Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-05 / 3. szám

19C5. január 5. TOLNA MEGYEI NÉPCJSAG 3 A közösség Cikón tetten érték az egyik tsz- tagot. Kukoricát akart lopni, már hazafelé tartott a zsákkal, ami­kor a közös gazdaság elnöke, Mu­rányi György megállította és ki­tudódott minden. Az ügy várat­lanul érte a falut, mégpedig több szempontból. 1. Olyan ember adta a fejét a lopásra, aki átlagos szor­galmával bizonyos tekintélyt és elismerést vívott ki magának a közös gazdaságban. 2. Olyan em­ber cipelte hajnaltájt a sötét ut­cában a zsákot, aki a tsz-tagok között a legtehetősebbek közé tartozik, anyagi gondjai egyálta­lán nincsenek. 3. Olyan ember lo­pott, akinek mindenképpen gon­dolnia kellett volna a családjára is és a várható erkölcsi bukásra. Találgatások, feltételezések, sej­tetni sokat engedő félmondatok között kellett eligazodnom, és egy egész család lelki állapotát kellett néznem tehát, amikor Ci­kón jártam. De persze ebben az esetben elsősorban a közösség ér­dekeit kellett szem előtt tarta­nom. A férfi ezerszer visszacsi­nálná a dolgot, ha lehetne, csak­hogy nem lehet. Éveket öregedett. Beszélgettem vele, s láttam raj­ta, hogy szinte ég a szégyentől. Ketten kerestük fel a lakásán, ve­lem jött egy rendőr, aki a magá dolgát ebben az ügyben már be­fejezte, de mégis elkísért, mert az ilyen elkeseredett embernél soha nem lehet tudni, hogy mire képes. Kár volt bármitől is tar­tanunk, mert csupán egy megtört vénember köszörülte a másnapi disznóöléshez készülődve a kése­ket, s oly bűnbánó képpel felel- getett a kérdésekre, hogy nem lehetett nem megsajnálni. — Mi vitte magát erre? Szinte belegörnyedt a válaszba. — Nem tudom. Tessék elhinni, nem tudom. Jöjjön, nézze meg, ott a két hízóbika, disznót vá­gunk, van nekem mindenem. Jó­vá is teszek éh mindent. Mit gon­dolnak. elvtársak, jóvá tudom én még ezt egyszer az életben ten­ni? Mit mondjunk neki? Én a rend­őrre néztem, ő meg rám. Vála­szolni kell, hiszen várja a szót. — Minden magán múlik — mondom félhangosan, többet nem szólok, komiszul sajnálom, de nem feledkezhetem meg arról sem, hogy a közösséget károsította és nincs felmentés. Megértés sincs, hiszen több közös gazdaságban éppen az a baj, hogy amikor a tolvajt felelősségre kell vonni, akkor a tagok is, a vezetők is túlságosan lágyszívűek. Amint az én példám is igazolja, egyszerűen nem lehet megkerülni. És ez nem is felesleges zaklatás. Beszéljen azonban mindezekről az orvosnő: — Senkinek sem akarunk rosz- szat, kellemetlenkedni sem szere­tünk. Azt azonban mindenkinek meg kell érteni, hogy kötelesek vagyunk vigyázni egymásra. Úgy kezeljük a beteget, hogy az lehe­tőleg a leggyorsabban meggyó­gyuljon, s megszabadulhasson a betegség nyomasztó érzésétől. De­ltát vannak, akik megpróbálják megkerülni a dolgokat... S ilyen­kor alkalmazzuk a törvényt. Csak így érhetjük el, hogy még tovább csökkenjen a tüdőbetegek száma. A tüdőbaj bacilusa cseppfertő­zés útján is terjed. Egy-agy fer­tőzött beteg sok bajt okozhat a környezetében. Akik a tbc ellen harcolnak, sokféle módozatot is­mernek a megelőzésre. Az egyik ilyen a szűrés. A másik pedig az. ha a gyengélkedő, magát fáradt­nak, letértnek érző ember, felke­resi az orvost, az intézetet. — Sok olyan kezeltünk volt már. aki ha valami gyanúsat ér­zett, magától jelentkezett. De azért még mindig, főként a mun­katárs', ink fedezik fel a beteget. Sokat segítene, ha a felvilágosí­— Minden magán múlik. — Gondolják? — Igen. — Az elnök szeretett, mindig dolgoztam. Nem tudom miért tet­tem. Azóta nincs éjjelem, nincs nappalom. Rosszat cselekedtem. — Mit szólt az elnöknek, ami­kor megfogta magát? — Semmit. Megálltunk, a zsá­kot letettem és szerettem volna elsüllyedni. Hallgattunk. Én is, ő is. Utána rám szólt: Vegye fel a zsákot és aztán induljunk. Ho­vá? — kérdeztem. Azt válaszolta, az irodára... — Megérte? Fejét lehajtja, nem válaszol. Az utcán azt mondom a rendőrnek, hogy így én embert még nem lát­tam szégyenkezni. — Vagy ilyenkor mind ilyenek? — Sokan csak utána döbbennek rá, hogy a fél zsák kukorica, vagy a szatyor krumpli miatt oda a becsület. De akkor már késő... — Maga mit tenne, rendőr elv­társ, megírná név szerint, hogy kiről van szó? A rendőr tanácstalanul válaszol. — A csoda tudja. Végered­ményben jogos lenne, hiszen meg­van fehéren, feketén, de... Szó­val ez már, ne haragudjon, kizá­rólag magára tartozik. — Úgy gondolom, ebben az esetben Cikón úgyis tudják a ne­vét és összességében nem a név, a tanulság lenne itt a fontos. Az, hogy ezt a szégyent el kell ke­rülni. — Amikor valaki a közöshöz nyúl, előtte gondolja meg száz­szor, mert elvenni sokszor na­gyon könnyű, de nehéz jóvátenni. — Igen, ez a legfőbb tanulság. A rendőr nem folytatta a dis­kurzust, neki sietnie kellett Szek- szárdra. Folytatta viszont az öreg éjjeliőr, nem velem, az elnökkel. Valami jelentéstétel-félén lehetett az irodán, áthajolt az asztalon és magyarázott: Hangsúlyozottan aláhúzta, hogy szerinte alkalom szüli a tolvajt. A szövetkezeti ház előtt egy traktoros viszont így beszélt: — Némelyik embernek benne van a vérében. Annak is, akinél most jártak a rendőrrel. — Gondolja? — Tudom. — Én, amikor beszélgettünk vele, megsajnáltam. — Ne sajnálja az ilyet. — Azt hiszi tehát, hogy lopott ez az ember máskor is? A traktoros közmondással, fél­mondattal válaszolt: — Addig jár a korsó a kútra... — és elégedetten továbbállt. Nem mondott többet, de látszott rajta a megvetés és a lenézés. A tolvajt mélységesen elítéli. S nincs iga­za? Beszélgettem még két foga- tossal és egy nyugdíjassal. Sajnos közülük egyik sem azért volt dü­hös, mert a szóbanforgó tsz-tag a közöshöz nyúlt, azért beszéltek róla elsősorban elmarasztaló han­gon, mert nem volt arra a kuko­ricára rászorulva és mégis vitte. A közfelfogás bölcs ugyan, de e tekintetben még nem a leg­egészségesebb Cikón. — Vitte, hogy a többhöz több legyen. Érthetetlen. Nem elég neki az ami van, többet akar — állapította meg epésen a nyug­díjas. — Szomorú, hogy valaki nincs megelégedve a sajátjával — je­lentette ki az egyik fogatos. Szóval a kuporgató zsugorit né­zi le benne, viszont ennél többről van szó, s ez a több talán kivi­láglik abból a beszélgetésből, amit az elnöki irodán a tőagfonómus- sal és a tsz-elnökkel folytattunk. — Jártam nála. — Mit mondott? — kérdezte az elnök. — Csoda tudja, sajnáltatta ma­gát. — Én semmi esetre sem saj­nálom. Ebből a góréból hordták a kukoricát. — Kik? Mások is? _ ? — Nem gondolja, elnök elvtárs, hogy ez a pech? Hordják a kuko­ricát. és éppen az egyik legdol- gosabb ember veszít rajta? — Dolgos? — Igen. úgy mondják. — Annyira dolgos, mint a leg­több tsz-tag. De ez nem lehet fel­mentés. Nálunk sajnos még gya­kori a herdálás, a lopás. A körel­múltban méretlenül hoztak egy kocsi répát. Mit gondol, ki volt a fogatos? Az ellenőrző bizottság elnöke. Azt mondta: meg akartuk rémi. Elhiggyem? Rendben van. Én, mint ember, elhiszem, de mint tsz-elnöknek. nincs jogom el­hinni. Kukoricatörés, naoraforgó- szedés — olyankor általános szo­kás megtömni a cekkert. Sok ki­csi sokra megy. A végén oda lyu­kadnánk lei. hogy azok károsodná­nak. akik nem nyúlnak semmi­hez. Ignz? Az elnöknek tökéletesen israza van. De az lenne a jó. ha Cikón valamennyi tsz-tag. értené, és megértené, hogy amit az elnök mond. az tulajdonkénben a kö­zösség igazsága. Min dann yiójuké. SZEKULTTY PÉTER Üjítómozgalom a tsz-ekben tás több figyelmet szentelne a tbc-re. Szerencsésen túljutottunk a vizsgálaton. Nehéz azonban a sok figyelem láttán csak egy kurta köszönéssel eljönni az intézetből. Az orvosnő rengeteg tapasztalat­tal rendelkezik. A betegekről, a kezeitekről is tud szólni. — Háromféle beteget ismerünk általában — vélekedik dr. Bryson I Jánosné. — Az első csoportba fel- tétlenül a lelkiismereteseket kell sorolni, akik nem mulasztják el a kezeléseket, betartják az utasítá­sokat. Aztán a hipochonderek kö­vetkeznek. Ök még az orvosnak sem igen hisznek. S ha egy kicsit fáj a fejük, mindjárt komoly baj­ra gyanakodnak. S most egy kedves, de mégis célzatos mosoly következett. — A harmadik csoportba azo­kat sorolnám, akik hanyagok, időnként még az orvosnál is töb­bet próbálnak tudni. Főleg velük szemben alkalmazzuk az előveze- ! tért. ha már felszólításainkra nem ( jelentkeznek. Mit tett volna más a helyem- 1 ben? Nyeltem egyet. Tudomásul '»ettem, hogy a törvényt senki sem szegheti meg, még akkor sem, ha gyógyultalak tudja magát. Jubileum a kórházban Tegnap a kórház dolgozói ju­bileumi ünnepségen köszöntötték Hegedűs Józsefné ápolónőt, aki a Szekszárdi Balassa János Kór­házban 25 éve dolgozik. Az ösz- szejövetelen képviseltették magu­kat a kórház állami, párt-és szak- szervezeti vezetői. Hegedűs Józsefnét a negyed­évszázados jubileum alkalmából egy havi illetményének megfelelő pénzjutalomban részesítették. A termelőszövetkezetek egyre " több erő- és munkagépet, állattenyésztési és más, a nagyüze­mi mezőgazdasági termelést szol­gáló gépet és berendezést hasz­nálnak. Gazdálkodásuk eredmé­nyesebbé tétele megkívánja, hogy a fejlett termesztési és tenyész­tési módszereken, eljárásokon kí­vül felhasználják azokat az új gazdaságos műszaki megoldásokat is, amelyek az újítások eredmé­nyeként jönnek létre. Ezért cél­szerű, ha a termelőszövetkezetek is megszervezik az újítási ügyek intézését. A fenti sorokkal kezdődnek azok az „Irányelvek”, amelyeket a Földművelésügyi Minisztérium nemrég tett közzé. Ebben a mi­nisztérium és az Országos Talál­mányi Hivatal azt ajánlja a ter­melőszövetkezeteknek, hogy a jö­vőben, dolgozóik újításait, javas­latait a megvalósítás eredményé­vel arányosán díjazzák. Az Irány­elvek kiadása időszerű volt, mert a termelőszövetkezetekben már eddig is sok értékes újítást meg­valósítottak, de a továbbfejlődést nehezítette a mezőgazdasági újító­mozgalom alapelveinek rendezet­lensége, az egységes jogi és díja­zási módszerek hiánya. Az egyik Pest megyei tsz-ben •például, az újítók olyan olcsó „tengeri kast” készítettek, amely- lyel viszonylag olcsón és gyorsan mérsékelhették a kukoricatárolási gondjaikat. Éppen azért, mert ilyen gondokkal az ország számos más tsz-ében is küzdöttek, érde­mes lett volna ezt az eljárást orszá­gosan is elterjeszteni. Az is köz­ismert, hogy mezőgazdaságunk­nak nagy problémát jelent az ön­tözéses gazdálkodás kiterjesztése. Az ország szerény anyagi lehető­sége csak mérsékelt ütemű fejlő­dést tesz lehetővé. A helyi kezde­ményezésnek e tekintetben rend­kívül nagy szerepe lehet. A bol- dogi Béke Tsz-ben az egyik újító — idősebb Csordás István — pél­dául olyan kutakat készített, ami­lyet az ország minden olyan te­rületén, ahol hasonló víznyerési lehetőségek vannak, meg lehetne valósítani. A „boídogi” kútról most csak annyit, hogy 12, 15, 32 milliméter átmérővel, béléscső nélkül készül, 8—9 méter mélyen nyúlik a talajba, szakaszos hasz­nálat mellett némelyik percen­ként 800—1200 liter vizet is ad. Egy ilyen kút mélyítése átlago­san 250 forintba kerül és a kar- bántartása * sem igényel többet évenként 800—1000 forintnál; Boldogon ebből a kútból már 500-at telepítettek és segítségük­kel nagy területeket öntöznek. A szervezett újítómozgalom hiánya miatt ezt a módszert a tsz-ek többségében még nem ismerik. Az említett és hasonló újítások­nál azonban nemcsak az a hátrá­nyos, hogy alig jutottak túl „szülőföldjükön”, hanem az is, hogy a megfelelő intézkedések, útmutatások hiányában az újítók, jól végzett alkotó munkájukért, legtöbbször nem részesülnek sem­miféle anyagi és erkölcsi elisme­résben. A termelőszövetkezetekben már ** a múltban is gyakran fel­merült az a kérdés: vajon egy tsz-ben egyáltalán mit tekinthet­nek újításnak? A Földművelés- ügyi Minisztérium szóban forgó irányelvei erre a kérdésre is ha­tározott választ adva kimondják: „Újítás lehet a termelőszövetke­zet gazdasági tevékenységével kapcsolatos minden olyan ter­mesztési, tenyésztési, műszaki, stb. megoldásra vonatkozó ja­vaslat, melynek megvalósítása a termelőszövetkezet számára ha­szonnal jár és a népgazdaság ré­szére is előnyös”. Ebből követke­zően megállapítja azt is, hogy mit nem lehet újításnak tekin­teni. Ilyenek például azok az el­képzelések, amelyek nem tartal­mazzák a konkrét megoldás mód­ját, vagy az olyan javaslatok, amelyeket a tsz valamelyik üzem­ágában már megvalósították vagy a megvalósítását elhatározták. Az irányelvek még több más kizáró tényezőre is felhívják a figyelmet. Végső soron az a lényeg, hogy hazánkban a csaknem 4009 ter- fnelőszövetkezetben tevékenykedő több mint 1 200 000 dolgozó előtt szélesebbre tárult az alkotó mun­ka lehetőségének kapuja. Ezzel szükséges és érdemes is élni. Tokár Péter Zavarokat okozott az erUs szél­es hóvibar Nyugat-DunáBláiou Győr-Sopron megyében hétfőre I tött ki és ezek egy része a pályá- virradó éjjel erős szél keletke-! ra dőlt. A MÁV azonnal pálya- zett, amely hétfőn a reggeli és a j fenntartási dolgozókat irányított délelőtti órákban valóságos or­kánná erősödött. A több mint 24 órán át tartó havazás és a viharos erejű szél hótorlaszokat emelt az utakra. A főútvonalak kivételével Beled, Csorna, Mosonmagyaróvár­tól nyugatra valamennyi út jár­hatatlanná vált. A közúti igazga­tóság valamennyi hótoló gépét az 1-es számú Budapest—Bécs kö­zötti országúira irányította, s az út továbbra is járható. Győr— Sopron között hótakarító gépek nyújtanak segítséget az ország­úton rekedt járműveknek. A MÁV főmenetirányító hétfőn kora délután adott tájékoztatása szerint Celldömölk—Pápa—Csor­na, Celldömölk—Tüskevár, Győr —Csorna—Hegyfalu vonalrésze­ken a hajnali órákban az orkán­szerű szél a vasútvonal mentén távíró- és telefonoszlopokat dön­Véget ért a téli szünidő, benépesültek az iskolák Hétfőn véget ért a téli szün­idő, ismét benépesültek az isko­lák, s megkezdődött a tanítás. Az eső félév végéig csaknem egy hónap van még hátra. Az általá­nos iskolákban és a gimnáziu­mokban — az új közös rendtartás előírása szerint — január 26-a és 28-a között lesznek a félévi osz­tályozó értekezletek. Egyénenként megállapítják magatartásból, szorgalomból — utóbbit az idén először — és minden tantárgyból mányi átlagot. Újdonság lesz az is. hogy az osztályban tanító pe­dagógusok határozatára — a hu­zamosabb ideig tartó példamuta­tó kötelességteljesítést, a kiváló tanulmányi eredményt, segítő­készséget félévkor az ellenőrző könyvbe, év végén a bizonyítvány­ba beírt dicsérettel jutalmazzák. A félévi értesítőt a tanulók feb­ruár első napjaiban kapják kéz­hez. Az általános iskolák első osztályaiban félévkor továbbra SZOLNOKI ISTVÁN az osztályzatot, valamint a tanul- sem osztályoznák a gyerekeket. a veszélyeztetett szakaszokra. Gyors munkájuk eredményeként a pályáról eltávolították a ledőlt oszlopokat, s 13 óra 05 perckor Vinár és Pápa között is elhárí­tották az akadályokat. A MÁV minden vonalán közlekedtek hét­főn a délutáni órákban a vonatok, igaz, hogy a nyugat-dunántúli térségbe késésekkel. Más a hely­zet a Győr—Sopron—Ebenfurti vasút vonalén. A Győr—soproni vonalon Kapuvár és Rábatamási közt több mint hetven, Csorna és' Ikrény között több mint har­minc távíróoszlop hever a pályán. A pályaszakaszok felszabadításá­ra Sopronból mintegy 200 mun­kás indult a helyszínre. Ikrény és Kapuvár között buszokkal igyek­szik a vasút fenntartani a for­galmat. Megnehezíti a helyreállí­tást, hogy Nyugat-Dunántúlon még a délutáni órákban is tom­bolt a szélvihar. A Posta-vezérigazgatóság főügye­lete is sorban kapta a jelentése­ket, amely szerint Győr, Sopron, Csorna, Kapuvár, Szombathely. Pápa, Celldömölk, Zalaegerszeg körzetében tömegesen okozott za­varokat a telefonforgalomban a hóvihar. Győr és Sopron között megszakadt a telefonösszekötte­tés. A soproni postaigazgatóság valamennyi építő- és fenntartó munkást a veszélyeztetett terüle­tekre irányította. Csorna és Ka­puvár között délután két órakor azonban még olyan nagy hóvihar dühöngött, hogy a helyreállítást nem bírták megkezdeni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom