Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-16 / 90. szám
s ' TÖtNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1965. április ÍG, TOLNfi MEG film <nuc PHOUTAWIU. EGYESÜOEn» NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA Tolna megyei baromfitenyésztők Moszkvában Szerdán hazaérkezett a Szovjetunióból a Tolna megyei asz- szonyok küldöttsége, akik a baromfitenyésztési verseny nyerteseiként, jutalmul hat napot töl-' töttek Moszkvában. A hét Tolna megyei asszonynak sok szép élményben volt része, ami azzal kezdődött, hogy április 9-én, Budapesttől Moszkváig, együtt utaztak az űrhajós házaspárral, Tye- reskova-Nyikolajevával és férjével. A hatnapos moszkvai tartózkodás alatt a legjobb Tolna megyei baromfitenyésztők fogadáson vettek részt a Barátság Házában, és megnézték a szovjet főváros nevezetességeit. Baleset a dunaszentgyörgyi ;ha lászcsá r dáná I Tegnap délután néhány perccel marosan közlekedési „dugót” három óra előtt a dunaszent- okozott a 6-os úton. amely több györgyi halászcsárdánál a 6-os mint egy óra hosszáig tartott, úton a Szekszárd—Paks—Német- Az eddigi vizsgálat megállapt- kér vasútállomásig közlekedő tóttá, hogy az álló buszt nemcsak autóbusz belerohant az álló Szék- Kern Lajos akarta kerülni, haszárd—Tengelic—Szőlőhegy—Du- nem tehergépkocsijával Porubsz- naszentgyörgy—Paks-i autóbusz- ki József a 14-es Székesfehérvá- ba. Az állókocsiba 25 utas ült. ri AKÖV tehergépkocsi-vezetője A karambolozó kocsiban, ame- is. A kettőjük között már koráb- lyet Kern Lajos dunaszentgyör- bán kialakult előzési versenynek gyi lakos a 11-es AKÖV gépko- és egy szembe jövő kerékpáros esi vezetője vezetett, harmincán figyelmen kívül hagyásának tűdül tek. ' ható be a könnyen végzetessé A baleset szerencsés kimerne- válható baleset, telű volt, mert az utasok közül Természetesen a baleset okának csak könnyebben sérültek meg ez még nem végleges megállapí- heten. Senkit sem kellett kór- tása. A valóságos helyzet és a házba szállítani. károk megállapítására a nyomoA két busz összeütközése ha- zás még folyik. Műszerek vizsgálják a termőföld, a magvak, a liszt és a kenyér minőségét A Labor műszeripari művekben ból milyen technológiákkal lehet teljes laboratóriumi felszerelések legízletesebb kenyeret sütni. Kigyártását kezdték meg. A komp- mutatják például a liszt vízfelvevő lett laboratóriumok az új techno- képességét, keményítőtartalmát, a lógiák bevezetésére alkalmasab- nyers és a kisült tészta rugalmasbak és külföldön is sokkal kelen- ságát, sőt, a kisült kenyér színéből dőbbek, mint az egyedi műszerek, is különféle tudományos következ- Eddig próbaképpen biokémiai cé- tetéseket tudnak levonni, lókra és a talaj vizsgálatára készí- A lisztvizsgálót még az idén a tettek egy-egy laboratóriumi be- magvizsgáló laboratórium gyárrendezést, mindkettőt igen jól tása követi, amely a rozs, a len, használja a Nyírségi Mezőgazda- a kukorica, vagy egyéb magvak sági Kutatóintézet. Most további csírázóképességét, a csíra feszítő- 21 teljes laboratórium gyártását erejét, a magvak fajsúlyát, ke- tervezik. Az első, a 30 műszerből ménységét és egyéb jellemző tu- álló lisztvizsgáló laboratórium né- lajdonságait elemzi. Jövőre a lahány héten belül elkészül. A hoz- boratóriumhoz már hozzá lehet zá tartozó műszerek sokoldalúan jutni, mert 1966-ra több száz magvizsgálják, hogy egy-egy lisztfajtá- vizsgáló gyártását tervezik^ URH-rádiAtelefon a gazdasági élet és a lakosság ellátásának szolgálatában A budapesti rádiótechnikai gyár- készülékkel. Az idén összesen 700 bán az ultrarövidhullámú rádió- URH-rádiótelefon készül a gyártelefon egész családfáját alakít- bán, az igény azonban olyan nagy, ják ki, hogy a gazdasági élet és hogy ez is kevésnek ígérkezik, a szolgáltatások minden területén Már külföldről is megérkeztek az Filmvetítéssel egybekötött élménybeszámoló a MESZÖV-nél Afrikai útjáról tartott élmény- beszámolót Bartolák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese csütörtökön délelőtt Szekszárdon a MÉSZÖV kultúrtermében. Az előadót. Bartolák Mihály elnökhelyettest, a vendégeket Soczó Józsefet, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkárát, Virág István titkárt és Tolnai Ferencet, a megyei tanács elnök- helyettesét. valamint a meghívott szövetkezeti dolgozókat Szandi Pál, a MÉSZÖV igazgatóságának elnöke köszöntötte. Bartolák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese egy kormányszintű delegáció tagjaként, egy hónapot töltött Afrikában.. A beszámolót filmbemutató követte, majd a jelenlévők kérdésére adott kimerítő választ Bartolák Mihály. Anyakönyvi hírek (Bonyhád) A bonyhádi anyakönyvi kerületben március hónapban 13 születést, 6 házasságkötést és 10 halálesetet anyakönyveztek. Születések: Róth Gyöngyi; Hopp István, Galambos Csilla,- Mező Ágnes, Ruppert Tamás László, Kishonti László, Verese Ágnes, Erdész Ferenc László, Mórocz Erzsébet, Báli János, Váradi László, Albert Zoltán, Balogh Ildikó. Házasságkötések: Gyulánszki József —Szabó Ágnes, Illés Márton—Kézs- márki Anna, Palkó István—Zsiga Mária, Szabó László—Takács Ildikó, Durányik András—Schmidt Katalin, Fenyvesi Endre—Takács Mária Magdolna. Halálesetek: Galgóczi Endréné, György Antal, Wagner István, Küsz- ter Jakabné, Krähling Henrikné, Miklós Gizella, Hopp Albertné, Müller Henrik, Bólyás Antal, Marhauser Henrikné. 'Kamiik 1965. április 16., péntek. A Nap kél 4.55 órakor, nyugszik 18.34 órakor. A Hold kél 19.14 órakor, nyugszik 5.25 órakor. Névnap: József. laras alkalmazhassák ezt a rendkívül első rendelések, ebben az évben Korszerű hírközlőeszközt. Most egy „„ , , . , ... olyan típus sorozatgyártását kezd- elorelathatolag 250 készülékét kul- te meg a gyár, amelyet gépkocsi- denek exportra. (MTI) ba, vagy irodákba felszerelve a mentők, az elektromos-, víz. és gázművek, az ipari és a mezőgazdasági üzemek egyaránt fel tudnak használni. A készülék súlya mindössze 6,3 kiló, s ha gépkocsiba szerelik, még külön akkumulátor sem kell hozzá, mert az autó akkumulátora elegendő áramot ad üzemben tartásához. Megfelelő terepviszonyok esetén 80 kilométer távolságról is venni lehet a készülék adásait, különféle kiegészítő berendezései azonban lehetővé teszik, hogy közvetítőállomások segítségével akár az egész ország területére kiterjesszék a rádiótelefon hatótávolságát. Egy különleges vonalválasztó műszer segítségével egy központi állomás mindig a kívánt URH-adót hívhatja, sőt össze is kapcsolhatja az ország másik részén lévő hasonló KEVESEBB FELHŐ Várható időjárás ma estig: északon kevesebb, délen több felhő. Néhány helyen eső. Mérsékelt, átmenetileg kissé megélénkülő szél. A nappali felmelegedés délen is fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 11—16 fok között. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 9.45: Betörő az albérlőm. Magyarul beszélő angol film. (Ism.) 11.05: Telesport. (Ism.) 11.20: A jövő hét műsora. Ne mondd meg senkinek! Keresztrejtvén y? A felevízió Itatása Olvasom a plakátról a következő szöveget: „A bukovinai székelyek szőnyegművészete. Kiállítás a J. P. M. Néprajzi Osztályán, (Rákóczi út 15.) 1965. április 3—25.” Szép, szép, de vajon mi lehet az a titokzatos J. P. M. Ezenkívül, ha történetesen érdekel a bukovinai székelyek szőnyegművészete, széles-e hazában hol az a Rákóczi út 15, ahol a kiállítást meglelem. Vannak akik tudni vélik, hogy a J. P. M. a Pécsi Janus Pannonius Múzeum rövidítése. Ebből arra már következtetni lehet, hogy a kiállítást Pécs rendezi. A szóban forgó plakáttal Varsádon találkoztam. Kötelesek a varsádiak tudni és ismerni a keresztrejtvény szabályait? ir. — Hévízen vásárolt üdülőt között közli a termel őszövet keze- a nagykónyi Haladás Termelő- tek zárszámadásának tapasztala- szövetkezet, 180 000 forintért, a tait. szociális alapból. így nyújtanak — Exportsaláta. Dunaföldvárról állandó üdülési lehetőséget a sző- napok óta továbbítanak egy-egy vetkezet tagságának. szállítmány salátát exportra. A — Még akácvirágzás előtt meg- belföldi fogyasztók néhány nap kezdi munkáját a Tolna—Bara- múlva az árak csökkenésére szá- nya megyei méhanyanevelő tár- míthatnak, mert az üzletekben sulás. Tavaly Lengyelben volt, az megjelenik a nem melegágyi sa- idén Mórágyon „üzemel” és a láta is. A megye háztáji gazdaméhészek munkáját segíti. ságaiból egymillió fej salátát vár — Pecsenyebárány-export. Meg- a MÉK. , történt a minősítés és néhány na- — A kukoricavetés kivételével pon belül 80 pecsenyebárányt minden munkával végeztek a fölszállít a külföldi megrendelőnek deken az úzdi Táncsics Tsz gaz- az úzdi Táncsics Tsz. dái. A burgonya április 8-ig a — Három és félezer liter juh- földbe került, és e hónap végéig tej. 150 anyabirka után három és elvetik a kukoricát is. félezer liter juhtej eladására kő- — Az FBI álarc nélkül — cím- tött szerződést a felvásárló vál- mel új folytatásos riportsorozat lalattal az úzdi Táncsics Tsz. A közlését kezdjük meg. Az első fejést május első napjaiban kéz- részt a szerdai számban közöljük, dik. A riportsorozatot Fred G. Cook — Járási ifjú vöröskeresztes amerikai riporter írta, aki Ielepversenyt rendeztek Pakson, az lezi, milyen erők működnek az ifjúsági házban, amelyen hat cső- FBI hátterében. A riportsorozatport harminc általános iskolása bán választ kap az olvasó arra vett részt. A zsűri a legjobb ered- is: ki a mai Amerika szürke ményt elérőket tárgyjutalomban eminenciása és az FBI miért nem részesítette. Az első helyezést el- képes megtörni a gengszterérő nagydorogi általános iskola szervezetek gerincét, a prostítú- versenyzői továbbjutottak a me- ciót, a kábítószer-kereskedelmet? gyei döntőbe. Ugyancsak szerdai számunkban — Megjelent a Tolna megyei kezdjük közölni Sarlós Endre iz- Mezőgazdasági Szemle legújabb, galmas képregényét is. március—áprilisi száma. Egyebek , -----r~r—rr ... , . — Martonosi Erzsiké Piroska es Kirskeszner József szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy húsvétvasámap tartják eljegyzésüket. (137) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01, 23—61: Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—11, 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 29—21. 25—72. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft. Index-szám: 25 069