Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-08 / 107. szám
TOLNA MEGYEI NEPÜJ8ÄÖ ' 19C5. május 8. OIIT Jó küzdelemben az angyalföldi sportiskolások győztek Tolna megye leány tornászai ellen Az ünnepi sportműsor kedves színfoltja volt az angyalföldi sportiskolások párosversenye, Tolna megye leánytomászcsapa- tával. A Tolna megyeiek azt vallják, hogy a Jobbtól kikapni sohasem szégyen és a jobb képességű és nagyobb tudású versenyzőktől sohasem szégyen tanulni. Ezért választották ellenfelül az angyalföldi sportiskolásokat, akik komoly szerepet játszanak az ország tornasportjában. Közülük Fekete Erzsébet, országos bajnokságot is nyert már, de a csapat többi tagja is az átlagosnál lényegesen nagyobb erőt képvisel. A versenyre vasárnap délelőtt, a gimnázium tornatermében került sor. A két csapat között a Verseny során szoros küzdelem alakult ki és a vendégcsapat mindössze 1,8 pontos különbséggel nyerte a három szeren (felemáskorláton, gerendán és műszabadgyakorlatban) megrendezett összecsapást. Különösen felemáskorláton szerepeltek a vártnál jobban a Tolna megyei lányok, akik egy tizeddel győztesként kerültek ki az összecsapásból. A másik két szeren azonban a vendégek bizonyultak Jobbnak. Az egyéni versenyben a budapesti Fekete Erzsébet szerepelt a legjobban. De a második helyezett már Szües Erika volt. A harmadik helyen is szekszárdi tornász végzett, Dési Éva személyében. A Tolna megyei lányok teljesítménye annál is értékesebb, mert Dési és Stróbl személyében két olyan versenyzője is volt a csapatnak, akik még csak serdülő korban vannak. Vereségük ellenére is dicséretet érdemelnek a hazaiak, és reméljük, hogy sokat tanultak a verseny során, amelynek eredményeit az alábbiakban ismertetjük. Csapatversenyben: Angyalföldi Sportiskola—Tolna megye válogatott 135,6:133,8. A Tolna megyei együttest Rácz Aranka, Rózsavölgyi Eszter, Vastag Sarolta, Stróbl Ildikó, Dési Éva és Szűcs Erika alkotta. Egyéni versenyben: 1. Fekete Erzsébet (Angyalföldi Sportiskola) 28,7 pont, 2. Szűcs Erika (Tolna megye) 27,9 pont, 3. Dési Éva (Tolna megye) 27,8 pont, 4. Novák Andrea (Angyalföldi Sportiskola) 27,5 pont, 5. Stróbl Ildikó (Tolna megye) 27,1 pont, 6. Fizli Júlia (Angyalföldi Sportiskola) 26,9 pont. Lelkiismeretlen em berek A tavaszi verőfényes nap melegéből még nem sokat éreztünk. Eddig csak látogatóba érkezett hozzánk, de most már mindinkább kicsalogatja a gyermekeket a szabadba. A fák lombosodnak, s a madarak a zöld levelek alatt mindjobban meglelik igazi otthonukat. Itt a csúzliszezon. Az iskolában megkezdődik a csereberélés, ki csúzligumit, ki ágast kínál, „futószalagon” készülnek a madarak rémei. A csúzlivadászatokat, az utóbbi időben egyre gyakrabban a város közvilágítása is megsínyli. Az elmúlt hét egyik napsütéses délutánján a Per- czel Mór utcában volt dolgom. Három „csúzlivadász" tárgyalt az egyik villanyoszlop alatt. Azon vitatkoztak, ki tudja egy lövéssel eltalálni a villanyégőt. A vitába két felnőtt is bekapcsolódott, a fogadásban a mecénás szerepét vállalták. — Na srácok, aki egy lövésből talál, kap egy kétforintos fagyit! — jelentette ki az egyik felnőtt. Mondanom sem kell az első lövésre megszületett a találat és a kis csoport a következő villanyoszlop alá bandukolt. A csúzligumik újból megfeszültek, de egy erélyes hang „megbénította" a következő lövéseket. Mire odaértem, idősebb ember vitatkozott a felnőttekkel. Éppen p irongatta őket, hogy nem szégyellik magukat, még biztatják a gyerekeket a rendetlenség elkövetésére. — Gyere, hagyd a vén bolondot — vetett véget a vitának az egyik mecénás. Karon - fogta barátját, s faképnél hagyta az öreget. A csínytevő gyerekek az utca sarkáról lesték a vitát, érezték, rosszat cselekedtek. Csak a két felnőttben nem szólalt meg a lelkiismeret, mégis ha a szekszárdi sötét utcákon esténként néha-néha megbotlanak nem saját magukat szidják, hanem a DÉDÁSZ dolgozóit. fe- miMeg kezdődött a megyei tekebajnokság Vasárnapi sportműsor Miért nincs... ? Május 1-én megkezdődött Tolna megye 1965. évi tekebajnoksága. Az, első forduló minden különösebb meglepetés nélkül zajlott le. Esetleg a Dombóvári Spartacus és a Szekszárdi Gépjavító imponáló győzelmét és jó faeredményét kell megemlíteni, ami sejteti, hogy az idei bajnoki címért a két csapat között nagy küzdelem lesz mindvégig. Eredmények: Bajai Spartacus— Bonyhádi Spartacus 7:1 (2044:1494) Legjobb dobók: Nyilas 397, Galamb 356, Csicskó 336, illetve Gung] 372, Nagy 304. Sebestvén 296. Dombóvári Spartacus—Dombóvári VSE 7:1 (2299:2088) Ld: Árvái 404, Kálozdi 403, Köbli 402, illetve Kovács 384, Soós 369, Hegyháti 360. Szekszárdi Gépjavító—Szekszárdi Spartacus 7,5:0,5 (2366:2234) Ld: Nyirati 414, Streer 407, Föl- desi 404, illetve Radó 4C0, Szabó 390, Leipold 384. A hét válogatottja: Nyirati János (Szekszárdi Gépjavító) 414, Streer Ádám (Szekszárdi Gépjavító) 407. Földesi József (Szekszárdi Gépjavító) 404, Árvái János (Dombóvári Spartacus) 404, Kálozdi József (Dombóvári Spartacus) 403, Kőbli Sándor (Dombóvári Spartacus) 402. KOSÁRLABDA: NB II-es csapataink Budapesten szerepelnek. Megye- bajnokság: Bonyhádi Cipő—Szekszárdi Petői! n (női) 1,45 óra, Bonyhádi Vasas-Szekszárdi Petőfi II (férfi) 11.00, Dombóvári Gőgös Gimnázium—Bajai Ruha (női) 11,00, Dombóvári VSE— Bajai Vízügy (férfi) 13,15, Bajai Bácska II—Bátaszéki VSK (férfi) 11.00, Bajai MTE II—Bátaszéki VSK (női) 12.15. KÉZILABDA: NB II-es csapataink közül a tolnai lányok otthonukban játszanak 14 órakor a Csornai MED08Z ellen. A Simontornyai BTC csapata Budapesten lép pályára. Megyebajnokság: Tolnai Vörös Lobogó—Mözs (férfi) 15,00, Tolnai Vörös Lobogó II —Mözs (női) 13,00, Tolnai Gimnázium —Dunaföldvár (férfi) 9,30, Nagydorog II—Dunaföldvár (női) 14,00, szekszárdi Honvéd—Bonyhádi Cipő (férfi) 10,30, Szekszárdi Bőrdíszmű—Bonyhádi Cipő (női) 9,00. Szedres—Fadd (férfi) 8,30, Szedres—Bonyhádi Spartacus (női) 9,30, Máj OS—Nagydorog I (női) 10,00, Simontomya II—Kurd (férfi) 11,00, Si- montornye—Kurd (női) 10.00, Dombóvári Spartacus—Kocsola (férfi) 14,30, Nak—Kocsola (női) 10,00, Kisdorog— SzakCS (női) lO.So, Máza-Szászvár— Nagymányok (férfi) 11.00, Máza-Szászvár— Hőgyész (női) io,oo. RÖPLABDA: Megyénk női és férfiválogatottja Székesfehérvárott, Fejér Megtudtam, hogy ki vagyok Őszintén megmondom, nagyot csalódtam magamban. Azt hittem, hogy én egy ember vagyok, aki szereti a családját, tiszteli embertársait. Ezt hittem. De kiderült, hogy én egy egészen más ember vagyok. Tudják, valamikor azt olvastam, hogy: Heine mann-ruha teszi az embert. Ez nem igaz. Nemcsak Hei- némann-ruha teszi az embert. Más emberré tehet valakit egn más ruha is. Ez így egy kicsit homályos. Dehát hooy is tudtam én meg, ki is vagyok valóban? Egyszerű a dolog. Miután elvégeztem ti játékvezetői tanfolyamot, vettem magamnak eav játékvezetői mezt, cívőt sípot elmentem a mérkőzésre. Kiabált. taosn’* <1 nép. Fűt*'ültem és — mintha szugeráltam volna az embereket — ők is fütyültek. Ekkor jöttem rá, hogy szuggerálni is tudok. Rájöttem még sok mindenre. Rájöttem arra, hogy én szemétláda vagyok Jól megnéztem magam, de ennek semmi jelét ném láttam. De — gondoltam az a sok ember nem tévedhet. Ha ők mondják, biztosan igaz is. Pupák is vagyok. Azt még nem sikerült megfejteni, hogy mit jelent a Pupák, mindenesetre ezt jó lesz észben tartani, mert esetleg valamilyen állás betöltésénél előnyömre válik. Vak is vagyok. Kiabáltak is „szemüveget a bírónak." Igazuk van. Veszek egy szemüveget. Elvégre inaven adják. Meg izompacsirta is vagyok. Ezt kiabálták: „Mit ugrálsz te izompacsirta!” Ilyet is mondtak: „Te vadbarom!" Meg ilyet is: „Te futball- analfabéta!" Meg: „Gurigapeti!" Meg: „Te családszégyene!” Meg: „Te anyaszomo- rító!” Meg: ,Te hat- Ökörr Meg... őszintén megmondom. hogy sok mindent nem jegyeztem. És ezt őszintén sajnálom is. Sebaj, a többit majd megtudom vasárnap. Akkor ismét részt veszek egy kollektív káderezésen. Mindenkinek ajánlom: öltözzön be egyszer, menjen a labdarúgópályára és mindjárt megtudja M is ő. Biztos va- gttok benne, hogy utána átírná az önéletrajzát. Mint ahogy én is átírom. Csak még várok egy-két hetet. Addigra tisztább képet kapok magamról. SZAGAI JÁNOS megye válogatottja ellen játszik TEKE: Dombóvári Spartacus—Decs 6,45, Dombóvári Spartacus—Dombóvári VSE 8,00. ATLÉTIKA: Tolna megye 1965. évi serdülő pálya-bajnoksága Bátaszéken délelőtt 11 ófai kezdettel. LABDARÜQO NB III: Dombóvári VSE—Dombóvári Spartacus 16,30, V: SZécsi, Szekszárdi Dózsa—Mohácsi TE 17,00, V: Hermann, Nagymányoki Brikett—Kaposvári Vasas 16,30 V: Pó- lái. LABDARtJGÓ MEGYEBAJNOKSAG: Szekszárdi Petőfi—Máza-Szászvár 10,30 V: Kleiber, Bogyiszló—Tamási 16,30 V: Pethő, Bonyhád—Paks 16,30 V: Nagy I. Kisdorog—Sz. Gépjavító 16,30 V: Váradi, Fornád—Dunaföldvár 16,30 V: Eretnek, Simontornya—Clkó 16,30 V: Szabó, Hátaszék—Tolna 16,30 V: Magyar, Fadd—Sz. Honvéd 16.30 V: Schnierer. LABDARÜGÓ-BAJNOKSAp megyei B-CSOPORT: öcsény—Sióagérd 16.00 V: Atkári, Kanacs—Oerjen 16,00 V: Varga, Nagydorog—Báta 16.00 V: Csordás, Tengelic—Decs 16,00 V: Bihari, Szedres—Dunaszentgyörgy 16,00 V: Bencze, Hőgyész—Győré 16,00 V: Bertha, Szakcs—Iregszemcse 16,00 V: Né* meth, Gyönk—Tevel 16,00 V: Andorka. Szakáiy—Zomba 16,00 V: Baráth. LABDARÜGÓ JÁRÁSI BAJNOKSÁG: Kéty—Váralja 14,00 V: Kiss. Závod—Izmény 16,00 V: Paczolai, Fel- sőnána—Mucsfa 16,00 V: Meixner, Magyvej ke—Bonyhádi Petőfi 16,00 V: Pozsgai, Aparhant—Majos 16,00 V: Antal, Murga—Kakasd 16,00 V: Bőté, Alsóhidvég—Szekszárd-Szőlőhégy V: Horváth, Várdomb—Kajmád 16,00 V: Pinke, Sárpilis—Alsónána 16,00 V: Benke, Diósberény—Belecska 13,30 V: Rlttlinger, Miszla—Regöly 16,00 V: Pintér, Udvari—Szárazd 16,00 V: Baráth, II. Bölcske—Pusztahencse 16,00 V: Hajdú, Pálfa—Kajdacs 16,00 V: Ball, Madocsa—Bikács 16,00 V: Lendvai, Nagyszokoly—Pincehely 16,00 V: Nemes, Nagykónyi—Ozora 15,00 V: Schönfeld. Magyarkeszi—Ujireg 16.00 V: Hábel. A megyei röplabdabajnokság állása Hűvös, esős az idén a tavasz. Ilyenkor öltöztetik az anyukák mackónadrág helyett harisnya- nadrágba a gyerekeket, mert a térdzokni még korai lenne. Idén nem sikerült a „babadivat”, hiánycikk a harisnyanadrág. Visinger Sebestyénné, a 109- es Népbolt vezetője így vélekedik: — Valóban fájó pontunk ez, de ennél is kellemetlenebb az igényeseknek. Jóformán minden második vásárlónk szeretne harisnyanadrágot venni. Valamennyi nagyságból soha nem volt elég. A 4—5—6-os számúból aztán egy hónapja végképp kifogytunk. A tavaszi szezonban, ha hetente számonként 60 —80 darabot kapnánk, az is elfogyna. Ezzel szemben egy hónapja kaptunk 80-al. Főként fehéret keresnek, de drappból is sok kéne. Május 1-e előtt két kis tanulólányunk ment el személyesen a Textil- és Felső- ruházati Nagykereskedelmi Vállalathoz, hogy ki ne maradjunk az elosztásból, de üres kézzel jöttele vissza ezúttal is. Az üzlet tehát nem hibázott a megrendelésében Visingerné megszokott kedves hangján, de nagyon határozottan csak eny- nyit mond: — Valahol másutt kéne a hibát megtalálni. A bolt a Déldunántúli Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat kötöttárurészlegétől kapja az árut. Kérdésünkkel Mészáros Józsefet, a részleg vezetőjét is felkerestük: — Miben látja ő a hiányosság okát? — Én számokra szeretnék hivatkozni. azok mindenkor bizonyítanak. 1963-ban az egész évi szükségletet 3700 darabból ki tudtuk elégíteni. 1964-ben is csak 3600 fogyott el összesen a hozzánk tartozó Tolna, Somogy és Baranya megyében. 1965-ben már az első negyedévi keretünk is 2300 volt, és egész évi viszonylatban ez megnégyszereződik. A harisnyanadrág „korszakában” mégis ez a legkritikusabb éviink. A számok a gyártás arányának folyamatos növekedését bizonyítják, mivel azonban az utóbbi időben ez a praktikus cikk „divatcikk" lett, iparunk termelési kapacitása nem teszi lehetővé az ugrásszerű kereslet-növekedés arányos gyártási-növelését. Ehelvett egyelőre csak a raktárunkban lévő patentharisnyákat ajánlhatjuk. Vásárlóinkat szeretnénk mégis megnyugtatni: A betervezett patentban snya-gyártást a következő szezonra már csökkentik. Heluette is harisnyanadrágokat készítenek majd. (H.) 1. Sióagárd 3 3 — 9:1 6 2. Hőgyész 3 1 2 3:6 4 3. Varsád 2 1 1 4:3 3 4. Bogyiszló 2 1 1 3:3 *! 5. Käk&sd 2 1 1 3:5 li 6. Dömbóvár 3 — 3 2:9 3: 7. Clkó Férfiak: 1 1 3:0 2 1. Dombóvár 3 3 — 9:0 6 2. öcsény 3 3 — 9:3 6 3. Sz. Bőrdíszmű 3 2 1 6:4 5 4. Hőgyész 3 1 2 4:7 4 5. Máza-Szászvár 3 1 2 3:7 4 6. Pálfá 2 1 1 4:3 3 7. Clkó 3 — 3 0:9 3 8. Gyönk fc — 2 3:0 2 Családi ház központi fűtéséhez (vízfűtés) 1.5 m2 fűtőfelületű „vinyisztó" tagoskazánra megrendelést felveszünk. A szükséges radiátormennyiséget biztosítjuk Kérjen díjtalan műszaki leírást. 9. sz. Vasbólt, Pécs, Kossuth Lajos u. 9. sz. (71)