Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-07 / 32. szám
4 i' TOLNA MEGYEI NEPÜJiAG Í90B. február T. Haj sza a nehézvízért Ez a cikk norvég antifasiszták, Telemark kerületi parasztok, fiatalemberek tetteiről szól, akik 23—24 évesek voltak, amikor a hitleristák megszállták országukat. Mindeddig az volt a. -vélemény, hogy az angolok fosztották meg a németeket attól a lehetőségtől, hogy az atombombán dolgozzanak. Csakugyan megkí-. sérelték ezt, de amint most megállapítást nyert, a valóságban norvégek akadályozták meg a hitleristák tervének megvalósulását. Erről számol be az alábbi cikk, amely a norvég sajtó anyagai alapján és az akció egyik résztvevőjének, Knut Hauglann- nfek elbeszélése alapján íródott. Hauglannt a norvég kormány a közelmúltban egyébként megbíz-, ta az antifasiszta ellenállási múzeum megszervezésével; 1943-BAN TÖRTÉNT A négy norvég ejtőernyős, — Paulsson, a parancsnok, Haug- lann híradós, Sielstrjup és Helberg, a két altiszt — már hónapok óta az alacsony kis hegyikunyhóban lakott. A megszállás előtt is mindnyájan itt, Rjukan Vidékén éltek. Lejjebb, jó harminc kilométernyire a kunyhótól működött a „Norskhidro” vegyészeti gyár. Ártatlan dolgot gyártott — műtrágyát. A gyártás melléktermékeként, az elektrolízis során , nehézvíz keletkezett. ízre, színre, szágrá olyan, mint a közönséges víz, de tíz százalékkal nehezebb. A nehézvízre az atomreaktorban, a részecskék fékezéséhez, vagyis végeredményben — az atombomba előállításához volt szükség... A norvég ejtőernyősök negyedik hónapja rejtőztek a hóba süppedt kunyhóban. A magukkal hozott élelmiszerkészlet már régen elfogyott; megették a rénszarvast is, amelyet egyetlen sikeres vadászatuk során sikerült elejteni. Ma azonban igazán jóllaktak. Repülőgépről négy norvég robbantó-aknászt dobtak le hozzájuk, akik bőséges élelmiszerkészletet is hoztak magukkal. A hat aknász szintén környékbeli volt: Renisberg, Idlann, Haukelid tisztek és Sturhaug, Stresheim és Kaiser altisztek. A sűrű, nagy pelyhekben hulló hó valósággal elvakította a szemet. Mindnyájan sítalpat kötöttek, kivéve Hauglannt; őt hátrahagyták, hogy tartson összeköttetést a londoni parancsnoksággal. A sítalpas katonák kezében géppisztoly volt, az övükben gránátok, a hátukon robbanóanyaggal leli hátizsák. Az első 500 métert szinte repülve tették meg a lejtőn, aztán vállukra vették a sítalpakat, s úgy folytatták útjukat a síma országúton, majd ismét a sível száguldottak le a meredek lejtőn. A szél besodorta a havat ruhájuk alá, egyre jobban átnedvesedtek. A Mona folyó feletti utolsó szakaszt teljes sötétségben tették meg a jeges sziklák között. Át- . keltek a befagyott folyón, majd a sziklákon felkapaszkodtak a vegyiüzem felé vezető vasúti sínpárhoz. A kis csapat késő éjszaka, a gyár kapujától fél kilométernyire, egy elhagyott raktárépületben szállt meg. A helyi illegális szervezet adatai szerint 15 ember őrizte a gyárat. A németek nyilván úgy vélték, hogy a meredek sziklafal lentről biztonságosan védi az üzemet; a sziklafal felett természetes polc képződött, ezen állt a gyár, feljebb pedig ismét meredek. erdőborította hegyek. Az a szóbesziéd járta, hogy a gyárat övező drótakadály mentén aláaknázták a terepet. A norvégek tudták: 25 perc múlva a fasiszták őrséget váltanak. A gyár területén azonban semmiféle mozgást nem észleltek. Talán alszik az őrség? Némi várakozás után a robban tóirta : G• Anohin csoport —. Renisberg, Idlann, Stremsheím és Kaiser- -*-■ -felőre- indult. A fedezéket Haukelid, Sturhaug, Paulsson, Sielstrjup és Helberg alkotta. Sielstrjupot megbízták, hogy zárja el a gyárhoz vezető vasúti bejárót, Helberget pedig, hogy őrizze a gyárkaput. Haukelid és Paulsson elkísérte a robbantókat az elektrolízis-üzemrészig, azután a német őrség barakkja felé indultak. Sturhaug őrködött aZ üzemrész előtt. A generátorok zúgása és a süvöltő szél elfojtotta léptéik zaját. A robbantok az alagsori rész ajtaján akartak behatolni az épületbe, de az zárva volt. Ekkor kettesével szétszéledtek különböző irányba, hogy valahol bejáratot keressenek. Renisberg és Kaiser rátalált a vezetékekre és csövekre, amelyek az épület alatt egy alagúton vezettek keresztül. Hátukon a robbanóanyaggal, bemásztak a nyíláson és egy ajtóra bukkantak, amely sűrítőberendezés termébe nyílt. Ott bóbiskolt egy őr, aki mellesleg nagyon rövidlátó volt. Egyszerűen levették a szemüvegét, s ezzel máris ártalmatlanná tették. Megparancsolták neki, hogy álljon a falhoz és ne mozduljon. A csoport már Angliában gyakorlatokat folytatott a gyár makettjével, amelyet Leif Tronstad professzor készített. Renisberg hozzálátott, a robbanóanyag lerakásához. Hirtelen, "egyetlen csapástól betört az ablaküveg. Idlann és Stremsheim mászott be hozzájuk az ablaknyíláson. — Óvatosabban — szólalt meg az őr. — Mit babrálnak ott a nagyfeszültségű vezetékek között? Nemcsak rövidzárlatot okozhatnak, hanem robbanást is .., — Robbanást, csakugyan? — nevetett Kaiser és az őrhöz lépett. — Hiszen mi éppen robbantani akarunk! A gyújtózsinórok két percnyi időre voltak elegendők. Renisberg azonban sietett: hátha történik valami. — Harminc másodperére levágom! — kiáltotta. — Kérem, adják vissza a szemüvegem és engedjék meg, "hogy elmenjek! — kérte kétségbeesetten ■ az őr, aki tulajdonképpen csak most fogta fel, hogy nem a bolondját járatják vele. — Igyekezz felfelé a hegyoldalon és meg ne állj, ha kedves az életed — mondta Kaiser, azzal odaadta a szemüveget és kituszkolta az őrt az ablaknyíláson. MEGGYŰJTOTTAK A ZSINÓROKAT A robbantok a sötétben futva igyekeztek kifelé. Mögöttük, az üzemben láng lobbant és robbanás dördült. Rohantak át a sziklákon, a folyón, az úton — vad gyorsasággal, minden erejüket megfeszítve. Már nem sok idő volt virradatig. A Mona völgyében felbőgtek a szirénák: a németek riadóztatták a Rjukan környéki alakulatokat Azt az utat, amely előzőleg egy éjszakát vett igénybe, most sítalpakon, futva, három óra alatt tette meg a robbantócsapat. A hó nemsokára elfedte nyomaikat.., A kilenc ember közül csak Hel- bergnek nem nagyon kedvezett a szerencse. Elmaradt a csoporttól és 'a néfhetek elfofftők. Amikor azonban autóval Oslóba vitték, útközben sikerült kiugrania a kocsiból, A parasztok elrejtették Helbérget. aki később Svédországba szökött. 1943 őszén köztudomású lett, hogy a németek helyreállították a nehézvízüzemet A norvégek erre az időre Rjukanban és környékéh nagy illegális. szervezetet hoztak létre. A HarcíangervHda fénnsík megközelíthetetlen volt a megszállók számára: norvég partizánok működtek ott. is robbanthatták volna a gyárat, de az amerikaiak másképpen vélekedtek .. j 1943. november 16-án repülőgépek dübörögtek a magasban. Az Egyesült Államok másfél száz gépe bombázni indult a nehézvíz- üzemet. A sziklák is megremegteg a robbanásoktól. A gyárban csupán egy épület dőlt romba, a lakótelepen viszont 22 ember — nők és gyermekek — vesztette életét. Azt, ami sikerült a kilenc norvég hazafinak, —: akik áldozatok nélkül felrobbantottak 3 ezer font nehézvizet, a fasiszta Németország csaknem egész nehézvízkészletét, — az amerikaiak nem tudták megismételni. Csak 120 font nehézvizet semmisítettek meg, s csupán 2—3 hónapra tették lehetetlenné a gyár működését. 1944 JANUÁR 29-ÉN Tronstad professzor Londonból ezt a kérdést intézte a norvég hazafiakhoz: „Azt mondják, hogy a rjukani nehézvízgyártó berendezést leszerelik és átszállítják Németországba. Meg lehet akadályozni ezt?” A robbantócsoport egyik tagja, Haukelid vállalta a feladatot, összeismerkedett a gyér mérnökeivel és munkásaival, különösen Siverstad laboránssal és Larsen mérnökkel. Együtt megvizsgáltak néhány tervet, majd elhatározták, hogy a kompot fogják felrobbantani, amelyen a berendezést és a nehézvíztartályokat átszállítják a Tinnoset tavon. A tó 400 méter mély... Február 19-én, szombaton két vasúti teherkocsiba rakták a nehézvizet és a rjukani .állomásra vitték. Éjfél körül a vonat áthaladt a Mona folyó hídján és a tó felé közeledett. Haukelid, Larsen és Siverstad autón követték a vonatot, géppisztolyokkal, kézigránátokkal, robbanóanyaggal felszerelve. Már sötét Volt, amikor a „Hid- ro” nevű kompon befejeződtek az indulási előkészületek. Néhány rakodómunkás, aki a fedélzeten maradt, Haukelidet és társait titokban felvezette a kompra. Az egyik munkás, Rolf Serge vezette őket befelé, a komp belsejébe. — Még egy kicsit lejjebb és közelebb a korláthoz — suttogta Haukelid. Minden nagyszerűen sikerült. A munkás kinyújtotta kezét, hogy kinyissa az alsó részbe vezető ajtót; amikor kitárult, egy norvég őrrel kerültek szembe. Néhány másodpercnyi zavart hallgatás után a munkás megszólalt: — Egy kis eladnivaló holmit szeretnénk itt elhelyezni — mondta Rolf Serge, aki ismerte a Rjukanban uralkodó állapotokat. — maga is részesedhet belőle. — Jól van, nem ez az első eset — válaszolt a Quisling-barát őr és átengedte a hátizsákos embereket. A robbanóanyag mintegy nyolc és fél kilogramm súlyú volt. Hau- kelid a korlát közelében helyezte el az „árut” és letakarta deszkákkal, meg az üres hátizsákokkal. Előkészítette a robbantószerkezetet és az időzítőkészüléket is. Közben töprengett: az indulást reggelre tűzték ki. Mennyi idő kell ahhoz, hogy a komp a tó közepére érjen, ahol mély a víz? Az időzítőt negyed li-re állította be, akkor működésbe lép a robbantókészülék és... A robbanóanyag elhelyezéséhez idő kellett és Rolf Serge időnyerés céljából az őrrel beszélgetett, azt mondta, hogy vissza kell menniük autóval Rjukanba, Hogy még elhozzanak valamit; az indulásig viszont jó lenne lezárni az ajtót, hogy senki fel ne fedezze az árut... Haukelid egy pillanatig habozott, amikor az őrre gondolt: hiszen az a fiú is meg fog halni. De mit tegyenek, és Tolna megye a Tanácsköztársaság időszakában K. Balog János könyve A Tanácsköztársaság időszakáról az elmúlt évek során számos munka jelent meg, mégis minden új könyv fontos adalék, hogy minden részletében minél teljesebben álljon előttünk történeim linknek ez a rövid, de jelentőségében felmérhetetlen szakasza. Még fél évszázad sem múlt el azóta, de éppen ez teszi nélkülözhetetlenné tudományos apparátussal való feldolgozását, hisz még itt él közöttünk a nagy idők nem egy tanúja, s a források legnagyobb része is hozzáférhető. A helytörténeti kutatásnak különösen nagy jelentősége van a Tanácsköztársaság időszakának feldolgozásában, hisz a levéltárakban kallódó jelentések, kérvények, az első pillanatban talán jelentéktelennek tűnő feljegyzések a iegfontosabbra adnak felvilágosítást: rhilyen szerepük volt a tömegeknek a Tanács- köztársaság időszakában, mit tettek, hogyan reagáltak a2okra a történelmi eseményekre, melyeknek nemcsak tanúi, hanem szereplői is voltak. Ebből a szempontból fontos szerep, jutott Tolna. megyének, hivatott történész azonban eddig nem vállalkozott arra. hogy a levéltár irattömegéből feldolgozza az 1913 —19-es idő dokumentumait. Pedig a nagy munka megérte a fáradtságot: ezt bizonyítja K. Balog János könyve, amely most elsőként ad számot a megye történetéről. Ami az első pillanatban szembetűnő, a teljesség igénye, amely egyetlen részletet sem tart jelentéktelennek, ha fő célját, a megye egészének bemutatását segíti, így a látszólag jelentéktelennek tűnő dokumentumoknak is funkcionális szerepe van: a kép, amit K. Balog könyvéből kapunk teljes, s tulajdonképpen többet is ad, mint az ilyen természetű történelmi összefoglalók. Amíg ugyanis pontosan nyomon követi az eseményeket, s részletesen beszámol .mindarról, ami a megyében történt, nem feledkezik meg arról sem, hogy a megye életének keresztmetszetét adja, s adatai segítségével néhol már a szociológia területére megy át. De a kép így teljes, így lépi túl a szűkebb értelemben vett történelem határait, s midőn letesszük a könyvet, a maga teljességében áll előttünk Tolna megye népének története. A szerző ízlését és arányérzékét dicséri, hogy mindenütt a legfontosabbat emeli ki, s az adatok világosan bizonyítják, hogy a Tanácsköztársaság létrejötte történelmi szükségszerűség volt. Azzá tette a dolgozó tömegek tragikus helyzete, s az uralkodó osztály önzése. K. Balog időrendben követi az eseményeket 1917 novemberétől a nagymányoki bányászsztrájkig és a bonyhádi sortűzig, s részletesen szól a hatalom átvételéről, az új állami berendezkedésről. Ismételjük: erénye és érdeme éppen abban van, hogy nem akarja a történelmet kommentálni, rábízza magát a dokumentált tényekre, s éppen ez bizonyítja hitelét is, sőt érdekességét is. Mert a könyv olvasmányos, azzá teszik a jól összeválogatott, mindig a lényeget érzékeltető bizonyítékok, amelyekből gyakran egyszerű szegény emberek, nincstelen hadiözvegyek kétségbeesett panasza hangzik ma is. A kötet végén levő függelék tartalmazza a megye munkásmozgalmi mártírjainak névsorát, adatait. A száraz fölsorolás a maga szűkszavúságában szinte félelmetesen hat, , , K. Balog János könyvéről Csák elismerően ■ lehet szólni, hisz olyan sürgető feladat megoldására vállalkozott, amely történelmünk nagyon fontos, s időbeli közelsége ellenét«, is nem eléggé ismeri szakasza. A dokumentumok, a mindig lényegesre törö szerkesztés elevenné, érdekessé, s meggyőzővé tudta tenni ennek az időszaknak történelmét. A könyv nyomdai kiállításáról nehéz ilyen egyértelműen jót mondani. A Szekszárdi Nyomda jó híréhez méltó, gondosabb munkát is végezhetett volna. CSÁNYI LÁSZLÓ KRECSMÄRY LÁSZLÓ: Olyan lennék Olyan lennék, mintha nem is lennék, ha nem lennél velem. Felőrölne a magány, megemésztené szívemet a csönd, s hiába bújnék önmagamhoz: nem érezném bőröm melegét, nem érezném, hogy vagyok, — mert olyan lennék, mintha nem is lennék, ha nem lennél velem, Kedvesem.,. egyébként is a németeket és az áruló Quislinget szolgálja. ... Haukelid Larsennel együtt Hokksund és Drammen között száguldott autón, Siverstad magányosan igyekezett a svéd határ felé. Negyed tizenegykor mindnyájan az órájukra néztek: vajon mi van ott, a kompon? ... Hétfőh este, amikor Haukelid és Larsen már Oslóban voltak, egy illegális munkatárs, Trond lakásán, megérkeztek a legfrissebb lapok. Mindjárt megakadt a tekintetük az első oldal vastagbetűs címén: „A »Hidro« vasúti komp elsüllyedt a Tinnoset tóban.” E bátor akciónak csaknem minden részvevője megérte a háború végét. Ketten közülük hazájuk határain túl is hímévre tettek szert, Haukelid író lett. könyvet. írt a norvég ellenállási mozgalomról, s a könyvből film is készült. Hauglann egyike volt a híres „Kon-Tiki” tutaj utasának, s most a „Kon Tiki” múzeum igazgatója Oslóban. Csak Tronstad professzor és Siverstad laboráns nincs az élők sorában. Ők a háború utolsó telén visszatértek hazájukba. Egy hegyi kunyhóban gyilkolták meg őket, amikor el akartak fogni egy norvég tisztviselőt, aki együttműködött a fasisztákkal. Az ellenállási mozgalom any- nyira megerősödött, hogy a parasztfiatalok jól felfegyverkezett csoportjaiban összesen 57 000 önkéntes harcolt; ők fogadták a német fasiszta csapatok norvé* giai kapitulációját.
