Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-30 / 75. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1965. március 30. Három legény egy faluban? Szabályban az idén 34 gyerek végez az általános iskolában. Mindegyiknek pontos, határozott elképzelése van arról, hol fog dolgozni, tanulni az iskola befejezése után. Az osztályfőnök már a félévi bizonyítvány kiosztása előtt beszélgetett a gyerekekkel, szülői értekezleteken is szó került néhányszor a pályaválasztásról. így közösen a tanulókkal együtt döntötték el, hova menjen, mit csináljon a gyerek, ha elvégezte az általános iskolát. Senkit sem kényszerítenek olyan helyre, amihez nem érez kedvet. Az arányokat egészségesnek lehet mondani. Valahogy megszűnt a láz, hogy továbbtanulni, mert csak annak van értelme, A 34 nyolcadikos közül 14 választotta a középiskolát, legtöbben gimnáziumot. Húszán szakmát fognak tanulni. Érdekes, hogy a lányok többsége is inkább a szakmát választja: 19 lány közül 9 tanul tovább. Hárman a helyi termelőszövetkezetbe jelentkeztek. Ez a három fiatal marad a faluban. A többiek „kirepülnek” a megyébe, néhányah a megyehatáron túl is. Vizsgáztak a „Szakma ifjú mesterei" Sikerrel zajlottak le a „Szakma ifjú mestere” mozgalom vizsgái Szeikszárdon, a Tanácsi Építőipari Vállalatnál. Három szakma legjobbjait — asztalos, kőműves és lakatos — jutalmazták. Hat arany-, három ezüst- és két bronzjelvényt szereztek a legügyesebbek, a többiek oklevelet kaptak. A vizsgáztató bizottság megállapította, hogy az elmúlt év óta sokat javult a felkészülök elméleti és gyakorlati színvonala. Nem túlságosan biztató a kép: 34 végzős közül mindössze hárman maradnak itthon. Sokat beszélünk mostanában az elöregedésről. Alig van termelő- szövetkezet, ahol ne kísértene ez a jelenség. Most új generáció kerül ki az iskolából, egy faluban számottevő. Mégis úgy látszik, a helyzet változatlan marad, hiszen az a három nem sokat javíthat a statisztikán. Szabályban és bizonyára másutt is, kétoldalú a dolog. Miért maradjon a fiatal a faluban? Ha szakmát szeretne tanulni, mindenképpen el kell mennie, mert nincs ktsz, vagy valamilyen vállalat, ahol lehetősége nyílna az általa választott szakma megtanulására. A lányok különösen nehéz helyzetben vannak. Nem akar mindenki varrónő lenni, mást pedig nem igen tanulhat ki a faluban. A végzősök közül négyen Kaposvárra mennek a Pamutfonóba, ipari tanulónak. Elmennek a faluból, sőt a megyén túlra is. A termelőszövetkezet igénve három fiatal volt ebben az évben. Pontosabban kettőt tudnak elküldeni szakmunkás-tanfolyamra. Ezenkívül még fogadnának fiatalokat, úgy, hony egy idő múlva belőlük is szakmunka'■''kát képeznek. Csakhogy ez egy most végző fiatalember, vagy lány számára nem biztató. A szabályi nyolcadikos fiúk legtöbbje a lakatos-, a szerelő-szakmát választotta. Elmennek Hő- gyészre, Tamásiba, három év múlva szakmunkások lesznek. A mezőgazdaság gépesítésének üteme olyan, hogy néhány év alatt is számottevően megnőhet a kereslet a szerelők, a gépekhez értő szakemberek iránt. És biztosan szükség lesz azokra is, akik most a falutól távol szereznek szak mát. fófIENTEN 20. — Grisa. Grigorij Volovik. — Szóval te Grisa vagy, én meg Iván. Iván Belograj. — Clark cigarettával kínálta új ismerősét: — Gyújts rá, Grisa, jó szer ez a búbánat ellen. A tüzér vastag ujjaival kivett egy cigarettát, megpuhította, rágyújtott, mélyet szippantott, és a füstön keresztül barátságosan nézett szomszédjára: — Régen szereltél le? — Nem régen, ebben a hónapban. — És hol szolgáltál? — Amott ni — bökött Clark hüvelykujjával a háta mögé — a megszálló csapatoknál. — És most hova tartasz? Clark zavartan lesütötte a szemét, sapkáját mélyen behúzta homlokába. — Egyenes az irány, csak nem tudom mi lesz belőle — felelt zavartan. — Szóval, mint a vak mondta, majd meglátjuk. — Nyögd már ki, hova akarsz menni? — kíváncsiskodott a tüzér. — Hát van a földön egy kis paradicsom, oda tartok én testvér, a „Hajnal a Tisza felett” kolhozba, a Gogol utca 92. számú házba, oda, ahol Terézia Szimak lakik. Hallottál róla? Terézia ... — mondta Clark, és szomszédjára kacsintott. A tüzér törzsőrmester komor arca lassan felderült. — És kicsoda neked ez a Terézia? — kérdezte nem minden ravaszság nélkül. — Nagynénéd? Nagyanyád? — őszintén szólva, még magam sem tudom. Egyelőre csak az álmom. — És miért ülsz itt nyugodtan, miért nem szaladsz hozzá? —csodálkozott a tüzér. A „leszerelt törzsőrmester” szomorúan bámult az ablakon át a sötét éjszakába. * — Az ember szívesen bekerülne Vrftizrinofc ÍRTA: HUNYADY JÓZSEF RAJZOLTA: FRIEDRICH GABOR a mennyországba, dehát a bűnök nem engedik... — szólt, majd kisvártatva komolyan hozzátette: — Hova mehet az ember ilyenkor éjnek idején? A vidéket nem ismerem, az ember még., a határba is beleütközhet. Inkább várok reggelig. i — Megkopogtatta órájának üvegét. — Hej, de lassan múlik az idő. Gyere, igyunk egy csésze teát. — Nem neked való cimbora vagyok én. A tüzér kifordította nadrágzsebét: — Nem tesz semmit. Clark karonfogta a törzsőrmestert és magával cipelte. Amikor a lépcsőn felmentek az első emeleti étterembe. Clark anélkül, hogy hátrafordult volna, óvatosan körülnézett. Vajon figyaük- e? Nem. Ügy látszik senki sem figyeli. A tágas étteremben sokan voltak. Leültek egy üres asztalhoz, Clark vodkát, sört és valami ha- rapnivalót rendelt. Jóízűen ettek, ittak, közben a „leszerelt törzsőrmester” egyre csak Teréziáról beszélt. Elmesélte, mikor és hogyan szerette meg mikor és hogyan határozta el, hogy hozzá utazik. A tüzér helyeslőén bólogatott és barátságos mosollyal hallgatta társát. Clark olyan önfeledt lelkesedéssel beszélt, mint akinek fogalma sincs, hogy mi történik körülötte. A valóságban azonban egy pillanatra sem veszítette el önuralmát. Megfigyelt, ellenőrzött minden embert, aki” megfordult a nagy étteremben. Hátha valaki éppen őiránta érdeklődik. Clark nem is viselkedhetett másképpen szovjet földön. Az elővigyázatosság úgyszólván állandó állapotává vált. A más szerepét játszó embernek szakadatlanul éreznie kell, hogy kitűnően játssza szerepét, s hogy senki sem gyanakszik rá. A szomszédos asztalnál új vendég jelent meg, egyenruhás fiatal ember, sapkáján kis, mozdonyt ábrázoló jelvény fénylett. Clark egy szempillantás alat felmérte a legényt: szőke, göndör haj, rózsás arc, frissen borotvált áll, csillogó tekintet. Clark, ahogy egy új embert meglátott, rögtön feltette magában a legfontosabb kérdést: „Ki és mi vagy te? Féljek tőled, hízelegjek neked, vagy barátkozzam veled?” Ha az illető nem fenyegetett veszéllyel, Clark szokás szerint még hozzátette: „Nem lehetne-e belőled, kedvesem, valamilyen hasznot húzni?” A „leszerelt törzsőrmester” élvezettel iddogálta a sűrű márciusi sört, látszólag figyelmesen beszélgetett a tüzérrel, de gondolatai már a fiatal vasutasnál jártak. Megfigyelése szerint a legény talán egy hete. vagy még inkább egy napja tehette le a mozdony- vezetői vizsgát. Ez a magyarázata annak, hogy ünneplő ruhában jelent meg az étteremben. Ünnepel. A pincérnő keresztnevén szólítja, eszerint helyi, jávori lakos. „A boldog emberek nagylelkű- ek” — gondolta Clark —. köny- nyen hisznek és bárkit melegítő szárnyaik alá vesznek. Kezdjük meg a támadást”. Clark — mintha véletlenül történne — a vasutas szemébe nézett. Néhány perc múlva megismételte ezt a fogást, de ekkor már mosolygó szemekkel nézett a fiúra, a következő percben pedig rá kacsintott és feléje fordult. — Azok egészségére, akik az önállóság útjára léptek! A te egészségedre, mozdonyvezető elvtárs! — mondta ittas hangon és felemelte söröskorsóját, i A fiatal vasutas nem számított ilyen éleslátásra egy idegen részéről, elpirult, de azért ő is felemelte söröskorsóját, és el nem vette ajkától, amíg fenékig ki nem ürítette. Clarknak örült a lelke, hogy ilyen gyorsan sikerült beszédbe elegyedni ezzel a fiúval, akire olyan nagy szüksége van. — Te vagy az oka, testvér, hogy kitaláltam a titkodat — mondta, és megfenyegette az uj- jával. — Egyenruhád minden csillogó gombja erről a titokról beszél. Irigyellek: vagy öt évvel fiatalabb vagy miint ón, és máris ilyen szakmád van! — Neked nincs kit irigyelni! — válaszolt a vasutas a „leszerelt törzsőrmester” kitüntetésedre mutatva. — Hogy mondta Vászja Tyor- kin, a legendás hírű katona? — folytatta Clark. — „Ne nézd mi van zubbonyán, azt nézd, mit tesz ezután!” És mát teszek én ezután? Előveszem a nehéz csavarkulcsot, a hidegvágót és a mozdonylakatosok többi szerszámát. Lehet, hogy a te tanítványod leszek. — Leszolgáltad a magadét? — Le. Itt Jávorban akarok horgonyt vetni. Szabad? Megengeded? — Szabad — nevetett a vasutas. — Megengedem. Clark úgy látta, hogy bátrabban folytathatja a barátkozást. — Mondd csak, mozdonyvezető, hogy hív téged az édesanyád? A vasutas nevetve válaszolt: — Vaszilij. — És mások hogy neveznek? — Gojda. Clark egy pillantással tetőtől talpig végigmérte a fiatalembert. — Hát igen, testvér. A neved, a szakmád, minden illik hozzád. Az én nevem Iván. Iván Belograj! Clark észrevette, hogy határőrök tértek be az étterembe. Befejezte a beszélgetést Vaszilij Gojdával, és ismét asztaltársához, a tüzértörzsőrmesterhez fordult: — Igyunk barátom még egy pohárral, a te Klávád egészségére! Lassan iddbgáltak, Clark belemerült a beszélgetésbe, és egyszer sem fordult a határőrök felé, akik ellenőrizték a katonai utasok papírjait. Most a három határőr — egy fiatal hadnagy és két géppiszto- lyos katona — az asztalukhoz lépett. A tiszt az iratokat kérte. Clark kiürítette poharát, tenyerével megtörölte ajkát, és lassan a zsebébe nyúlt. Mire elővette vastag tárcáját, a tüzértörzsőrmester már át is nyújtotta a hadnagynak bamafedelű könyvecskéjét és négyrét hajtott szabadságlevelét. A tiszt figyelmesen vizsgálta az iratokat. Clark viharvert bőrtárcáját az asztal szélére tette, és olyan ügyetlenül nyitotta ki, hogy tartalma a földre szóródott. Mi minden volt ebben a vastag katonai tárcában! Ujságkivágások a honvédő háború idejéből, a főparancsnok dicsérő levelei a harcokban tanúsított bátorságáért, levelek, igazolványok, postai vevé- nyek, fésű, tükör, pénz, rendjeligazolvány, ukrán népviseletbe öltözött szép lány fényképe... Clark mosolyogva szedte össze tárcájának tartalmát. — Bocsánat elvtársak! örömömben minden vacakot kiszórtam, egy pillanat! — Miért nincs vállpántja? — kérdezte szigorúan a határőr. — Kérem az iratait. — Az iratokat? Tessék. Clark felvett a padlóról egy papírköteget, és átnyújtotta a hadnagynak. — Olvassa el, benne van, miért nincs Iván Belograj törzsőrmesternek vállpántja. Én már megtettem a magamét. Becsülettel jól szolgáltam, bár mindenki így tenn,e. — Mikor kapott engedélyt, hogy a határzónába jöjjön? — kérdezte a hadnagy. — Mikor? Ott van benne. Olvassa el. Március 5-én. (Folytatjuk)
