Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-01 / 77. szám

8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1965. április 1. TOL HA MECYtjf NÉPÚJSÁG AMAGVAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPfA Változások a gimnáziumi érettségi vizsgaszabályzatban A gyakorlati tapasztalatok, — a pedagógusok és diákok vélemé­nye, észrevételei alapján — a művelődésügyi miniszter bizo­nyos változtatásokat eszközölt a gimnáziumi érettségi vizsgasza­bályzaton. A most kiadott ren­delkezés értelmében szabadon választható, de nem kötelező tan­tárgyként lehet választani azt az idegen nyelvet is, amelyből a jelölt a negyedik osztály végén, az 1—4. osztály anyagából össze­vont osztályozó vizsgát tett. Az írásbeli vizsga alól felmen­tett jelölteknél, a szóbeli vizsga után, az adott tantárgy végleges érdemjegyének megállapításakor a felmentést mint jelés írásbeli dolgozatot kell figyelembe venni. Kimondja a rendelkezés azt is, hogy az érettségi vizsga általá­nos fokát — amely lehet jelesen megfelelt, jól megfelelt, közepe­sen megfelelt és megfelelt — a kötelező és választhatóan kőtelező tantárgyakból kapott osztályza­tok átlaga alapján határozzák meg. A művelődésügyi miniszter most megjelent rendelkezésének előírásai a gimnáziumokban sor­ra kerülő idei érettségi vizsgá­kon már érvénybe lépnek. (MTI) Tegnap tartották a MÉK küldöttközgyűlését A Szövetkezetek Tolna megyei Értékesítő Központja tegnap, március 31-én Szakszárdon, a Fegyveres Testületek Klubja nagytermében tartotta az évi rendes közgyűlést. A napirenden az igazgatóság beszámolója, a felügyelő bizottság jelentése és egyéb tárgysorozati pontok sze­repeltek. A küldöttközgyűlésen a megyei pártbizottságot Bucsi Elek képviselte. Jelen voüt a SZÖVÉRT-közpomt igazgatója. Bódi István is. Nika Károly, a MÉK igazgatója tartotta a MÉK beszámolóját. Ezt követően Mise- tits Sándor, a felügyelő bizott­ság elnöke terjesztette elő a fel­ügyelő bizottság jelentését. Utá­na a hozzászólások következtek. A vitában a tagszövetkezetek 11 képviselője mondotta el vélemé­nyét. A küldöttközgyűlés három évi időtartamra szólóan újjává­lasztotta a MÉK igazgatóságát és felügyelő bizottságát. A katolikus békebizottság ünnepi ülése Tegnap, szerdán a délelőtti órákban, hazánk felszabadulásá­nak tiszteletére ünnepi ülést tar­tott a Tolna megyei katolikus békebizottság. Az ünnepség dísz­elnökségében foglalt helyet Hu­nyadi Károly, a megyei népfront- bizottság titkára és több magas­rangú egyházi személyiség; Az ünnepi ülés előadója, Dör- nyei István, szekszárdi plébános megemlékezésében statisztikai i adatokkal, gyakorlati példákkal mutatta be a lakosság kulturális életének és életszínvonalának húsz év alatt elért fejlődését, az ország előrehaladásának, építésé­nek ütemét. Dömyei István előadásához so­kan szóltak hozzá. Saját tapasz­talataik alapján, konkrét példák­kal illusztrált hozzászólásaikban beszéltek népi államunk eredmé­nyedről, sikeredről. Két négyes, egy kifizetés Nem mindennapi izgalom ejtet­te rabul tegnap délelőtt a szek­szárdi lottózóban lévőket. Egy­részt azért, mert egy napon két darab négyes találatra akarták kifizetni a nyereményt, egyen­ként 47 248 forintot. Az első kifizetés simán ment. Strényer József szekszárdi lottó­zó egy öttagú brigád nevében vette fel a nyereményt, a 157 536-os szelvényre. Elmondta, hogy négy hete játszanak együtt 10 szelvénnyel. Nekik aztán ha­mar beütött a szerencse... Az izgalmat másrészt a követ­kező lottónyertes megjelenése okozta. Nem hozta magával a nyertes szelvényt. Ügy gondolta, elég, ha a személyi igazolványát felmutatja, és már ki is fizetik neki a nyereményt. Nem akarta megérteni, hogy a szelvénybemu­tatás kötelezettsége nem bürokrá­cia... Vannak szerencsés, de vannak naív lottózok is (Sz) Egcrésző szemüveg Tragikus haláleset Zomhán Tragikus haláleset történt Zom- bán. Nagy Ferencné 74 éves öreg­asszony a valószínűség szerint vagy rosszul lett, vagy székén ül­dögélve elaludt, és leesett a szék­ről. Az idős asszony magával rántotta a gyertyát, amelytől ru­hája tüzet fogott, s halálra égett. Az esetet a szomszédok vették észre, akik vasárnap arra let­tek figyelmesek, hogy az idős asszonyt két nap óta nem látták a házból kijönni. Feltörték a la­kást és a szobában, szénné égve, holtan találták Nagy Ferencnél A nyomozás folyik. Külföldön, különösen Angliában, Mac Glenn feltaláló szülő­hazájában óriási népszerűségnek örvendenek a macska egerészn szemüvegek. A szemüveg olyan anyagból készült, amely magához vonzza az egereket. A szemüveg lencséjét olyan különleges anyag­gal vonták be, amely egyrészt olyan illatot bocsát ki magából« amely megrészegíti, magához vonzza az egereket, másrészt a macs­ka szeméből kiszűrődő világító sugarakat olyannyira felerősíti» hogy úgy tűnik, mintha a macska reflektorral keresné a kártevőket! A szemüveg amellett, hogy igen praktikus, rövidlátó macskák is viselhetik, igen divatos is. Úgy hírlik, hogy hamarosan Magyarországon is megjelennek ezek a szemüvegek. Reméljük jut belőlük Szekszárdra is. 1965. április 1. csütörtök. A Nap kél 5.24, nyugszik 18.13 órakor. A Hold kél 5.38, nyugszik 17.35 órakor. Névnap: Hugó. * 20 évei 1945. április 1-én jelsza­badult Sopron, Ásványráró, Lipót, Du- naremete, Hédervár, Horvátkimle, Ágfalva, Szentpéterfa, Pinkamind- szent, Kiskomárom, Galambok, Eger- acsa, Újudvar, Liszó, Surd, Gyéké- nyes, Iharos, Iharosberény. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 15.30: Szórakoztató műsor Belgrád­itól. 17J.0: Iskola-tv. Kémia. 17.43: Hírek. 17.50: Ferdinánd, a bohóc. NDK kisfilm. 18.05: A jövő hét műso­ra. 18.20: Rlportmüsor. 18.55: Tele­sport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv­híradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: Nyírfa. Magyarul beszélő szovjet film. 21.00: Magazin. 21.30: Népi táncok. 22.00: Tv-híradó. — Tizenegynapi keresetnek megfelelő nyereségrészesedést kap­tak a Szekszárdi Bőrdíszmű dol­gozói, tavalyi jó munkájukért A nyereségrészesedéssel egyidőben hűségjutalomban részesítették azo­kat, akik az üzem fennállása óta dolgoznak. — Megjelent a Tolna megyei Egészségügyi Tájékoztató. A gyó­gyászattal foglalkozó szakembe­rek hasznos tapasztalatokat sze­rezhetnek az érdekes témákkal foglalkozó írásokból, amelyeket megyénk kórházainak orvosai írtak; OKLEVÉL A TIT LEGJOBB ELŐADÓINAK A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Országos Elnöksége ha­zánk felszabadulásának 20. év­fordulója alkalmából oklevéllel ju­talmazta a legjobb előadókat. A TIT Tolna megyei szervezetének előadói közül kiváló ismeretter­jesztő munkájáért társulati okle­velet kapott Dévény József szek­szárdi, Fehérváry Lajos dombó­vári, Kajdi Béla szekszárdi, Palo­tás József tolnai és dr. Szolga Jó­zsef paksi munkatárs. — A Csepel Motorkerékpárgyár részére készít lábtartó-, sebesség- váltó- és berúgógumikat a tolnai K irakatverseny felszabadulásunk tiszteletére mm Kedvesem, elégedett V*fy % koktéllel? A Tolna megyei Népbolt felsza­badulásunk 20. évfordulójának tiszteletére kirakatverseny hirde­tett. A verseny feltétele az volt, hogy olyan árukirakatot készít­senek a résztvevők, amely ki­domborítja a felszabadulás óta el­telt fejlődést, és annak jelentősé­gét. A versenyt két kategóriában hirdették meg. Külön bírálták el a bolti dolgozók által készített ki­rakatokat, és a hivatásos dekora­tőrök, kirakatrendezők által ké­szítetteket. Az első kategóriába 13 üzlet kollektívája nevezett be, a másodikban pedig részt vett a Tolna megyei Népbolt öt hivatá­sos dekoratőre egy-egy kirakat rendezésével. Néhány nappal ezelőtt a me­gyei tanács és a Népbolt Válla­lat dolgozóiból álló zsűribizott­ság bejárta Bonyhád, Paks, Tol­na és Szekszárd üzleteit, s kiosz­totta a helyezések szerinti díja­kat. A bolti dolgozók által ren­dezett kirakatok versenyében az első díjat (500 forint) Mezei Er­zsébet, a 113-as édességbolt, a második díjat (400 forint) a 66-os edénybolt kollektívája, a harma­dikat (300 forint) a 71-es mű­szaki bolt kollektívája, a negyedi­ket pedig (200 forint) Bánhegyi János, a tolnai 58-as edénybolt dolgozója nyerte. A kirakatrendezőik versenyé­ben üveg és porcelántárgyakból rendezett kirakatával Németh Antal került az első helyre, míg cipőkirakatával Rácz György végzett a második helyen. műszaki gumiüzem. Az új termék kék gyártását megkezdték. — A Kossuth Könyvkiadó me­gyei kirendeltsége értesíti ügyfele­it, hogy telefonszáma megválto­zott. Az új telefonszám; 20—10« 20—11. — Tízhónapi szabadságvesztésre ítélte a szekszárdi járásbíróság Bogdán. Sándor bogyiszlói lakost« mert az elmúlt év karácsonyára baromfiakat lopott. Bűntársait« Balogh Juliannát 6, Kalányos Máriát 4 hónapi felfüggesztett börtönnel sújtotta. Az orgazdaság miatt elmarasztalt Bogdán Lajos- nét 30 napi elzárásra ítélték. — 6468 családi ház épült me­gyénkben az év elejéig OTP-hitel- ből, az állam 238 millió forintos segítségével. v, v járás ENYHE IDŐ _ Várható időjárás csütörtök es­tig: kisebb felhőátvonulások, eső nélkül. Mérséklődő északi szél. Az éjszakai lehűlés fokozódik, a nap­pali hőmérséklet általában alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9—13 fok kö- zött­■•■■■■Miimimimiiiiiiiimiimiimillf TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—11, 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 29—21, 25—72. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft Index-szám: 25 069.

Next

/
Oldalképek
Tartalom