Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-11 / 59. szám

TOLNA M VILÁG PROLETÁRJAI £<rTSŰLfETEf T A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 36V. évfolyam, 59. szám. ARA: 60 FILLÉR Csütörtök, 1965. március 11. K O Z L E E N Y a kommunista és munkáspártok képviselőinek Moszkvában megtartott konzultatív találkozójáról 1965. március 1-től 5-ig meg- Vietnami Dolgozók Pártjával, és akcióegységre törekedni az impe- sokoldalú találkozói, valamint a tartották Moszkvában az Auszt- nemzetközi szolidaritásra hívtak rializmus elleni harcban, a népek pártkapcsolatok és a vélemény­ről Kommunista Bárt, az Argentin fel az amerikai hadi erők agresz- felszabadító mozgalmának sokol- csere más formái. Kommunista Párt, a Bolgár Kom- szív cselekedetei elleni harcban, dalú támogatásában, az egyetemes a találkozó részvevői egyetérte­munista Párt, a Brazil Kommu- Az imperializmus elleni sikeres békéért és a különböző társadal- nek abban, hogy — amint erre az nista Párt, Nagy-Britannia Kom- harc szempontjából döntő jelentő- mi rendszerű államok békés egy- 1960-as nyilatkozat is rámutat — munista Pártja, a Magyar Szocia- ségű korunk valamennyi forradal- más mellett éléséért vívott harc- a jelenlegi viszonyok között a lista Munkáspárt, a Német Szó- mi erejének, a szocialista közös- bán, függetlenül attól, nagy vagy kommunista és munkáspártok cialista Egységpárt, a Német gőgnek, a nemzeti felszabadító kis országokról van-e szó . a mun- nemzetközi tanácskozásai hathatós Kommunista Párt, az Indiai mozgalomnak és a nemzetközi kásosztály létfontosságú érdekeiért formái a vélemény- és tapaszta- Kommunista Párt, az Olasz munkásosztálynak a tömörítése. ®s történelmi céljaiért vívott küz- latcserének, a marxista—leninista Kommunista Párt, Kuba Szocia- gzen erők tömörítésének érdekei delemben. A fennálló nézetei téré- elmélet közös erőfeszítésekkel va- li&ta Forradalmi Egységpártja, a nyomatékosan megkövetelik a leküzdésének legbiztosabb út- jó gazdagításának, és annak, hogy Mongol Népi Forradalmi Párt, a kommunista világmozgalom egy- )al aikicóegység az e célokért ví- a közös célokért folyó harcban Lengyel Egyesült Munkáspárt, a gégének megszilárdítását. vott harcban. egységes állásfoglalást dolgozza­Szíriai Kommunista Párt, a Szov- , . „. , , nak ki. A valamennyi párt tel­jetunió Kommunista Pártja, a A kommunista mozgalomban A találkozó részvevői hangsu- . egyenjogúsága és független- Finn Kommunista Bárt, a Fran- észlelhető nézeteltéresek lazítják lyoztak annak a szüksegesseget, ^ nSelembevételével cia Kommunista Párt, Csehszlo- összetartását, es ezzel kart okoz- hogy a kommunista pártok közös iái Vákia Kommunista Pártja képvi- na^ a felszabadító vilagmozga selőinek konzultatív találkozóját. k»m, a kommunizmus ügyének. erői eszí téseket tegyenek a pártok megtart°tt ilyen tanácskozások jól Megfigyelőkként jelen voltak az a találkozó részvevői kifejezték Amerikai Egyesült Állámok Kom- meggyőződésüket: az, ami egye- munista Pártjának képviselőd.. siti a kommunista pártokat, sok- A találkozó részvevői konzultá- kaj erősebb annál, ami a jelen ciót folytattak az őket kölcsönö- pillanatban elválasztja őket. Még sen érdeklő kérdésekről, véle- ha vannak is nézeteltérések a po­küszöbölését és a kommunista zetkozi kommunista mozgalom mozgalom tömörülését a marxiz- a proletár in­ternacionalizmus alapján. Ezért egy új nemzetközi tanácskozás te­vékeny és sokoldalú előkészítése A kommunista mozgalom közös és alkalmas időben való megtar­egységének megszilárdítására, va- mil ® lminizrnn« lamennyi testvérpárt önállóságé- ’ nak és egyenjogúságának demok­ratikus elvei alapján. Az évforduló tiszteletére ményt cseréltek a nézeteltérések utikai irányvonal, az elmélet és feladatainak megoldásáért vívott fása a találkozó részvevőinek vé­kiküszöbölését és a kommunista a taktika sok fontos problémája harcban minden lehetőség és út leménye szerint teljes mértékben világmozgalom összefogásának tekintetében, akkor is teljes mér- felhasználása célszerű: a testvér- megfelel a kommunista világmoz­megszilárdítását elősegítő utak- tékben lehetséges és szükséges pártok képviselőinek kétoldalú és galom érdekeinek, ról. H A testvériesség és a barátság légkörében lezajlott találkozót át­hatotta a kommunista mozgalom tömörítéséért vívott tevékeny harc szelleme, annak a jegyében, hogy ez a mozgalom teljesíthesse nagy történelmi feladatait. A ta­lálkozó részvevői kifejezték párt­jaik szilárd elhatározását, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a nemzetközi kommunista moz­galom tömörítésére, egységének szilárdítására, a marxizmus—le­tt inizmus, a proletár internacio­nalizmus, az 1957-es és az 1960-as nyilatkozatok irányvonala alap­ján. A pártok képviselői megállapí­tották, hogy a mai körülmények között a világfejlődés fő irány­zata a szocializmus állásainak erősödése, a nemzeti felszabadító mozgalom és a nemzetközi mun­kásmozgalom fellendülése, a bé­ke megőrzéséért, és megszilárdí­tásáért fellépő erők növekedése. De azt is megállapították, hogy a világreakció, elsősorban az amerikai imperializmus, a föld­kerekség különböző részeiben ak­tivizálódik, a helyzet kiélezésére törekszik, agresszív akciókba kezd, amelyek a szocializmus or­szágai, a gyarmati rendszer alól felszabadult államok ellen, a né­pek forradalmi mozgalma ellen irányulnak. Ebben a helyzetben valamennyi kommunista pártnak — jobban mint valaha — tanújelét kell ad­nia internacionalista kötelesség­tudatának, tömörülnie kell az im­perializmus, a gyarmati rendszer, a neokolonializmus, a monopol­tőke uralma elleni közös harcra, a felszabadító mozgalom aktív Munkaverseny a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál Idén, január elsején alakult az a gépállások közötti időt is hogy az aratást augusztus 10-ig É. M. Tolna megyei Állami Építő- munkával töltik el. Ezideig az volt fejezik be, mivel a Sárközben a ipari Vállalat. Az év első hetei- a szokás ugyanis, hogy a gép- gabonák érése időben kissé ei­ben a vállalatszervezés gondjai kö- kezelő, amikor a szakiparosokat tolódik. tötték le a vezetőséget és csak nem kellett anyaggal kiszolgálnia, A várdombiak a tegnapi terme­nem csinált semmit. A Vencel- lési tanácskozáson elhatározták, brigád tagjai az idén ötvenezer fo- hogy versenyre szólítják a Tamási rint értékű segéd- és szakmunkát Gépjavító Állomás kollektíváját végeznek. így a gépkezelők munka- az alábbi feltételek mellett: A ideje is száz százalékosan ki lesz javítóüzemi tevékenység termelési február végén, március elején ju­tott idő, a termelési tanácskozá­sok megszervezésekor a munka- verseny szervezésére. A vállalatnál már több tucat brigád készítette el a felszabadulá­si munkaverseny-vállalást. Az építőmunkások, szakiparosok és ipari tanulók versenye egész évre szól. A célkitűzések mindenütt a legfontosabb feladatok megoldá­sát segítik. használva. 200 ezer forinttal túlteljesíti a negyedéves tervet Négy épületre tanulók teszik fel a tetőt A másodéves ácsipari tanulók — Papp Lajos szakoktató vezeté­sével — a felszabadulási (verseny­értékét 102,5 százalékra teljesítik Minőségi munkával a garanciális ráfordításoknál 0,1 százalékos meg­takarítást érnek el. A műszaki vezetés, valamint az idősebb szak­emberek támogatásával Szakma ifjú mestere mozgalmat indíta­nak. A fentieken túlmenően a terme­lési tanácskozáson párosversenyre hívta ki egymást az a két vár­ben arra vállalkoztak, hogy az idén négy épületre készítik el a tetőszerkezetet. A C—1,C—2, E—1 a szekszárdi tbc-szanatóriumot és E—2 épületeken határidőre és dombi brigád, amelyik még mező­építő Róth-brigád. A brigád nyolc kivédő minőségben készítik el az gazdasági tevékenységet folytat, pontból álló vállalást készített, és ácsszakmunkát. A vállalat vezető- Munkafelajánlást ^ a javító_ megkezdték ennek teljesítését is. sege lehetove tette az ipán ta- J így többek között minden brigád- nulóknak is a felszabadulási ver- üzemi tevékenységet folytató dol- tag részt vesz valamilyen fokon senyben való részvételt, munká- gozók közül 160 fő. Molnár László, oktatásban. Megszüntetik az iga- jukhoz a megfelelő mennyiségű ­..........-- ' ” - — z olatlan mulasztást, az önköltségi anyagot és szerszámot biztosítja, tervet teljesítik. A Róth-brigád a , . ... á■ i___ A Vardombi Gepiavito Állomás Az új tanácskozás összehívása és sikeres lebonyolítása érdekében elő kell készíteni azt mind tartal­mi, mind szervezeti szempontból; közös erőfeszítésekkel meg kell teremteni annak a kedvező fel­tételeit, hogy előkészítésében vala­mennyi testvérpárt részt vegyen, fáradhatatlanul törekedni kell a nemzetközi kommunista mozga­lom légkörének javítására. A ta­nácskozás hivatva van minden kommunista közös ügyét szolgál­ni. A figyelemnek és az erőfeszí­téseknek a kommunista mozga­lom előtt álló időszerű feladatokra való összpontosítása mindennél jobban fogja szolgálni álláspont­jaink közeledését korunk alapve­tő kérdéseiben. A találkozó részvevői azt a vé­leményüket fejezték ki, hogy az új nemzetközi tanácskozás kér­désének megtárgyalása céljából kívánatos az 1960-as értekezleten részt vett 81 párt képviselőinek előzetes konzultatív találkozója. Egy ilyen előzetes találkozó ösz- szehívásának eldöntésére konzul­tációk szükségesek mindezekkel a pártokkal. A jelen találkozón képviselt pártok állást foglaltak a testvér­pártokkal szembeni barátságta­lan és sértő jellegű nyílt vita beszüntetése mellett. Ugyanakkor hasznosnak vélik továbbra is elv- társias formában, kölcsönös tá­madások mellőzésével, vélemény- esetét folytatni korunk közös ér­deklődésre igényt tartó fontos kér­déseiben. A találkozó részvevői síkraszállnak azért, hogy szigo­rúan tartsák meg a pártok kö­zötti viszonynak az 1957-es és az 1960-as értekezleten megállapított normáit, valamint hogy az egyes pártok ne avatkozzanak be más pártok belügyeibe. Amikor a pártok képviselői ki­fejezték véleményüket a nemzet­közi kommunista mozgalom ne­hézségeinek leküzdését és a moz­galom továbbfejlesztését célzó utakról, az arról való gondosko­dás vezérelte őket, hogy szilár­dítsák a kommunisták sorainak marxista—leninista egységét az imperializmus és a kolonializmus elleni harcban, a békéért, a nem­zeti felszabadulásért, a demokrá­ciáért, a szocializmusért és a kom­munizmusért vívott küzdelemben. A pártok képviselői annak a meggyőződésüknek adnak kifeje­zést, hogy a jelen találkozó pozi­tív visszhangot kelt a testvérpár­tok körében. dolgozói felszabadulási munkaversenyt kezdeményeztek Balogh-brigádot párosversenyre hívta. A két brigád eredményeit az építésvezetőségek rendszeresen értékelik. A Róth-brigád tagjai támneatására és az imperialista arra is tettek ígéretet, hogy a ne­SSSió ítkl m^táma^ott n^ gyedéves tervnél kétszázezer fo- Tegnap a Vardombi Gépjavító SÄvÄi^SSSSi áT'rint értékű munkával többet vé- Állomás termelni tanácskozátón lám szuverenitásának és területi Sezne^ hazánk félszabadulasanak 20. ev­épségének tiszteletben tartásán iismK„«om„„LÓ» io unnmnnL fordulója tiszteletére a dolgozók alapuló egyetemes békéért folyó harcraj A találkozó részvevői közlemé­nyükben szolidaritásukat fejezik Kőművesmunkát is végeznek a gépkezelők Vencel József gépkezelő brigád­felszabadulási versenyt kezdemé­nyeztek. Elfogadták a Nagydorogi Gépállomás dolgozóinak verseny­ig a hősi vietnami néppel, a t jának tagjai úgy határoztak, hogy kihívását azzal a megjegyzéssel, Böröczi János és Hencz Imre SZ— 100-as traktorvezetők versenyre hívták a nagydorogi és a teveli SZ—100-as traktorvezetőket. Gé­penként 3000 normálholdnyi mun­kát vállaltak, ötszázalékos önkölt­ségcsökkentéssel. A termelési ta­nácskozáson Tóth József és Kaszás Károly, SZ—100-as traktorvezető csatlakozott a KISZ által meg­hirdetett versenyhez. A termelési tanácskozás résztvevői az érdekel­teknek a részletes versenyponto­kat levélben küldik meg, A nyugatnémet bíróságok újabb provokációja Varsó (MTI) A Frankfurtban folyó auschwitzi perben újabb lengyellenes provokációra került sor. A bíróság kijelentette: asért nem kerülhetett sor bizonyos lengyel tanúk kihallgatására, mert -a lengyel kormány szenek akadályokat állítottak a tanúk kiutazása olé. A Lengyelországban elkövetett náci bűncselekményeket kutató bizottság nyilatkozatot adott ki, melyben közönséges hazugságnak nevezi a frankfurti bíróság állí­tását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom