Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-03 / 28. szám

S TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG tfieS. fcbrnär $i tolna MEGYEln v,Tt-AG PROLETÁRJAI. EGYES ÜLJETEK» NÉPÚJSÁG MUNKÁSPÁJIT'TOLNÁ MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS:A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ifjúsági ház — alapon A tényen nem lehet változtatni. Működik egy ifjúsági ház, több mint féltucat szakkörei, több száz taggal, — a háznak nincs hivata­los gazdája. A szakkörökben a diákok, munkásfiatalok, úttörők otthont találtak. Muzsikálnak, táncolnak, bélyeget gyűjtenek, régiség után kutatnak, fotóznak. Az ifjúsági ház él, rendezvénye­ket tart. Az előadásokon zsúfol­tak az előadói termek. Vitatkoz­nak sok mindenről: szépségről, filmről, művészetről. Az ifjúsági ház vezetője havon­ta hatszáz forint tiszteletdíjat kap. Megérdemli. Ha rajtam múl­na, sokkal többel tisztelném meg az igazgató lelkiismeretes, fáradt­ságot nem ismerő munkáját. Mert munkájának látszata, eredménye van: élénk ifjúsági élet. S ennél kézzelfoghatóbb bizonyíték már nem is kell. A ház, a házat igazgató ifjúsá­gi bizottság önellátó. A bevé­telekből gyarapítják a felszerelést, ebből adnak tiszteletdíjat. Hang­szereket vettek, tüzelőt, lemeze­ket, és még pénzük is van. Jön a farsang — lesz bál, ismét lesz pénz. Mert kell a pénz — a vetél­kedők győzteseinek jutalmazására egyéb apró kiadásokra ... Az ifjúsági háznak nincs hiva­talos gazdája. Ha volna, akkor hivatalból kapna a „ház” támoga­tást. a KISZ, a tanács csak elvi­leg vallhatják magukénak a du- naföldvári fiatalok házát. Az el­vi támogatás, segítés nagyon fon­tos, az önellátás is jó módszer, de néhány ezer forintot szívesen elfogadna a „ház” önkormányzati bizottsága, hogy gazdagabbá te­hessék a szakkörök felszerelését, ng legyenek anyagi gondjaik. A dunaföldvári példa valószí­nűleg nem egyedülálló, hisz má­sutt is vannak fiatalok, akik lel­kesedésükkel, munkájukkal élet­revaló kezdeményezéseket tesz­nek, ifjúsági házat kormányoznak. — Sajnos az a tapasztalat, hogy a lelkesedés sokhelyütt csak szal­maláng. Dunaföldvárott már ha­gyományosan állandósult az ön­ellátó ifjúsági ház. A méhek nemcsak csípnek Világéletemben féltem tőlük, j Ha valaki el akart riasztani at­tól, hogy meglátogassam, csak ennyit kellett mondania: kelle­mes délutánt töltünk el majd a méhesben. Bizonyos, hogy nem terheltem a társaságommal. Azt is tudtam ezekről a kis zümmö­gő élőlényekről, hogy igen szor­galmasak. Állítólag, amikor itt van a szezonjuk, nyílik a sok­fajta virág, szorgalomban meg­fölözik a hangyákat. Most persze a kaptárban, kas­ban telelnek. Megérdemlik a pi­henést. Kétszeresen jogos a Tolna megyei méhek téli pihenő­je. ők ugyanis a szorgalmas és kissé bogaras méhészekkel együttműködve 24,5 vagon szer­ződött méz helyett 30 vagonnal adtak az elmúlt évadban az édes és ragadós mezecskéből S hogy érdemük teljes legyen tegyük hozzá: olyan mézet gyűjtöttek a tolnai méhek, hogy annak körül­belül a 80 százaléka megfelelt az exportkövetelményeknek. Arról nincs adatom, hányszor repültek virágról virágra mire azt a sok mézet begyűjtötték, arra sincs, mennyi valutát hoztak az országnak. Azt azonban most már még az eddigieknél is job­ban tudom, hogy a méhek bár zümmögnek, és időnként meg is támadják az embert, de azért nemcsak csípnek... ____________________sz. i. É JSZAKAI LEHŰLÉS. Ez a kémény bizony hibás, sürgős javításra szorul. A Kémény* seprő Vállalat dolgozói gyakran végeznek füstpróbát, a kémény* tüzek megelőzésére. Túri felv. Minden napra egy tanács a tojástermeléshez Az ötlet kiváló. A könyv pedig kimondottan hasznos olvasmány. A Mezőgazdasági Kiadó gondozá­sában jelent meg, és külön figyel­met érdemel, mert a Mezőgazda- sági Kiadó 1963. évi szakkönyv- pályázatán díjat nyert. Kozma György, a Minden napra egy ta­nács a tojástermeléshez című könyv szerzője, előszavában a kö­vetkezőket írja: „E könyv a ba­romfitenyésztők segítőtársaként, gyakorlati tanácsot kíván adni a jércenevelés és a tyúktartás min­dennapos munkáiról... A háztáji tyúktartás sem maradhat a régi, elavult, szakszerűtlen. E munkát kívánják segíteni e szaktanácsok, amelyek minden lényeges teendő­re felhívják a figyelmet, és meg­bízható felvilágosítást adnak, el­sősorban a nagyüzemi dolgozók­nak és külön részben a háztáji baromfitartóknak.” varnaio íaojaras ma estig: zei- hőátvonulások. Erősödő éjszakai lehűlés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül. Kétezer-nyolcszáz forintos jövedelem mellett is lopott Nem mindennapi tolvaj állt az elmúlt napokban a dombóvári já­rásbíróság előtt, Bognár Sándor pécsi lakos személyében. A 29 éves fiatalember már több mint 5 évet töltött börtönben lopások és más bűncselekmények miatt. Legutóbb két és fél éves bün­tetéséből tavaly március 22-én szabadult. De nem bírta a becsü­letes életet tovább három hónap­nál. A 2800 forintos havi jöve­delemmel rendelkező Bognár is­mét a lejtőre került. Italos állapotban szállt fel 1964. június 30-án Pécsett a Pest felé menő vonatra, hogy orvosi vizs­gálatra a fővárosba utazzék. Itt is­merkedett meg Lukács István pécsi bányamérővel, aki Balaton- füredre akart menni. A vonaton a büfében találkoztak, ittak, be­szélgettek. Dombóváron, a vonatról le- szállva a gyermekváróteremben állapodtak meg, másik vonatra várva. Egy óvatlan pillanatot ki­használva Bognár elemelte Lu­kács bőröndjét és felszállt a Pécsre induló személyvonatra. De csak Kaposszekcsőig ment, ahol egyik korábbi rabtársát ke­reste fel, aki a bőröndöt fel­nyitotta. Arra hivatkozott, hogy nincs pénze, mert elitta. Ezért néhány ruhadarabot felkínált a lopott holmiból, megvételre. Egy másik ismerős segítségével így jutott 130 forinthoz, majd elindult újra Pest felé. Dombóváron már felfedez­ték a lopást, s keresték a tettest. Amikor Bognár ideért és át akart szállni, a rendőrség leleplezte és elfogta. A dombóvári járásbíróság — amint tudósítónk írja — Bog­nár bűnösségét kimondta, s1 két év és 6 hónapi szabadság-! vesztésre, valamint 600 forint pénzbüntetésre ítélte. Továbbá 3 évre eltiltotta a közügyek gya­korlásától, s kötelezte, hogy kény­szerelvonó kezelésnek vesse ma­gát alá. (i-e) 1965. február 3., szerda. A Nap kél 7.09 órakor, nyugszik 16.18 órakor. A Hold kél 8.25 órakor, nyugszik 18.33 órakor. Névnap: Balázs. * 70 éve, 1895 február 3-án született Dési-Huber István, a forradatmúr munkás-festőművészünk. Tevékenyen vett részt a munkásmozgalomban. A marxizmus irodalmának tanulmányo­zása nagyszerű termékenyítő hatással volt művészt fejlődésére. Osztályön­tudatát tükrözi minden művészeti megnyilvánulása. * 20 éve, 1945. február 3-án érkezett Debrecenbe Vorosilov marsall, a Szö­vetséges Ellenőrző Bizottság elnöke. Az újpesti Wolfner-bőrgyárban meg­indul újra a íermelömunka. — Ma tartja előadását a mé­hészegyetem a TIT-klubban. A nagy érdeklődéssel várt előadást Balek Ferenc, az országos méhé­szeti szövetkezeti tanács titkára tartja. — Tolna megye lakosságának egészségvédelmét 92 orvosi kör­zet látta el 1964-ben. Az egy körzeti orvosra jutó lakosok szá­ma 2803 volt az országos 3359-cel szemben. — Kedvezően alakultak az el­múlt évben a megye adóbevételei 1964-ben. Az 1963-as, 102 száza­lékra teljesített tervet 9 millió forinttal haladta meg, az évi tervet pedig több, mint nyolc százalékkal. — Több mint háromszorosára növekedett az elmúlt évben — 1863-hoz viszonyítva a megye ipari vállalatainak exportterme­lése. Túlteljesítették a terven fe­lüli 3,7 milliós exporttervet is, így az összteljesítés értéke eléri a 16 millió forintot. 4 MEDVE — Három hónap! szabadság- vesztésre ítélte a szekszárdi já­rásbíróság Lakatos Károly szek­szárdi lakost, garázdaság, miatt. — A felszabadulás 20. évfor­dulója tiszteletére a paksi járás­ban a Hazafias Népfront kezde­ményezésével kiállítást rendez­nek a jánás nagyobb létesítmé­nyeiről készült fényképanyagból, A fényképanyagot dr. Papp Ti­hamér elnökségi tag irányításá­val állítják össze. — Alsónánán az idei év költ­ségvetéséből 80 ezer forintot for­dítanak a már meglévő létesít­mények korszerűsítésére, bővíté­sére. Bővítik a bölcsődét és az iskolai napközit. Huszonötezer forintos költséggel átépítik a ta­nácsháza tetőszerkezetét. — Még ebben az évben meg­kezdik Szekszárdon egy nagyobb méretű üzlet építését a déli kert­városban. Ezen a részen jelenleg ugyanis nincs bolt. Az új üzlet nagyban megkönnyíti majd a Mayer-réti bérháznegyedben la­kók bevásárlását is. A beruházási költségek megközelítik a három­millió forintot: A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 9.30: Toledói szerelmesek. Magyarvl beszélő francia film. 10.55: Barátság sarka. Szovjet kisfilm. 11.05: Tv-bébi. (Ism.) 17.08» Hírek. 17.15: A Magyar ^Hirdető műsora. 17.25: Falusi dolgok- Bagolyvár. (Hat—kllenc­A% orrhalászok felett is bealkonyul, mint arról a sében már sokkal több társadalmi * napokban értesültünk. Az elmúlt j ellenőr vesz részt, mint az elmúlt* években gyakran panaszkodtak a sporthorgászok, kishalászok és a htsz-ek tagjai, hogy elszaporodtak az orvhalászok, és elfogásuk na­gyon nehéz. A halakat leggyak­rabban ívás idején fogták a vi­zekből, de az éjszakai halászatot, sőt a téli lékeléses halászatot is alkalmazták. Az ellenőrzést végző szervek mindezideig kevés orv­halászt tudtak tettenérni, de aki­re rábizonyult, szigorúan meg­büntették. Idén a vizek ellenőrzé­években. A jelvénnyel és igazol-J vánnyal ellátott társadalmi ellen-* őrök — a napokban tették le azj esküt — mellett az idén már a* rendőrök, a pénzügyőrök, a gát-* őrök, a vadőrök, az önkéntes* rendőrök is gyakrabban járnak a* folyó- és állóvizek ellenőrzésére.? Nyilván a fokozott ellenőrzés $ eredményeként csökken az orv- halászok száma, és a szigorú bíró *• tegnap délelőtt kibújt barlangjából, szétnézett a tájon, s miután megállapította, hogy vidáman süt a Nap, bölcsen visszafordult barlangjába. Legalábbis a Szekszárdon lakó medvék így cseleked-^ _____ t ek, mert a megyeszékhelyen derűs napsütés volt. Az ország más|ról 17 30. részeiben, ahol vastag felhők rejtették el az egét, a medvék termé-$Éveseknek ) 18 00. Fiatal néprajzkuta- szetesen megnyugodtak, hogy vége a télnek s búcsút mondtak%t6k között. 13.35: veszélyes utak — barlangjuknak. így bizony a medvék viselkedéséből nagyon nehézétélen 18 45. Estl mese 18 55. “Szín_ megállapítani, hogy milyen idő is várható a tél hátralévő részében,f házi jegyzet. 19.05: Közvetítés a Thália ezért olvastuk fokozott érdeklődéssel dr. Anghi Csabának, az Al-|színházból. Parancsra tettem. Dráma latkert igazgatójának nyilatkozatát, melyben a tavasz közeledté-rkét felvonásban. 22.15: Tv-híradó. nek megbízhatóbb jeleiről beszélt. Eszerint az állatkerti jegesmed-^ vék már lubickolnak a medence ben, a szürke gémek pedig vissza- * tértek délről, ami a tavasz közeledtének csalhatatlan jele. 4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A meteorológiai megfigyelések szerint az enyhe január 1légiá A Magyar Szocialista Munkáspárt időjárás csalhatatlan jele annak, hogy az átmeneti enyhülést hi-% M^yepTanícs*lapta deg váltja fel. Ezzel szemben a vasárnap kiadott meteorológiai je-* Főszerkesztő- petrits fep.enc lentés szerint a ciklonok és anticiklonok harca következtében me-| Szerkesztőség-- Szekszárd, Mártírok leg levegőtömegek tódulnak Közép-Európába, s a távprognózis * szerint február közepéig enyhe idő lesz. Ennyit lehet megállapí-* tani a ciklonok és anticiklonok nem szűnő harcából. Ezzel szem-$ ben a hétfőn délután kiadott jelentés esőt, havat jövendölt kedd-* re. viszont kedden reggel felhőtlen volt az ég, s talán csak% azért, hogy a meteorológusoknak se legyen mindenben igazuk, jó-* val fagypont alá süllyedt a hőmérő. ? Ciklonok és anticiklonok, csalhatatlan jelek és ugyanolyanig csalhatatlan ellenjelek közepette nézünk tehát elébe a februárnak.* Akik azonban mindenképpen szeretnének eligazodni a jelentések ;uk. sHiua, ra a MiBWU és táv jelentések szövevényében, egyben biztosak lehetnek. Feb­sági ítéletek is meggondolásra4 rvárban vagy derűs, enyhe idő lesz, vagy hideg, havazással, hó­késztetik az orvul halászókat. 4 fúvással, s a megkésett télnek minden csalhatatlan jelével. * tere 15—17. Telefon: 20—11, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi ■ ^hivataloknál és kézbesítőknél [‘Vizelési díj egy hónapra 13 Ft Index-szám: 25 069.

Next

/
Oldalképek
Tartalom