Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-30 / 126. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJ8AQ 1665. május 39. INNEN ONNAN Az 1961. évi indiai népszámlálás szerint 1951—60. között a születéskor előre várható élettartam 41,2 év volt. Az adatok érdekessége, hogy — a világ többi részével ellentétben — a férfiak várható élettartama hosz- szabb (41,9 év), mint a nőké (40,6 év). Tíz év alatt Indiában 9.2 évvel meghosszabbodott a születéskor várható élettartam, ami elsősorban a halálozás aránysziá- mának csökkenéséből adódik. * Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint jelenleg még 15 millió leprás beteg van a világon, A legfertőzöttebb terület Uj-Guinea, ahol a lakosság 5,71 ezreléke leprás, de a pápuák között is hasonló a betegek aránya. E betegség felszámolását megnehezíti a betegek szégyenkezése (eltitkolják bajukat), noha a lepra egyébként ma már gyógyítható. * Oletetrin néven új antibiotikumot állítottak elő az üszszövet- séjri Antibiotikum Kutató Intézetben. Az új gyógyszer sikeresen alkalm azható az eddigi antibiotikumokkal szemben ellenálló Staphylococcus baktériumtörzsek elpusztítására. Az első" páciens, akit az oletetrlnnel megmentettek. tüdőgyulladásban szenvedő kétéves kislány volt. A kórokozó Staphylococcwsok minden eddig Ismert antibiotikummal szemben ellenállók voltak, ígv került sor az oletetrin kipróbálására, amelynek alkalmazása után a kislány néhány nap alatt meggyógyult. • * Hazánkban is a legteljesebb érdeklődésre tarthat számot az a komplex felhasználási eljárás, amit francia mérnökök dolgoztak ki a napraforgó hasznosítására. Eddig, az olaj kipréselése után a héját tüzelésre, a darát állati takarmányozásra használták fel. Most a növény szárát őrlés és osztályozás után, a papír-' iparban és a pektingyártásban hasznosítják, a cellulozehulladé- kot pedig trágyázásra fordítják. A darából síkért vonnak ki. a héjból pedig furfurolt és élesztő számára tápanyagként használható cukrot nyernek. Mindezekkel a folyamatos hasznosítási műveletekkel csökkentik az olaj termelési költségét. * A Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság Tudományos Akadémiája Növényvédelmi Kutatóintézetében új módszert dolgoztak ki a gabonarozsda ellen: a vetőmagot atomreaktorban besugároz ták, s ezáltal a mag megtisztult a betegséget okozó gombától, A kísérleti vetések jó termést hoztak, a kalászok teljes súlyúak maradtak, és megnőtt a gabona őrölhetősége. A Szovjetunió egy másik reaktorában pedig a kuko, rica és a cukorrépa magvát sugározták be: a növények terméshozama megnövekedett. • Egészen újszerű, acéllemezekből készült, könnyen szállítható, gyorsan elhelyezhető és ismét fel. szedhető ideiglenes útpályát állítanak elő Nyugat-Németország- ban, mely útépítkezésekhez (javítás, korszerűsítés stb.) jól felhasználható. A gyakorlatban jól bevált acélút 1000 méterének elhelyezése mindössze 24 órát igényel. Á fókák titokzatos élete Szokatlan és meglepő külsejű állatok a fókáit. Csak az állat- kertből, esetleg nagyobb cirkuszok porond járói ismerjük őket. A budapesti Állatkertből sajnos hiányoznak. Életmódjuk érdekes, s titokzatos. Az állatrendszertan tudománya a fókákat az emlősök osztályának ragadozó rendjébe sorolja. Olyan emlősök azonban, amelyek nagymértékben alkalmazkodtak a vízi életmódhoz, mégpedig elsősorban végtagjaik megváltoztatásával. összesen 31 fókafaj ismeretes, körülbelül fele az északi, fele a déli féltekén él. Ezek közül most a déltengeri elefántfó- kóval ismerkedjünk meg közelebbről. Főleg a Déli sark környéki szigeteken él, de elkalandozik mind az Antarktiszra, mind Ausztrália déli partjaira. Óriási állatok, egy öreg bika 2—3 tonna súlyú és 5—6 méter hosszú, a tehén ennek kb. a fele. Az újszülött elefántfóka-borjú 37 kg súlyú és 1 m hosszú. Az elefánt elnevezés-ukról augusztus elején érkez- onnan származik, hogy a bika nek a szigetekre. Itt néhány na- o-rmányszerű képződményt visel pig pihennek, majd a tenger felé az orra helyén. Ennek körülbelül fordulva, a parton várják a te- olyan szerepe van, mint a puly- heneket Ezek augusztus végén tűn kák tarajának: ha az állat izga- nek fel, felerősödve, meghízva, lomba jön, az orrmány felfúvó- majd a parton „háremekbe” gyűl. dik. nek össze, amelyhez több ezer v, v „ ,,, . , ,, .... tehén is tartozhat. Ezzel egyidőrésrcét^ ÄÜ razföldre ^Testüket ^öv?d ‘Jtoi sokáig' & nem végződik h;üálla1' 1 bár súlyos sebeket ejtenek egyé*Í2£L'ik máson. Néhány perces fülrepesztő trombitálás után. testük hátsó mellső végtagjaikat ^használják' negyedén egyensúlyozva magukat mok vannak. A szárazföldén a férgekéhez hasonló hullámzó elől: A tehén hároméves korában Harcoló elefántfóka-bikák. mozgással közlekednek, rövid tá- lesz ivarérett, ezután évente egy volságot meglepő gyorsan tesz- borjút hoz a világra, bár ritkán nek meg. A vízben ügyesen, ke- ikerellés is lehetséges. Bizonyta- csesen úsznak. Táplálékuk apró lan, hogy milyen korukig képe- tengeri állatokból, halakból, po- sek szaporodni, feltehetően 12— lipokból, rákokból áll. 14 évig. Az elefántfóka-tehén Hosszú tengeri utakat tesznek ^mmi anym” érzést nem mu- meg. A bikák tengeri csavargá- tat borjújával szemben: nem nyalja es tisztítja az Újszülött szőrét, mint a legtöbb emlős- állát. az ilyenkor mindig jelenlevő ragadozó madarak töltik be a bába szerepét és tisztítják le a borjú bundáját Az anyának tő- gye nincs. Tejmirigyei a köldöktől jobbra és balra, mélyen a zsírrétegben helyezkednek el. A tej zsírtartalma igen nagy, a borjú ezért 21 napon belül megháromszorozza születési súlyát. A tehén nem törődik a szoptatással, ha a borjú odajön hozzá, tűri a szopást, (de idegen borjúnak is) ha elcselleng, nem hívogatja, nem keresi. A borjak közben egyedül maradnak, majd az úszás tanulásához fognak; bár tengeri állatok, mégis tanulniok kell az úszást. Kéthónapos korukban indulnak először önálló halászútra, H. J. Subotica közelében, a Palics felé vezető úton 1909. április 21- én egy gyilkos golyó kioltotta Haverda Boldizsárod életét. Az ismert suboticai ügyvéd öz- ' vegye társalkodónőjével együtt este hét óra tájban szőlőjéből igyekezett hazafelé városi lakására. Közel jártak már a villamos-végállomáshoz amikor az országút mellett elhúzódó villasor mellől egy férfi ugrott elő és rálőtt az özvegyre. A lövés nem tévesztett célt: Haverdáné 6zívét járta keresztül a golyó, és azonnali halálát okozta.Mire a rémülettől 'megdermedt társalkodóim magához tért, s tor- kaszakadtából segítségért kiáltozott, a gyilkosnak már nyoma veszett. A gyilkosság óriási megdöbbenést és részvétet váltott ki az egész környéken. Egy órával később a budapesti rendőrség is értesült a bűntényről és rövidesen több detektívet indítottak útnak, hogy ők is bekapcsolódjanak a nyomozásba. Már a nyomozás első perceiben felvetődött az a gyanú, hogy bér- gyilkosság történt, mert Haverdánéról köztudomású volt, hogy módos asszony, és azt is sokan tudták, hogy kölcsönügyletei miatt több haragosa van. mert nagyon magias kamatot számít fel a kiadott pénzére. A meggyilkolt asszonynak egyetlen gyermeke volt, egy tündöklő szép. harmincesztendős asszony, akit azonban könnyelmű életmódja s szerelmi kalandjai miatt, édesapja évekkel előbb kitagadott. A szép Haverda Mariska Budapestre költözött. Jar- matzky Sándor újpesti főjegyzőhöz ment nőül, és Budán, a Török utca 8. számú házban lakott. A házasságból egy fiúgyermek származott. A nyomozás tehát Súboticán és Budapesten a legnagyobb erély- lyel megindult. Súboticán özvegy Ha ver cl áré t-ársqlkodónpiét hallgatták ki Ä luuok mcoszonsS mindenekelőtt, hogy megtudják a gyilkos személyleírását, A hűsége« alkalmazott az átélt izgalmaktól remegve adta elő a rendőrségnek, hogy harminc év körüli, angolosan nyírott bajuszű férfi volt a gyilkos. Kopottas, sötét ruhája — szabása után ítélve — előkelő cégtől lehetett. Fején turistasapkát viselt Ugyanezt a személyleírást adta egy tanítónő és egy lány, akik az országúton találkoztak a menekülő gyilkossal. A személyleírást nyomban továbbították szerte az országban, a rendőrségi, csendőrségi kirendeltségeknek. A pesti nyomozás ezalatt arra irányult, hogy kihallgassák a meggyilkolt asszony lányát, hátha van valaki, akit a bűntény elkövetésével gyanúsít. A Török utca 8 számú épület házmesteréhez vezetett a detektívek első útja s ott Jarmatzky- né felől érdeklődtek. Megtudták, hogy a szépasszony férjétől kü- lönváltan él, s igen gyakran egy idegen férfi jár a lakására. Jarmatzkynét nem találták otthon a detektívek, ezért a férjét keresték fél. A zárkózott újpesti főjegyző nem szívesen beszélt elvált feleségéről. — Nem érdekel a dolog, személyi ügyekről nem nyilatkozom — mondta a detektíveknek. — Ha mégis kíváncsiak az urak. hegy miért váltam el, állapítsák meg a periratokból. Annyit azonban elárult, hogy Haverda Mariskát életmódja miatt apja kitagadta a családból Arról is tudott, hogy volt felesége pert indított özvegy anyja rllon a köteles rész megítélése iránt. Akkor már három éve folyt a per, két fórumon özv. Haverdáné volt a vesztes. Megtudták a detektívek, hogy az elvált asszony jó viszonyban van Jánosy Aladár segéd jegyzővel, és így nem volt titok többé, hogy ő az a házbeliek előtt ismeretlen férfi, aki olyan gyakran vendége a Török utcai lakásnak. Amikor a detektívek ismét visszatértek Budára a házmesternek egy érdekes dolog jutott az eszébe. Elmondta, hogy előző este egy úr kereste Jarmatzkynét, és miután nem találta odahaza, azt az üzenetet hagyta hátra hogy bármily későn ér is haza, feltétlenül menjen el a Király utcai bankba. Jarmatzkyné éjfél tájban érkezett vissza a Király utcából, hétesztendős fia és egy gyanús külsejű férfi társaságában. A férfi nem ment fel a lakásba, csak a kapuig kísérte. — Erre a férfira — mondotta a házmester elgondolkozva — pontosan ráillik az a személy- leírás, amit az urak Szabadkáról kaptak. — Amikor beengedtem a kapun Jarmatzkynét —, folytatja a házmester — igen feldúlt volt az arca. Felém fordult és minden különösebb meghatottság nélkül ígv szólt: — Képzelje, meggyilkolták az anyámat. A rendőrség rövidesen arra is megkapta a választ, hogy ki volt az az ember, aki a Király utcából kereste a szép asszonyt. Az anyja ellen indított peréhez az Erzsébetvárosi és Terézvárosi Hitelszövetkezet előlegezte a pénzt. A szövetkezet igazgatója. Klein Pál kapta az első hírt a gyilkosságról egyik rokonától, Klein Mátyás suboticai ügyvédtől. Az igazgató a hír vétele után egyik alkalmazottját elküldte a Török utcába Jarmatzkyné, Haverda Mariskáért, s mivel a tisztviselő nem találta otthon, üzenetet hagyott hátra a házmesternél. Éjszaka ugyanez a tisztviselő kísérte haza. A meggyilkolt Haverdáné leánya másnap reggel Klein Pál bankigazgatóval Budapestről autón Suboticára indult, de Kalocsánál defektet kapott a kocsijuk, mire vonaton folytatták útjukat. A suboticai rendőrség már a nyomozás első napjaiban is igen sok névtelen levelet kapott. A névtelen levélírók közül többen határozottan állították, hogy a gyilkosság előkészítéséről tudomása lehetett a meggyilkolt leányának, Haverda Mariskának is, mert több körülmény szól ellene. A névtelen levelek ad acta kerültek, a rendőrség ellenben egy máé után tartóztatott le ártatlan embereket, akiket végül is kellő bizonyítékok hiányában szabadon kellett bocsátania. özv. Haverdáné vagyonát félmillió koronára becsülték, és mind valószínűbbnek tűnt az a feltevés, hogy bérgyilkossá g történt. a felbujtó a vagyont akarta megkaparintani. Mind a suboticai, mind a budapesti rendőrség igyekezett pontos képet nyerni arról hogy kik tartoztak Haverda Mária baráti köréhez. Az udvarlók seregéből leginkább Jánosy Aladár, harminchat éves vélt rákospelo- ti segédiegvző tűnt ki. A gyilkos személyleírása feltűnően hasonlított Jánosyéhoz. Ezért a rend óm ég szükségesnek látta sürgős kihallgatását. Lakásán keresték. Egész nap nem volt otthon, Megtudták, hogy a Király utca 93. számú házban tartózkodik, ahol Jarmatzkyné pénzügyleteit szokta lebonyolítani. Most is ilyen ügyben járt. Az általa vezetett könyvekből és feljegyzésekből kiderült, hogy barátnőjének 150 000 korona adóssága van. Tartozását a per sikeres befejezése után szándékozott visszafizetni. Jánosyt a rendőrségen Krecsá- nyi detektívfőnök elé vezették, a főnök személyesen kívánt vele foglalkozni. Kérdéseiket tett fel, azt akarta megállapítani, hogy van-e biztos alibije. Jánosy folyékonyan, zökkenés nélkül adta elő, hogy a kritikus napon délután a Margitszigeten sétált régi ismerősével. Jarmatz- kynéval és annak hétesztendős fiacskájával. A szigetről az Abbázia kávéházija mentek uzsonnázni, a vacsorájukat az Emke- kávéházban fogyasztották el. A kihallgatással epvidejűleg egy asszony érdekes vallomást tett a rendőrségen. Elmondta, hogy egyszer Jánosy féltékenységében öngyilkosságra készült, s Haverda Mária akkor cinikus hangon azt mondta: — Ha már öngyilkos akart lenni, akkor lőtte volna le előbb az anyámat, hogy Valami örömet is szerezzen nekem. Ezekre a szavakra Jánosy nem akart emlékezni. Alibijét az Em- ke, az Abbázia pincérei és a kis Jenő igazolták. A rendőrségről mégsem engedték el. Haverda Máriát ezalatt Suboti- cán hallgatta ki a rendőrség. Elmondotta, hogy százezer korona adóssága van, s közölte azt is, hogy közös háztartásra lépett Jánosyval. (Folytatjuk)