Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-17 / 14. szám
10 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1965. január 17. A brazil válogatott harmadik rohama Az 1966. évi labdarúgó-világbajnokság nagy gondot okoz a szövetségi kapitányoknak AZ ANGLIAI VB bán. Csak a kapus Waiters és a különböző nagyvárosok, vállalaESÉLYESEIRÖL jobbösszekötő Greaves játékával tok, szervezetok. A nemzetközi sportsajté sokat voltak elégedettek. íme Desmond „,Dnoc7ir foglalkozik az 1966. évben sorra Hackett véleménye a Daily Ex- MAGYARORSZÁG kerülő angliai labdarúgó-világbaj- pressben: „Jimmy Greaves mén- , , noksággal. Az idén az európai, tett meg bennünket a kudarctól, A magyar labdarugo-valogatott ázsiai észak- és dél-amerikai or- de az 5 erőfeszítése egymagában nemzetközi programja is boseges. szagok válogatottjai lejátsszák a nem elég a győzelemhez. Az ams- A válogatott és a klubcsapatok selejtező mérkőzéseket. A szak- terdami mérkőzés egyetlen szép összesen több mint 125 alkalom- vezetők nagyban dolgoznak, tér- jelenete a lelkes hollandi közön- mai ^találkoznak majd kulioldi veznek, sőt néhány országban ség viselkedése volt.” már ki is jelölték a világbajnok- Vagy Franc McGee, a ságra készülő válogatott keretet. Mirrorban: ,, Angliának vissza kell Az olaszok a világbajnoki címre térnie azokhoz a játékosokhoz, pályáznak és rendkívüli erős csa- akik már sok mérkőzésen bebizo- patot készítenek elő. Ugyanez vo- nyitották képességeiket. Elsősor- natkozik a brazilokra is, akik bán Armfieldre Douglasra. Eas- Angliában megkísérlik harmad- thamre és Haynesre gondolok”, szór is elhódítani a Jules Rimet kupát. Nézzük csak mi a helyzet most az év elején Franciaországban, Angliában, Olaszországban és Magyarországon, ellenfelekkel. Ezek közül elsősor- Dailv ban a válogatott csapat soron lé- - -- vő mérkőzései felé fordul a figyelem. Magyarország labdarúgó- válogatottja világbajnoki selejtező mérkőzéseket játszik Ausztriával és az NDK válogatottjával, azonkívül Angliával, Szovjetunióval és Jugoszláviával is játszik barátságos mérkőzést. BudapesHol tartunk atlétikában ? Női ügyességi versenyszámok A női magasugrásban Törökné, új csúcseredményt ért el távol- Győrffy Mária, a Szekszárdi ugrásban, a 80 méteres gátfutás- Dózsa versenyzője ritka sorozat- bán megközelítette a 12 éves csú- tal rendelkezik. Nyilvántartásain- csőt, átvette a vezetést a magas- kat 1951-től kezdve vezetjük és ugrásban,, vezető szerepet játszott innen kezdve a magasugrásban egyetlen évi megszakítással (1958. Fenyvesi, 150), 1963-ig minden esztendőben őt találtuk az élen. 1955-ben, 1956-ban, 1960-ban, sőt még 1963-ban is elérte az I. osztályú szintet. A 152 cm-es megyei csúcseredményt 1960-ban állította fel. 1964-ben azonban a lista élén már nem Töröknét találjuk, hanem a megye tavaly kétségkívül a rövidtávokon és győzelemre segítette a Szekszárdi Dózsa új csúcseredményeket elért váltóit. Az eredmény ugyan mérsékeltebb, mint az előző években szokott lenni, de így sem volt megvetendő teljesítmény még a halványabban szerepelt Töröknétől sem átvenni az első helyet. Cse- kén kívül csak Bendes Ilona betörése érdemel említést, aki egyszerre 143 cm-es eredménnyel köEric Tod, a The Guardianban: ,,A hollandok nemcsak lelkesen, vendégszerepei az ölasz, az hanem jól is játszottak. Ha a osztrák: a szovjet és nyugatnémet hajraban egy kicsit higgadtabbak, válogatott, a többi mérkőzést a meg is nyerhették volna a mérkő- magyar válogatott külföldön látszzest. Es meg is érdemelték vol- sza ^ magyar szakvezetők már na. Mindent összegezve, ha az előkészítették a válogatott felkéA francia labdarúgó-válogatott ?ngo1 ^^vezetők nem akarják, S2üiési tervét, és a klubcsapatok a irancia labdarugó-válogatóit hogy j 966-ban keserű csalódás nemzetközi mérkőzései na mes tavalyi kudarcai után a France ^ 5ket kkor süraősen nemzetkozi mérkőzéséi, na meg Football a következő kérdést in- SLfcúük'kell g ««-a tatai előkészületek is ennek FRANCIAORSZÁG tézte a szakemberekhez: vajon teljesen meg kell szüntetnünk labdarúgó-válogatottunkat? És hogy ez a borúlátás nem elszigetelt jelenség, a kakasos mezű OLASZORSZÁG vannak alárendelve. KIK LESZNEK ANGLIÁBAN? ,„1L iHicnseg a xaKasos mezu ^z ?^LSZ., hibdarugo-valogatott a nemzetközi sajtóban már r jeienseg, a kakasos mezu erősen készül az 1966. évi világbaj- nioSlt sokat írnak az 1966 évi franciaknai ennek bizonyítására nokságra A szakvezetők Kizakn , -1Fu • fZ. 1 evi egész Oldalon át idézik ió néhánv ooksagra; A szakvezetők bizako labdarugo-vilagbajnoksag tizen- gesz oaion at idézik jo néhány dassal néznék válogatott együtte- hatos döntőiéről Jósolgatnak is AU, hangu sük szereplése elé. A jól bevált Egyiek v^eménye^rlntaz el cikket. A háttérben tulajdonkep- elvet megvalósítva igvekeztek híz ,gyeseK Yr,,menye szerint az el nen a belgáktól elszenvedett só- . .. megval°sitva igyekeztek biz- go csoportból Belgium, a masodikry“ ver^ van r fi^ciák *22?“* a ból Svédország a harmadikból ugyanis a brüsszeli Heysel sta- ^ —“^5 _^lmet _,aÜ Jugoszlávia, a negyedikből Csehdionban bizonyságát látták an- ' a csatársor zömét pedig Szlovákia, az ötödikből Hollandia, hogv a belgák ma már való- “ MUan<^ adÍa- A bajnok Bolog- a hatodikból Magyarország a he- • nÄWCi7 kä: ^játfk^ Bul- ^ből Szovjetunió, nak bán nemzetközi- epjnp|lz , . —. ■ — —— <■ wvx ni i 1 nr a o a ' , , ságra készülő 22 játékostjól álló l>ól Spanyolorszáff A franciák 3:0-as vereséggel keret: Sarti Burenich Guameri u „u.-, , _ — keret: Sarti hagytak el a pályát. Franciaor- Fachetti, Lodetti, Pichi talános vélemény szerint még egyikük sem képvisel nemzetközi klasszist. Mi kellene ahhoz, hogy az országnak ütőképes csapata lehessen? klasszist kepvi- garelii képviseli.“^ világbajnok- ^t^oias^i^^a ldlencedtk. ~ ”, . — .1-----a tizedikből B urgmch. Guameri, Uruquay, a tizenegyedikből Chile, Mórra, a tizenkettedikből Argentína, a ticl tiZSTlAlbertossi, Ferrini, Negri, hatodik csoportokból pedig az af___lemondása után T rappattom, Salvador, Ba- Dél-Korea válogatottja játszik majd Angliában. BulgaAritrtMaz^atj . ié s • valogatottja. go Albertossi, Fernni, Negn, hatodik csoport-'1-1'-’ —Tumburus. Pascutti, Furlanis, Mi- ritToi-sSgok a válogatott csapat felkészítését. &>k fiataHal próbálkozott de ál- g* i‘H BRAZÍLIA legeredményesebben szerepelt vetel magának helyet a legjobbak versenyzőjét: Cseke Gizellát, aki közötti 1. Cseke Gizella (Szekszárdi Dózsa) 145 2. Török Sándorné (Szekszárdi Dózsa) 143 3. Eördögh Ilona (Szekszárdi Dózsa) 143 4. Bendes Ilona (Szekszárdi Dózsa) 143 5. Virágh Katalin (Szekszárdi Dózsa)' 140 6. Hamar Mária (Szekszárdi Dózsa) 140 7. Móricz Anna (Dunaföldvári Gimnázium) 140 8. Tamási Mária (Dunaföldvári Gimnázium) 140 összevetve, a magasugrás szem- ron és hol az egyik, hol a másifc pontjából 1964 a visszaesés éve javította meg a csúcsot. volt. Cseke Gizellát nem lehet új tehetségnek tekinteni a magasugrásban, egyedüli biztató momentum a tavalyi eredmények között, hogy Bendes Ilona egyszerre 143 cm-es, a dunaföldvári Móricz pedig 140 cm-es eredménnyel került a listára* Sokkal eredményesebb évet zártunk a távolugrásban. Nemcsak azért, mert Cseke nagyszerű új csúccsal gazdagította a listát, Az elmúlt évben is folytatódott a fejlődés, amely nemcsak abban mutatkozott meg, hogy Cseke bebiztosította magának a listavezető címet az új csúcs elérésével, hanem mögötte is tovább tartott a versengés, amely rendkívül érdekesen alakult. Ugyanis a második helyért folyó küzdelembe hirtelen Virágh Katalin szólt bele, aki 1964- ben jutott túl az 5 méteren és egyszerre 522 cm-es eredményt elhanem azért is, mert mögötte is érve megelőzte a versenyzést az nagyszerű fejlődésnek lehettünk tanúi. Emlékezzünk csak arra, hogy Szüle már 1952-ben felállította a 499 cm-es rekordot, amelyet 10 éven keresztül hiába ostromoltak, Bicskei, Szabó, Pintér, Mozolainé, Hamar, Ruzsik, Kras- say. A döntő fordulat 1963-ban következett Bárdos és A Népsport ankétjén 17 európai sportláp szerkesztősége vett részt, A nemzetközi saitó már telezte legtö-bben az anS°l válogatottat hogy a toa^üór L^t ^m tartják a világbajnokság legerő-, Először is színvonalas játék és akarnak a véletlenre bízni, ha- játszik ^^k^vaz^tm^ 1 klasszisjátékosok — a klubok- nem alaposan előkészítik az 1966. kapott a bán. Mert minden igazi nagy- évi világbajnokságon való szerep- ala^^kkzr i tTválSü e^™kre Iésütot-Egy Pé'da: J. Havelange. ^^ pes válogatott, egy vagy esetleg a brazil sportszövetség elnöke két klubra épül fel. A lap meg- már most megrendelt egy 25 sze- emliti a tíz évvel ezelőtti magyar mélyes autóbuszt amelynek 1966. válogatottat, amely a Honvédra július 8-án 17 óra 10 perckor kel] épült vagy a legendás hírű olasz a hotel Manchester, a brazil csa- csapatot, amelynek a légi kataszt- pat szálláshelyének kapuja elé rofa áldozatául esett Torino volt állni. Ezen az autóbuszon mennek az alapja. Az 1950-es évek francia ki a játékosok a Manchester Uni- valogatottjanak gerincét a most ted pályára, ahol háromórás ed- tengodo Reims adta, éppúgy mint zésen vesznek részt, most a belgákét az Anderlecht. . , , , .... , „ Franciaország labdarúgó-váloga- A hotelszobák es az edzopalyak tottja az idén világbajnoki selej- természetesen már le vannak fog- tező mérkőzéseket játszik Jugo- ^lva. A brazil együttes 30 nap- szláviával, Norvégiával és Luxem- pal a világbajnokság megnyitá- burggal. Nagy gondot okoz ez a 53 el<5tt érkezik Angliába. A felkészülés, ezt most mondani sem kell, idény derekán abbahagyó Hamar Máriát is, meg azután a hosszabb távokra átnyergelt Bárdost is* Bendes Ilona itt is bebizonyította tehetségét. Mindössze egyetlen centiméterrel maradt el az 5 méteres határtól. Eördögh Ilona is tovább javult Schüller Teréz be, amikor Cseke, Szekszárdról, Surányi Márta pe- Hamar személyében dig Paksról egyszerre figyelemre egyszerre három versenyzőnk is túljutott a bűvös 5 méteres hatáméltó eredménnyel került a legjobbak közé* madszor is elhódítsa a Jules Rímet Kupát. Az angolokon és a brazilokon kívül szavazatot kaptak még a spanyolok, az argentinok, a magyarok és a Szovjetunió labdarúgói. (Magyar Szó) 1. Cseke Gizella (Szekszárdi Dózsa) 540 2. Virágh Katalin (Szekszárdi Dózsa) 522 3. Hamar Mária (Szekszárdi Dózsa) 513 4. Bárdos Erzsébet (Szekszárdi Dózsa) 500 5. Bendes Ilona (Szekszárdi Dózsa) 499 6. Eördögh Ilona (Szekszárdi Dózsa 488 7. Schüller Teréz (Szekszárdi Dózsa) 484 8. Surányi Márta (Paksi Gimnázium) 483 9. Galambos Márta (Paksi Gimnázium) 469 10, Martin Márta (Bátaszéki VSK) 469 francia szövetségi kapitánynak. ANGLIA Az angolok is keseregnek. Vámár szintén alapos lesz. 1966. április elsejére 40 játékost hívnak össze, Feola a napokban kijelölte a szélesebb keretet, logatottjuk Amsterdamban l:l-re Kellő orvosi pszichológiai és biomérkőzött a hollandokkal, és így lógiai válogatás után megkezdték a szakemberek nem annak a csa- a munkát és május végén csök- patnak szárnybontogatásait érez- kentik le a keretet 22 főre. Ez a ték a játékban, amelytől világbaj- 22 játékos utazik Európába, a vég- noki döntőbe jutást várnak 1966- leges csapatot mindig a mérkőzés — előtt jelölik ki. Mo II. Odú DEOSZlaSa |ken előreláthatólag válogatottjuk A Magyar ökölvívó Szövetség mérkőzni fog. Ennek megfelelően elkészítette az NB Il-es ökölvívó 22 utazó játékos részére többfajCSB csoportbeosztását. A két Tolna megyei csapatunk: a Szekszárdi Dózsa és a Bonyhádi Spartata cipőt készítenek, hogy ily módon is tökéletesen alkalmazkod janak a talajhoz. Mindez termécus a nyugati csoportba került. A I szetesen jelentős összeget emészt nyugati csoport csapatai: Pécsi I fel, a brazilok azonban nem spó- VSK, Szekszárdi Dózsa. Bonyhádi j rolnak: a szövetség egymilliárd Spartacus. Nagykanizsai Dózsa, j fruzeirost irányzott elő, ebből 20 Győri Vasas ETO. Győri Dózsa, I milliót ad a kormány, s ennél is Tapolca, Chinoin. I jelentősebb összegeket vállaltak $ A Dombóvári Spartacus ifjúsági labdarúgócsapata második helyen végzett az elmúlt évi bajnokságban. Képünkön a kiváló eredménnyel végzett együttes. A csapat tagjai, álló sor balról jobbra: Karászi, Szabó, Völ- gyesi, Újvári, Poór, Amerin, Dobos, Kovács és Schmelz edző. Alsó sor: Noé, Ka- dur. Szmodics. Á sportkör vezetősége szeretné, ha a jó képességű csapat együtt maradna, és utánpótlást biztosítana az NB IlI-as csapat részére. A vezetőség jelenleg tárgyalásokat folytat a pécsi labdarúgó-szakvezetőkkel, hogy az együttest osszák be a pécsi ifjúsági bajnokságba. Amennyiben ez nem sikerül, úgy a csapatot — a tartalékcsapattal együtt — megyénkben a B. bajnokságban indítják.