Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-01 / 1. szám
1965, január t VOLNA MEGYE! NEPŰ.TSA0 " 5 Alsónyéki testvérek Negyven gyerek közül huszonegy jelentkezik: két, vagy kettőnél több testvérük van, is kerülnek az iskolához Alsó- öregszüle megtiltotta, hogy tobt nyékről. (Tudnillik, Alsónyéken nincs felsőtagozat, ezért az ötödik osztálytól kezdve átjárnak az alsónyéki gyerekek Bátaszékre). A tanterembe bekopogtat egy asz- szony, kesztyűt hozott a kislányának. — Két lánya ta nul itt — súgja a- iskolaigazgató. — Hány gyereke van összesen? — Nem tudom. Pusztai asszony, nem alsónyéki. Kimegyek a folyosóra, a pusztai asszonyhoz. Wied- ner Imréné, Csikómajorban lakik. — Három gyerekem van — mondja. — A harmadik miatt lenéznek. Szemembe mondták, hogy mi- revaló ez, már ilyen korban? Harminchét éves vagyok. De különben is sokallj ák a hármat. A fiatalok már mind kevés gyereket akarnak, — Hány család él Csikómajorban, és mennyi a gyerek? — Hét család. A gyerekek... hát nekünk három, Stadleréknak - , Bözsi, Feri, Jóska, Sándor, Kati, i^Mß Juci és János. A János már nős. egy kislányuk van, Borsos Andrá- . igaz, ők még fiatal házasok. Papp Ferencék meg már hétéves háza- jf az asszony azt mondja, az se lett a két lány után. De ha léniáé még negyedik, annak is örülnék. Sze^ , c \ Siet vissza a boltba, csak próbálösszefogja őket és egy kicsit meg- WM&f* lipln ^4 szorítja, mintha a gyerek keze Az alsónyéki iskolának ebben a * t , tantermében negyven gyermek ik tanul. Két osztály együtt: a máso- Hr ?/.' ^ í gyereket szültek, hogy a vagyon K: JSIImHmShÍ ne osztódjék szét, de örökös azért ‘ . . . , _, legyen. Néha a házasságkötések- Édesanyámnak nincs testvere, mi semmi gyanakvás nincs a szemében. Csak várakozás. A kérdéseimre nyugodtan, szépen vá- l’szol, ezért hát mindent megérdezek. — Szeret titeket az édesanyáik? — Igen. — Érzed ezt sokszor? — Érzem. — Mégis, melyikőtöket szereti legjobban az öt testvér közül? — Egyformán mind. A bátyja kiment Kanadába, de őt is szereti. — Nem is vernek meg téged soha? — De azért nem komolyat» mondta? — Nem. Csak mérgében. — Mit kaptál tavaly kara» csonykor? — Korcsolyát. A nénjétől. Anyukám meg ruhát vett. Évike játékokat kapott, bútort is, — Szeretsz tanulni? — Igen. A számtan a legköny- nyebb. — És mi szeretnél lenni? — Mérnök. — Házakat terveznél, vagy gépeket? — Inkább gépeket. . , Néz rám, várja, hogy tovább De. Többször is megvernek, kérdezzem. Szeme se rebben, de Miért? ..................azért látom, hogy a pillája egy R ossz vagyok. Szíjjal is ki- árnyalattal sötétebb, mint a ptam. ' szemöldöke. — Mondott-e már édesanyád Ivat, hogy soha a világra se jöt- Szabó József ok volna? — Mondott. Foto: Bakó Jenő gyerek szülessen egynél, ö pa rancsolt, ez közismert dolog. Mos már viszont szeretik a gyerekeket a nagymamák, akárhány születik. A szülői értekezletre is eljönnek többen. Szerintem az egykének vége. A falusi ember, ha megnősül, jön a gyerek. Azelőtt is jött. de csak egy. Most. már .?sznek gyerekek. Nézzük az osztályt. — Tartsa fel a kezét, akinek tincs testvére! Negyven gyerek közül három noeli a kezét. — Kinek van két testvére, vagy annál több? Huszonegyen nyújtózkodnak a pádból. Szép arcú, sötét szőke fiú az egyik, Tóth Dezső. A szeme maga a tisztaság és az értelem. Választékosán, jó ruhába öltöztették. Az édesanyjának nincs testvére. De ők öten vannak testvérek. A szünetben mindenki kimegy a teremből, ketten maradunk Tóth Dezsővel. Semmi riadtság. r wivvwívwrwuwwa/i/zjuvw wv/ í/h t rtrsn t wttw Mire ez a kislány felnő, újra egyke lesz a divat? A pusztai asz- szony úgy beszél: A fiatalok mind kevés gyereket akarnak. Igaz, hogy ezt a véleményét az igazgató cáfolja. kel sem volt minden rendben, megtörtént, hogy rokonságon belül választották ki a fiatal párt: Szántó Pál iskolaigazgató nagy örömmel beszél arról, hogy a régi szégyent sikerült megszüntetni; már nem mondják Báta- széken, hogy degenerált gyerekek dóm, mert a közelben laktam. Az öten vagyunk. — Sőt, — dicsekszik Szántó Pál — az utóbbi években sok gyerekünk kiemelkedően jól tánul Bátaszéken..: Tény, hogy itt valamikor egyke volt, magam is tuIgy él az emlékezetben... Egy ssem dió A mostani alsónyék! iskolaigazgatónak már nem kell restellkednle egyetlen szülő házassága miatt sem. Értelmes, okos gyerekeket küldhet Bátaszékre, a felső tagozatra. tanulással-. Órák. percek teltek el — ki tudja? De hajnal felé járt, amikor megzördült az ajtó. Az anya világot sem gyújtva, úgy ment az ajtó felé — vissza-visszanézve az apró csemetékre — mintha végítéletre készülne. Hárman voltak a kinyitott ajtó előtt. — Hiszen ezek nem olyanok, mint az eddigiek — jaj- dult fel a sóhaj az anyából. Felismerte a pufajkás embereket, s látta a sapkájukon az ötágú csillagot. Á katonák németeket kerestek. Beszélni egymással nem tudtak, az anyának egy egész éleinyi időt jelentett, míg meggyőződtek róla: németnek híre-hamva sincs. S amit itt találtak, a szakadozott ágynemű, a néhány pokróc, a halálra vált anya. s az időközben felébredt három gyermek, az eddig felszabadított milliók közé tartozik. A tanyasi ház szobája kivilágosodott. A katonák elemózsiát szedtek elő. A harc szünetében egy békés félóra kezdődött. Ettek, ittak a fáradt katonák, s ha szótól nem is, de a kínált ételtől hamarosan barátságos lett a hangulat. A korai felkelés után is. a gyerekek már bátrabbak lettek. Körül járták a katonákat, nézegették a fegyvereket. A katonák maguk között beszélgetve, hol egyiknek, hol másiknak nyújtottak egy-egy falatot. A búcsúzás érthetetlen hangzavarba futti nem értették meg egymást. A legfiatalabb katona azonban mintha észbekapott volna, a legfiatalabb gyereknek, könyökig érő zsebéből egy szem cukrot halászott elő. A gyerek öröme határtalan volt, s egy minwtába tett, míg az ágya melletti ruhákhoz futott. S mire a három távozd katona utolsója az ajtóhoz ért. már ott is áffl előtte, s nyújtott felé barátsága jelképeként: eg$ szem diát,,, j d-r*)
