Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-30 / 101. szám
V 1965. április 30. fOLNA MEGYEI VEPŰJSAÖ 3 Éljen és virágozzék 20 éve szabad hazánk, a Magyar Népköztársaság! Nem az én asztalom? Napirenden A dikoniríozás A „nem az én asztalom” men- tegetődzést kétségtelenül a pincérek találták ki, de ez aztán gyorsan átragadt más szakmákra is. Az élet legkülönbözőbb területein dolgozó emberek ezzel a pincérszólammal próbálták kedélyes nyersességgel jelezni, hogy ez, vagy az a feladat meghaladja az ő hatáskörüket, mert valaki másnak a reszortja, s következésképpen miért is törődnének vele. így aztán sok tennivalónak nem is akadt gazdája, felelőse, mindenki egykedvűen tudomásul vette, hogy valami nem történt meg, vagy éppen hiba csúszott a munkába, mert úgymond „ez nem az én asztalom”. Vitathatatlan, legtöbb szakma, foglalkozás elhatárolható a másiktól, tehát meghatározható, hogy ez, vagy az kinek az asztala. De legalább ennyire vitathatatlan az is, hogy mindennapjainknak, egész társadalmi életünknek van egy olyan oldala is, amit közügynek nevezünk, s ezen azt értjük, hogy nincs ugyan „reszortfelelőse”, de mindnyájan felelősek vagyunk érte, mindnyá- jónknak kell valamit tenni azért, hogy rendjén menjenek a dolgok. És ez a valami nem azonos szakmánk, hivatásunk napi feladataival, hanem több annál, ehhez pluszként jön, s jellegénél fogva gyakran el is tér szakmánktól, hivatásunktól. Sajnos, egy időben éppen erre a pluszra mondták sokan, hogy nem az én asztalom. Vagyis kezdett háttérbe szorulni a közügy, a közérdek, a szakmai elfogultság, kényelmeskedés, a közösséghez való rossz viszony, tehát az eldeformált gondolkodásmód, a helytelen felfogás jóvoltából. És ez éppen az értelmiségi körökre volt jellemző. Itt van például Tolna megye esete: túlnyomórészt mezőgazdasági terület, helyzeténél fogva meglehetősen elmaradt, nagy az emberek mindennapi életét közvetlenül befolyásoló technikai lemaradás is. Nem kell különösebb érvelés ahhoz, hogy belássuk: előrelépni csak összefogással lehet, ami már eleve kizárja a szakmai önzést. Ebben az összefogásban a falu értelmiségétől azt várja el mindenki, joggal, hogy ne csak a szorosan vett szakmai dolgaikkal törődjenek, hanem vállaljanak 'részt abból a bizonyos pluszból is, mert hiszen képzettségük folytán rendkívül sokat tehetnek. Mégis kezdett lábrakapni olyan F őmechanikusi állásra gépészmérnököt, vagy több éves gyakorlattal rendelkező gépipari technikust alkalmazunk Pamuttextilművek Tolnai Gyára (223) szellem, hogy az orvos azt mondta: .,Az én hatáskörömnek vége az orvosi rendelőnél. Mi közöm nekem a gazdasági, vagy más dolgokhoz?” A pedagógus: „Engem azért vonnak felelősségre, ha az iskolai oktatás körül nincs rend. A többi nem az én gondom.” Tisztelet a kivételnek, mindig akadt jónéhány, aki tovább látott saját orránál, s nem így gondolkodott. így aztán szerencsére elég gyorsan a helyére került a „Nem az én asztalom” téma is. A z elmúlt időkben igen sok értelmiségivel beszéltem erről. Azoknak a száma, akikkel vitatkozni kellett a „Nem az én asztalom” nézet tarthatatlanságáról, meglepően kevés volt. Földi János, a dombóvári gimnázium igazgatóhelyettese. így aztán hivatásától meglehetősen elüt, hogy bekapcsolódott például a földművesszövetkezeti választott szervek munkájába. Nem tőle, másoktól tudtam meg, hogy az ilyen helyeken nem csak létszámot szaporított alkalomadtán, nem is csak azért volt ott, hogy pedagógus körökből is legyen valaki, hanem nagyon sok hasznos tanáccsal. javaslattal, véleménnyel állt elő. Azaz sokat tett annak érdekében, hogy javuljon Dombóvár kereskedelmi ellátottsága. Mivel hivatásától ennyire elütő a társadalmi tevékenység — persze a földművesszövetkezetí csak egy a sok közül — tőle azt kérdeztem meg, hogyan tartja ezt összeegyeztethetőnek hivatásával, nem terhes-e ez az elütő társadalmi munka, „Nem, a kereskedelem ügye közügy, — így a felelet — a közért tevékenykedni pedig nem lehet terhes, fárasztó. Aki szereti az embereket, annak felemelő érzés közügyben tevékenykedni, még akkor is, ha az erősen elüt a szorosan vett foglalkozásától.” A tamási járás egyik kis községének iskolaigazgatóját a télen levert, erősen megviselt állapotban találtam. „Alig aludtam az éjszaka” — mondotta. Este későig tanácsülésen volt, de már kora hajnalban fel kellett kelnie, s kimennie a vasútállomásra, hogy irányítsa a száj- és körömfájás megelőzésével kapcsolatos teendőket. Aznap ő volt a soros, mint tanács vb-tag. Az egész falu összefogott, hogy távol tudják tartani a községtől ezt a veszedelmes betegséget, s erre még az iskolaigazgató sem mondta, hogy „Nem az én asztalom.” Pincehelyen két körzeti orvos él és dolgozik évtizedek óta. Ez pontosabban megfogalmazva azt jelenti, hogy a faluban szinte semmi társadalmi, gazdasági dolog sem történik anélkül, hogy annak ilyen, vagy olyan formában ne lennének részesei az orvosok. Ami közösségi ügy. még sosem mondták rá, hogy „Nem az én asztalom”. Dr. Lukovits István, mint megyei tanácstag járja a megyét. Dr. Kintli József a helyi tanács keretében tevékenykedik, s nehéz lenne megmondani, hogy hány nem orvosi témával foglalkozott már. Nagy előszeretettel törődik művelődésügyi kérdésekkel. Találkoztam már vele olyankor is, amikor éppen megyei versenyen volt a helyi öntevékeny színjátszókkal, mint n csoport vezetője. Ugyanitt Pincehelyen, az általános iskola igazgatója. Sváb György annyi iskolán kívüli funkciót visel, hogy még felsorolni is sok. Magától értetődőnek tartja, hogy ide is, oda is hívják, itt is, ott is segítséget várnak tőle, mint értelmiségitől. H ozzátehetem azt is, hogy a közéleti tevékenység nem árt sem a szakmai, sem a személyi tekintélynek, sőt, erősíti azt. Sem a pedagógusoknál, sem az orvosoknál nem tapasztaltam, hogy a közéleti tevékenység „elpóriasítaná”, „közönségessé” tenné őket, inkább az jellemző, hogy közmegbecsülésük éppen ebben gyökeredzik. Ritka például az olyan körzeti orvos, mint dr. Lukovits István és dr. Kintli József, akik olyan közmegbecsülésnek örvendenek, mint ők, vagy az imént említett pedagógusok. A téma ma már mindenütt az, hogyan lehetne jobban, nem pedig az, hogy kinek az „asztala” ez vagy az a társadalmi teendő. Ezen már túljutottunk. A közügy, a közérdek mindnyájónk asztala. Boda Ferenc és a levéltrágyázás Arról ma már a mezőgazdasági szakemberek közül senkit nem kell meggyőzni, hogy mi a jelentősége a kalászosok vegyszerrel, Dikonirttal történő gyomtalanításának. A megfelelő képzettségű emberek mindegyike tudja, hogy a gyomborítottság hatással van az elérhető termésátlagokra. Magyarán a gyomos gabonaföldeken kevesebb terem, és nehezebb, körülményesebb a gépjavítás, a cséplés. a betakarítás. Tavaly, a megye közös gazdaságaiban, sajnos ennek ellenére sem sikerült a tervet ilyen vonatkozásban teljesíteni. A közös gazdaságok többsége ezzel a munkával megkésett. elmaradt. Ez évben elsősorban a szélsőséges csapadékos áprilisi időjárás nehezítette a Dikonirtozási tervek maradéktalan teljesítését. A növényzet legtöbb tsz-ben április végéig annyira megerősödött, hogy már „hasba” van. Mit lehet ilyen körülmények között tenni? Ahol a gabonafélék fejlettségi állapota megengedi, ott a hátralévő időben a megyei irányelveknek megfelelően a I vegyszeres gyomirtás elvégzése kötelező. Nagyon lényeges kérdés azonban a termelőszövetkezetek tulajdonában lévő növényvédő- gépek kapacitásának teljes kihasználása. Kialakult egy olyan helytelen gyakorlat, hogy a közös gazdaságok a növényvédő állomásra várnak, ugyanakkor amikor a termelőszövetkezeti növényvédő gépek kapacitása sincs kihasználva, másrészt pedig a nö- i vényvédő állomás nem is lenne képes a tervezett területen elvégezni ezt a munkát. I Szóvá kell tehát tenni ezeket a • fonákságokat, mert végső soron ' minden mulasztás a tsz-t káro- j sítja. A vegyszeres gyomirtással I egyidöben ne mulasszák el meg- \ felelő szakmai felkészültséggel a közös gazdaságok befejezni a Karbamid levéltrágyázást. Arra azonban ügyeljenek, hogy a szakmai előírások, utasítások betartása sehol ne szenvedjen csorbát. Sok idő már nincs hátra. Annyi azonban bizonyos, hogy főleg a ritkább vetéseken a Dikonirto- zás, a levéltrágyázás még elvégezhető. A közérdekű bejelentések és panaszok intézésének egyes tapasztalatai A Népi Ellenőrzési Bizottság megvizsgálta Már korábban hasonló témáról írtunk a sajtóban, akkor azonban inkább a népi ellenőrzés szerepét ismertettük a magánpanaszok és a közérdekű bejelentések közvetlen intézése, kezelése tekintetében. Most röviden arról szeretnénk tájékoztatni a lakosságot, hogy milyen tapasztalatokat szerzett a népi ellenőrzés országosan, mind pedig a megye területén a bejelentések és panaszok intézése terén. Általában megállapítható, hogy javulás mutatkozik e téren mindazon szervek munkájában, akik panaszügyek intézésére illetékesek és kötelezettek. Szeretném bemutatni a megyei Népi E’lenőrzé- si Bizottság vizsgálatának néhány fontosabb tapasztalatát. Egy ilyen vizsgálat bármennyire is törekszik a teljességre, azt képtelen elérni. A vizsgálatoknál arra törekedtünk, hogy a panaszokat, bejelentéseket kiváltó okokat tárjuk fel. Mint a vizsgálat megállapította, az általános jogelvekben kifejtett és az 1957. évi IV. törvénnyel rendszerbe foglalt panaszintézmény, alapjában beváltotta a hozzá fűzött jogi és politikai célokat. Alkalmas arra, hogy a szocialista állam demokratizmusát, az állami szervek és a dolgozók kapcsolatát erősítse. A lakosság egyre jobban él a panaszintézményben biztosított állampolgári jogaival, amely helyes és jó jelenségként értékelhető. Felvetődhet a kérdés, melyek azok a területek, amelyekről még mindig zömével érkezik panasz, bejelentés. Az országos összefoglalóból kitűnik, hogy a több százezerre tehető panaszok közel 40 százaléka még ma is a tanácsi szerveknél jelentkezett, annak is nagy része államigazgatási panasz. Az ilyen nagy mennyiségű panasz (bejelentés) lelkiismeretes és alapos megvizsgálása olyan terhet ró egyes szervekre, amelynek megfelelően eleget tenni nem képesek. Mégis — erejükből tellően —• a legmesszebbmenő alapos és lelkiismeretes munkára van szükség. Nem egy esetben volt megállapítható az eredményességet hátráltató és a nevelő hatást gyengítő tényezőként, hogy a munkában nem érvényesült eléggé a panasz intézésével foglalkozó vezető és érdemi ügyintéző dolgozó személyes felelőssége. A ritka és nem elég hatásos felelősségre vonás gyakran nem áll arányban a vétkezés fokával, az okozott anyagi és erkölcsi kárral. A panasz, vagy bejelentés tárgya éppen sok esetben abból adódik, hogy az ügyintézésre jogosultak vagy nem ismerik kellően, vagy nem megfelelően alkalmazzák az ügyek intézésére vonatkozó jogszabályokat. Erre vizsgálatunkban rá is mutattunk. Mindamellett, hogy panasz adódik az élet minden területéről, mégis bizonyos sorrendiség alakult ki a vizsgálatot végző és a vizsgálat eredményét összefoglaló dolgozók előtt. Mint már mondottam főleg az államigazgatás terén jelentkezik a panaszok legnagyobb része. Ez érthető is. mert mint a dolgozók ügyeit intéző legilletékesebb szerv, s éppen ezért a vizsgálatunk jó részét itt is végeztük. De az ipari, kereskedelmi vállalatoknál végzett vizsgálatunk is úgy gondolom segítségül szolgált. Igen nagy segítséget nyújtott a panaszok és bejelentések ügyintézésének megjavítására a megyei tanács vb. korábban kiadott határozata, mely az egész megye területére kötelező, egyöntetű ügyintézési formát ír elő. Sajnos azonban még ma is sűrűn előfordul és hátráltatják a panaszintézést az úgynevezett megrögzött panasz- kodók és azok, akik jogos, vagy vélt sérelmeikkel egyszerre több állami szervet is zaklatnak feleslegesen, visszaélve a panaszjoggal. Ezekkel egyelőre a továbbiakban is számolnunk kell. Úgy gondolom, hogy az 1964. évre vonatkozó vizsgálatunk rámutatott azokra a még fennálló hibákra, hiányosságokra, amelyek még kétségtelenül fennállnak, de egyben tettünk olyan javaslatokat is, amelyeket, ha megszívlelnek és hasznosítanak, feltétlenül a munkát előbbre vivő kölcsönös bizalom alapját fogják képezni. A lakosság látva a kétségtelen, gondosabb, lelkiismeretesebb, alaposabb ügyintézést minden téren, nagyobb bizalommal fordul a jogos panaszaik, bejelentéseik intézői felé. Végső következtetésként le kell vonnunk a vizsgálat tanulságait és továbbra is nagy figyelemmel kísérjük a lakosság bejelentésének ügyintézését, mert ezzel igen sok munkaidőt tudunk megtakarítani a népgazdaságnak, valamint a dolgozók felesleges utánjárását is csökkenteni tudjuk. Dr. Ettig Elemér a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke
