Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-28 / 74. szám
7 Betonkeverők (Cseh Gábor rajza) Kosztolányi 80 esztendeje, 1885. március 29- én, Szabadkán született Kosztolányi Dezső író és költő, a Nyugat első generációjának kiemelkedő alakja; Krónikánkban apró mozaikot nyújtunk át a kedves olvasónak, melyekből megelevenedik az Édes Anna, a Pacsirta, az Esti Kornél alkotóművészének élete; Az ifjú Kosztolányi Reviczky- hódolatát azzal fejezte ki, hogy színművet írt diákkorában róla, melyet 1902. július 26-án a gimnázium Reviczky-ünnepélyén, Szabadkán előadtak. Ez az első irodalmi sikere hozzájárult ahhoz, hogy a következő tanítási évben őt választották meg önképzőköri elnökké; Mint önképzőköri bíráló azonban tanárával, Révffy Zoltánnal összeütközésbe került, mert többször szembe helyezkedett vele és azt állította, hogy nem használ germanizmust. A viták során egyszer így fakadt ki a gimnazista Kosztolányi: — Mutasson legalább egyet; különben is, azt hiszem, én ehhez jobban értek, mint a tanár úr... * Kosztolányi, Farkas Imre és Harsányi Zsolt Kecskemétre készültek, a Pesti Napló hangversenyére, éppen akkor, amikor legélénkebb volt Kecskemét és Nagykőrös rivalizálása. Egyik este megszólalt a Pesti Napló szerkesztőségében a vidéki telefon. Farkas Imrét kérték a telefonhoz, — Itt a kecskeméti irodalmi kör elnöke beszél. Közönségünk nevében arra kérem a szerkesztő urat, tessék Kosztolányi és Harsányi urakkal inkább — Nagykőrösre menni felolvasni. Karinthy Frigyes beszélt a másik szobából. • Gellért Oszkár írja ,,Kortársaim” című könyvében: Kosztolányi Dezsőnek volt egy bicsérdysta-korszaka is. Asztalára nem kerülhetett más étel, csak ami nyers. Valahányszor egy regényét befejezte, meghívta Osvá- tot és Gellért Oszkárt már reggel, és késő estig olvasta fel a művét. Közben persze szünetekkel. Ilyenkor tízóraira, ebédre, uzsonnára, vacsorára olyan ételeket kellett a vendégeknek is végigenniök, amit ők ettek. Dió, mogyoró, mandula, datolya, füge, malaga és még télen is friss szőlő, alma, körte, s legfeljebb nyers tojás, és óriási ementáli sajtok. Egy-egy ilyen napi étkezés többe kerülhetett, mint egy heti főtt étel. Pátzay Pál szobrászművész is tudott arról, hogy Kosztolányi Dezső egy szép napon elhatározta, hogy Bicsérdy híve lesz, mert az ember csak ilyen étrenddel lehet hosszú életű. Pátzay elhatározta, hogy Kosztolányit kiábrándítja Bicsérdyből. De hogyan? Találomra Bicsérdy „könyvének” egyik oldalát, sőt az oldal alulról ■számított bizonyos bekezdő mondatát ajánlotta az író figyelmébe. Olvassa el: hiszen ez az ember nem is tud magyarul írni! Néhány nap múlva Pátzay Pál fakor a Károly papa, Laci fiát, László jellemmel verte meg a sors... Imrére is ragadhatott valami ebből az okoskodásból, mert nem egyszer bírálgatás alá vette Pétert, hogy bizonyos csodálatra méltó jelenségek felett, hogyan tud közömbösen átsiklani — Ez akkoriban történt, amikor Péter- kót a bilire kezdték szoktatni. — Hát van neked szemed? ... Egyáltalán gondolkoztál-e már afölött, hogy a mdndenség legtökéletesebb lényének adtál életet? ... Hát nem csodálatos, amikor az emberbdmbó ismerkedni kezd a technika vívmányaival?... Máskor meg: — Fafejű vagy Péter... Nem veszed észre, hogy Magda akkor a legóvatosabb, amikor Péterkét hintőporozza?.... Akármibe fogadnék, hogy ilyenkor az eljövendő kis menyére gondol... Hazafelé menet, azért keserűséggel gondolta el; Péterek mégiscsak boldog emberek... Zsófia asszony — már ameny- nyire tőle telhetett — titokzatos ábrázattal várta. — Még a szenes- vödröt is elfelejtette letenni, amikor a szobába szaladt a táviratért. — Mit kapok Imre úr a jó hírért? s., Máskor bosszankodott volna, de most észre sem vette, hogy a táviraton babráltak. Elhadarta hát, hogy a jövő hétre is bérletet vált Zsófia asszony számára, a Rudas-fürdőbe, és... „Imre, holnap délután érkezem, várj a Keletiben...” — Még sohasem csókolta meg Zsófia asszonyt és most... majdnem elkövette... Imre, pirosodó fülekkel tettvett, rendezgetett. Jackovics urat, — egy pint, száraz pecsenye ellenében a követségért — rászedte, hogy üzenetet vigyen Péternek, a holnapi szabadnapja ügyében, 0 a villany vasalót adjusztálta, amíg Zsófia asszony vasaláshoz spriccelte az ingét. Aztán átrohant a Lujza utcába, hogy a szállodába telefonáljon. Alig bírt magával, majdnem eldicsekedett Zsófia asszonynak, hogy sikerült ugyanazt a szobát megkapnia... — Újra a ,,Gundel-ben” fognak ebédelni, — aztán átmennek az állatkertbe. Jutka gyerekesen szereti a kacskaringós utakat, ahol mindig valami újat fedez fel. — Hogy fog ujjongani, ha megmutatja neki az esetlen elefánt-bébit, amikor legutóbb fent volt, nem láthatta, akkor még teherben járt a íönklábú mama. A sasoknál is mozgolódást észlelt ma délelőtt. A király saspár gallyakat válogatott, és felhord- ta arra a „műfára” amelyről rég elverték már a kondorkeselyűt. A gallyakat Franczl bácsi lopta be a ketrec mögé. — Ebből is látszik, hogy nem régi alkalmazott, mert nem ismeri még a szabályokat. — Még azt is elnézi, ha a gyerekek kekszet dobálnak be, a rácsok mögé. • A forgalmista szerint, rég be kellett volna állnia a Pécs felől érkező négy-huszonnégyesnek... — Biztos, megint kalamajka van valahol a vonalon... Imre is rég elfelejtette, hogy a taxiszámla már elhagyhatta egy egész napi keresetét, mert a sofőr, csak berregtette a motort és nem zárta el a taxamérőt... Mégis a sofőr únta meg hamarább. — Kedves uram!... Az istennek sem várok tovább!... Hát nem hallja? Légiveszélyt mond a hangszóró... Imre a vágánypárt bámulta akkor is, amikor a taxi már rég elhajtott, majd másfélnapi keresetével. Valami olyasféle motoszkált benne, hogy ennyivel többet kell majd várni a lakásvásárlással. — Kicsit el is szegy eilte magát a kicsinyességén,„ — Most Jutka az első... A felüljáró alatti kanyarban, sisteregve kígyózott elő a vonat. — A forgalmistának is több esze lehetne, hogy a vonat a légiveszély miatt vesztegelt a szemafornál. Amikor leemelte Jutkát a vonat lépcsőjéről, a gömbölyű kis hasát csókolta meg először. — Legszívesebben ölben vitte volna a per- ron kijáratáig. — Szép kis gavallér vagy.... még a végén gyalog mehetünk a Gun- del-be... Imre sebtében elhadarta esetét a sofőrrel, de nagyvonalúsága jeléül mégiscsak taxival mentek... Jutka csak azután rukkolt elő titkával, amikor Imre már lecsókolta róla azt a kevés kis sminket is, amit a hosszú utazás még rajta hagyott azon az édes, ké- nyeskedő kis képén... — Mit kapok, ha jó hírt mondok? Imréből kikívánkozott a kacagás... — Alig tudta összefüggően elmondani, hogy tegnap Zsófia asszony is ezzel kezdte... Ezen aztán Jutka eldurcáskodott egy ideig, de azért kegyesen előadta, hogy ő is spórolt már százötven pengőt a lakásukra... Imrének nem voltak gátlásai, és csak akkor hagyta abba hálája kifejezéseit, amikor a pincér közeledett az étlappal. Már rendelni akart, amikor megreccsent a hangszóró, éppen egy sláger kellős közepén. — „Figyelem! Légiriadó! — Légiriadó!” Pillanatok alatt kiürült a Gun- del. Imre csák akkor kapott észbe, amikor Judit kezét fogva az állatkert felé rohantak. — Ott? Ott! Jó lesz... — Néhányszor már átvészelte ott a bombázásokat. — De... nagy Isten!... Mi van Judittal?... A hasát szorítja és sípol a lélegzése. A fejéhez kapott és tudta már, hogy őrültséget csinált. — Judit terhes, és ő... ölbekapta és úgy bukdácsolt be a kapun... — Csak elérjen még a sasok-kertjéig. — Az jó hely, egészen hátul van, oda a légnyomás sem ér el. Zúgó füllel, verítékezve rogyott le a padra. — Sokan kerestek menedéket azon a részen. — Valaki kiabált. — Szőnyegbombát kapott a Hősök tere! Ezüstvillanású gép húzott el felettük. Egész alacsonyan, a szelét is érezte... és port, bűzös trópusi port lélegzett maga után az oroszlánvermek felől. Egy szürke halántékú, szürke arcú ember rázta meg a vállát. — Ember! Hát nem látja? Rosz- szul van a felesége! — Addigra már többen körülállták és a szürke arcú, pattogó hangon rendelkezett. — Azonnal hozzák utánam a bódéba. Imre nem akarta engedni, de kiragadták az öléből. Öt a karjánál fogva ott tartották. — Hogyan! Emberek! — Mi történt? Hiszen ide nem esett bomba?! Egy asszony még vigasztalta is. — Persze, hogy nem esett... csak egy kis ijedtség. Higgye el. Csak egy kis ijedtség. A szürke ember már ott is állt előtte. — Koraszülés, különben a feleségének semmi baja, vért is alig veszített. Csak egy kis ijedtség. — Már a mentőnek is telefonáltattam. Valahol a közelben, újra felcsattant a hangszóró. — „Légiveszély elmúlt — Légiveszély elmúlt.” Imre felkapta a fejét és a kormos ég alatt a királysast látta meg először. Még most is szétterített szárnyakkal őrködött kotlósa felett... . És lent a „műfa” alatt egy pettyes héjú, széttört tojás hevest. Dezső lálkozott Kosztolányival. De mielőtt kezet foghattak volna, már messziről kiáltotta Kosztolányi: — Igazad van! Ilyen stílussal! Nem vagyok többé Bicsérdysta! * Hadd mutassuk be a szerelmes Kosztolányit. Egy ismeretlen levelét idézzük, melyet a költő „valakihez” írt Budapesten, 1912. júniusában. A levél így hangzik: Virágom! Kecskemétről megjöttem, siker, taps, mulatás után. Hajnalban Nyárai Tónival beszélgettem rólad, a hotel szobájában. Szivarozva. Mélységesen szeretlek. Voltak olyan pillanataim, amelyek gyémántok és rubinkövek az én öröm- telen és keserű életemben. Csak jól lennél! Csak a jóságod mellettem és az érzésem mellett állna; Nézd. Virág és Lélek, minden ostobaság, de az, hogy két ember okosan, tisztán szeresse egymást, már raison és bölcseség. Én itt vagyok a földön, ezt érezned kell, s akármi történik, ne félj. Nem halok meg a képedért, de szerelmes vagyok; talán nem is beléd, hanem a saját szerelmembe. Most Lovranába megyek egy hétre. Addig írj a pesti címemre. Leveleid utánam küldik. Mihelyt megérkezem, sürgönyzök. A tenger mellett sokat akarok dolgozni. írj, Élet, meddig maradsz ott, de inkább jöjj le hozzám a tengerhez. Bemártalak a vízbe és megszentelem vele az egész Óceánt. Ah! Csak már itthon lennél. Barátod, testvéred, fiad: Desiré Ismerkedjünk meg Kosztolányi Dezső hároméves kisfiának históriájával is, aki születése napjára fényes ezüstforintosokat kapott a papájától, mégpedig öt darabot. A fiúcska egy ideig játszott a pénzekkel, aztán az egyiket hirtelen elhatározással a szájába dugta; Kosztolányi rákiáltott: — Nem szabad kisfiam a pénzt a szádba venni! A gyermek ijedten rejtette a tenyerébe a pénzt, de néhány perc múlva ismét elővette, gyanakodva vizsgálgatta és a körmével kapar- gatta. Egyszerre felháborodva kiáltott fel: — Nézd csak, apu! Ez nem igazi, ez hamis pénz! Nem jön ki belőle a csokoládé! * Kosztolányi egyetlen nagy szerelme a magyar nyelv volt. Egy külföldön megtelepedett író társának, aki német nyelven munkálkodott, ezt írta: „Hogy az országot elhagytad, megértem — de, hogy lehettél hűtlen íkes igéinkhez?”. * Befejezésül két gondolatot idézünk Kosztolányitól, melyekből megismerhetjük az elmélkedő költőt is: Ahhoz, hogy igazán lássuk magunkat és másokat, madártávlat kell, csapongás és merészség, az egészség szórakozott és mégis éles figyelme, izmos, szabad szárnyak csattogása; A második Kosztályi-idézet így hangzik: Életünk végéig járunk ebbe az iskolába (az emberismeret iskolájába), s amikor már félig— meddig ismerjük az embereket, ráocsudunk, hogy nem is igen volt érdemes megismerni őket. Révész Tibor gyűjtése
