Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-11 / 86. szám

1 7 TOLNA MFC.YT7 NÉPÚJSÁG 1965. április 11. TOINA Mifcrfcl, GLAO PHOLETAH1AJ. EGTESUUCTE*­NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Összeütközött Pincehelyen két vonat Vasúti szerencse ti en ség tör­tént tegnap hajnalban fél négy órakor Pincehelyen. Egy Dombó­vár irányából érkező tehervonat az állomáson beleszaladt egy ott veszteglő másik tehervonatija. Az összeütközés következtében kisiklott vagonok ma'gukkal so­dorták a sorompó mellett épült blokkház előterét is. Amint Mol­nár Márton tudósítónk jelentette, tíz vasúti kocsi összetörött, s az összetorlódott roncsok miatt a reggeli órákban a faluba vezető kövesút forgalmát is korlátozták. Emberéletben azonban nem esett kár. A szerencsétlenségnek egy sérültje van, Kurucz József ötven­éves dombóvári vonatvezető, akit bordatöréssel szállítottak a pincehelyi kórházba. Állapota azonban nem életveszélyes. A fe­lelősség megállapítására a nyomo­zás folyik. Italosán után korlátnak mentek Kedélyes társaság gyűlt össze pénteken Kocka Sándor pálfai lakásán. Balogh János alapi és Halász János németkéri lakosok néhány pohár italra kopogtattak be a szíves vendéglátóhoz. Az italozás közben vetődött fel ben­nük, hogy jó lenne egyet kerül­ni Balogh János motorkerékpár­jával. Balogh ellenvetés nélkül átadta Halásznak a motort, aki­nek nincs jogosítványa. Körül­belül 40—50 kilométeres sebes­séggel haladtak kifelé a község­ből, s egy éles. jobbra ívelő ka­nyarban a gyakorlatlan Halász átment a menetirány szerinti baloldalra, s a betonkorlátnak ütközött A motorkerékpárt ve­zető Halász János 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a járműben pedig 4—5 ezer fo­rint kár keletkezett. Az eljárást mindkettőjük ellen megindítot­ták. Bor-fajtajelöltek vizsgája 59 szőlő-fajtajelölt bora vizsgá- ezer szőlőtőke legjobbjainak sze- zott a Mezőgazdasági Fajta- és lektálásával és elszaporításával Termeléstechnikai Minősítő In- nemesítették tézetben. Három napon at 12b szakember bírálta és hasonlította------------------ ---------------—* ö ssze 45 féle standard borral a | fajtajelöllek ízét. illatát, színét. A rejtjeles és titkos pontozás alapján 15 mutatkozott olyan jó minőségűnek, hogy fajtaelisme­résre és széles körű termesztésre kerülhetnek. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 9.25: Foxi Maxi kalandjai. 9.45: Staféta — Az Intervizió műsora Bu- j dapestről. 10.55: Súlyemelés Duna Kupa — Közvetítés a Sportcsarnok- ] ból. 15.05: A Magyar Hirdető műso­1965. április 11., vasárnap. A Nap kél 5.04 órakor, nyugszik 18.27 órakor. A Hold kél 12.55 órakor, nyugszik .5.28 órakor. Névnap: Leó. 1965. április 12., hétfő. A Nap kél 5.02 órakor, nyugszik j 1 18.28 órakor. ra. 15.15: Újdonságok, érdekességek a I . ~ , i,*. í4 A minősítő intézetben most j mezőgazdaságban. 15.25: Emberek, , 5g óralior ' ’ J 8 ' kilencedik alkalommal megtar-: emlékezzetek! — Az intervizió mű-| "Névnap. ^ la tolt ízlés! bírálat alapján „ki- sora Moszkvából. 15.50: Te és én : ‘ ' —-------------­. Ilii Európából. — Krétai emberek. 17.35: ! 150 éve, 78t5. április 12-én szül eteti selejtezik azokat. amelyekké Ki mit tud? 19 20: Esti mese 19.30: ‘ Römer Ferenc Floris, a magyar re- nem kielégítő ízük, aromájuk Tv-híradó. 19.45: A költészet napja, gészeti tudomány úttörője és kiuá­miatt a termesztési kísérleteket 1965. — A Művelődésügyi Miniszté- ló művelője. Mint pap-tanár, kezdet­sem érdemes tovább folytatni. rium és a Magyar Írók Szövetsége | ben hazánk egyes tájainak természe­ünnepi irodalmi estje. 20.30: Nagy j ti és geológiai jellegét kutatta és is­A szabadságharc kitörese­(Túri M. felvétele.) Már több alkalommal, s a s|ker voit # .. — Betörő az albérlőm, j menetté. mostani vizsgán js igen jól szere- (Magyarul beszélő angol film. 14 éven ; kor utaszkatonunak jelentkezett 22.40: pelt a Fehérfurmint BL. jelű felülieknek.) 22.15: Telesport. fajta, amit Pécs környékén sok Tv-híradó — 2. kiadás. nr rnrwfwmyft yfTy?**f»irn ivwrrrwm fit* nonmnrmyvro fvvfrr kapitányságig vitte, amiért Világos után nyolc esztendőre elítélték. Vannak dolgok... 1. Megfordultak Nagyon tanulságos esetet hal­lottam. A tolna-mözsi vasútállo­máson két ember lekéste a vona­tot, mert iszogattak előzőleg és elvesztették időérzéküket. Más mód nem lévén, elindultak gya­log, a vasúti töltésen Szekszárd felé. Egyszeresük valamelyikük­nek eszébe jutott, hogy meg kel­lene állni. Megálltak, s megfor­dultak. Aztán elfelejtettek vissza­fordulni, úgyhogy megint a tolna- mözsi vasútállomáson kötöttek ki. Tanulság: szeles időben jobban ügyelj a menetirányra, ha gyalog mész Szekszárdra Tolna-Mözsről. ben tudnak arról, hogy Szek­szárdnak van egy Borgidája Közismert a kis versi ke is: ..Bo­rús idő nem határoz, mehetünk a Borgulához”. Valahányszor elmegyek a mű­teremhez, vezető kapu előtt, elfog a gyötrő bizonytalanság: kell-e a Borgulának reklám? A kapun jókora színes betűkkel teleírt karton, feltűnő hirdetmény. Azt mondja: „Művész.i esküvői ké­pek, családi- és csoportképek” stb. Majd utána: „De ne sorol­juk tovább, ezeket is kár volt ki­írni, mert Borgula fotónak nem kell reklám, itt a képek beszél­nek.” 2. Kell, vagy nem ? Ha nem kell, miért kell? Tud­niillik ez reklám. Próbálom lo­Híres fényképész Sz.ekszárdon a Sikusan elemezni a kérdést. „ , . „.......................... íme: Azt hiszem. Borgula foto­Borgula. Regi foto, regi név. Mái- vai,',ban nem kell reklám, ka. mint a Börcsök. Alapítva: viszont kell a reklám ahhoz, 1910-ben, Talán az egész megyé- hogy az emberek rájöjjenek, Termelőszövetkezetekkel igen kedvező feltételek melleit kötünk sörurpára, napraforgóra értékesítési szerződést A szerződésileg lekötött és minőségileg megfelelő sörárpá­ért métermázsánként 298,— Ft-ot térítünk. Ezen felül az át­adott sörárpa után métermázsánként 30 kg céltakarmány- juitatást biztosítunk állami eladási áron. A szerződésileg lekötött és átadásra kerülő napraforgó fel- vásárlási ára métermázsánként. Krasznodári fajtánál 420,— Ft, Iregi fajtánál 360.— Ft, egyéb hazai fajtáknál 340,— Ft. Az alapáron felül további 10 Ft/q szerződéses felárat is térítünk és megilleti a termelőt az átadott napraforgó után métermázsánként 30 kg •céltakarmány-juttatás hatósági áron. Napraforgónál még külön kölcsönvetőmagot is biztosítunk. Részletes felvilágosítást járási kirendeltségeink adnak, ahol a szerződés is megköthető. TOLNA MEGYEI GABONAFELVASARLO ÉS FELDOLGOZÓ VÁLLALAT SZEKSZÁRD (6) hogy Borgula fotónak néni kell reklám. 3. Díva tőszavak Időnként elterjed a szóhaszná­latban egy-egy kifejezés, ami eléggé rosszul hangzik, pongyola, vagy éppenséggel helytelen. Ilye­nek például a ..közel" és a „hoz­záállás". Most már nincs csak­nem, majdnem, megközelítően, kis híján, mert a közel valóság­gal kiirtotta őket. Azt mondják, hogy közel félszáz, közei har­minc, közel elgázolta, közei egész Afrika, stb. A másik sző eseté­ben mindenhez hozzáadnak. A munkához, az ügyhöz, a béke- mozgalomhoz. És mindig jól áll­nak hozzá. Például a tsz-tagok­nak jó a hozzáállásuk a mezőgaz­dasági munkához. Megjegyzem, egy jó hozzáállást én is isme­rek. Esténként gyakran látók egy fiút, meg egy lányt ücsörögni egy homál.vps kapu alatt. Mindig jól hozzáadnak egymáshoz. (gemenuzi) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar SzocialiM.-i Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Föszerkeszio: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1, Telefon: 20—11, 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 29—21, 25—72. Felelős vezető: Szélt István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egv hórtaora 13 Ft Index-szárú: 25 OH. — Ügyeletes orvos: dr. Somogyi János, Szekszárd, Wossinszky M. u. (orvosi bérház). Rendel: április ll-ón de.: 9—11-ig a rendelőinté­zetben. Utána a lakásán található. — Találkozót rendez április 17- en délelőtt 9 piai kezdettel a KISZ Tolna megyei Bizottsága azok részére, akik 20 éve dolgoz­nak az ifjúsági mozgalomban. A találkozón Tóth József a megyei bizottság első titkára mond vita­indítót, délután pedig baráti be­szélgetés keretében vitatják meg a megye ifjúságának helyzetét és a l enni valókat. — Jóváhagyták a Szekszárdim épülő új patyolat üzem beruházási programját. Eszerint, az idén el­készülnek a tervek, jövőre kez­dik építeni, s 1967 végén adják <H rendeltetésének a korszerű új üzemet. — új gyógyszertárat kap Nagy- kónyi. A létesítéshez szükséges épület megvásárlásához 225 ezer forintot biztosított az Egészség- ügyi Minisztérium Gyógyszerésze­ti és Műszerügyi Főigazgatósága. — Megduplázódott az eredeti­leg tervezett társadalmi munka egy főre jutó átlaga. A községek és a járások tavaly 21,1 forintot terveztek egy lakosra. A teljesí­tés a legutóbbi adatok szerint ' meghaladja a 45 forintot. Kiemel- j kedő eredményt ért el a dombó­vár]'. járás, ahol 1964-ben egv la­kos 61 forint 80 fillér értékű tár­sadalmi munkát végzett. Dr. Buga László az április 13-ra hirdetett előadását április hó 20- án. délután 6 órakor tartja Szek- szárdon a TIT-ldubban. LÓT lÖ-TÁJÉKOZTATÖ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása alapján a IS. játékhéten nem végleges meg. állapítás szerint ötös találatot egy fogadó ért el, nyereménye., a nye- remény illeték levonása után 1 !I64 260 forint. Négyes találatot 35 fogadó ért el, nyereményük egyenként 66 580 forint. Három találatot 4201 fogadó éri el. nye­reményük egyenként 534 forint, és két találatot 132 146 fogadó ért e], nyereményük egyenként 17 forint 60 fillér. r saras HŰVÖS, FELHŐS IDŐ Várható Időjárás ma estig: hű­vös, jobbára felhős idő. többfelé eső. helyenként élénk, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. 'dövuvttra. is legszebb ajándék a könyv! Vásároljon könyvet a Földművesszövetkezeti Könyvesbol­tokból : Boltjaink: Bonyhád, Dombóvár, Gyönk, Tamási, Tolna, Paks Bátaszék. Simohtornya. 100.— Ft-ou felüli vásárlásnál vegye igénybe a kedvezmé­nyes részletvásárlást! Keresse fel falusi bizományosokat és könyvesboltokat, ahol részletes felvilágosítást és azonnali, vásárlást eszközölhet. Várjuk szíves megrendelését és kellemes ünnepeket kíván a Szövetkezeti Könyvesbolt. (104)

Next

/
Oldalképek
Tartalom