Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-06 / 286. szám
7 A társadalmi példaadásról TT isebb-nagyobb összegeket, J\_ használati tárgyakat lopkodott huzamosabb ideig majdnem beteges következetességgel egy alig 16 éves fiatalember. A környezete úgy vélte: patologikus esettel állnak szemben, s eszerint is bántak vele. Megszidták, visszavették tőle a pénzt, az eltulajdonított dolgokat, s aztán békén hagyták. A meglepetés, akkor érte őket, amikor az egyik türelmetlen károsult feljelentését követően különböző kérdésekre így summázta válaszát a fiú: „Pénzre volt szükségem, s mivel otthon nem kaptam eleget, így próbáltam megszerezni”, A válasz hideg zuhanyként érte a szülőket, a környezetet, egyszeribe porig rombolt minden állítást, amelyik azt próbálta bizonygatni, hogy barátunk klepto- mániás. Ekkor vált világossá: nem beteg lelkű, megsérült szellemű, hanem rossz vágányra tévedt, kisiklott jellemű emberről van szó, aki annak érdekében, hogy saját elképzeléseit megvalósíthassa, még a bűntől sem riad vissza. Persze a korábbi elnézők ítélete is megváltozott. Ekkor már azt mondták: önző, csak saját érdekeit követi, vagyis olyan, akivel szemben véteknek számít a tűrés, próbálkozás, rábeszélés és megbocsátás. A bíróság nem volt elnéző, a fiatalembert zárt intézetbe utalta. Nem tipikus eset — hallom szinte, amint egymást követik a megjegyzések. Fiatalságunkra nem ez jellemző. Ez igaz. Viszont az sem valótlan, hogy a fiatalok között található számos olyan, aki mindent és mindenkit a pénzen keresztül mér. Úgy is mondhatnánk: a pénz, az indokolatlan jövedelemhajhászás és a szerzési vágy, az alfa és az omega. Ez a prizma, amin keresztül mindent néz, jelent és jövőt, A jövedelemhez kapcsolódnak a tervek, az elképzelések. Hogy ez így van, arra most csupán egy példát: tavaly még a pályaválasztások idején ültünk össze fiatalokkal, beszélgetni céljaikról, választott életpályájukról. Többen készültek közülük orvosnak, mérnöknek, vagyis olyan úgynevezett „menő” pályára, amelyen nem fukarkodnak a pénzzel, a fizetéssel. Gyanakvást keltettek a szavak, s amikor a hivatástudatról kezdtünk beszélni, furcsa helyzetbe kerültünk. Kiderült, hogy a vágyakat, a terveket nem annyira az érdeklődés, vagy valmilyen hivatástudat, hanem a könnyebb élet utáni törekvés táplálta. Rossz lenne tehát ez a nemzedék? Nem. Szó sincs étről. Ez a generáció tele van energiával, alkotásvággyal. Csakhogy az energiát és az alkotásvágyat a jobb egyéni élet utáni vágyakozás fűti, az a szándék, hogy a legkisebb erőfeszítés árán érjék el, amit akarnak. Kerülnek, akik állítják: ezekkel a félresikerült jellemvonásokkal születtek fiaink, lányaink. Badarság. Az azonban feltétlenül igaz, hogy a mai 18 év alattiak beleszülettek egy olyan sajátos milliőbe, amelyikben nem is egy ferde hatás éri őket. Mert mit látnak gyakran környezetükben? Azt, hogy a célt és az eredményt leginkább a pénz és a fizetés, a jövedelem tükrén át nézik azok, akikről példát akarnak venni. Mindennek ez dönti el a hasznát, vagy haszontalanságát. S a bán- kódás, a búslakodós gyakran nem azért van, mert valamit nem sikerült a legjobb lelkiismeret szerint megcsinálni, hanem, mert a sikertelenség következtében kevesebb pénz jött a házhoz, mint amennyit vártak. „A saját gyerekeit!” — jegyezte meg magában Várszegi. — Ha tudná, hogy azokhoz a gyerekekhez neki semmi köze!.,. Lassan négy éve, hogy megtörtént az eset. Margit, Csávási felesége panaszkodott. — Sajnos, nem lehet gyerekünk! — Miért? — A férjem miatt, — Küldd el orvoshoz. — Volt már. De azok csak hitegetik. Pedig annyira szeretnénk egy gyereket. — Váljatok el. — Nagyon szeretjük egymást, — Ennél okosabbat pedig nem mondhatok. Hallottan, hogy Nyugaton van mesterséges megtermékenyítés. ., — De az sem megy férfi nélkül, — Nem. De le#et szerezni! — Én ugyan kit szerezhetnék? Legfeljebb téged. Te régi, jó ismerősöm vagy, nem is vagy csúnya, buta sem. — Köszönöm a bókot! — Szóval, ha nálunk is lesz Dlyan hogyishívják, akkor számíthatunk rád? — kérdezte Margit, és nevetett. Hetenként egy-két alkalommal találkoztak. Várszegi elment ultizni Csávásiékhoz. Ha nem volt otthon a férj, akkor Margit célzást tett: „Látod, milyen