Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-02 / 27. szám
2 TOLNA MEGYEI VEPTTJSÄC 1965. február 2. Cseménusii sorokban államcsíny Laoszban Adam Rapacki lengyel külügyminiszter befejezte ötnapos hivatalos látogatását, hazautazott Iránból. A lengyel külügyminiszter megelégedését fejezte ki látogatásának eredményei fölött. Elmondotta, hogy a teheráni tárgyalásokon nagy figyelmet szenteltek a békés együttélés kérdésének, valamint Lengyelország és Irán gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolatai fejlesztésének és kiszélesítésének. * Hétfőn Moszkvában szovjet— angol tárgyalások kezdődtek az 1965—67. évi tudományos, műszaki, oktatási és kulturális együttműködési egyezmény megkötéséről. * Georgiosz Papandreu görög miniszterelnök és Sztavrosz Kosz- topúlosz külügyminiszter hétfőn hivatalos látogatásra Jugoszláviába érkezett. A görög államférfiak február 1-től február 4-ig tartózkodnak Belgrádban. Az atomfegyverkezés ellenfelei Nyugat-Németországban az idén is megrendezik hagyományos húsvéti tiltakozó felvonulásaikat. Az ország különböző részeiben rendezendő tiltakozó felvonulásokon külföldi vendégek is részt vesznek.' Észak-Németor szagban skandináv országokból érkező küldöttségek, a Uuhr-vidéken angolok, hollandok és belgák, Délnyugat- Németorszagban pedig svájci és francia vendégek. * Az indiai fővárosban befejeződött az ENSZ-baráti társaságok világszövetségének 19. közgyűlése, amelynek munkájában negyven ország, köztük a Szovjetunió ! ENSZ-társaságának küldöttsége vett részt. A közgyűlés határozata elsősorban a leszerelés kérdésének megoldását sürgeti; felhívja azokat az államokat, amelyek még nem csatlakoztak a moszkvai atomcsendszerződéshez, tegyék ezt meg mielőbb. Vientiane (MTI) Vientianeban vasárnap este katonai államcsínyt hajtottak végre. A puccsban — a Reuter jelentése szerint —magasabb beosztású „fiatal” tisztek vezetésével a vezíérkar közvetlen parancsnoksága alatt álló két század és a 17. dandár katonái vettek részt. A lázadó alakulatok megszállták a rádió épületét és — helyi idő szerint este fél 9 órakor — közleményben jelentették be, hogy „forradalmi bizottságot” alakítottak. A lakosságot felszólítottak, hogy őrizze meg nyugalmát. A rádióban ezután katonai Indulók és a forradalmi bizottság újabb közleményei váltogatták egymást. Bounleut Sykosy ezredes, a puccs egyik vezetője kijelentette: a vezetése alatt álló csoport Souvanna Phouma miniszterelnököt nem kívánja eltávolítani tisztségéből. Céljuk a hadsereg megerősítése és ennek biztosítása érdekében bizonyos változásokat akarnak végrehajtani a főparancsnokságban. Az első. egymásnak ellentmondó | jelentésekből nehéz világos képet alkotni a helyzetről. Fdtételezhe- tőleg a jobboldali erőik egymás közötti torzsalkodásáról van szó. A nyugati hírügynökségek megjegyzik, hogy Bounleut Sykosy az Egyesült Államokban nyerte kiképzését. De ugyancsak jobboldali érzelmeiről ismeretes a puccsal szembenálló Khouprasith Abhay tábornok, helyettes vezérkari főnök, akinek csapatai hétfőn hajnalban a fővárostól mintegy 15 kilométernyire lévő Chainamóból Vientianéba indultak, hogy „helyreállítsák a rendet”. Az első ősz- szetűzésre Vientianétől három kilométernyire került sor, ahol a puccsista alakulatok úttorlaszokat emeltek. A Réuter jelentése szerint két katona életét vesztette. A főváros ellen vonuló osztagok Thonglith ezredes vezeti. Neve szerepelt ugyan azoknak az ezredeseknek a névjegyzékén, akik — a rádióban felolvasott közlemény szerint — támogatják az államcsínyt, ő azonban saját maga cáfolta ezt meg hétfőn hajnalban, amikor Khouprasith Abhay tábornok csapatai élén Vientiane visz- szafoglalására indult. A legújabb jelentések szerint a „felmentő osztag" megérkezett a fővárosba. A kék sálat viselő puccsista katonákat és a narancs- sárga színű sálat viselő Khouprasith Abhay-féle egységeket csak néhány száz méter válaszija el egymástól, de jelentősebb összetűzésekre eddig nem került sor. Souvanna Phouma herceg, miniszterelnök vasárnap este a királyi palotában keresett menedéket. 15 óra múltán megbukott a puccs A tiszavinágéletű — mindössze 15 órán át tartó — laoszi katonai puccs hírügynökségi jelentések szerint megbukott. Souvanna Phouma miniszter- elnök a vientianei rádióban üzenetet intézett a néphez és közölte, hogy a kormány ura a helyzetnek. s a fegyveres hadsereg vezetésében nem következik be változás, a laoszi fegyveres erők vezérkari főnöke megmarad tisztségében. A fiatal katonatisztek által szervezett puccs mindössze négyszáz főnyi katonaságra támaszkodott és Kouprasith tábornok csapatainak érkezésére ezek az egységek is kivonultak a városból. Számottevő összecsapásra nem került sor. Vientianéban helyreállt a rend, miután a jobboldali katonai vezetők „családi torzsalkodását” jelző puccs résztvevői visszavonultak. Drezdának szánták az első atombombát? Walter Weidauer leleplező könyve a drezdai pokolról és a nyugatiak terveiről Kommunisták és szocialisták választási szövetsége Marseilleben A Német Demokratikus Köztársaságban feltűnést keltő történeti munka jelent meg a napokban, Walter Weidauer tollából Drezda pokla címen. A szerző 1922 óta tagja a Német Kommunista Pártnak s 1932-ben képviselővé választották. A fasizmus éveiben illegális kommunistaként harcolt, majd 1945-ben Drezda főpolgármestere lett, s jelentős szerepe van Drezda újjáépítésében. Most, könyve megjelenésével kapcsolatban felkereste a Neues Deutschland munkatársa, akinek kérdéseire visszaidézte 3 945. február 13-át azt a napot, amikor a nyugati légierők a földdel tették egyenlővé az Elba- parfi metropolist. — Akik 1945. február 14-én reggel előmerészkedtek a pincékből, egy elpusztított várost láttak. Tízezer ember, köztük anyák, gyerekek, halt meg egyetlen éjszakán, vagy égett el a foszforbombák füzétől. Ezzel kapcsolatban Walter Weidauer elmondotta, hogy 1945 folyamán egy angol újságíróval, Lindley Faser-rel találkozott; Drezdában, aki ma is a BBC ismert kommentátora. Amikor azt mondta neki, (hogy Drezda bombázása háborús* bűntény volt, Faser indulatosan válaszolta: a németeknek van legkevesebb joguk ahhoz, hogy a győztes hatalmak /hadvezetését kritizálják. Walter Weidauer részletesen beszélt azokról a dokumentumokról, amelyek az angol—amerikai „Villámcsapás’-tervről kerültek elő, s amelynek egy része volt Drezda elpusztítása is. 1944. augusztus elsején Sir Charles Portai, az angol légierők parancsnoka, memorandumot terjesztett a vezérkari főnökök egyesített parancsnoksága elé. melynek ez volt a lényege, hogy egyes német városokat teljesen el kell pusztítani. Kifejezetten nem volt szó atombombáról, de a „Villám- csnpás”-terv tulajdonképpen erre gondolt, amivel az is a célja volt, hogy nyomást gyakoroljon a Szovjetunióra. Walter Weidauer hivatkozik Klaus Fuchs atomfizikussal folytatott beszélgetésére, aki pontosan ismeri az Egyesült Államokban előállított atombomba történetét. Az atombomba előállítása 1944 nyarán váratlan nehézségekbe ütközött s nem készült el a tervezett időpontra. Ugyanakkor a Vörös Hadsereg rendkívül gyorsan nyomult előre, ami érthetően idegessé tette a nyugati hatalmakat. Azt akarták ugyanis. hogy kellő nyomást gyakorolhassanak a szovjet hadvezetőségre és a jaltai konferenciára. 1944 augusztusában ezért siettették a „Villámcsapás-terv megvalósítását, de azt, mint atombombatervet egyelőre el kellett vetni, s az első atombombát csak 1945. július 16-án dobhatták le, amikor a háború Európában már két hónapja befejeződött. Churchill tehát parancsot adott Sinclair légügyi miniszternek Drezda hagyományos fegyverekkel történő elpusztítására, s ezzel a „Villámc8após’'-terv már a Szovjetunió ellen irányult. Drezdában ugyanis semmiféle hadi célpont nem volt, s bombázása csak azt a célt szolgálhatta, hogy megnehezítse a szovjet hadsereg előnyomulását. Churchill azt akarta, hogy Berlint és Prágát ne érhesse el a szovjet, hadsereg, s ezért kellett elpusztítania mindent, ami útjába esett. A terv tehát, amint Walter Weidauer fejtegetéseiből kiviláglik, egyértelmű volt. A „Villámcsapás”-akció tulajdonképpen az atombomba bevetését takarta, s az első atomcsapást Drezdának szánták. A történelem azonban -másként döntött. Párizs (MTI) Hat héttel a francia községi választások előtt nagy- jelentőségű választási egyezmény jött létre Marseille-ben a Fran- j cia Kommunista Párt megyei Kedden temetik Frei Kozlovot Moszkva (MTI). Szombaton 57 éves korában elhunyt Frol Kozlov, az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének tagja. A temetés lebonyolítására alakított kormánybizottság közölte, hogy Kozlov holttestét a Szak- szervezetek Házának oszlopcsarnokában ravatalozzák fel. A temetés kedden lesz a moszkvai Vörös téren, a Kreml falánál Kozlov ravatalánál Brezsnyev, Koszigin, Mikojan, Szuszlov és más szovjet vezetők hétfőn díszőrséget álltak Frol Kozlov ravatalánál. A Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában felállított ravatalnál a párt és az állam vezeI tői mély részvétüket nyilvánították Kozlov özvegyének, fiának és lányának. A keddi temetés előtt Moszkvába várják a leningrádi dolgozók küldöttségét. Kozlov ugyanis a második világháború alatt és után I Leningrád egyik vezetője volt. szervezete és a szocialista párt egyes helyi vezetői között. Eszerint a demokratikus erők közös listát állítanak Marseille mind. a nyolc választókerületében. A kerületek felében kommunista, felében szocialista vezeti a listát. Győzelem esetén a város polgár- mestere nem Defterre, hanem más szocialista, első helyettese pedig kommunista lesz. Marseille azonban Gasten Defterre fellegvára. A szocialista párt jobbszárnyának vezetője a reakciós erőkkel: az MRP-val és a függetlenek és parasztok pártjával kötött választási szövetséget, figyelmen kívül hagyva a kommunisták együttműködési javaslatát. Az elvtelen egyezkedést a szocialista párt szavazóinak nagyrésze is elutasította. A szocialista párt egyes helyi vezetői ezért tárgyalásokba kezdtek a kommunista párt képviselőivel. A tárgyalás eredményeként jött létre a vasárnap közzétett megállapodás. Gaston Defferre kijelentette, kizáratja a pártból a „kommunistákkal szövetkező árulókat”. r így él az emlékezetben Egymást váltogatták a nappalok és az éjszakák. A naptár 1945 januárjának utolsó napjait számolta. Úgy tűnt, mintha senki sem törődne azzal, ami a kis hegyi faluban történik. A végtelen káoszban mindenki félt, menekült, életét mentve a szalmaszálba is kapaszkodott. „Mi lesz velünk?” sóhajtottunk valamennyien. Mit jelent egy ember élete, gondoltam és mi lesz velem. Rövidesen vége lesz a háborúnak. De vajon megérem-e a tavaszt? Pedig milyen jó lenne életben maradni. Sikerül-e, ki tudja? Beteg vagyok, és körülöttem mást nem hallok: Elpusztulni, menekülni, menekülni. Menekülni, de hova? Nem menekülök! Nem is tudnék, hisz alig van erőm. A láz teljesen le- gvöngített. Itt maradok ebben az elhanyagolt istállóban. De mi lesz, ha jönnek? Talán, ha látják, hogy úgyis elpusztulok, nem pazarolják rám a golyót. Ott maradtam az istállóban, ahol rajtam kívül a házigazda öreg tehene és borja volt. Betegnek, kimerültnek éreztem magamat, de mégis örültem, hogy a menekülőktől elszakadtam. Ezenkívül semmi más nem foglalkoztatott. Lázns, tompa eevhangúság, tehetetlenség. s az idegfeszítő órák még ezután következtek. Úgy fogadtam, mint életet adó jelt, az őrjöngő géppuskakattogásokat, vakolatomlasztó aknarobbanásokat. Tudtam, a maradék fasiszta utóvédek fejvesztetten menekülnek. Ezek már az utolsó pillanatok. És milyen jól lenne életben maradni. Kapaszkodtam görcsösen e gondolatba. Állandóan az volt az eszemben, mi lesz, ha a tábori csendőrség fölfedezi rejtekhelyemet. Hallottam, hogy békés lakosokat, katonaszökevénynek vélve, agyonlőttek. Hallottam arról is, hogy a frontkatonák közül többen kezüket feltartva átmentek a felszabadítók oldalára. A tóbori csendőrségnek rengeteg dolga akadt. ítélkeztek, példát statuáltak. Az ellenőrzés alól az én szálláshelyem sem maradt ki. Megjelentek a ház udvarán, felriasztották a ház népét. — Bujkáló katonaszökevényt keresünk, van-e itt, — dörögte az egyik csendőr? Fölriadtam. Egy fiatalasszony ijedten válaszolt: — Egy beteg fiatalember ma reggel óta az istállóban fekszik. — Nyissa ki az ajtót, és menjen előre, — parancsolta a katona az asszonynak. Az ajtóból fény irányult rám. később egy csizntós láb rugdalását éreztem — Ki vagy te nyomorult? — Tél végi Nem válaszoltam, összehúzódtam, s nyöszörögtem. — Mióta fekszik itt ez az ember? Remélem, enni nem adtak neki? — kérdezte a másik csendőr. — Nem! — Felelte a megrémült asszony. A csendőrök kifelé menet niég visszaszóltak. — Ha megdöglött, dobják ki, s kaparjanak rá egy kis földet. Nem volt erőm, hogy az eseményeket végiggondoljam. A harc. a mennydörgésszerű robbanások egyre erősödtek. Úgy éreztem, a menny és föld összeszakadt. Közömbösen feküdtem a szalma között és már semmire sem gondoltam. Reggelre csend lett. Nyílt az istállóajtó, s felriadtam. A fiatal- asszony etetni, fejni jött. A te- vés-vevés közben észrevett, s hirtelen felkiáltott: — Á. te vagy! Még mindig élsz? Miért vagy itt? Miért nem mégy el? emlékek Választ nem adtam, mert nem is tudtam volna, de ő folytatta: — Az oroszokat megállították. Lehet, hogy a csendőrök újra visszajönnek, s nem szeretném, ha itt találnának. Helyzetemet aggodalmasnak láttam, s mégij szüntelenül az a gondolat lebegett előttem; élni, megmenekülni: De hogyan? Nem jutott eszembe egyetlen mentő ötlet. Utolsó erőmet összeszedve a fiatalasszonyhoz fordultam, s kértem, ne dobjon ki, segítsen rajtam, mert élni szerelnék. Aztán arról beszéltem, hogy bizonyos, hogy megnyerjük a háborút, s hamarosan vége lesz, Mit beszél? Az oroszok nyernek? Ez nem lehet Igaz! Elkezdett fejni, s szó nélkül elvitte a tejet. Kisvártatva visszajött, hozott egy bögrével a frissen fejt tejből. Felém nyújtotta. Amíg mellettem állt, beszélni kezdett. — A plébános úr tegnap reggelre elmenekült, de visszajött
