Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-22 / 299. szám
1984. december 22. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Felszabadulás M. Fegyejev. aki részt vett Tolna megye és Szekszárd felszabadításában, december 2-től a háború végéig részletesen leírja hadiélményeit. Ebből az alábbiakban közlünk részleteket. A Simontornyáért folyó harcban könnyebben megsebesültem a jobb lábamon^ — egy repesz sebzett meg — és nem tudtam tovább menni. Hadosztályunk orvosegészségügyi zászlóaljához küldtek, amely a második naptól körülbelül december 16—17-ig Szi- las-Bolháson, az iskolaépületben helyezkedett el. Mivel ez az épület elég kicsi volt, itt csak az egészségügyi személyzet és a beteg és sebesült katonák és tiszt- helyettesek egy része kapott helyet, így a tiszteket a helyi hatóságok engedélyével és a házigazdák beleegyezésével magánlakásokban helyezték el. A falu sok lakója fogadta be és gondozta nagy Egyetemmel a sebesült felszabadítókat, és nagy figyelemmel, szívesen fogadtak bennünket. Tiszta ágyhuzatot húztak, a saját ágyukba fektették, gondoskodással és figyelemmel vették körül a sebesülteket, itattak, ápoltak bennünket, valamennyien égtek a vágytól, hogy felszabadítóik mielőbb kigyógyuljanak sebei (eb öl és újra harcba szánjanak, hogy mielőbb kiűzzék a német rablókat magyar földről. Kocsin vittek el engem az egyik lakásra. Hogy milyen utcában volt ez a ház, arra már nem emlékszem, de arra igen, hogy ez a ház semmiben sem különbözött a többi parasztházaktól, homlokzati ablakai nyugatra néztek, ablakai délre, és amikor a rendszerint borús decemberi napok egyikén-má- sikán kissé kisütött a nap, a lakás nagyon világos és barátságos volt. A lakás két szobából állt. Az első szoba egyben konyha is volt, itt helyezkedett e] a kemence, ebben a szobában lakott a fiatal házigazda és háziasszony, a belső szobában az öreg háziasszony, aki akkoriban 55—60 éves lehetett, de még erősnek és fürgének láttam. Magas növésű és erős testalkatú volt. Kezei arról tanúskodtak, hogy sokat dolgozott a ház körül. Ebben a szobában lakott a mamával együtt a lánya is, aki akkor 20—21 éves volt, a Marijukénak hívták, családi nevén Verju- zsovának. Az öregasszonyt egyszerűen Mamának szólítottam. És tényleg olyan volt, mintha anyám lett volna. Mindent megadott nekünk, ugyanis ketten voltunk ebben a lakásban, küldöncömmel, aki szintén megsebesült, s akit Vologyának hívtak. Saját tiszta ágyukat adták nekünk, a szobában mindig rend és tisztaság volt. a padlót minden nap vizes ruhával feltörölték, és kétnaponként fel is. mosták. Ágy- huzatúnkat is időben váltották, úgy etettek, itattak, úgy kiszolgáltak, mint kis gyerekeket. Nagy szerencsénkre új mamánknál megmaradt a tehén, a németek nem tudták elhajtani, és a Mama igyekezett mindig még meleg, gőzölgő tejjel itatni bennünket. Mama gyakran csinált nekünk paprikást, amit nagyon szerettünk. A mama és a fiatal háziasszony mindent nagyon ízletesen és a megfelelő időben készített. Mama rendszerint megkért este, állítsuk össze a másnapi menüt. De nekünk kényelmetlen volt az öregasszonynál ebédelni, mivel eleinte a szanitéc hozott kosztot a kórházból. De a mama lebeszélte. rábírta, hogy többé ne hozzon, s ezt a kötelezettséget ő vállalta magára. Esténként hosszasan mesélte nekünk, hogy éltek az emberek Magyarországon a háború előtt. Hogyan szántotta a férjével együtt a földesúr földjét, aztán a férje megbetegedett, és meghalt. Két gyerekkel maradt egyedül, nehéz volt őket etetnie, ruháznia és taníttatnia. Bár a magyart nyelvet alig értettük, jól megértettük, ahogy mélyen átélte a múltat, ahogy a keserűségéről beszélt, megértettük, ahogy tördelte a kezét. Mivel a front nem volt meszsze Szilas^Bolhástól és Lepsény felé tartott, nem volt lehetetlen, .hogy az ellenség egyes elszigetelt csoportjai a mi csapataink hátában maradtak és éjjel megpróbálnak áttörni a övéikhez, a mama ott-tartózikodásunk első napjaiban nem aludt, őrzött minket, szorosan lefüggönyözve az ablakot, figyelt az utca minden zajára és ha valami megsértette az éjszakai wendet valahol a faluszélen (lövések, kiáltások) mindjárt felkeltett bennünket és mi kimentünk az utcára, hogy felderítsük, mi a helyzet. Bár nekünk volt személyi fegyverünk és egyáltalán nem féltünk a visszavonuló ellenség egyes csoportjaitól, mert azok teljesen demoralizáltak voltak és jobban féltek, mint a nyúl. akire vadásznak. Aztán, amikor a frontvonal mindinkább eltávolodott és már csak ritkán hallatszottak a távoli robbanások, a mama hajnalfelé lefeküdt 2—3 órára, de nem többre. Mindig éjfél után feküdt le és soká nem aludt el, reggel meg már korán felkelt megfejni a tehenet, megetetni, megitatni, előkészíteni a kenyérsütést, begyújtani a kemencét, reggelit készíteni, s mindezt még kivilágosodás előtt. A téli napok igen rövidek, gyorsan eltelnek. Sebeink gyógyultak minden nap jobban éreztük magunkat, s eljött a nap, amikor a katonának újból útra kell kelnie. Bár igaz, hogy sebem még nem gyógyult meg egészen, de bottal már tudtam járni és sietnem kellett beosztottjaimhoz, egész nap gyötört a bánat elvtársaim után, hogy nem vagyok együtt..velük, nem harcolok. Várt a század, melyet Simontornyánál elhagytam és már hamarosan két hete, hogy nélkülem indulnak harcba. Alig vártam, hogy az orvos visszairányítson az egységemhez, mindennap kértem is rá, és végre eljött ez a várvavárt nap, eljött a nap, amikor elváltam a mamától, de soha sem felejtem el a szavakat, melyeket búcsúzóul mondott: „Miska, édes fiam, légy boldog és ne felejtsd el magyar mamádat. Azt kívánom, hogy Vologyá- val együtt, élve és épségben térjetek vissza a háború után hazátokba, Oroszországba, édesanyátokhoz, aki türelmetlenül vár otthon. Ha életben maradtok, gyertek el újra. Mindig úgy fogadlak benneteket házamban, mint édes fiamat. Keserves ez az óra, mikor el kell válnom tőletek, amikor újra harcba küldöm fiaimat, a békéért és a boldogságért a földön. Búcsúzom... Misikém... búcsúzom...” Mindkettőnket erősen megölelt és jobbról, balról kétszer megcsókolt. Mi is megcsókoltuk anyánkat. 11 óra körül jöttem ki a házból, az udvaron két felnyergelt ló állt és átjöttek a szomszédok is, hogy megtudták: megyünk a frontra. A mama háza melletti házban élt egy család, ahol sok gyerek volt, főleg kislányok, tán öten, vagy hatan voltak. Mindenkitől elbúcsúztunk, gyorsan nyeregbe szálltam, levettem a sapkámat, a sok jóért való hálám jeléül mélyen meghajoltam, és fedetlen fejjel hagytam el az udvart. Az utcán feltettem a sapkámat, viszontlátást mondtam és lassan haladtam végig az utcán. Végére érve az utcának, amelyben a mama lakott, balra fordultunk Lajoskomárom és tovább Enying felé... így hát újra csapatunknál vagyunk, s lépésről lépésre szabadítjuk fel a magyar földet a hitlerista hordáktól. December második felében a 3. Ukrán Front csapatai áttörték az ellenség előre elkészített védelmi vonalát (az úgynevezett Margit- vonalat) Budapest, Velencei-tó, Balaton vonalában, észak, északkeleti és északnyugati irányban támadásba lendülve, a front egységei 1944. december 25-re bekerítették Budapesten az ellenség 130 ezer katonából és tisztből álló csoportosulását. A gyűrű külső frontján kiértek a Dunához Két kép a Vasipari Vállalat életéből Esztergom körzetében és megerősítették vonalaikat az Esztergom. Süttő, Tatabánya, Oroszlánytól nyygatra, Csákberény, Sárkeresztes, Halastó, Ősi (?), Balatonfőka- jár, Akarattya, Balaton déli és keleti partja határon. A bekerítés külső frontján foglalt he-1 lyet a 4. gárdahadsereg. Erre az időre már jelentős mértékben elhasználták támadó lehetőségeiket és 160 kilométer széles frontot foglaltak el a Dunától a Balaton déli partjáig, és ezért valamint az ellenség növekvő ellenállása következtében csak egyes irányokban folytattak támadó tevékenységet. A mi egységünk sikeres harcokban megtisztította az ellenségtől Polgárdit, és szívós harcokban lassan előrenyomult Sándorka irányába. December 29-én elfoglaltuk Sándorkát és a nap folyamán századom Sándor- kától másfél kilométerre nyugatra egy erdőben harcolt és csak estére sikerült kivernünk az ellenséget ebből az erdőből. Az 1944. december 30-ra virradó éjjel zászlóaljunk, élén Cserep őrnaggyal, hirtelen éjszakai támadással elfoglalta Gyenes kastélyát (3 kilométer Berhidától keletre) és reggelre elvágta az Ősi— Berhidai utat, ahol december 30-. án ebédig néhány foglyot és né-! hány lőszert szállító kocsit zsák-I mányoltunk. De a nap másojik- felében az ellenség Berhida irá-' nyából erős ellentámadást indí-! tott 20 tank segítségével és be-J szorította alegységünket a gyenesi! katélytól 2 kilométerre délkelet-) re fekvő erdőbe. Amikor az el-J lenség ellentámadást indított al gyenesi kastélyért, , különleges .ki-! tartást tanúsítottak tüzéreink, a! végsőkig tartották állásaikat, köz-j ben kilőttek 5 ellenséges-tankot,! de az ellenségnek 18 órára mégis’ sikerült kiszorítani alegységün-J két és újra elfoglalni Gyenest. Azt egyenlőtlen küzdelem következté ben Gyenes tanyán hagytunk né hány sebesültet, akik nem tudtak járni, és ottmaradtak a tanya házaiban. Amikor az ellenség hirtelen ellentámadásba ment át, a sebesülteket evakuálni az ellenséges tűzben már nem lehetett, hát úgy határoztunk, hogy elrejtjük őket a kunyhókban. Ott Ko- logyinszkij honvédnek, aki a lábán és a jobb oldalán sebesült meg, segített az ottani őr, egy öreg, akinek a nevét megállapítani nem sikerült, de elrejtette ót a széna közé az egyik csűrbe a tanyán, s három napon keresztül feküdt ott, ez alatt az öreg hozott neki kenyeret és vizet, és tiszta kötést, hogy átkösse a sebét, és segített neki átkötni a sebét, és a negyedik napra virradó éjjel segített neki, hogy titokban átjöjjön a frontvonalon. Megfigyelte, hol állnak az őrök a tanyán, mi-' kor váltják egymást, s a gyetnes- tanyai magyar hazafi kiszedte a szénából Kologyinszkijt és segített neki kijutni a tanya határába, és újra elrejtette egy kukoricaszárból rakott asztag alá, ahonnan a harcos a következő éjjel maga, négykézláb, egyik ku koricaszárból rakott halomtól a másikig mászva igyekezett ki jutni a frontvonalig, és átjutni rajta ezen az éjszakán. De a vér veszteségtől elhagyta az ereje és nem tudott tovább menni, elrejtőzött egy kukoricacsomó alatt és halkan nyögött, és amikor reggel én a harcosok egy csoportjával még világosodás előtt bejártam á fedezékeket, ahol alegységünk védekezett, meghallottuk a nyögést, de hosszú ideig nem értettük, ki az és hol nyög, mert ezek a nyögések nem hasonlítottak az emberi hangra. Aztán felderítést végeztünk, a kiküldött felderítő hamarosan megállapította, hogy ki nyög a kukoricaszárak alatt nem messze a védelmi vonaltól, semleges területen. Katonáink gyorsan odakúsztak ehhez az asz- taghoz és kihúzták belőle a sebesült harcost. Miután elvittük az egészségügyiekhez, kiderült, hogy ez Kologyinszkij. Amikor reggel magához tért, elmondotta, hogyan A Szekszárdi Vasipari Vállalat TMK- és gyártmányfejlesztési üzemében különleges feladatokat oldanak meg. Az egyik üzemrészben készül a Dömötör-féle höcsöves olajkályha nullszériája. Felvételünkön Széki Lajos harmadéves lakatosipari-tanuló e kályhák szerelését végzi. Diesel-motorok indítására készülnek a Velence-típusú távirányítású indítókocsik, ezek szerelését végzi a vállalat két dolgozója* Kocsis József és Szakállas Sándor. Foto: Bakó segítette őt elmenekülni az ellenség fészkéből egy magyar hazafi, akinek a neve mind mai napig ismeretlen maradt előttünk. így segítettek a magyar hazafiak a szovjet katonáknak megsemmisíteni a német betolakodókat. így jött el az új, 1945-ös év, a Gyenes-tanya alatti erdőben. Holdas éj volt, gyengén fagyott. Minden otthonunkra, szeretteinkre emlékeztetett. Ezen az éjszakán eszembej ütött magyar Mamám is, akit Szilas-Bolháson hagytam. Jó lett volna legalább itt, magyar földön, új ismerőseim körében tölteni ezt az éjszakát, köszönteni őket az új, beköszöntő év alkalmából, sikereket kívánni nekik a jövőre. De sajnos, ezek a háború kemény napjai voltak, a háború távol folyt otthonunktól és mindezzel meg kellett békülni a Föld szegény embereinek boldogságáért folytatott harc érdekében. így lépésről lépésre hódítottunk el az ellenségtől újabb vonalakat. (Folytatjuk.)
