Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-11 / 109. szám

4 tolna megyei népújság 1965. május 11. Túl a megyehatáron A Tiszai Vegyikombinát nemcsak berendezéseinek korszerűségével, hanem a gyárépületek szépségével is kitűnik. (MTI-foto — Birgés Árpád felvétele) Szorgalmasan gyakorolnak a hallgató a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem ásvány- és köz ttani tanszékén. (MTI-foto — Vadas Ernő felvétele.) ti£«« st*«* ~ —­A miskolciak egyik büszkesége: a SZOT székháza. (MTI-foto rá= Birgés Árpád felvétele.) A hagyományoknak megfelelően aszúval koccintanak a tarcali szüreti ün­nepségen. (MTI-foto == Birgés Árpád felvétele.) • 4» OT IATA: WOfiST^ KW US SCHEEL H. 1945. február 23-án gyászos a hangulat az 1. páncélos hadsereg főhadiszállásán. Heinrici vezér- ezredes megállapítja, hogy tizen­öt kivérzett hadosztálya már nem alkalmas a 300 kilométer hosszú frontszakasz tartására. A szovjet támadások középpontjában lévő IVfährisch-Ostrau-i (ma Momvas- ka-Ostrava — a ford.) iparvidék, a jelek szerint, a következő napo­kon elesik. A lövészárkokban és gödrökben egymás után halnak és fagynak meg a katonák. A vezér- ezredes úr azonban nem akar ka­pitulálni. Kilenc óra tájban elhatározza: felkeresi a 253. hadosztályt, hogy bátorságot öntsön az emberekbe. Az utazásból azonban semmi sem lesz, mert a főhadiszálláson ma­gasrangú személyiség jelenik meg, Albert Speer, fegyverkezésügyi miniszter. Egyenesen a Balaton mellől jön. Ott próbált kedvet te­remteni a német egységeknek a támadáshoz. Heinrici vezérezre­destől az állások feltétlen meg­tartását követeli. A Mährisch- Ostrau-i iparvidéket mindenkép­pen meg kell menteni a német haditermelés számára, mint a „Bi­rodalom utolsó fegyverkovácsát”. Heinrici ellenvetéseit azzal in­tézi el, hogy kijelenti, küszöbön a fordulat: az angol—amerikaiak a német csapatokkal együtt folytat­ják tovább a keleti hadjáratot. A miniszter kifecsegte, amiről a német monopóliumok urai álmo­doztak. De Heinrici vezérezredes is újra szilárd talajt érez a lába alatt. Speer közlékenységének ha­tása alatt megígéri, hogy had­osztályaiból az utolsó erőt is ki­préseli. Speer az ígéretet azzal hono­rálja, hogy igyekszik új páncélo­sokat szerezni az 1. páncélos had­sereg számára. Megígéri, ha mód van rá, a „Führernél” emel szót ennek érdekében. Látogatása vé­gén kíséretével a dzieritzi acél­műbe és a fronthoz közel eső ryb- niki „Anna” bányához siet. Ott rövid beszédet intéz a munkások­hoz és a lehető legmagasabb tel­jesítményre és kitartásra buzdít­ja őket. 24 órával később, mélyen a ber­lini birodalmi kancellária épülete alatt, a „hősök bunkerében” ép­pen a napi helyzet megbeszélése folyik. Az 1. páncélos hadsereg katonáinak sorsa nem különösebb szívügye Hitlernek. Rövid jóvá­hagyó mozdulattal engedélyezi Heinrici vezérezredesnek a 70 új páncélost, de egyidejűleg Keitel vezértábornagyhoz fordul, a kö­vetkező szavakkal: „Talán valami végzetes történt, Keitel?”. Keitel színlel: „Néni, mein Führer”. Hitler ezután tudni akarja, ho­gyan is áll a helyzet a breslaui „erődítésben”. Humboldt alezre­des jelentésre kér engedélyt: „A breslaui front térségében az ellen­ség tovább támad, de nem ér el sikereket”. Csak úgy ragyog a derűlátástól. A felvillanó haragot tébolyult mosoly váltja fel Hitler görcsökben vonagló arcán: „Tu­dom, hogy ez az erődítmény ki­tart. Hanke körzetvezető tartja ke­zében. Olyan szilárd, mint az acél, sosem adja meg magát”. Az „erődök” jelentik a fasisz­ták utolsó divatos kifejezését, hogy a lakosságot kitartásra buz­dítsák. A keleti, az atlanti és a nyugati fal összeomlása után, so­kat beszélnek és írnak az „Euró­pa”, a „Németország”, az „alpesi”, a „kelet-poroszországi” és egyéb erődítményekről. Tiszta szemfény­vesztés, mert a valóságban nem is léteznek. Hitler parancsára szám­talan várost nyilvánítanak „erőd­dé”. Königsberget, Graudenzet, Bromberget, Glogaut, Kolberget, stb. Hullámtörőkként kell szol­gálniuk, lekötni az ellenséges erő­ket, de az is feladataik közé tar­tozik, hogy „a kitartás jelképévé” váljanak. Mindez azonban nem használ, mert lerohanják őket és le kell tenniök a fegyvert. A parancsnokokat a Führer egyik rendelkezése alapján kötél­általi halálra ítélik és a hozzá­tartozókat is felelősségre vonják. A fasiszta erőd-őrület a leg- ádázabbul Breslauban tombol. Már 1944. augusztusában határo­zat születik rá, hogy a sziléziai fővárost szükség esetén az utolsó töltényig kell védelmezni. Az erőd első parancsnoka szep­tember 25-én veszi át a posztját. A 12 és 75 év közötti polgári la­kosságot kényszerítik, hogy a vá­rostól húsz kilométerre, az Ode­rától keletre, 120 kilométer hosz- szan erődítéseket és árokrendszert építsen. Miközben a nőket és a gyerme­keket hóban és fagyban sáncépí­tésre kényszerítik, a Breslauban székelő konszernurak sebtiben végrehajtják a „strassburgi hatá­rozatokat”: 1944. augusztusában találkoztak Strassburgban a né­met monopóliumok képviselői és megegyeztek abban, hogy terme­lési potenciáljukat átmentik az angol—amerikaiak által megszál­landó területekre, hogy ezzel ön­magukat és a kapitalizmust is megóvják. A breslaui konszernek tehát hozzákezdenek tőkéjük, be­rendezésük, gépeik, egyes szak­munkások elköltöztetéséhez, Nyu­gatra. Amikor a Vörös Hadsereg a téli offenzíva során a városhoz köze­ledik, valamennyi konszern már rég elhagyta poggyászával Bres- laut. Csupán a FAMO-művek né­hány gépje és az AVLATIK- konszem egy cigarettagyártógépe marad vissza. Breslaut 1945. február 15-én ke­rítik be az 1. Ukrán Front csapa­tai. A városban ezen a napon 50 000 katona, közöttük 15 000 úgy­nevezett „Volkssturmanri”, több rögtönítélő bíróság, a rendőrpa­rancsnokság néhány embere tar­tózkodik, közöttük Megerlein fő­hadnagy — ma a nyugatnémet te­levízió egyik sztár-riportere —, egy teljes Gestapo-központ, több hivatásos hóhér, továbbá kivégző­osztagok, a tábori csendőrség egy­ségei és a náci párt néhány gau- leitere. Rajtuk kívül a városban sok-sokezer nő, gyermek és agg! Az erőd parancsnokai egymás után cserélődnek. Az első, Krause tábornokot visszahívják, mert ki­esik Hitler főhadiszállásának ke­gyeiből; a következőt, Ahlfen ve­zérőrnagyot, Hanke gauleiter int­rikái alapján távolítják el a vá­rosból azzal az ürüggyel, hogy nem elég erélyes. Utána követke­zik Niehoff tábornok. Első napi­parancsa többek között így szól: „ .. .abban a mély meggyőződés­ben, hogy győzünk, tartjuk az erő­dítményt a fordulat bekövetkez­téig. Éljen a Führer!”. Hanke íz­lésének megfelelő ember. Niehoff brutális és semmire sincs tekin­tettel. Tevékenységének második napi­ján szovjet páncélosok törnek be a város déli részébe. Niehoff „páncélos vadászegységet” indít útnak, harminc Hitler-ifjút kerék­párokon, egy-egy páncélököllel felszerelve. Egyetlen egy sem tér vissza. A tábornok csak ezután veti be a reguláris csapiatokat el­lentámadásra. .4 (Folytatjuk) Női szemmel A halhatatlanság ösvényén Azért határoztam el az egé­szet, mert az utóbbi időben, na­gyon sok kellemetlenség ért! Majd én megmutatom! Megtud­ják még, ki vagyok én! Elhatá­roztam, híres ember leszek! Ta­lán legjobb volna, ha írnék! Má­sodik Shakespeare leszek, vagy még nálánál is eredetibb, s így halhatatlanabb. Égetően izott bennem az alko­tás utáni mérhetetlen, leküzdhe­tetlen vágy. Már mindent elkép­zeltem. A szerkesztő kővé der­med a csodálkozástól, amikor el­olvassa. Kézről kézre adja majd i a kéziratomat. Az írószövetség rendkívüli ülésén, külföldről | meghívott szakértők előtt mél­tatja művemet. Kiadóhivatalok 1 versengenek, elsőbbségi jogukért. Én meg majd csak töprengek, töprengek, s hosszas megfontolás után a világ összes szerkesztő­ségének rendelkezésére bocsáj- tom önzetlenül!, némi tiszteletdíj fejében. A tiszteletdíjból mindenekelőtt i veszek egy olyan, vagy még olya- , nabb kalapot, amilyet a Rózsi I hord. Csak azért is megéri végig- I csinálni az egészet, hogy a Rózsi 1 megpukkadjon! No, mégis, nézzük, miről kelle­ne írni? Mindenesetre vettem kettőöt- venért egy irkát, meg tíz forint valamennyiért egy golyóstollat. Megtérül ez a kiadás, nem sajná­lom! És vettem egy emlékkönyvet is, hogy a hódolóim beleírhassák nevüket. A témakeresés nem nagyon iz­gatott. Már többen megmondták, hogy valahol a földön van, csak le kell hajolni érte. No. de mégis! Kaptam a tol­lat, megmargóztam az irkát, ne­kiláttam vázlatot készíteni: Mondjuk: Van egy árva, sze­gény lány, aki beleszeret egy kis traktorosba. A fiú azonban csak a traktorának él és... És ... Most jut eszembe. Meg­veszem azt a kisestélyit is, amit a múltkor láttam a Gulyásnén! Hiába! Neki könnyű! a férje va­lami fejes, kereshet négy-ötezret is havonta! Szóval a fiú a traktornak él, és így a szegény árva bánatá­ban elhatározza, hogy meghal. Elszegődik ülőkalauznak. (Remé­li, hogy az utasok átka hamar utoléri). Ennyi elég is mára! Most pe­dig megfogalmazom a válaszleve­let Hja Ehrenburg baráti közele­désére. Ha már híres ember le­szek, ilyesmire nem jut időm. Megírtam a levelet, a borítékot is előkészítettem. Arthur Millerre is számítanom kell. Az ő barát­ságát sem lehet visszautasítanom, már csak illendőségből sem. Másnap emelt fővel mentem az utcán. Az a kis hegyes Kiss Ica, furcsa mosolyra húzta a szá­ját a hátam mögött, meg. ahogy visszanéztem láttam: súg vala­mit a huligán udvarlójának. Pe­dig nem is olyan csinos az a fiú, csak az Ica mamája van vele odáig! Különben is! Szegények nem tudhatták, hogy én a világ­hír küszöbén állok. Majd egy­szer csak csodálkoznak! Végtelen jó érzéssel töltött el az a tudat, hogy csak kezembe kell vennem a tollal, s máris iri­gyelt nagysággá válók. Elképzel­tem. hány férfi lesz szerelmes belém! Talán még a Csuhajda is! De én akkor már rá sem nézek! „Gombház sej ...’’! Nem is olyan rossz! Mondjuk ezt fogja énekelni az árva. mi­közben kilyukaszt egy átszállót. Jaj! Majdnem elfelejtettem le-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom