Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-14 / 112. szám
1965. május 14. TOLNA MEGYEI NEPÜJ8ÄG 5 Munkáslakások Alsópélen Négy új lakást avatnak a napokban az Alsópéli Állami Gazdaságban, s a cselédházakat ezzel felszámolták. Építettek 42 új lakást, amelyből 28 kétszobás, 10 egyszobás, négy pedig három szobás. A régi házak közül felújítottak, átalakítottak negyvenhetet: padlózták a földes szobákat, cserepet raktak a nád helyébe, tisztábbak a konyhák, szebb és egészségesebb minden. A négy új lakás egyik tulajdonosa a Bojtos család. Bojtos Ferencék. tíz évig nádas házban, földes egyszoba-konyhás régi cselédházban éltek a gazdaság központi majorjában. Most két szoba konyhás, fürdőszobás, előszobás lakásba költöznek. Bojtos Ferenc lánya, Etelka,, három hónapja ment férjhez, s a fiatalok együtt laknak a szülőkkel. A szép új lakással megoldódik az együttélés gondja is. A fiatalok új bútort kaptak, 16 ezer forintosat. OTP-kölcsönre vették, de mindjárt kifizették a felét. Szőnyeget is vettek, kétezer forintért. Az apa gépszerelő, szervízvezető a gazdaságban, lánya tejkezelő. Mind a négyen dolgoznak és közösen gazdálkodnak a keresettel. Az új lakást még át sem adták műszakilag, amikor a lakók meszelőt fogtak és újra átfestették a falakat, ,hogy szebb legyen”. Böjtösék az ablakban. Az átadásra váró lakást maguk is bemeszelik, mielőtt beköltöznek. Megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák Csütörtökön fontos állomáshoz érkezett az 1964—65-ös oktatási év: csütörtök reggel az ország 376 gimnáziumában megkezdődött az írásbeli érettségi vizsga. Az írásbeli első napján magyar nyelv és irodalomból készítették el dolgozatukat a jelöltek. Az idén végző, mintegy 30 000 gimnazista két-két tétel közül választhatott, mind a humán, mind a reáltagozatú osztályokban (e tagozatok még egy évig működnek). Pénteken a matematikával folytatódik a gimnáziumokban az írásbeli érettségi vizsga. A statisztikát javítsuk, vagy a tévét nézzük ? Napjainkban “ £ gyünk a televízió roppant gyors ütemű térhódításának, s a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a televízió mindennapos beszédtémánk. Éppúgy mindennapos beszédtéma, mint annak idején a repülőgép megjelenése volt, vagy néhány éve Gagarin űrutazása. Persze, többnyire csak élce. lődünk — joggal, jogtalanul — a műsora miatt, s közben alig vesszük észre, hogy milyen hatással van mindennapi életünkre, hogyan befolyásolja a különböző terveinket, elképzeléseinket. Pedig éppen erről az oldalról kellene többet beszélnünk, mert anélkül a kellő összhangot sem tudjuk megteremteni a televízió és a különféle gazdasági, társadalmi intézkedéseink közt. Kicsit merésznek tűnő kijelentés ez a párosítás, de — szerintem — semmiképpen sem túlzás, hiszen a televízió olyan jelentőségre tett szert már a mi életünkben is, hogy azt sem gazdasági, sem társadalmi intézkedéseinknél nem lehet ötödrangú kérdésként kezelni, s még kevésbé, ha perspektivikusan nézzük a dolgot. A szórakozásnak, tájékoztatásnak, nevelésnek, ismeretterjesztésnek mindinkább a televízió a legközkedveltebb formája napjainkban, függetlenül attól, hogy az írott szöveget, színházat, mozit jelenleg még nem, sőt talán soha nem is tudja tökéletesen pótolni. Ezzel máris eljutottunk ahhoz az igazsághoz, hogy a televízió nem is csak egy társadalmi réteg szempontjából, hanem a társadalom minden tagja részére jelentős, sőt. nem is csak azért, mert egyfajta szellemi igényt kielégít, hanem nyugodtan mondhatjuk, hogy minden eddigieknél összkomfortosabb, tehát valóságos igénysort elégít ki egyazon időben. És ami mindehhez nem lényegtelen szempontként jön, a televíziót nem kell rátukmálni az emberekre, önmaga hódít, önmaga tör magának utat a fiatalok, idősek, falusiak, városiak körében egyaránt — szemben számos egyéb próbálkozásunkkal. (Gondoljunk csak a sok propaganda, szervezés, anyagi kiadás után is üresen kongó termekre.) A május elsejei két ünnepet Tolna megye egyik legkisebb falucskájában töltöttem meghitt családi, baráti, ismerősi körben. Az utóbbi évek legnagyobb változását abban tapasztaltam, hogy amikor kezdődött a tévé-adás, a készülékkel rendelkező házak benépesültek, mint valamikor szoktak azok a házak, ahol a lányok gyűltek össze tollat fosztani. És nem is csak a szomszédok kopogtattak, hanem még a falu másik sarkából is, sőt még olyanok is. akik a televízióért lépték át életükben először az illető ház küszöbét — szíves elnézést és széket kérve a háziaktól. És nem is csak a futballmeccs idejére ... Ha itt véget érne a televízió térhódítása, az egészből legfeljebb olyan következtetést vonhatnánk le, hogy tanácsos gyorsabb ütemben javítani és bővíteni a tévéműsort, s a készüléktulajdonosok legyenek vendégszeretőek. A valóság azonban az, hogy ma már a legtöbb falusi ember, ha egy- szer-kétszer megnézte a műsort, azon gondolkodik, hogyan tudna minél előbb készüléket vásárolni, hogy otthon élvezhesse a műsort. Jellemző, hogy néhány évvel ezelőtt még újságba kívánkozó szenzáció volt, szívesen megírtuk, ha valamelyik községben megjelent az első televíziós készülék. Ma pedig — vegyünk három kisközséget — Fácánkertben, Mur- gán, Szálkán például már 155 készüléket tart nyilván a posta. Ezek a községek nem is tartoznak a jobbmódúak közé. Hasonló a „felfutás” másutt is. Tamásiban minden negyedik-ötödik házban van már készülék. Szekszárd városban 2400 a készülékek száma. Még az sem tántoríthatja el az embereket a készülékvásárlástól, hogy a vele Járó'garanciával nem mindig lehet .célt érni üzemzavar esetén, s a javítószolgálat messze elmarad az Írón vek mögött. Vagyis még a sok bosszúságot is inkább vállalja mindenki a készülő” mellé. És most nézzünk^™* tanulságokból, amelyeket le kell Egy híján húszán vannak•• Mindenki műszerész lesz? — Laci is megállta a helyét — Az iskola legdolgosabb társasága A TOLNAI GIMNÁZIUM negyedikesei közül az idén tizenkilenc fiú érettségizik. Négy éven keresztül elektromos politechnikát tanultak. A rendelkezések szerint gyakorlati foglalkozásból nem kötelező vizsgát tenni a negyedik év végén. A diákok sokszor élnek is ezzel a lehetőséggel. Tolnán mind a tizenkilenc fiú úgy határozott, hogy vizsgázik politechnikából! Az első évben, amikor a gimnáziumba kerültek, kévésüknek volt némi fogalma az elektromosságról. Aki kedvet érzett hozzá, és kézügyessége is volt, erre a politechnikára jelentkezett. így alakult ki a kollektíva, ahol egy híján húszán vannak. Először az alapokat sajátították el, a mechanikai munkával foglalkoztak. Másodikban megtanulták az elektroncsövek működését, év végére már egyszerű rádiókészüléket is építettek. Most már annyira jutottak, hogy a bonyolultabb szuper vevőkészülék építése sem okozott különösebb nehézséget. Persze, ez csak a szigorúan meghatározott tananyag, amit előírtak a középiskolák számára. Ezenkívül készítettek néhány olyan dolgot is, amiből az egész megye megismerhette a tolnai gimnazisták munkáját, A kollektíva részt vett a távirányítású elektromos hajó, az elektromos kutya, és elektronikus orgona megépítésében. Senki sem hullott ki közülük a négy esztendő alatt, ugyanannyian vannak, mint kezdéskor. Érettségi előtt dönteni kellett, ki, hova megy, milyen pályát választ. Náluk ez nem okozott különösebb nehézséget: mindenki elektromos pályára jelentkezett. Legtöbben rádiőműszerésznek, néhányan pedig tovább szeretnének tanulni, elektromérnöknek készülnek. Sajnos, a megyében nincs lehetőség arra, hogy mindegyiküket el tudják helyezni a szakmában. A fiúk megtalálták a módját annak, hogy mégis azzal foglalkozzanak, amit szeretnek. Akinek már nem jutott hely a megyében, katona- tiszti pályára jelentkezett, híradósnak, vagy lokátorosnak. A megfelelő előképzettségük kétszeresen megvan hozzá: a közelmúltban letették az MHS alapfokú vizsgáját is. Persze, a négy év alatt nem ment minden simán. Voltak közöttük gyengébb tanulók is, akik bizony az első időben nem nagyon bírták az iramot a többiekkel. Egy ideig Vörös Lacinak nehezen ment a munka, sokat kellett vesződnie olyan dolgokkal, amit a többiek már könnyedén megcsináltak. Ha nincs ilyen jó kollektíva, Laci talán lemorzsolódik. De ő sem akart kevesebb lenni, mint a többi. Ha kellet, hazavitte a munkát, otthon addig próbálkozott vele, míg sikerült. Most talán ő építi a fiúk közül a legtöbb tranzisztoros készüléket... Kovács Pistának a tanulással volt baja az első évben. Hamarosan ő is megemberelte magát. Jelentkezését katonatiszti pályára adta be. LEGJOBBNAK ÁDÁM ANTALT tartja a műhelyfőnök, s társai is. A fiú, nehéz családi körülményei ellenére is, az osztály legjobbjai közé tartozik. Becsületességével, egyenes jellemével megkedveltette magát társaival, tanáraival. A középiskolások versenyén fizikából a megyei döntőbe jutott, ami nagy eredménynek számít, mert a megye középiskoláiból összesen három tanuló érdemelte ki a döntőbe jutást. Elektromérnök szeretne lenni. Mindenki vele izgul, hogy sikerüljön felvétele. Amikor arra kértem Kappel- mayer Mátyást, a politechnikai műhelyfőnököt, soroljon még fel néhány tanulót a legjobbak közül, alig győztem a jegyzetelést. Hegedűs József, Gábor József, Paszler József,, ä és még folytatódott a sor, mert ezen az alapon majdnem mindegyikük nevét említhetné. A fiúk között olyan nagy az összetartás, hogy a nyári szünetben legtöbbször együtt dolgoztak tizen-tizenöten. A gimnázium igazgatója azt mondta róluk: „Az iskola legdolgosabb társasága”. Társadalmi munkából is bőven kivették a részüket, természetesen együtt. Segítettek a régi épület bontásában, a parkosításban, a KISZ-munkában. ÉRETTSÉGI UTÁN mindenki a maga területén hasznosíthatja azt, amit a gyakorlati foglalkozásokon tanult. A nevelőknek pedig nincs nagyobb elismerés annál, ha néhány év múlva felkeresi őket egy-egy régi diákjuk. Ilyen eset gyakran megtörténik. Nemrégiben egy fiú járt az iskolában, Kappelmayer Mátyást, a műhelyfőnököt kereste. Az oktató emlékezett volt tanítványára: amikor a keze alá került, még egy rádiócsövet sem tudott a készülékbe tenni. Most harmadéves elektromérnök, jó eredménnyel végzi az egyetemet. Az igazgató ezzel summázta a véleményét a lelkes kollektíváról: „örülünk, hogy idáig jutottak, de sajnáljuk is őket elengedni”. (konya) vonnunk a televízió térhódításából. Mindenekelőtt felvetődik a kérdés, szükséges-e a sok ismeret- terjeszitő és más jellegű előadást — ami ma még jellemző — szorgalmazni, sőt, esetenként a statisztika javítása érdekében erőltetni. Szerintem, semmi esetre. Ezekből többet érne sokkal kevesebb. Ezek nagy részére még a tévé-divat előtt is nehéz volt közönséget biztosítani. A művelődési otthonok igazgatói, pedagógusok. népfrontelnökök és más közéleti emberek a megmondhatói, hányszor kellett megizzadriiok, hogy legalább a szónoki asztalhoz közel lévő sorokba kerüljön néhány hallgató, s hányszor „sikerült” közönségstatisztikát javítani a diákok odavezénylésével, meg más erőltetett módszerekkel. Gyakran még mezőgazdasági szakelőadásra sem sikerül közönséget biztosítani paraszti településen. Az ilyen jellegű törekvés a nemes célja ellenére a módszerét tekintve elavulttá vált, nem vezet kellő eredményre, s ezt be kell látnunk. Ugyanakkor a televízió ilyen jellegű műsorait is szívesen nézik, nemcsak a közvetlenül érdekeltek, hanem gyakran még a más foglalkozásúak is. Minden erőltetés, agitálás, szervezés nélkül. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy tévé-szakelőadás, ismeretterjesztő műsor mégiscsak többet nyújt, mint azok . többsége, amit ezeken a falusi összejöveteleken szoktak adni, akkor még inkább a televízió javára billen a mérleg, s nem lehet azon csodálkozni, hogy izzadtsággal jár a közönségszervezés. Nem lenne érdemesebb a televíziót jobban fejleszteni még az ...ilyen, jellegű kiadások rovására is? Égy-két helyen napirenden van. vjfgy vélt hihetetlenül nagy költséggel, hihetetlenül nagy művelődési kombinát létesítése. Kérdés, megémé-e ez a televíziókorban? Vitathatatlan, művelődési centrumra szükség lesz a külföldi tapasztalatokat figyelembe véve a televízió mellett is, ezért ahol nincs, helyesen jár el a tanács, ha szorgalmazza a művelődési otthon építését. De a méretezést illetően .szerintem erősen vitatható, a sok jelenlegi elképzelés. Egyesek ugyanis a méretezésnél feltételezik, hogy az emberek nagy tömege mindinkább a művelődési otthonban tölti majd szabad idejét, hogy szórakozva művelődjön. A televízió további térhódításával párhuzamosan ennek éppen az ellenkezője fog bekövetkezni: az emberek szívesebben maradnak otthon a tévé mellett. s ezen sem neonfényes nagyteremmel, sem drága fotelekkel, szőnyegekkel néni tudunk változtatni, de miért is változtatnánk? A méretezésnél ^peIv. nek kell lenni, hogy az emberek szívesebben ülnek a televíziós készülék mellé, mert ott többet kapnak, mint amit a legjobban felszerelt művelődési otthon is adhat, következésképpen a művelődési' otthonok feladatainak egy részét mindinkább a tévé látja el. Újabb következtetés: adott helyen nem valószínű, hogy kellően gyümölcsözne az az ilyen célra tervezett 10—20—30 millió; Helyette építsünk szerényebb művelődési otthont a nagyobb helyekre is, mert az is bőven el tudja látni a megmaradó feladatkört. A tévé rohamosan terjed, de szükséges, hogy ehhez rugalma-. san alkalmazzuk a különféle intézkedéseinket is. Boda Ferenc * A fenti cikk minden megállapításával nem ért egyet a szerkesztő bizottság, ezért a cikket vitára bocsátja, kérjük, hogy az érdekeltek közül szóljanak hozzá.