Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-14 / 11. szám

tőim wßcTiEi wETűisan 1965. január 14. Hogyan gyilkolták meg Gandhit ? Az indiai lapok sokat írnak mostanában arról a tragédiáról, amely csaknem 17 évvel ezelőtt, 1948. január 30-án Delhiben ját­szódott le. Azon a napon délután öt óra tájban Mahatma Gandhit amikor kertjébe ment, hogy imádkozzék, az ott elrejtőzött Nathuram Godse lelőtte. A gyil­kos egy fanatikus hindu volt, aki a Hindu Mahasabha („A Hinduk Nagy Szövetsége”) ultrareakciós vallásos párthoz tartozott. Azért ölte meg az indiai nép vezérét, mert az határozottan elítélte az 1946—1947. évi véres hindu— mohamedán összeütközéseket, amelyeket a brit gyarmattartók provokáltak, midőn az országot vallási alapon Pakisztánra és Indiára osztották, Gandhi e vil­longások idején meglátogatta azo­kat a körzeteket, ahol rendbon­tásra került sor és élesen fellé­pett mind a 1 mohamedán, mind pedig a hindu reakciós kard- csörtetők ellen. Ezt követően két merényletet követtek el Gandhi ellen, majd eldördült Delhiben a végzetes lövés. Gandhi halála országos bánatot és felháboro­dást keltett. Godset kivégezték, a Hindu Mahasabha Pártot és a hozzá csatlakozott Rashtria Se- vak Sangh szervezetet betiltották, Godse cinkosait pedig életfogytig­lani börtönbüntetésre ítélték. ...Teltek, múltak az évek. GANDHI ÉLETÉNEK UTOLSÖ NAPJAIRÓL ÉS ÓRÁIRÓL tudományos publikációk és újság­cikkek, történelmi művek és re­gények jelentek meg, filmeket forgattak. E művekben Godset és cinkosait változatlanul úgy tün­tették fel, mint a bűncselekmény egyedüli elkövetőit. Most azon­ban ezen az általánosan elfoga­dott változaton váratlanul repe­dések támadtak. Októberben a börtönből kegye­lem folytán szabadlábra került Godse korábban életfogytiglan elítélt két cinkosa: Vishnu Kar- kare és Gopal Godse, a gyilkos testvéröccse. Puna városban no­vember 12-én e két férfi egy nyilvános fogadáson találkozott a helyi újságírókkal és számos vá­rosi polgárral. A fogadás egyik fő szervezője G. V. Ketkar, a helybeli Tarun Bharat című lap kiadója volt, aki annak idején kapcsolatban állt a Rashtria Se- vak Sangh párttal. Ketkar a meg­jelenteket igen meglepte azzal a kijelentésével, hogy Gandhi ter­vezett meggyilkolásáról „NÉHÁNY HÉTTEL ELŐTTE” TUDOMÁST SZERZETT magától Nathuram Go lsétől. A Times öf India című nagyburzsoá indiai lap e szenzációs kijelen­tést november 17-i számában így adja vissza: „Mr. G. V. Ketkar, a fogadás rendezője hallgatói előtt kijelen­tette, hogy jó előre tudott arról az összeesküvésről, amely Ma­hatma Gandhi meggyilkolását tűzte ki célul. Mr. Ketkar kö­zölte, hogy annak idején ő nem helyeselte a gyilkosság eszméjét és lebeszélte Nathuram Godset a dologról, kérvén őt, hogy képzel­je el Gandhi megölésének összes következményeit... Most Mr. Ket­kar azt állítja, hogy a tervezett gaztettről informálta az azóta el­hunyt B. Kapitkart, aki viszont levélben ugyanerről tájékoztatta B. G. Khert, Bombay akkori fő­miniszterét, aki időközben már meghalt. Mr. Ketkar kijelenti, hogy a bombayi hatóságok azon­ban tétlenkedtek... Holott isme­retes. hogy régebben Mr. Khér több összeesküvő nevét átadta Sardar Palelnek (annak idején India miniszterelnök-helyettese és belügyminisztere volt), és infor­málta őt a Gandhi meggyilkolá­sára készített terv egyes részletei­ről. E részleteket az egyik bom­bayi Colledge tanára hozta a ha­tóság tudomására. (A Gandhi el­len elkövetett egyik sikertelen merényletről van szó). Ezért min­den alap megvan annak feltétele­zésére, hogy Mr. Kher az adott esetben mindenről értesítette Sar­dar Patelt. Hogy a központi ható­ságok a bombayi tanár által Mr. Kher rendelkezésére bocsátott ér­tesülések ellenére nem tudták megtalálni és letartóztatni az összeesküvőket, gyanús és nyug­talanító tény, amire egyébként sokan felhívták a figyelmet, köz­tük Mr. Pyarelai, Gandhi élet­rajzírója is. S e tény fényében igen valószínűnek látszik, hogy akárcsak a tanár jeladása, Mr. Ketkar figyelmeztetése sem volt képes elhárítani Mahatma Gandhi pusztulását...”. Befejezésül a Times of India felhívja a hatósá­gokat. hogy időveszteség nélkül próbálják .meg teljesen tisztázni ezt a nyugtalanító ügyet. Valóban furcsa: a belügyminiszter meg­tudja az ország legnépszerűbb emberének meggyilkolására ké­szülő gonosztevők nevét, tudo­mást szerez tervükről, s nem ké­pes megtalálni és letartóztatni őket! Aztán pedig figyelmeztetést kap az új készülő merényletről, de ismét tétlenkedik. Ezzel kap­csolatban a Times of India fata­lista hangnemben megjegyzi, hogy az új merényletre való figyelmez­tetés már „nem háríthatta el Ma­hatma Gandhi pusztulását”. Ér­dekes, hogy csaknem ugyanezt maga Gandhi is előre érezte: még 1947. elején azt mondta Radszku mari Amrit Kaurnak, a hozzá kö­zelálló kultúrpolitikusnak, hogy HAMAROSAN VALÓSZÍNŰLEG „MEGÖLI EGY GOLYÓ...” Gandhinak a korábbi időkben is sok gonosz és alattomos politikai ellenfele volt. De mi az oka an­nak, hogy Gandhi éppen ekkor vált védtelenné ellenségeivel szemben, amikor hívei hatalomra kerültek? Forduljunk a tényékhez! Patel miniszterelnök-helyettes és bel­ügyminiszter (1950-ben halt meg) India függetlenségének kivívása előtt egyike volt az Indiai Nem­zeti Kongresszus Párt azon veze­tőinek, akikben Gandhi a legjob­ban bízott és akikkel minden le­hető módon együttműködött a tár­sadalmi-politikai küzdőtéren. Ez azonban nem akadályozta meg Patelt abban, hogy támogassa In­diának „hindu állammá” válását vallási-kaszti alapon. Sőt mi több, ismeretes volt. hogy Patel egyik közeli barátja és híve, P. Tandon, a legszorosabb kapcsolatokat tart­ja fenn a hindu Mahasabha val­lási fanatikusaival. S nyilván nem véletlen, hogy 1948 májusában, Gandhi meggyilkolása után mind­össze három hónappal, a bűncse­lekményben ludas Rasthria Sevak Sangh szervezet több száz tagját Patel alárendeltjei bírósági eljá­rás nélkül szabadlábra helyezték. Az indiai „ultrák” erről a szolgá­latról még ma sem feledkeznek meg: november 21-én a Blitz cí­mű bombayi hetilap közölte, hogy a Patel emlékének szentelt szer­tartáson, amelyet nemrég Delhi­ben tartottak meg, a Rashtria Se­vak Sangh jelenlegi vezetője, Golwalker nagy magasztaló be­szédet mondott az elhúnyt mi­niszterről. Patel. aki az 1947— 1950. években lényegében a má­sodik személy volt az államban, „Indiában a legvisszataszítóbb reakció megtestesítője és a törvé­nyek gonosz megsértője” volt, amint ezt a New Age című heti­lap, az Indiai Kommunista Párt sajtóorgánuma írja. (1964. novem­ber 22-i számában.) Patel 1948 februárjában elérte az indiai ál­lami intézmények, a vasutak, a hírközlő szervek, a gyárak és üzemek munkásai és alkalmazot­tai bármiféle sztrájkjának betil­tását. 1950 februárjában összeál­lította és a parlamentben kierő­szakolta A „PREVENTÍV LETARTÓZTA­TÁSRÓL” SZÓLÓ TÖRVÉNY keresztülvitelét. Ez a törvény az indiai alkotmány 22. cikkelye el­lenére feljogosítja a hatóságokat arra, hogy a nekik nem tetsző állampolgárokat letartóztassák és egy teljes esztendeig bírósági el­járás nélkül fogva tartsák. Patel utasítására az indiai kommunis­ták ezreit nyomban ugyanazon cellákba vetették, ahonnan a Gandhi meggyilkolásában a cin­kostárs szerepét betöltő reakcióso­kat kiengedték. Vajon egybeesett-e teljesen ez az irányvonal Gandhi nézeteivel és terveivel? Aligha. 1948. decem­ber 26:án. négy nappal halála előtt. Gandhi a következőket mondotta: — Ez a nap, január 26-a a 'függetlenség napja. Ezt a napot megülni helyes volt akkor, ami­kor a függetlenségért harcoltunk, amelyet nem láttunk, amelyet nem élveztünk. De mi a helyzet most? A függetlenséget már meg­ismertük és úgy látszik, vala­mennyiünkön úrrá lett a kiábrán­dultság. Legalábbis rajtam ... Az 1957-ben Delhiben a Peop- les Publishing című könyv így magyarázza Gandhi kiábrándult­ságának okait: „ ... A Gandhi és harcostársai között megnövekedett ellentétek Gandhi sorsát tragikussá tették az India függetlenségének kivívá­sát követő időszakban, s nem csupán Gandhi halála volt tragi­kus. Annak a mély nézeteltérés­nek a tanulmányozása, amely Gandhit életének utolsó éveiben harcostársaitól elválasztotta, lehe­tővé teszi, hogy valóban objektí- van és mindenoldalúan értékeljük Gandhit, az embert és tanítását. Mert ez a nézeteltérés azt bizo­nyítja, hogy míg annak idején Gandhinak az a követelése, hogy meghatározott erkölcsi értékekhez kell igazodni, az indiai burzsoázia érdekeit szolgálta, addig később, GANDHI ÉLETÉNEK UTOLSÓ ÉVEIBEN akadállyá vált az indiai burzso­ázia számára... Ez különösen Gandhi életének utolsó napjaira vonatkozik, amikor Gandhi ra­gaszkodása saját eszményeihez el­lentétbe került Sardar Patel „acélkemény prakticizmusával”. Tehát nem véletlenül voltak Gandhinak 1947-ben rossz sejtel­mei. Gandhi valóban „akadállyá” vált, mégpedig tűrhetetlen aka­dállyá, hiszen az indiai népre gya­korolt befolyása óriási volt. S az a tény. hogy manapság az indiai sajtó ismét széltében-hosszában vitatja Gandhi meggyilkolásának körülményeit, nemcsak Gandhi el nem halványuló népszerűségének bizonyítéka, hanem egyszersmind sokat mondó tanújele annak is, mennyire időszerűek és fontosak mind a mai napig a Gandhi szel­lemi öröksége körül lángoló viták és összecsapások. Amint ezt a független India fennállásának 17 esztendeje be­bizonyította. az ország népe hatá­rozottan ellenzi a reakció által indítványozott politikai vonalat. Lelkesen támogatja a Nemzeti Kongresszus Párt azon hazafias beállítottságú vezetőit, akik nem szakítottak a tömegekkel, nem hagyták cserben a kinyilvánított szocialista célokat, nem pártoltak át a hazai, vagy a nemzetközi reakció táborába. Sajtójelentések szerint G. V.. Kethar kiadót, aki a leleplező nyilatkozatokat tette, a hatóságok 1 letartóztatták. Nyilvánvalóan most folyik kijelentéseinek vizsgálata. Nem kétséges, hogy az indiaiak végül is tisztázni fogják Gandhi halálának összes körülményeit ét mindazokat elítélik, akik segéd­kezet nyújtottak ehhez a bűncse­lekményhez. ; Erhardot kifütyülték Nyugat-Berlinben Nyugat-Berlin (Reuter, DPA, AP, AFP). Erhard kancellár kedd este beszédet mondott a nyugat­berlini sportpalotában tartott gyű­lésen. Beszédében főleg Német­ország és Európa kérdésével fog­lalkozott. Emlékeztette a nyugati szövet­ségeseket szerződésben vállalt kö­telezettségükre, hogy törekedni fognak a német egység helyreál­lítására. Hangoztatta, Bonn gon­doskodni fog arról, hogy a német kérdés ne kerüljön le a napi­rendről és azt ígérte, ha sor ke­rül a német egységre vonatkozó tárgyalásokra, nyugatnémet rész­ről nem lesz hiány konkrét ja­vaslatokban. Kijelentette, hogy a szovjet vezetőket szívesen látnák Nyugat-Németországban olyan tárgyalások folytatására, amelyek „sikerrel kecsegtetnek”. Erhard örömét fejezte ki afelett, hogy megkezdődött a „kis lépések” politikája Nyugat-Német- ország és az NDK között, amire példa a berlini utazási engedé­lyekről szóló megállapodás. Ez a politika azonban nem helyettesít­heti az újraegyesítésre vonatkozó törekvéseket — mondotta. Egy­oldalú áldozatokra nem vagyunk hajlandók — hangoztatta Erhard, — s ezt a kijelentését úgy magya­rázzák, hogy a bonni kormány előbb látni szeretné az újraegye­sítésre vonatkozó tárgyalások megindulását, s csak az után lenne hajlandó fontolóra venni az Odera—Neisse határ elismerését. Az európai politikáról szólva Erhard hangsúlyozta, hogy Európa egységének megteremtése egyre fontosabbá válik. Az európai né­pek közös ügyének nagy szolgá­latot tennének azzal, ha meg­szüntetnék a véleményeltéréseket. Kijelentette, olyan Európára gondol, amelyben a népek és a nemzetek eleget tesznek európai feladataiknak anélkül, hogy le­mondanának szuverenitásukról. Hangoztatta, Európa nem hajlan­dó olyan egyesülésre, amelyben elvész a nemzeti egyéniség. Ez a kijelentése arra mutat — álla­pítja meg az AP —, hogy haj­landó kompromisszumra jutni De Gaulle elnökkel az európai egy­ség mértékét illetően; A kancellár elutasította De Gaulle-nak az európai nukleáris erőre vonatkozó elgondolásait; Rossznak minősítette azt az érvet, hogy az európai nukleáris erők megteremtésének célja megaka­dályozni, hogy Nyugat-Német- ország is rendelkezhessék nukleá­ris fegyverekkel. Azt állította, Nyugat-Németország nem akar nukleáris fegyvereket, csak azt. hogy „ugyanolyan fegyverek vé­delmezzék, mint amilyenek biz­tonságát veszélyeztetik”, A bonni kancellár beszédét több ízben megszakították a nyugat-berlini hallgatóság tilta­kozó közbekiáltásai. A rendőrség a sportpalotából kivezetett 10 közbeszólót, amire tiltakozásul kétszázan kivonultak a gyűlésről. A kancellár többször percekig nem jutott szóhoz a füttykoncert­től és a „pfuj-pfuj” kiáltásoktól. A nyugat-berliniek százai a be­széd közben hangos közbekiáltá­sokkal tiltakoztak az Erhard-kor- mány megértés-ellenes politikája, a tervezett atomaknazár és a fo­kozódó áremelkedések ellen. Ami­kor Erhard például arról beszélt, hogy Nyugat-Európát egyesíteni kell a fenyegető kommunista ve­szedelem ellen, a hallgatók ezt kiáltották közbe: „Tárgyaljon in­kább az NDK-val!”. Szato nyilatkozata washingtoni tárgyalásairól Washington (Reuter. TASZSZ) A hivatalos látogatáson Washing­tonban tartózkodó Szato japán miniszterelnök kedden eszmecse­rét folytatott Johnson elnökkel. Később bejelentették, hogy John­son elnök „rendkívül megelége­dett” az első tanácskozással, az eredményt,gyümölcsözőnek'’ tart­ja. A DPA jelentése szerint Szato meghívta Johnsont Japánba. A japán miniszterelnök kedden este az országos sajtóklubban ki­fejtette nézeteit a japán—ameri­kai kapcsolatokról. A TASZSZ tudósítása szerint kijelentette, hogy a két ország között nézet- eltérések állnak fenn kereskedel­mi, áruszállítási és halászati prob­lémákat illetően. Politikai problémákról szólva Szato kijelentette, hogy: „Népe hőn vágyik arra, hogy Ismét Ja­pánhoz tartozónak mondhassa a jelenleg amerikai közigazgatás alatt álló Okinawa és Bonin szi­geteket”. Szato a sajtóklubban azt is ki­fejtette, hogy „Japán összekötő kapocs kíván lenni a kommunis­ta Kína és a Nyugat között”. Mozart és a géppuska lyóirat dicsőíti, „egy rémosztag parancsnoka, amely már több vé­res missziót teljesített”. Ezek a zsoldosok Bonn Verwoerdhöz kül­dött katonai tanácsadója, Mellen­thin náci vezérőrnagy segítségé­vel Dél-Afrikán keresztül szivá­rogtak be Kongóba. Kérdés: Miért jött Kongóba? Válasz: Már huszonöt éve hábo­rúsdi a mesterségem ... Csőmbe úr tiszteletre méltó, civilizált em­ber. Engem cseppet sem zavar, hogy fekete. Van pénze, és ponto­san fizet. Kérdés: Megbízatása során ölt-e már meg felkelőket? Válasz: Tucatjával! Mindegyi­künknek van már egy kis privát temetője. Kérdés: Mik a tervei a jövőre? Válasz: Mint nemzetközi tűzol­tók, élgázsit kapunk, és mindig van ajánlatunk állásra ... ötven éves koromig fogok dolgozni. Azt hiszem, addigra összekaparok annyi pénzecskét, hogy biztos, békés öregségnek nézhetek elé­be. .. Egy kertes házacska, kutyá­val, macskával, madárka.itkával és egy lemezjátszó Mozarttal. Ah, Mozart... Két szenvedélyem van: Mozart és a könnyűgéppuska... Tanulságos interjút közölt nem­rég a Freiheit című mainzi újság. A képünkön látható Siegfried Müller, ama SS-gyilkosok közé tartozik, akik Csőmbe szolgálatá­ban mészárolják a kongói szabad­ságharcosokat. „Captain Müller”, ahogyan az egykori SS Sturm­bannführer mostanában nevezi magát, és akinek „hőstetteit” ma­napság számos nyugatnémet fo-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom