Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-02 / 51. szám
1965. március 2. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 5 Kalapács és új szellem Egy kis időre visszf ^me; —---------- gyünk Gungl Fe renc szakcsi iskolaigazgatóhelyettessel a régi világba. Érdekes érzés a múltban kalandozni. Mindez pedig történik a következőképpen: Végigsétálunk az új iskola folyosóján, néhány pillanat, s máris egy szuette bútordarab köti le figyelmünket, mintha nem is valami modern környezetben lennénk. A szekrényből pedig egy régi világ tárul elénk, az iskolások által gyűjtött régiségek formájában. Pille, amelyet valamikor valamelyik szakcsi menyecske hordott a kontyán a kendő alatt. Dohányzacskó, sótartó szarvból. Klumpa, ami valamikor a bőrlábbelit helyettesítette. Zsírmécses, petróleumlámpa, rokka, mángorló. Közben itt vagyunk az, új iskolában, amelynek hallgatói legfeljebb akkor ismerik ezeket a tárgyakat, ha elmagyarázzák nekik, mert ők már egy új világban élnek. És megváltozott, új az a szellem is, .amelyben nevelik őket. A régi világból most jöjjünk vissza a mába. Az iskola melléképületében politechnikai oktatás folyik, a hatodikos fiúk részére. A teremben munkapadok, kalapácsok, fogók, fűrészek és megannyi egyéb szerszám. A terem közepén egy játékautó fából, mint amilyet az üzletekben lehet vásárolni. — A tematika szerinti feladat most a játékautó készítése — tájékoztat Nagy Lajos nevelő. Vagyis, mindig valami olyan feladatot kapnak, aminek nem nehéz belátríi a hasznosságát. A játékautókat majd az óvoda kapja meg. Ez már önmagában is jó hatással van a gyermek fejlődésére, de szükséges azért is, hogy nagyobb ügybuzgalommal vegye kezébe a szerszámot. A táblán az autó egyik alkatrészének rajza. A nevelő rajzolta oda. De aztán kiderül, hogy a gyerekek is megrajzolták a füzetükbe az egyes alkatrészeket, s annak alapján megfelelő méretarányban kezdenek munkához: a deszkadarabokból így alakult ki egyik óráról a másikra az autókerék, a motorház, a vezetőfölke. I Játékautó. Látszatra semmiség. De amíg elkészül, nem is hinné az ember, hogy mennyit gyarapodik a 12 éves emberpalánta szellemiekben, gyakorlatiasságban, emberségben egyaránt. A nagypapa, akinek szobáját még zsírmécses világította be, rengeteget dolgozott, erőlködött, elnyűtte magát, de a sok erőfeszítésnek alig volt valami látszatja. A mai unoka a játékautó elkészítése közben megtanulja, hogv mielőtt munkához látna, erőlködne, fáradozna, pocsékolná az anyagot, energiát, jobb gondolkodni, jobb papírt és ceruzát, venni, s számolni. Jobb a körzővel, vonalzóval megrajzolni a fűrész útját, mert így célravezetőbb lesz a későbbi fizikai erőfeszítés, eredményesebb a munka. Nem iparitanuló-intézet ez, hanem általános iskola. Nem tudni, hogy ki, milyen pályára kerül majd, de bizonyos gyakorlatiasság mindenütt szükséges, de az ilyen apróságok sok mindennek képezhetik az alapját, a kézmozdulat és a tudatosság párosítása úgyszólván mindennek a kiindulópontja. A deszkadarabból szép, formás kerék lesz.. .• A gyerek közben megismeri, megtanulja a kétkézi munkát, az ő számára már nem lesz idegen, megvetett az, ami adja számunkra az anyagi javakat. Jellemző, amit a nevelő mond: „A gyermekek szinte kivétel nélkül valami ipari szakmát szeretnének tanulni, még az is, aki a humán tárgyakból is kiváló”. Nagyon figyelemre méltó ez. Szakcson, de a többi jó módú faluban is kezdett lábra kapni a Cigaretta és kávé helyett... húszas-harmincas években valami olyasféle divat, hogy akinek vagyona volt hozzá, taníttatta a gyermekét, de nem azért, hogy tudása legyen, alkalmassá váljék valamilyen pályára, hanem azért, hogy ne kelljen a munkával bepiszkítania a kezét. Az ilyenekből kerültek ki aztán az olyan hivatalnokok, értelmiségiek, akiknek a kétkézi munka, a munkásélet idegen volt, s nem kétséges, az ilyen emberek többnyire meg is buktak az élet vizsgáján. Jó érzés tapasztalni, hogy már ez a is a múlté. Megkérdeztem az iskolában: — Akadt-e szülő, aki bement volna a tanítókhoz reklamálni, hogy márpedig az ő fiát ne molesztálják a fizikai munkával, mert ő különben is taníttatni akarja, tisztviselőnek szánta? — Ilyen nem akadt. Inkább tetszik a szülőknek, hogy ilyet is tanulnak az iskolában. Abban a községben van ez így, ahol nem is olyan régen még az is megesett, hogy a szülők nem mertek szerszámot adni a gyermekük kezébe, ha taníttatni akarták, vagy sikerült valami hivatali pályára elhelyezniük, nehogy a szerszám feltörje a kezét, s azért megszólják a társai. fl gyermekek megbecsülik----—---------------- a szerszámot, am ellyel dolgoznak. Pontos nyilvántartást vezetnek minden egyes darabról, munka után minden csoport ellenőrzi, hogy megvan-e minden? Ilyenkor felállnak csoportonként a szerszámos ládákhoz, s jelentik, hogy nincs-e valamiből hiány? Közben az ügyeletesek kitakarítják a forgácsot, rendet teremtenek a teremben — mint ahogyan az üzemekben szokásos a munka befejeztével. A szomszédos helyiségben a lányok tanulnak főzni, s ismerkednek a különféle háztartási „fogásokkal”. A mai iskolához már ez is hozzátartozik. Boda Ferenc Zajok a csendben Téli álmukat aluszszák a Mázai Téglagyár gépei. Az udvaron a keréknyomokban már sárrá mázolódott a hó, de a téglahalmok tetejét még finom rétegben borítja. A gyár dolgozói nem várnak az olvadásra, sebesen adogatják teherautóra az elszállítható téglát. A környéken mintha csak az ö mozgásuk jelentené az életet. A házak előtti kötélen csonttá száradt mac- kóruhákat lenget a szél, a szállongó hó apró pelyhekben lepi el a ráncokat. Bent a műhelyben kopácsolnak. Olajozottan csillog a Kel- ler-kocsi tolópadja, elkészült már a „nagyjavítás” jórésze. Hátra van a szalagvezetö görgő vizsgálata, no meg a téglapréshez is ma kaptak alkatrészt. Az adagoló, és a földkotró is csak indításra vár. Hideg van, a hófoltok arról árulkodnak, hogy a magas fatető nemcsak levegőt ereszt be. A munkás, aki hegeszt, nem érez heti, mert izzadtság- cseppet töröl a homlokáról. Penksza Ferenc, az üzemvezető tempósból gyorsra váltja lépteit. Közeledünk az üzem építkezéséhez. Bontják a kémény- torkolatot, amelyen az 1910-es évek óta semmit nem változtattak. Az elavult huzatcsa- tomákat 100 000 forintos költséggel újítják fel. A két új kamra megépülése után 10—15 százalékos termelésnövekedésre számítanak. Csermák Szilárd és Gy. Varga Mihály lapátolja a kemény földet, tompa huppanás- sal telnek a talicskák. Paku Ferenc keskeny létrán kapaszkodik imbolyogva. Távolról olyan. mintha