Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-08 / 6. szám
e TOLNA MTT.YF1 NPPFJSAO 1963. január 8. Harminchatezer forint értékű sport- felszerelés a legjobb sportköröknek A Tolna megyei TS elnöksége határozatot hozott a tömegsportot fellendítő pontszerző versenyre. Mint a határozat megállapítja, a magyar sportmozgalom fejlődése, a sportkörökben végbemenő változások, valamint az elmúlt évek tapasztalatai szükségessé teszik, hogy a falusi és az üzemi sport területén olyan rendszert alkossunk, amely biztosítja a tömegek foglalkoztatását és egyben lehetőséget nyújt a Kilián- jelvény megszerzésére. Az elmúlt években is folytak tömegjellegű versenyek, azonban ezeknek az eredmények mellett hiányosságai is voltak. Az üzemek, sportkörök vezetői több esetben a hagyományokra hivatkoztak, és Indokolatlanul csak a minőségi sportmunkával törődtek, és szakosztályaik, csapataik jó szereplését tartották legfontosabbnak. E helytelen szemlélet megszüntetésére sportkörök közötti pontszerző versenyt dolgozott ki a megyei TS elnöksége külön üzemi, külön falusi szinten. Ezt a versenyrendszert az alapfokú versenyek: házi bajnokságok, spartakiádok, községek közötti páros versenyek, körzeti bajnokságok és a szövetségi bajnokságok járási szinten képezik. A megyei TS által kidolgozott pontozási rendszer: HÄZIBAJNOKSÄGOK: Sportkörök, üzemek, üzemrészek közötti rendezéséért sportáganként (labdarúgás, kézilabda, röplabda stb.) 10 pont. Egyéni sportokban (torna, atlétika stb.) 5 pont. Például atlétikában a 100 méteren és távolugrásban rendeznek versenyt, akkor kétszer 5 pont. Olyan sportokban ahol csapat és egyéni versenyt is lehet rendezni, a rendezésért és a versenyszámért külön-külön jár pont (például asztalitenisz csapatbajnokság rendezéséért 10 pont, férfi egyéni verseny 5 pont, női egyéni 5 pont, női páros 5 pont, stb.) A rendezésen kívül személyenként további három pontot kap az egyesület. Természetjárás: Túrarendezésért 10 pont, gyalogos túra (5 kilométeres távon) 10 pont, minden további kilométer 1 pont. Kerékpáros túra (20 kilométeres) 10 pont, minden további kilométer 0.5 pont. Vizitúra: (10 kilométer) 20 pont. Minden további kilométer 2 pont. Községek, üzemek közötti párosverseny: Sportáganként csapatsportoknál a rendezésért 25 pont. Egyéni sportok versenyszámonként 6 pont. Részvételért, sportolónként 3 pont. Körzeti versenyek: Részvételért személyenként 2 pont, sportáganként rendezésért csapat- és egyéni sportágakban 10 pont. Spartakiád: A rendezésért, függetlenül a résztvevők számától, 30 pont. Szövetségi bajnokságok: A részvételért csapatonként 10 pont. (Csak abban az esetben jár pont, ha a csapat minden mérkőzését lejátszotta.) Egyéni sportágakban személyenként 1 pont. Kilián Testnevelési Mozgalom: Minden jelvényszerző sportoló után a következő pontot kapja az egyesület: Vasjelvényes 10 pont, bronzjelvényes 20 pont, ezüstjelvényes 30 pont, aranyjelvényes 40 pont. Munkahelyi testnevelés: Ha az üzem, munkahely, dolgozóinak 10 százaléka rendszeresen részt vesz a munkahelyi testnevelésben, 50 pont. A 10 százaléktól 20 százalékig százalékonként további 5 pont. ÉRTÉKES DIJAK A LEGJOBBAKNAK A megyei TS elnöksége a jónak mondható pontozási rendszer mellett gondoskodik arról is, hogy a legjobb eredményt elért egyesületek értékes díjazásban részesüljenek. Az értékelés természetesen csak a versenyjegyzőkönyvek alapján lehetséges, ezért a versenyekről készített jegyzőkönyvet az illetékes járási, illetve városi TS-hez kell beküldeni. Azokat a versenyeket amelyek nem szerepelnek a versenynaptárban, vagy eltérnek az eredetileg kiírt időponttól, előzőleg kell bejelenteni a járási TS-nek. A szükséges jegyzőkönyveket, nyomtatványokat az illetékes TS biztosítja. Az értékelés járásonként és Szekszárdon külön községi és külön szakszervezeti sportkörök szerint történik. A versenyen I részt vehetnek azonban olyan üze- ' mek és községek is, ahol sportkör nem működik. Díjazás: I. helyezett 1500 forint értékű felszerelés. II. helyezett 1000 forint értékű felszerelés. III. helyezett 500 forint értékű felszerelést kap. A versennyel kapcsolatos minden bővebb felvilágosítást, tájékoztatót a járási TS-ek, illetve Szekszárdon a városi TS ad. A jó felkészülésre minden sportágban szükség van. Ez alól nem kivétel az ejtőernyős sportág sem. Képünkön Tóth Attila az MHS Dombóvári Ejtőernyős Körének tagja — aki különben kiváló tornász —tigrisbukfenc közben. Law a legnépszerűbb Az év nagy dicsősége mégsem az ő nevéhez fűződik — Nem az olaszok rontották el, hanem a pénz! — A legjobb labdarúgót a manchesteriek sem láthatják játszani A France Football, a legtekintélyesebb labdarúgással foglalkozó szaklap kihirdette, hogy ki az 1964-es év legjobb európai labdarúgója. Ez a lap — általában, mint a többi szervező —, semmit sem adhatott hozzá, és ugyanakkor semmit sem vehetett el abból, amit mások leírtak. Körkérdéssel fordult az európai államok egy-egy szerkesztőségéhez, megkérte őket, állítsák össze az év ötös labdarúgó-ranglistáját. Kosárlabda-bajnokság Dombóvárott A dombóvári járási TS a község kosárlabdázói részére bajnokságot rendez, amely a közeli napokban már meg is kezdődik. Az alábbiakban közöljük a községi bajnokság sorsolását: Nők: Első forduló: Gőgös Gimnázium —Apáczai Gimnázium II., Apáczai Gimnázium I.—Apáczai Gimnázium III. Második forduló: Apáczai Gimnázium II.—Apáczai Gimnázium 1., Apáczai Gimnázium III.'—Gőgös Gimnázium. Harmadik forduló: Apáczai Gimnázium I.—Gőgös Gimnázium Apáczai Gimnázium II.—Apáczai Gimnázium III. Férfiak: Első forduló: Apáczai Gimnázium III.—Dombóvári VSE, Apáczai Gimnázium II—Apáczai Gimnázium I., Gőgös Gimnázium I.— Gőgös Gimnázium II. Vegyesipari szabadnapos. Második forduló: Dombóvári VSE—Vegyesipari, Apáczai Gimnázium I.—Apáczai Gimnázium 111., Gőgös Gimnázium II.— Apáczai Gimnázium II., Gőgös Gimnázium I. szabadnapos. Harmadik forduló: Dombóvári VSE—Apáczai Gimnázium I., Apáczai Gimnázium III.—Gőgös Gimnázium II., Gőgös Gimnázium I. —Vegyesipari. Apáczai Gimnázium II. szabadnapos. Negyedik forduló: Gőgös Gimnázium II.—Apáczai Gimnázium I. Vegyesipari—Apáczai Gimnázium II., Gőgös Gimnázium I.— Dombóvári VSE, Apáczai Gimnázium III. szabadnapos. ötödik forduló: Dombóvári VSE —Gőgös Gimnázium II., Apáczai Gimnázium III.—Vegyesipari, Apáczai Gimnázium II.—Gőgös Gimnázium I., Apáczai Gimnázium I. szabadnapos. Hatodik forduló: Vegyesipari— Apáczai Gimnázium I., Gőgös Gimnázium I.—Apáczai Gimnázium III., Apáczai Gimnázium II. —Dombóvári VSE, Gőigös Gimná- zr'm II. szabadnapos. Hetedik forduló: Gőgös Gimnázium II.—Vegyesipari, Apáczai Gimnázium I.—Gőgös Gimnázium I., Apáczai Gimnázium III.— Apáczai Gimnázium II. Dombóvári VSE szabadnapos. A bajnoksággal kapcsolatos I megbeszélést január 8-án, pérate- | ken délután 15 órakor tartja a I járási TS. és itt beszélik meg a I forduló időpontjait. A mérkőzé- j sek többsége hétköznapokon kerül I lejátszásra. Az aranylabda tulajdonosai 1956 Stanley Matthews, Anglia 1957 Alfredo di Stefano, Spanyolország 1958 Raymond Kopa, Franciaország . Jg59 Alfredo di Sic' ' ‘^-'-tovniország 1980 Louis Suárek, panyolország 1961 Omar Sivori, G .s. ág 1962 Jozef Masopust, Csehszlovákia 1963 Lav Jasin, Szovjetunió 1964 Denis Law, Skócia — oOo — Az 1964-es ranglista 1. Law, Manchester United ül 2. Suarez, Internazionale 43 3. Amancio, Real Madrid 38 4. Eusebio, Benfica ' 31 5. Van Himst, S. C. Anderlecht 28 6. Greaves, Tottenham Hotsupurs 19 7. Corso, Internazionale 17 8. Jasin, Dinamó (Moszkva) 15 9. Rivera, Milan 14 10. Voronyin, Torpedo (Moszkva) 11 11. Schnellinger (Róma) és Bsne (Újpesti Dózsa) " 6—6 13. Nicolay (Standard Liége) 5 14. Haller (Bologna) 4 15. Tores (Benfica) 3 16. Moolijn (Feijenoord), Albert (Ferencváros) és Altafini (Milan) 2—2 19. Facchetti és Mazzola (Internazionale), Moor (West Ham), Ur- banczik (RDA), Madsen (Kalrup IK), Sivori (Juventus), Jurion (Anderlecht), Combin (Juventus) 1—1 ponttal. S hogy pártatlansága teljes legyen, a franciák szavazatát nem ennek a szaklapnak a munkatársai adták le, hanem a L’ Equipe nevű napilapé. Talán az olaszoktól is függött, hogy Law nyerte ezt a népszerűségi versenyt és nem Suarez, az ő egyik csapatukban játszó spanyol labdarúgó. De lehet, hogy a szervező is úgy irányította ezt a szavazást, hogy ne Suarez, hanem valaki más legyen az év labdarúgója. Nem gyanús például már az is, hogy a France Football nem a legnagyobb olasz sportnapilapot, a milánói La Gazetta dello Sportot, hanem a bolognai Stadio című hetilapot kérte meg a lista összeállítására? Mivel a bolognaiak ezer ok miatt haragszanak a milánóiakra, csak természetes, hogy nem szavaztak Suarezre, a milánói Interben játszó szélsőre. Mé«is Suarez c Az 1964-es évet mégis Suarez jegyezheti fel a legszebb betűkkel. Három serleget nyert el az a két együttes, amelynek tagja. Klubcsapata, a milánói Inter megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, majd azután szintén az Inter nyerte meg a világkupát is, tehát kivívta a világ legjobb klubcsapatának járó címet és serleget. Mindkét alkalommal Suarez volt az Inter legjobb, leghasznosabb játékosa. S ugyanaz a Luis Suarez játszott a legbravúrosabban a Nemzetek Kupájának döntőjében — a spanyol válogatott színeiben. S Spanyolországnak kivívta a legjobb európai válogatottnak járó címet. Nem hisszük, hogy hamarjában lesz még egy olyan labdarúgó, aki három ilyen serleget, három ilyen nagy sikert tudna kivívni! Aberdentői Manchesterig Denis Law 16 éves korában jelent meg először igazi labdarúgó- pályán. Iskolatársai beszélték rá, hogy jelentkezzen Huddersfield edzőjénél. A vézna, szemüveges gyerekkel azonban senki sem állt szóba. De, hogy ez a gyerek milyen sokat tud, az fülébe jutott Huddersfield segédedzőjének és az azonnal intézkedett, hogy Denis is járhasson edzésekre. Egy év múlva már az első csapat tagja volt, s ugyanannak az évben októberében már magára ölthette a skót válogatott mezét. És ezzel megnyíltak előtte a legnagyobb klubok kapui is. A tehetséges fiú iránt a Manchester City érdeklődött elsőnek, és elvitték Manchesterbe. A dicsőség hamar Denis fejébe szállt és megszédítette. Három évvel ezelőtt Law, Greaves és Hitchens volt az, aki a labdarúgók akkori paradicsomában, Olaszországban próbált szerencsét. így került Denis Law Torinóba. Az olasz csapatban nem vitte éppen sokra, sőt, hamar nézet- eltérése támadt a vezetőséggel és visszatért Manchesterbe — de ekkor már hatalmas összeget fizettek érte, A Manchester Unitedben Law sokáig nem talált önmagára. A játékosok sem fogadták szívesem Irigyek voltak rá. Idővel azonban mégis megbarátkoztak vele. Belátták, hogy Law vérbeli játékos, szinte hibátlan csatár, aki minden helyzetből gólt tud lőni. Ez pedig a legfontosabb. Ezután már a játékostársaival nem veszett össze, de annál többször került nézet- eltérésbe a játékvezetőkkel. December első hetében is összeszólalkozott a játékvezetővel, vaknak és hülyének nevezte, mire az kizárta, a szövetség fegyelmi bizottsága pedig 28 napra felfüggesztette játékjogát. így hát Denis Law az utóbbi mérkőzéseket kénytelen volt a lelátóról, mint néző kísérni. És arról, hogy őt választották meg az év legjobb labdarúgójának Európában, a lelátón, egy mérkőzés alatt értesült. Ezt jelentette ki, közvetlenül a hír közlése után: — Higgyék el, ez a választás engem lepett meg a leginkább. Nem is gondoltam rá, hogy engem ilyen megtiszteltetés ér... Majd kis szünet után így folytatta: — De ha már engem választottak meg, ezt mindenesetre nagy elismerésnek tekintem és egy kis vigasztalásnak is, mert most vigaszra van a legnagyobb szükségem. A hátralévő két hetet sokkal könnyebben viselem el a lelátón ezzel a kitüntető címmel — fejezte be Denis Law.