unalmas így az élet. Ha lenne gyerekünk, vidámabb lenne a ház...” Egy este hiába várták Csávásit. Nem jött. Margit bort töltött. Koccintottak és ittak. Ő már úgy érezte, zsibbad a szája, de Margit ;sak töltött. Kellemes zsibbadás kerítette hatalmába, a nyelve is botladozott. Margit csak töltött. És mosolygott, meg nevetett. Egyszer azt mondta, kimegy borért. Átöltözött. Piros, kordbársony pongyola volt rajta, amit csak egy öv tartott össze. Amint leült, a pongyola szétnyílott és kilátszott a combja, Későre járt, amikor megkérdezte: — Hol van a férjed? Mikor jön haza? — Pesten, Csak holnapután jön haza! — És miért csak most mondod? — Mert jó veled — mondta Margit, és átült az ölébe. Hajnalban ment haza, Csávási pizsamájában aludt. Néhány hónap múlva azt mond ta Margit: — Nagy újságot közlök veled. Állapotos vagyok. És nagyon boldog. Csávási is ragyogott az örömtől. — Gyerekünk lesz. Érted, gyerekünk! Csodálatos az orvostudomány! És, amikor megszülettek az ikrek, Csávási végigrohanta az ismerősöket: „Ikrek! Fiúk!”. Nagy keresztelő volt. <5 is ivott a gyerekek egészségére. Borzasztó volt ez a keresztelő. Már ott volt a száján, már majdnem kimondta: „A gyerekek az enyémek!”, amikor Csávási ismét felemelte a poharát: — A gyerekeim egészségére, mindenki egészségére! Csávási és Margit nagyon boldog volt. És ennek a boldogságnak az ő boldogtalansága volt az ára. A lap még mindig hevert, — Na, jól van. fiaim, menjetek szépen ki. Hagyjátok apukát játszani, Várszegi megsimogatta a két gyerek fejét. — Menjetek, fiaim szépen játszani! Csávási nevetett. — Úgy beszél, mintha az 6 gyerekei lennének. Mindent, értitek, mindent oda adok. ha kell, de ezt a két gyereket semmiért. És Várszegi Péter megértette, soha nem mondhatja ki az igazságot. Félreértés ne essék: nem arról van szó, hogy mindenkinek csak azért, mert példát kell mutatnia a fiataloknak, aszkétaként kell élni, Annyit azonban feltétlenül el kell mondani, hogy az „én” a közösséggel együtt váljék teljesebbé. Mert mintha ebben lenne a legtöbb hiba. Az egyéni jólétre való hivatkozás közben a szándékok sűrűjében gyakran majdnem teljesen elvész a közösségi érdek, A közelmúltban egyik napilapunk tette szóvá azt az áldatlan helyzetet, hogy néha úgy tűnik, mintha a fizetés csak azért dukálna valakinek, mert megjelenik a munkahelyén. Később népszerű hetilapunk is megpendítette ezt a problémát, egy félreérthetetlen karikatúrában. Ha csak vicctéma volna, mosolyognánk rajta, de több annál. Olyan sajnálatos tény, amivel szinte minden esetben számolni kell. De megint oszlassunk el egy esetleges félreértést. Senkitől semmit nem irigylünk. Amiért valaki megdolgozik, azt megérdemli. Csak néha ez az érdemlés bizonytalan. És most vissza az elejére. Közismert tény, hogy a fiatalság minden iránt fogékony. A jó éppúgy megragad az elméjében, mint a rossz. S ha az utóbbi bizonyos könnyebbséget mutat számára, akkor nyilvánvalóan ezért kap. Mert azt is megtanulja: kényelmesebb küzdelem nélkül élni, mint azzal. Többről talán nincs is szó. Prédikációnak hangzik, de mégis igaz: minden gyerekből olyan felnőtt válik, amilyenné a környezete formálja. Ha azt látja és tanulja, hogy a pénz megszerzése az úgynevezett jólét minden áron való megteremtése érdekében még a hazugságot sem kell szégyellni, könnyen félreteszi az igazmondást. Ha többet nem is, de eny- nyit feltétlenül tanúsít annak az esete, akit zárt intézetbe utalt a bíróság. SZOLNOKI ISTVÁN KURT BARTHEL: Kenyér és bor Éljen a kenyér és a bor! S mindenkinek legyen meg ember-jussa-: nyugton pihenjen éjjel, szép hajnalra virradjon, egyék, igyék, dolgozzék, vidáman mosolyogjon — ne ismerjen félelmet, gondok nélkül élhessen, és háza derűs ablakan örömsugár ragyogjon. Ezért a boldogságért — minden izmod feszüljön! Ma azért épitsz házat hogy magad lakhass benne. Hát fess művészi képet, vagy szőjjél erős vásznat, vagy íróasztalok fölé hajoljon széles vállad: hogy minden élő testben élet-remény viruljon s hogy mindenkinek otthon s tiszta öltöny jusson ezért a boldogságért — szeresd és védd a békét! Védd mindenkor! Éljen a napsütés, a kenyér és a bor.' Éljen a kenyér és a bor! Tamkó Sirató Károly fordítása. LOVÁSZ PÁL: JUTALOM Beírják érkezésed egy nagy könyvbe, aztán kinövőd pólyád, egy-két ruhád, és lekopik rólad a külső nagykabát s már vésik is neved deszkára, sima kőre. Arcod, egészed a feledés zugába hull, de tetteidből ébredt mosolyok — mint pókháló selymén a napsugár új nemzedék javának fényét lengetik Fábián előneve igenis nemesi előnév. Mégpedig nem őseitől örökölt királyadta röstelle- ni való, hanem munkatársaitól kapott baráti értékelés. Ennek megfelelően az adományozás nem ünnepség keretében történt, nincs róla kutya bőr, de mégis van a nemesi rangjelző, ha ő nagy szerénységében teszi is. mintha nem tudna róla. Természetesen története van ennek. Fábián természetes fia egy földesúrnak, akit ő a szabadságharc századik évfordulója alkalmából mélységesen megvetett, s evvel egyidejűleg fölkereste édesanyját, aki egy budapesti ti kórházban folytatta takarítónői hivatását. Az édesanya könnyekig meghatva lépett, fia lelkében, a menvetett atva helyébe. És Fábiánt még azon a héten kinevezték vállalatvezetőnek Fábiánt a kobeli káde- rérés kitűnően minősítette. hiszen ő maga mondta, hogy feltétlen híve a rendszernek. Nem tartotta vissza ennek hpngozfnfáséban az sem.r hóm, számtalan szór men- ielent atnni nrrmnipvié- ■nelc szálamé álmatlan éisrakéthgv ás rsontos kövével, fenvenpttc: a "n. 7-pl-o főnév rrtfnl „ rnálti- ,oor v,okaira. Fábián azonban, sőt Falvnelleití Fábián ennek ellenére vakmerő volt, mert vérében volt a bátorság, az új szere- tele és valami semmitől vissza nem riadó elszántság, amely nem ismerte a lehetetlent. Éppen ezért.,. ...Ö volt az, aki minden újítást elfogadott, amelyet már legalább tíz helyen bevezettek és jó eredményéről megbizonyosodtak. ő volt az, aki felfedezte a felfedezetteket, ha azoknak felfedezését felfedezendő- nek tartották az illetékesek. Ö volt az, aki merészen előléptetett minden fiatal tehetséget akkor is, ha az illetőnek csak két barátja, vagy egy vérrokona volt felettes szerveknél, ő volt az, aki mindenkor önzetlenül és önfeláldozóan cselekedett és minden viszontszolgáltatás ellen hosszan szabadkozott, de a világért sem sértett volna meg senkit, mert ama nagynénje több ízben figyelmeztette: aki megsérti az ő felebarátját, az.... Szóval, ez is eqmke volt. amiért a pokolra szokták lapátolni a túlvilágra tévedt ügyfelet. Történt pedig egyszer, egy kimerítő, reprezentálásoktól terhes nap után, hogy Fábián álmot látott. Azt álmodta: meghalt. Porhüvelyét a fővárostól adományozott díszsírhelyen nagy pompával és egy válogatott meccsre való tömeg, Dunát árasztó könnyszakadásától kísérve eltemették, lelke azonban elröppent túl a fellegeken, túl a mesterséges holdak és túl az ősbolygók pályáján a végtelen magasságok felé. Csodálatos repülés után amelyet az igazgatói alap terhére rendelt szférák zenéje kísért, megérkezett Szent Péter elébe. A jóságos öreg, jóságos mosollyal fogadta, s már vette is a nagy kulcsát, hogy megnyissa Fábián előtt a menyország kapuját. A néha vállalat- vezető időtálló lelke megkönnyebbülten fölsóhajtott, s már lépett is a küszöbre, amikor a híres kapus hirtelen visz- szafogta. — Nem engedhetlek be, fiam. — De miért n&m, szent atyám? — tette keblére mindkét kezét Fábián. — Mert falas a ruhád — mondta az öreg és leemelt egy fényes csillagot. Fábián megnézte ma* gát a fényes csillagban és — egy uram teremtőm! — csakugyan falas volt az ő ruházata. Elkezdte hát tisztítani. Először csak kézzel. aztán kefét kért egy jóságos angyaltól. De a fal hagyta folt csak nem jött le róla. — Nem veszi le azt rólad, fiam, a Patyolat sem! — szólt részvéttel az öreg kapus. Fábián ekkor gondolt — egy tőle megszokott — óriásit és levette a felső ruháját. De — jaj neki! — az alsó ruhája is csupa fal volt. Most már mindegy, gondolta magában és letépte magáról az alsó ruhát is, de a fal olt éktelenkedett a testén. Kétségbeesetten nézett a hőn áhított ajtóra, ahol azonban ekkor már nem Szent Péter állt, hanem ama nagynéni. És a nagynéni még akkor is kárörvendően vigyorgott rá, amikor fölébredt. Fábián azonban csupa csakazértis volt, tehát elhatározta, óvakodni fog még attól is, hogy akárha sugárzási övezetébe kerüljön bárminemű falnak. És mégis ezután kapta a Falmelletti nevet. SÚLYOM LÁSZLÓ
