Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-01 / 77. szám
4 •TOLNA MEGYEI NEPÜJSAÖ 1965. április 1 Kitárulnak a kastélyok kapui ENTEN A fertödi volt Eszterházy-kastély az ország egyik legszebb műemléke. Az épületben ma országos hírű mezőgazdasági kutatóintézet és mezőgazdasági technikum működik. (MTI foto — Fényes Tamás felvétele.) A siklósi várban szálloda, étterem és múzeum fogadja a turistákat (MTI foto — Lajos György felvétele.) 22. Gromada Zubavin jelentésének ellenőrzése után sem változtatta meg véleményét. Csak akkor szabad beszüntetni a nyomozást, ha meggyőződnek arról, hogy Karéi Groncsak főnökét fogták el. Ez csak idő kérdése. Az ellenség pusztulása biztos. Zubavin helyesen cselekszik, amikor wir. Ki tudja, nem vezet-e ez a határsértő egy egész kémbanda leleplezésére? Nem kell sietni, de késni sem szabad. Gromadát ezek a gondolatok foglalkoztatták akkor is, amikor jónéhány álmatlan éjszaka után végre elaludt. A telefon ébresztette fel. Megismerte Zubavin hangját — Érdekes újságjaim vannak, tábornok elvtárs. Zubavin kérte a tábornokot, hogy jöjjön azonnal hozzá, a városi államvédelmi osztályra. A tábornok felöltözött, és egy fél ónával később már Zubavin szobájában volt. A tábornok megjelenésekor az őrnagy íróasztala előtti karosszékben ülő vasutas egyenruhás férfi felugrott, és zavartan hunyorgott. Zubavin felállt: — Ismerkedjenek meg, tábornok elvtárs, Pjotr Petrovics Cse- kanyuk művezető. — Jó egészséget! — bólintott Gromada. Barnára sült, nyugodt arcáról semmit sem lehetett leolvasni. 'Azok után, amit a tábornok erről a művezetőről hallott, ez az „ismerkedjenek meg” kissé furcsán hatott, és Gromadában megütközést keltett. De hamarosan rájött, hogy Zubavin egészen másként kezeli Csekanyukot, mint azt az előző beszélgetés után várni lehetett volna. Az őrnagy néhány gyöngybetűs írással teleírt lapot nyújtott ót a tábornoknak. Ez a jegyzőkönyv világosan megmagyarázta Gromadának, hogyan került a IRTA: HUNYADI JÓZSEF RAJZOLTA: FRIEDRICH GABOR 158 visszük q körzetvezető testvérnekI -------UiD°n! H ol a pokolban vannak már katonák a láda arannyal? művezető az őrnagy szobájába: Azért jött, mint az első sorokból olvasta, hogy teljesítse állampolgári kötelességét. Az elmúlt éjszaka — folytatódott az írás — Csekanyuk késő este tért haza a moziból. Útközben betért az Uzs- gorod utcai sörözőbe. Szokása szerint, egy üveg sört és valami harapnivalót kért a pincémőtől. Éppen falatozni kezdett, amikor egy szürkekabátos ember lépett hozzá. Megkérdezte, hogy sza- bad-e a másik szék az asztalánál, majd leült és sört rendelt. Megtöltötte poharát és a magasba emelte. „Egészségére Pjotr Petrovics!” — szólt halkan. „Köszönöm!” — felelt a művezető. Csekanyuk megkérdezte, honnan tudja az ismeretlen ember a nevét Az mereven ránézett és halkan kérdezte: „Nem ismersz meg, sógor?” Csekanyuk sokáig nézte az idegen püffedt arcát, borzas szemöldökét. Lassan megismerte a rég elfelejtett arcvonásokat: a nagy anyajegyet az arcán, a lófogakat, a himlőhelyes orrot, az erőszakosságra valló állat. De hisz ez Jaroszlav sógor! Jarosz- iav Grab, aki a háború alatt SS- egyenruhát hordott: Grab észrevette, hogy Csekanyuk felismerte, összevonta szemöldökét: „Maradj csendben, ne kérdezz. Nem itt és nem most kell megkérdezni, honnan és hogyan kerültem ide.” Tovább ettek, ittak, fizettek és távoztak. Grab az utcán elmondta, hogy nincs lakása, és kérte Csekanyukot, mint régi barátját, adjon neki szállást. Amikor a Május 1 utcába érfék, nem az úton, hanem a konyhakerteken keresztül mentek tovább. Miért? A művezető kitalálta, milyen szél hozta a rég elfelejtett sógort Kárpátaljára. A házban azután Grab bevallotta, hogy Csekanyuk sejtelme helyes volt. Nyíltan megmondta, hogy átszökött a határon, és kérte a művezetőt, hogy rejtse el két-három napra. A vendégszeretetért bőkezűen fizetett: egy köteg százrubeles bankjegyet tett az asztalra. A ropogós százrubelesekből álló köteg itt van az akták között. Csekanyuk elfogadta a pénzt, és elrejtette a szénapajtában a sógorát. íme, ez az egész: Gromada tábornok még egyszer figyelmesen elolvasta Csekanyuk vallomását. — Miért jött a sógor éppen magához? — kérdezte, és gyorsan a művezetőre pillantott. — Ezen, tábornok elvtárs, magam is töröm a fejem. Miért is? — kérdezte önmagától, szemét lesütötte és sötét, eres kezét nézegette. — A régi rendszerben ... Avgusztyin Volosin idején besúgó voltam. Rólam most mindent feltételeznek. — Mi az embert tettei alapján ítéljük meg. — A legjobb szakember a jávori fűtőházban — jegyezte meg Zubavin. Gromada kezetnyújtott Csákányuknak. — Mi, határőrök, hálásak vagyunk magának, Pjotr Petrovics... A sógorának van fegyvere? — Nem láttam nála. Dehát ki tudja. — Elmondta a terveit? — Még nem volt rá ideje. Igaz, hogy én sem mutattam különösebb érdeklődést irántuk. — Úgy kell cselekedni, hogy Grab letartóztatása alkalmával ne legyen kellemetlensége sem Pjort Petrovicsnak, sem családtagjainak — tanácsolta Gromada az őrnagynak. — Grab azt hiszi, hogy maga most munkában van? — kérdezte Zubavin Csákányuktól. — Igen, reggel, amikor nála voltam, azt mondtam, hogy a fűtőházba megyek. — Mondja csak Pjotr Petrovics, a kisüsti pálinka nem oldotta meg Grab nyelvét? — Miféle kisüsti? — csodálkozott a művezető. — Hát a sógornál nem volt pálinka? — kérdezte mosolyogva Zubavin, miközben Szkiban sofőr vallomását lapozgatta, — Nem, nem volt. — Hogyan mentek be a házba Grabbal? — következett hosszú hallgatás után az újabb kérdés. — A házba nem mentünk be, egyenesen a pajtába tartottunk, a kertek alján mentünk. — Amikor bementek, látta magukat valaki? Valaki a szomszédok közül? — Nem vettem észre. Az őrnagy és a tábornok ösz- szenéztek. Zubavin elengedte Csekanyukot. — Mi a maga véleménye, őrnagy elvtárs? — kérdezte Gromada, és gondolatokba mélyed- ten megtöltötte pipáját. , — Amíg nem tartóztattuk le ezt a határsértőt, nem tekinthetem hitelesnek sem Csekanyuk, sem Szkiban vallomását. — Igen. — A tábornok sűrű füstöt fújt maga elé, behúnyta a szemét. — Ha Szkiban sofőr igazat mondott, akkor miért jött ide Csekanyuk? Ha viszont Csekanyuk őszinte, életét kockáztatja, akkor miért kellett a sofőrnek megrágalmazni őt? — Lehetséges, hogy az az érdeke, hogy a nyomozást hamis vágányra terelje — felelt Zubavin. — Nem tetszik nekem ez a Szkiban. Leh’t, hogy tévedek, de azt hiszem, hogy nem tiszta szándékkal jött hozzánk. Az a gyanúm, hogy ő is részes a dologban. — És mire épül ez a gyanú? — Egyelőre tábornok elvtárs nincsenek tárgyi bizonyítékaim. Majd összegyűjtöm az adatokat, * Ugyanaznap este, zuhogó tavaszi esőben Zubavin és kísérete megérkezett a Május 1 utcába, A gépkocsit az utca elején hagyták, azután megindultak Cse- kanyukék háza felé. Ahogy átlépték a kertajtó küszöbét, a tornácon észrevétlenül megjelent Pjotr Petrovics. Nyilván régóta várta vendégeit. Zubavin az udvar végén álló pajtára tekintett, amelynek bádogtetején nedvesen csillogtak az esőcseppek. — Kopogjon. Mondja, hogy vacsorát hozott. A művezető óvatosan indult a pajta felé, többször hátranézett. Zubavin zsebredugott kézzel ment mellette, nagyokat lépett, hogy kikerülje a pocsolyákat. Négyen álltak meg az ajtó előtt: középen Csekanyuk, jobbra Zubavin, balra két fegyveres tiszt. A művezetőnek nem volt ereje, hogy megtegye a döntő lépést, s megkopogtassa a pajta ajtaját, Az őrnagy volt kénytelen kopogni. — Sógor, én vagyok ... vacsorázni kéne — susogta Csekanyuk az ajtódeszka nyílásán keresztül. Belülről nem jött válasz. A legkisebb zaj sem hallatszott. Zubavin még egyszer kopogott, várt, azután harmadszor is kopogott. A pajtában csend volt. Zubavin hátranézett és intett. Néhányan megjelentek mögötte, ketten szó nélkül megragadták az ajtó keresztlécét, és nagyot rántottak rajta. A felvillanó villanylámpa fénysugarai abban a pillanatban világították meg Jaroszlav Grab arcát, amikor szájába öntötte a méregfiola tartalmát. Ezt a határsértőt sem sikerült élve elfogni. Ott feküdt előttük Grab alkoholtól püffedt arccal, borzas hajjal, báránybőrgalléros bekecsben, ferde sarkú bakancsban ... (Folytatjuk)