a föld mélyéből bújna elő. Van, ahol ilyenkor is meleg van. A kemencék belseje nem hűlt ki teljesen, ezt a nyílást nem olyan régen bontották ki. Az élelmes háziasszonyok nem is hagyják veszendőbe menni az értékes hőt, hosszú köteleket feszítettek, és ezeken is ruha szárad. Korvin János és Somogyi Vendel kőművesmunkát végez a bejárati részen. Faragás közben pattogva hull a tégla. Távolabb még ketten dolgoznak ugyanezen a munkán. Előttük egy 15 éves forma kamasz támaszkodik egy magas kőre, és úgy elmerült a dolgozók csodálatában, hogy ágyudörgéssel sem lehetne felrezzenteni. Csetlő-boltó apróságok is ideóvakodnak, és hangos bömbölés- sel hagyják itt a tég- laporfelhős „csatateret” egy harcképzett női vezér irányítása alatt. Kilépve a kellemes melegről újból megcsap a hideg. A benti neszek után először a csend is váratlan. Kisvártatva azonban már halljuk is a jól ismert zajokat, az élet, a mozgás jeleit az álomba dermedt telepen. Moldován Ibolya Szerda este: A magyar—csehszlovák napok megnyitása Szekszárdion A magyar—csehszlovák barátsági kapcsolatok megteremtésének 15. évfordulója alkalmából magyar—csehszlovák napokat rendeznek Szekszárdon. A megnyitón — amelyre szerda este 8 órai kezdettel kerül sor a fegyveres testületek klubjában — részt vesznek a csehszlovák követség képviselői is. Az ünnepi megnyitót a program szerint a Csehszlovák Kultúra igazgatója tartja. Ugyanezen a napion nyílik meg és 12-ig tart nyitva a Balogh Adám Múzeumban a Csehszlovák—magyar barátság 15 éve című kiállítás. A magyar—csehszlovák napok programjában egyebek közt sportíilm- vetítés, bábszínház és mezőgazda- sági filmvetítés és ankét szerepel. .. .Az Egyesült Izzó gyöngyösi gyárrészlegének diódaüzemében, a korszerű, csupafény munkateremben tevékenykedő, hófehér köpenyes dolgozók ugyanúgy elfáradnak, mint bármely hasonló jellegű munkahelyen. Csakhogy itt ilyenkor minden, másképpen történik. Nincs kávézás, nincs cigarettázás ... Tizenegy órakor — megszólal a csengő — jelezve az ötperces torna kezdetét. A kitárt ablakokon friss levegő tódul be és a terem közepén felsorakozott lányok, Juhász Pálné vezetésével különböző tornagyakorlatokat végeznek. (Mellékelt képünk.) Szemmel láthatóan valamennyiük vek jólesik ez a kis testmozgás — legalábbis erről tanúskodnak a mosolygó szemek —, amely eltünteti a nagy koncentráltságot igénylő mur.k'i okozta elfáradást, és a műszak hátralévő három-négy órájára biztosítja a kellő munkakészséget. így él az emlékezetben Talmlho 1945 januárjában történt Szekszárdon, de a napra már pontosan nem emlékszem. A háború harci moraját, az ágyuk dörgését, aknák vijjogását hozta a csípős téli szél. Nagy magasságban ellenséges felderítő és bombázó gépiek köröztek, hogy kiszemelt célpontjaikra dobják gyilkos csomagjaikat. A gyilkos háború ontotta a háláit A Balogh Ádám múzeumot és még több középületet ideiglenesen hadikórháznak rendezték be a szovjet katonai alakulatok sebesültjei számára. A környező falvakból is toboroztak munkaerőt, hogy elősegítsék a beteg- ellátás*. így kerültem én is a volt „Se- 1 yernten yésztési Felügyelőség’’ épületébe, amely szintén kórház céljára volt berendezve. Bár oroszul többen nem tudtunk beszélni a kórház személyzetével, mégis elég jól megértettük rövid idő alatt egymást. Engjem, és még egy társamat a betegeket felvételező részleghez osztottak be munkára, ahol megállás nélkül éjjel-nappsal dolgoztunk. Egymást követték a járművek, gépkocsik, mentők, szekerek és egyre szállították a sebesülteket a frontvonalból. Nagyon sok volt közöttük a súlyosan sebesült Mint fiatalokban, akiknek előbb még csak képzeletben jelent meg a háború, az itt látottak hatására tisztázódott, hogy valóban mi is az a háború, a maga borzalmaival. A megcsonkított és lángszórókkal összeégetett emberi testek, a szenvedés mutatta meg igazán azt a gyilkos hadjáratot, amit a fasizmus zúdított az emberiségre. A kórház felvételező osztagának vezetője, egy csinos, szőke, hullámos hajú kapitány volt. Hozzáértését, katonás keménységét, a győzelembe vetett rendíthetetlen hitét, sokan megirigyelhették ebben a szakmában is. A kapitány 20—22 éves körüli leány volt. Az .álmatlanul eltöltött éjjelek és nappalok, a kemény munka és a háborúban átélt borzalmak, keménnyé tették arcélét. Ha jól emlékszem Szonjának szólították. Egy heti kórházi tartózkodásunk után parancs érkezett, hogy a kórházat más helyiségbe kell költöztetni. Megkezdték a betegek elszállítását. Amikor, úgy éjfél felé már az utolsó sebesültet is elszállították a kórház területéről, a még visszamaradt kórházi személyzet és mi is pihenni tértünk, hogy több napos álmatlanságunkat, fáradalmunkat kipihenjük. Szonja, a szőke kapri- tány, akit emberileg nem győztünk csodálni, szintén pihenni tért..; Alig pihentünk két-három órát, amikor egy autó hosszan elnyújtott tülkölésére riadtunk fel. A mentőkocsi szirénázva állt meg a felvételi kórterem előtt. Futva vittük a hordágyat, hogy a sebesültet a felvételezőbe vigyük. Amikor a sebesültet a hordágyra tettük, azt kérte, hogy adjuk kezébe a szájharmonikáját. Ahogy vittük a hordágyon, megszólal a szájharmonika, és lágyan, szívhez szólóan felhangzik a dal... valahol a Vol<*a mentén, élt. egyszer egy szóiké lány.». A teremben csak nagyon gyér volt a világítás. A félhomályban ott állt a szőke kapitány és az egyik kórházi ágy felé intett, hogy oda helyezzük el a sebesültet. A szájharmonika szünet nélkül zengte .. .Valahol a Volga mentén ... amikor (és ezt soha nem lehet elfelejteni) így él az emlékezetben ... Szonja felsikol- tott és a sebesültre borulva zokogni kezdett. A sebesültben tulajdon fiútestvérét ismerte fel, akivel évek óta nem találkozott. Ott álltunk többen, oroszok és magyarok, hallgattuk a néhány órával előbb még kemény szivű és csodált szőke kapitány zokogását és a szájharmonika bús dallamait, amely szüntelenül ontotta el-elcsukló hangon a dallamokat ... Valahol a Volga mentén ... A kis szájharmonika hangja betöltötte a termet, szíveinket. Álltunk és mindannyiunknak köny- nyel telt meg a szeme. A szájharmonikaszóló jó tíz perc után egyre halkult, míg teljesen el nem csendesedett. A kemény szívű kapitány úgv ölelte, szorította magához megtalált testvérét, mintha a világ valamennyi szeretetét csókolta volna rá halott testvérére. Közben parancs érkezett. Szonja, a szőke kapitány tovább indult harcolni. Szonja elment, de műve amiért harcolt, ránk maradt és ő is, mint hős, teljes emberi nagyságában örökké él emlékezetünkben. L. A.
