Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
-f 1985. május I. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Négy május a hetvenötből Hetvenötodször ünnepeljük Magyarországon május elsejét. A mai embernél ez alig több egy átlagos életnél. És mégis hányféleképpen ünnepeltünk ez idő alatt! Találunk a magyar május elsejék történetében most már sokszáz ezres tömeggyűléseket szép számmal, de találunk titokban ünnepelt májusokat is. Volt, amikor állig fegyverben vonult fel a magyar proletariátus, hogy megvédje hatalmát, és volt, amikor börtöncellák falai között lehetett csak „szabadon” beszélni a munkásünnep jelentőségéről. Olyan esztendő azonban egy sem volt 1890 óta, amikor május elsején néma volt az ország. A magyar munkásosztály hangja hol erősebben, hol gyengébben, de mindig ott zengett a nagy nemzetközi májusi kórusban. A legnagyobb elnyomás sem némíthatta el ezt a hangot. Ha vért kellett áldozni érte, a magyar proletár a vérét adta. Mert a május elseje nem egy ünnep a sok közül. Ez a munkásosztály nemzetközi harci napja. Aid ezt ünnepli, az öntudatra ébredt munkásosztály soraiban menetel. Aki ezt ünnepli, az túltette magát a nemzeti korlátokon, és a dolgozók nemzetközi testvérisége mellett tesz hitet. Aki ezt ünnepli, tudja, hogy a munkásosztály útja a győzelemhez szakadatlan harcon, s áldozathozatalon át vezet. Hányszor akarták május elsejét e három alapvető jellemvonásának legalább egyikétől megfosztani, hogy elszedjék igazi jellegét. Hitler a „német munka” ünnepévé nyilvánította, amely — szerinte — egyaránt a tőkésé és a munkásé volt. A munkásárulók barátságos, békés majálissá akarják alacsonyítani még ma is nyugaton. Hetvenöt év alatt sokszor betiltottók, máskor kisajátították. De minden ilyen kísérlet csúfosan megbukott az öntudat és a proletár internacionalizmus hatalmas erején. Nincs szó. amely méltón fejezné ki azt a hősiességet, amelyre ez a nap emlékeztet. Az egykori újságok májusi számaiban tömegesen találunk beszámolókat erről. Az első, 1890-ben tartott budapesti ünnepről így írt a Pesti Hírlap: „A városligeti színkörrel ellenkező oldalon felállított tribünről érdekes volt nézni a felvonulást. Maga a tribün feElszálltak az évek, megöregedett. fia a fejére nőtt, de a tűz csak most kezdett igazán forrni vérében: „miénk az ország, magunknak építjük!" Romot takarított társaival, pékséget szervezett, vetőgépért kenyeret cserélt Jánoshalmán, kábelt fektetett villámlás közepette a kvassai zsilipnél. S mielőtt felvirradt az első szabad május elseje, a WM Gyár rohammunkásaival az ország első szocialista munkaversenyére hívott fel. „Vörös Csepel vezesd a harcot" — harsogott a diadalmas tavaszi menetben, s a Váci út, Kőbánya, Ózd, Diósgyőr — az egész ország felelt szavukra tettekkel. Szemtanúja vagyok, miként készülnek ma a huszadik szabad május ünnepére. A Vasmű szocialista brigádvezetője, akivel néhány szót váltottam, elmondta, a felszabadulási munkaversenyt tovább folytatják, cél: a jobb és gazdaságosabb munka mindenütt: A Fémműben, a Transzformátorgyárban, a Csőgyárban a Szerszám- és az Egyedi Gépnyárban, a Híradástechnikai Üzemben ás másutt. Vörös Csepel — Budapest ipari termelésének egytizede. hatvanezer ember — több és jobb motorkerékpárt, varrógépet, acélcsövet, huzalt, egyedi gépet és tömegcikket akar adni a népgazdaságnak és a külföldi rendelőknek, „A Vörös Csepel hér lepellel volt leborítva, elöl vörös pajzsban két kézre fogott pöröly ábrája, alatta a főváros címere; négy szögletén pirosbetűs táblák a legújabb jelszóval: 8 órai munka, 8 órai szórakozás. 8 órai alvás! Innen nézve meglepő szép képet nyújtott a csoportok felvonulása. Egymás utón jönnek a Flóra gyertyagyár, a m. kir. államvasút, a Schilck és Wör- ner-gyár munkásai, a nyomdászok, az esztergályosok egylete, a gépkezelők és kazánfűtők (60 helyett körülbelül 150). A Ni- cholson-féle gyár, a szabók, a sütők, a Láng-féle gyár, a cipészek, sokan zászlóval és zeneszóval. Minden csoportot egy- egy főrendező fogad, ki a számára kijelölt helyre vezeti, ahol megállnak nyugodtan. Senki kívülök a rendezőség által vont kordonon belül nem mehet, ha csak jelvénnyel nincs ellátva. Lassan-lassan megtelik az egész óriási tér, itt-ott a sűrű tömegben még széles utóik nyílnak, hogy a később érkező csoportoknak helyet adjanak, de 3 órakor már tele van a tér, s a munkáscsoportok közül alig hiányzik egy-kettő. S dacára annak, hogy oly roppant mérvben jelentek meg a népgyűlésen, sehol se volt szorongás, vagy lökdösés, amiket pedig olyan jól ismerünk eddigi nagy ünnepélyeinkből.” A vidék is hallatott magáról ... „Mikor Orosházára megérkezett Békéscsabáról a táviratilag segélyül kért katonaság, — olvassuk utóbb a Népszavában —, egy század, a parancsnok, a katonasággal fegyvert tölteni rendelt, a főszolgabíró ismételve felhívta a tömegeket a szétosztásra, melyre az a hivatal összes ablakait bezúzta. Erre a katonaság és a csendőrség szuronyt szegezve a tömeget szétoszlatta, miközben ez a csendőrséget kővel dobálta, mire az fegyverét használva, a zavargók közül egyeseket megsérelmezett.” Az első szabad május elseje Aztán nagyot fordult a történelem kereke. Oroszországban 1917-ben a Bolsevik Párt vezetésével a nép megdöntötte a hírnév, ma a gazdasági munka hétköznapi tetteiben kötelez helytállásra, magunk és a világ előitt” — hallottam a brigádvezetőtől és úgy éreztem, sok-sok társa nevében szól. Tíz perc alatt Pesten vagyok a „zöld nyíllal”. Kinézek a gyorsvasát ablakából: a Sza- badkikötöben szovjet vasércet rakodnak, a Kőolajipari Vállalat tartályai a százhalombattai olajváros termékét várják, áll a Papírgyár új csarnoka, mintha intene a Posztógyár, a Maggyár, a sok-sok építkezés ■. ■ Tán meg is feledkeztem róluk, holott hangjuk mindig egy volt azokéval, akik a tüzet szították a nagyolvasztónál. S említés nélkül a táj természetes részének tartottam a széles utakat, a játszótereket, a parkokat, a korszerű lakótelepeket, az új üzemrészeket, a szociális létesítményeket. óvodákat, iskolákat, s a sporttelepeket — a megváltozott lét- és munkakörülményeket. A májtisi ünnep — ahogyan a brigádvezető mondta — több és jobb munkára szólít: legyünk következetesebbek, alaposabbak, hogy terveink gyorsabban valóra váljanak, Vörös Csepel ma erre hív fel, a májusi menetben ez hangzik majd a legszebben, — s a választ visszhangozza majd egy ország szívé-dobbanása ILKEI CSABA cári elnyomást és a maga erős proletárhatalmát szervezte meg a helyébe. 1919-ben a példát Magyarország, Szlovákia, majd Bajorország népe is követte, így lett 1919 felejthetetlen május elseje a megvalósult néphatalom első örömünnepe. A győztes orosz forradalom fővárosában. Moszkva Vörös terén Lenin beszélt ezen a napon, Bécsben százezernyi tömeg tüntetett, Berlinben senki sem dolgozott. A háborúban győztes Franciaországban a kormány megtiltott mindenfajta felvonulást. Párizst százezer katona szállta meg. Mégis óriási tüntetés folyt a francia fővárosban, és az egész országban sztrájkkal válaszoltak a kihívásra. Budapest dolgozói számára örökké emlékezetes 1919 május elseje. A támadó imperialisták fojtó gyűrűjében, elszigetelve orosz és bajor szövetségeseinktől, mégis a felszabadulás és a harci elszántság ünnepe volt ez a nap. A zászlódíszbe öltözött fővárosban soha nem látott tömeg, mintegy hatszázezer ember vonult fel. A város legkisebb mellékutcája is ünnepi díszt öltött. Az ünnepi szónokok boldogan üdvözölték a beláthatatlan embertömeget. „Ez a mostani nagy vörös május meg. hozza a proletárféltámadást. A gyönge szem nem látja tisztán a történelem útját, de mindegy. Hiáha tiltják be Párizsban a vörös májust, huszonnyolc vörös májusnak perzselő tüze felgyújtja végre a kapitalizmus börtönét, és meg fogja teremteni a szocializmus várát” — mondotta Landler Jenő az Iparcsarnok előtti nagygyűlésen. Nem is felejtette el senki, se barát, se ellenség ezt a világraszóló megmozdulást soha, hiába borult utána az országra negyedszázados fasiszta éjszaka. Lehúzott redőnyök, üres kávéházak, kettős járőrök, gyalázkodó újságcikkek, — ezzel emlékezett huszonöt éven át 1919 májusára a burzsoázia. Munka- beszüntetéssel. tüntetéssel, illegális röpcédulával hallatta hangját ez idő alatt a nép. Kiáltásuk áthatolt a magyar börtönök falán is, és élesztette a parazsat, amely aztán 1945-ben lángragvújtotta az úri Magyar- országot. A felszabadulás után Az 1945-ös május elseje ugyancsak emlékezetes marad mindenki előtt, aki csak részt vett az akkori ünnepségeken. Az ország nyugati fele csupán néhány héttel korábban szabadult fel; az a tavasz a parasztság százezres tömegének hozta meg az ezer éve hiába várt jogot a saját földre. Soha addig ilyen akarás és nekibuzdulás nem volt Magyarországon, mint ezen a szabad ünnepen. Mosít, a hetvenötödbe szabad május elsején a nagy, nemzetközi kórus első vonalában menetel a magyar nép. Nemrégen ünnepeltük felszabadulásunk 20. évfordulóját; az egész haladó világ együtt örült népünkkel, pártunkkal. Húsz év alatt nemcsak beváltottuk, de messze túl is haladtuk, amire 1890., 1919. és 1945 májusában fogadalmat tettek a régi harcosok. Engels, a proletariátus nagy tanítója az első, 1890-es ünnepen lelkesedésében így írt: ..Bár mellettem állna még Marx, hogy ezt saját szemével láthatná”. Holott akkor csak tízezrek vonultak fel a májusi ünnepen. Ma a világ kiemelkedően legnaevobb szervezett ereje a forradalmi munkásság s ereje évről évre. májusról májusra gyarapodik. S ez emeli a felvonulás ünnenélvességét — a győztesek s a biztos győzők felvonulása ez az egész földkerekségen. Máté György 1890. Városliget. 189L Orosháza, 1919. Budapest.
