Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-29 / 303. szám

4 9ÖLSÄ MEGTEL KEÍŰJSAG 1964. december 29. JVcm teher as öreg ember Hősemberek g£S£ amiatt, hogy öregségükre magá­nyos, társtalan emberré válnak. Amíg dolgoztak, zajlott körülöt­tük az élet, gyakran meglátogat­ták őket rokonok, ismerősök js, ünnepen, névnapokon a vezetők, s a munkatársak is benéztek hoz. zájuk. Aztán jött az öregség, a nyugdíj, s úgy látszik mindennek vége, hiszen üressé, hűvössé vált körülöttük a világ, úgy érzik, nem kellenek már senkinek. N»ti hívják segíteni őket, nem hívják tanácsot adni, pedig szíve­sen elmennének. Boldogan el­mondanák, amit tudnak, amit hosszú, munkás életük során ta­pasztaltak, s ráadásul hasznossá­guk tudatában önérzetben is meg­erősödve élhetnének tovább. S ha segíthetnek, úgy gondolják, kérni is könnyebb, hiszen az idős, munkaképtelen ember gyakran rászorulhat a támogatásra. Van, ahol megértik az öregek gondjait, emberséges légkört te­remtenek körülöttük, iparkodnak széppé, barátságossá tenni megér­demelt pihenésüket. De olyan hely is akad, ahol másként áll a hely­zet. Nem egy termelőszövetkezet­ben hidegen, embertelenül bán­nak a nyugdíjasokkal. Az elnök valósággal háborog, ha segítségét kérik, azzal felel, hogy neki előre kell néznie, nem herdálhatja a közös jövedelmet múltbéli érde­mek jutalmazására. Kimondva vagy kimondatlanul, az a véle­ménye, hogy az öreg ember amúgy is kevés vizet zavar, elégedjen meg azzal, amit leap. Szűklátókörű, a mai világtól nagyon idegen felfogás az ilyen, különösen, ha egy tsz-elnök vall­izmosodó közösség, hogy az öre­gek igenis „zavarták a vizét”, ők álltak a városba tóduló fiatalok helyébe, jórészt ők viselték az in­dulás, az új élet megteremtésé­nek terheit. S még ma is feldob- ban az öreg szív, ha valami ve­szély fenyeget, ha összetorlódik a munka. Hívná se kell őket, men­nek maguktól, mert megszokták a cselekvést, mert úgy diktálja a becsületük. Meg kell hallgatni az öregeket, nem lehet csak úgy elintézni őket, hogy „nem értik az újat”. Elége­detlenségük, panaszaik nagyon is természetes, figyelemre méltó emberi érzésekből fakadnak. Égy fiatal tsz-elnök nemrég utánajárt idős parasztjai jónéhány kifogá­sának, s rádöbbent, hogy nem az új világ, nem a sorsforduló hozta számukra a legnagyobb gondot Az újat megértik és elfogadják, ott. ahol iparkodnak is megértet­ni velük. A panaszuk inkább az öregséggel járó kisebbségi érzés volt. Attól féltek, hogy felesleges embernek, nyűgnek érzi őket a család, a közösség, s ezt az érzést nagyon nehéz elviselni. Különö­sein olyan embereknek nehéz, akik azelőtt a maguk kis portáján va­lakinek érezhették magukat, s sza­vukra nem egvszer a falu egész népe figyelt. Ma is azt szeretnék, ha hasznos embernek tartanák őkét, akiknek jelenléte nein teher a többiek számára. S ahol ez nem így van, ott igen nehéz az öregek sorsa. Ott nem csupán a magány, a betegségtől, az elmúlástól való félelem gyötri őket. hanem sokkal inkább a fe­leslegesség érzése. ja. Hiszen szövetkezeteink egész ti jj ..... ,• sora úgy lett szépen boldoguló, llclud liyU6t3SSl|k mind? »♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦»♦♦< azokat, akiket ilyen félelem gyö­ktől-: a mj. világunk visszafelé is néz es nagyra becsül minden va- , lódi értéket, azt is, orrút valaki ; régebben teremtett meg; S az öre­• gek tapasztalata, becsülettel vég­ezett munkája számunkra fei- ‘■ becsülhétetlen érték, amelyet na- ‘.gyon is tisztelünk. Nemcsak úgy. <vhcgy szavakban elismerjük az « idősebbek érdeméit, hanem úgy f is, hogy megosztjuk gondjainkat, ^segítjük őket. s úgy is. hdgy fel­* használjuk tudásukat, tapasztala- tálkát. Arra is vigyázunk, ne ér­£je őket méltánytalanság, ahogyan ‘ a régi világban gyakran érte a ».munkában elfáradt, idős emfoere- rket. X Dolgoztaik, fettek amíg erejük­éből futotta, kijár nekik az alkotó embert megillető tisztelet és még- v becsülés. * (K. Gy.) Fordította: BÁBA MIHÁLY 34. —*> Arról van szó, főnök úr, — mondta az őrnagy —, hogy ebben a „D” fülkében az ön em­berei csak felületes ellenőrzést hajtsanak végre, azaz, éppen csak pillantsanak bele egy-egy koffer­be. Aztán az egyik nyúljon bele a hamutartóba, majd kezeügyé- be akad egy üres cigarettadoboz, a ...Rarytas” cigarettáé, — tudja — melynek vörös szopókája van. Az ön embere egy ötven dollárost talál a dobozban, és akkor kér­dezze meg: kié a dollár? Termé­szetesen egyik sem fogja magáé­nak vallani, tehát a vámosok mind a három urat felkérik, hogy egyéni motozás céljából csomag­jaikkal együtt fáradjanak le a barakkba. Amikor ez megtörtént, a kapitány a főhadnaggyal és egy vámossal együtt alaposan átkutat­ja a fülkét. Vagy ebben a fülké­ben, vagy a három utas egyikénél megtaláljuk azt, ami minket szer­fölött ériekéi. — Én magam megyek ellenőriz­ni — mondta a főnök —. De mondja csak, őrnagy úr. mit te­gyünk a többi fülkével? Kár, hogy nálunk nincs olyan bűvész, mint ön. Mindjárt könnyebb len­ne dolgozni, ha például valaki az embereim közül belenézne egy üveggolyóba és máris sorolná: „Annak a hölgynek, a harmadik fülkében, a fogpasztás tubusában van egy százdollárosa, az az ősz hajú, szemüveges egy tábla cso­koládéba rejtett el száz koronát. Annak a fiatal, lófarkas lánynak a cukorkái között nyolcszázötven schilling van. Az a krakkói nő már hetedszer megy ebben az évben Prágába; a harisnyatartó­ja alá háromezer-ötszáz koronát rejtett.” Ez lenne az igazi mun­ka! — Sajnos, más vagonokban, más fülkékben egyedül kénytele­nek keresgélni. De a „D” fülkét ne felejtse el! — Ezután a házigazdák érdek­lődtek; mi újság a nagyvilágban? Ök maguk pedig sok érdekes dol­got meséltek a határmenti élet­ről, a mindennapi munkájukról és a csempészek kimeríthetetlen ötleteiről. A vacsorg derűs hangulatban ért véget, közeledett a „Chopin” érkezésének ideje; tehát mindnyá­ján elindultak az állomásra. Az őrnagy, a főhadnagy és a vámhi­vatal vezetője utasításokat adott, mindhárman elhelyezték emberei­ket. Az állomásfőnök értesítette őket, hogy a vonat menetrend szerint érkezik. Az ügyész és Ha­linka, mint „munkanélküliek” a váróteremben maradtak. Jerzy Kur a pádon üldögélt, a titkárnő­je pedig a nyitott ablaknál állt. Végre vagonok kivilágított ab­laksora futott be a peronra. egy rendőr; egy másik meg a kö­zelben posztolt. A peronra vezető ajtó kinyílt. Előbb egy zöld egyenruhás vá­mos lépett be. Mögötte három férfi bőröndökkel és csomagok­kal, aztán a főnök. Majd fel­bukkant a főhadnagy alakja is. _ Az egyik utas, középtermetű, sovány, napbarnított arcú fiatal­Megkezdődött a szokásos mozgo­lódás. A határőrök összeszedték és lepecsételték a személyi igazol­ványokat; feljegyezték a devizá­kat, ellenőrizték a csomagokat. A peronra senkinek sem volt sza­bad kimennie. Az őrnagy, aki ki­rohant az állomás épületéből, esv pillanat múlva nagyon izga­tottam tért vissza. — Horogra kerültek, — suttogta, bár a váróteremben hármójukon kívül nem volt senki. — Az ügyész észrevette, hogy a kis állomás váróterme körül van zárva. A peronra nyíló ablak előtt két határőr állt. Az ajtóban is ember érdeklődéssel nézett körül. Amint az ügyészre pillantott, el­sápadt és visszahőkölt, mintha menekülni akart volna. De ami­kor látta, hogy az út mögötte el van vágva, ledobta a csomagokat a kezéből és a nyitott ablak felé ugrott. Az útjában álló Halinkát olyan erővel lökte léire, hogy az elesett. Az őrnagy, a rendőrök és a határőrök a szökevény után ve­tették magukat. Az ügyész fel­emelte a földről a fájdalomtól eltorzult arcú leányt. Elestében nagyon megütötte magát, és az üvegszilánkok felsértették a ke­zét- (Folytatjuk) A KISE8B NÁCI OSZTAG NEGYEDIK RO­HAMÁT IS VISSZAVERIK A SZOVJET GÁR D/STAX , .... F ÓHJ90NAGY > EGY SZAZAO GÉPP/SZrOL YOSSAC KIfÜSTÖL / A BOLSEV! KOKAT. EZEK NEM EMBEREK, HANEM ÖRDÖGÖK ! A hitlerista SZAZAD UTOLSO TÁMA­DÁSÁT VETIK VISSZA, AMIKOR*. j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom