár másfél éve, hogy tucatnyi útszakaszon megkezdték a felújítást, korszerűsítése, de érdemleges előrehaladást alig figyelhetünk meg. Mi ennek az oka? Teszik fel a kérdést nemcsak az országutak örökös koptatói — sofőrök és újságírók, — hanem mások is, akiknek szívügye előrehaladásunk meggyorsulása. Sajnos az összes Tolna megyei útépítési munkahelyen dől gozgató gépek és emberi erők összpontosítás a sem biztatna túlságosan a gyors kivitelezéssel. Feltűnően kevés gép — alig néhány úthenger, egy bitumenpermetező gép — „segíti” a munkát. Talán sokszor ismételt megállapításnak hangzik, de immár mindinkább arról győződünk meg, hogy Tolna megyéi rossz útjairól lehet felismerni. Ha az utas Baranyából, Somogybái, vagy Fejérből jön Tolnába, az út korszerűtlensége, rossz állapota hívja arra fel a figyelmét, hogy Tolna megyében van. Nem is kellene talán a megyehatárt jelző táblákat kirakni... Tény azonban, hogy a Tolna megyei utak elvesznek a bábák közölt — a pécsi, kaposvári és fehérvári útépítő hatóságok és vállalatok —. Jó szentek lennének az említett vállalatokból, mindig maguk felé hajlik a kezük ... Vajon meddig? — Pj — A kataszteri ‘becslő'biztos naplójából; A szolgabírói levél hátlapján Avató üti népség a gyermeknapon Dont hóvá rótt i Dombóvár általános iskoláiban a gyermeknapi ünnepség keretében, avatták a kisdobosokat és az úttörőket. A Zrínyi Ilona Általános Iskolában Gyuricza István, a dombóvári járási pártbizottság titkára, az új dombóvári iskolában Penecker Zsigmond, a dombóvári pártbizottság titkára tartott ünnepi beszédet. Az avatóünnepségen részt vevő szülőket és avatószülőket kultúrműsor szórakoztatta. Az újonnan avatott kisdobosokat és úttörőket pedig uzsonnával vendégelte meg a Nőtanács és a szülői munkaközösség. * Kedves színfoltja volt a gyermeknapi ünnepségnek a 12 évfolyamos iskolában megtartott névadó. Varga Ferenc ügyész és felesége, Varga Ferencné, a 12 évfolyamos általános iskola igazgató-helyettese, újszülött gyermekének névadóját tartották. A bensőséges ünnepségen a rokonok, jóbarátok, kollegák jókívánságokkal és ajándékokkal kedveskedtek a szülőknek, illetve az újszülöttnek. Ma már a földosztás történelem. Annak idején, 194$. tavaszán forradalmi tett volt, ugyanúgy, mint később, a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Akkor is a kommunisták bátorították az embereket, hogy merjék birtokukba venni ősi jussukat. A szegényparasztok egy része ugyanis félt. Voltak földbirtokosok, akiknek a neve is rettegéssel töltötte el a cselédeket, a napszámosokat. Mindezek ellenére 1945. tavaszán Szekszárdcm is munkához látott a földosztást irányító megyei bizottság. Babarczai József, a bizottság elnöke, a kommunista pártot képviselte. Harcos, tevékeny emberként, fáradhatatlanul dolgozott. Korábban cseléd volt ő is. A huszadik évfordulót nem érhette meg a zombai temetőben alussza örök álmát. A megyei földrendező bizottság hivatalos levelezéseit még a régi nyomtatványok hátlapján bonyolította le: Toloncleve- leken, napszámos fizetést jegyzékeken, amelyeken gyakran ott olvashattuk a szolgabíró aláírását. Ezeknek a nyomtat ványoknak a másik oldala viszont tiszta volt. A Nemzeti Bizottság adott ennek a tiszta lapnak új tartalmat. Magát a földosztást Tolna megyében elsők között fejezték be az országban. A nagy munkának részleteibe nyújt bepillantást az a naplórészlet, amelyet egy kataszteri becslőbiztos készített, aki műszaki dolgozóként vette ki a részét a földosztásból. November 30.-a. Végre talán rend és nyugalom lesz. A szovjet hadsereg városunkat, a megye- székhelyt felszabadította. Szinte hihetetlen, hogy milyen gyorsan megindult az élet. A nyilas tisztviselők helyett szociális gondolkodású emberek veszik át a vezetést. Már most sok szó esik arról, hogy az elhagyott földek megmunkálását biztosítani kell. De mivel, hogyan? Ezt még én sem tudom. Jön a tél, és tavaszig majd csak lesz valahogy. Klein Kálmán főispán és Senye polgármester egy bizottságot hozott össze. A régi megyeháza kórházzá lett átalakítva. A bizottság a takarékpénztár emeletén, az er- kélyes szobában ülésezik. Tagjai: Klein Kálmán, Senye Sándor, Müller János és a gazdasági felügyelők. A bizottságnak tehát én is tagja lettem. Azon tanakodunk, hogy a felszerelés nélkül maradt nagybirtokokon, a mező- gazdasági munkákat csak úgy lehet biztosítani, ha a föld felosztásra kerül. Kik kapjanak földet, hogyan történjék a felosztás? Sok a nyitott kérdés. e kérdésekre választ kapunk. Alakulnak a Kovrik vezetésével a földhivatal megkezdi működését. Két tahács munkálkodik. Az egyik vezetője dr. Gulyás, a másiké dr. Vár ív Tibor. Tagjai: Klézli. Dorogi, dr. Balázs és Céh József. Itt dolgozik mint műszaki: Meszlényi Antal, Rutkai Lajos, és egy Kersák nevezetű ember. Később a Bezeréd j utcában helyezik el a műszaki dolgozókat. A németek minden mozgatható értéket elvittek, így a vagonokat és a mozdonyokat is. Ez nagyon megnehezíti a munkát. Kovrik Jenő és Müller János lovas kocsin járja meg Pécs városát, hogy meghozza onnan a lles földmérési felügyelőségtől a még szükséges térképeket. A kocsi reggel négykor indul Szek- szárdról Nagymányokig és onnét váltőfogattal Pécsig. Budapestre is jó ideig lovas kocsival közlekedünk. Hírek Később 1944. ismét elérkezett az ősz. A németek rabolnak, fosztogatnak, de ez szerencsére már nem tarthat sokáig, mert közeleg a szovjet hadsereg. Vajon meddig bírjuk ezeket a rettenetes állapotokat? A nyilasok embereket hurcolnak el, ártatlanokat. falvakban a földosztó bizottságok. Felmérik, kik az igényjogosultak. Általában falvanként 3—5 hold jut egy családra és a gyermekek után még egy hold. A volt uradalmi cselédek félnek, hogy visszajön az uraság, és akkor mi lesz velük. A volt vörös katonák és a kommunisták felvilágosító munkába kezdenek. Ennek az az eredménye, hogy végül is bátrabbak a földre jogosultak. A földosztó bizottságok munkájának irányítására meg kell szervezni a megyei földhivatalt. E célból kiküldöttek érkeznek: dr. Kovrik Jenő és egy Illés nevezetű mérnök. Tehervonattal — szeneskocsin érkeztek Szekszárdra. Szükség lenne a kataszteri színes birtokvázilatókra. kataszteri telekkönyvekre. Szerencsénk van. A nyilas kormány rendelkezése ellenére ezek a munkarészek nem kerültek Pápára, hanem ottmaradtak a pénzügyi raktárban és onnét azokat valaki átmentette a Kölcsey utcai Ferenczi-féle lakásba. A földhivatal első helyisége a régi megyeháza három szobájában kapott helyet. Dr. érkeznek a földigénylő , bizottságok munkájáról. Gyorsan felmérték a kiosztásra kerülő földek nagyságát, sokszor lépéssel, öiezéssel. A lépéssel kimért területeket majd még műszakilag keli rendbehozni. A közlekedés nehézségei miatt a megyei földhivatal Nagykónyi- ban hívja össze a dombóvári és a tamási járás földigénylő bizottságait. Háromnapos értekezlet. A szükséges teendők megvitatása. Ebben a két járásban van a legtöbb nagybirtok. Ozora, Fadd, Szedres. Itt a legtöbb agrárproletár. Kevés a föld. Az ozoraiak az igénylésekkel eljutottak a fürgedi vasútállomásig, és átmentek a Sión Fejér megyébe, Mezőszilas határába. Szedresen az agrárproletárok nem akarnak belenyugodni abba, hogy Beze- rédj Ottiliának a kormány által visszahagyott 300 hold föld megmaradjon. Szabaton-pusztán és Alsóleperd-pusztán kb. ezer-ezer hold nem lesz kiosztva, itt állami gazdaságokat jelölnek ki, minőségi vetőmagtermelésre és apaállat-nevelésre. Szóval mintagazdaságok. Az iregszemcsei földigénylő bizottság elnöke gyalog jött Szekszárdra, megtárgyalni a problémákat. Rengeteg a munka, ki se látszunk belőle... * íme egy részlet a kataszteri becslőbiztos naplójából. p. >1, — sz. e.
