Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-07 / 262. szám

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG i 1 2 1964. november 7. tolna megyei* VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK» NÉPÚJSÁG AM AGY AH SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Megnyitották a XI. megyei képzőművészeti kiállítást Híven a hagyományokhoz a megyei tanács végrehajtó bizott­ságának művelődésügyi osztálya és a Tolna megyei képzőművé­szek az idén is megrendezték Tol­na képzőművészeinek kiállítását. A sorrendben XI. kiállítást a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 47. évfordulójának előesté­jén nyitották meg Szekszárdon a Balogh Ádám Múzeumban. A tárlaton a megyénkben élő, illetve a Tolnából származó alko­tók 35 festményét láthatják az ér­deklődők. Elégedettséggel állapít­hatják meg, hogy a legutóbbi ki­állítás óta is igen szép fejlődés­ről adnak tanúbizonyságot alkotá­saik. . A tegnap megnyílt kiállítás no­vember 22-ig tekinthető meg Szekszárdon. Ezt követően a ter­vek szerint bemutatják a megye több községében is. Gépjárművezetők alkalmassági orvosi vizs­gálatának területi beosztása Az Egészségügyi Miniszter 32 /1964. (Eü. K. 14.) Eü. M. sz. utasítása alap­ján a gépjárművezetés engedélyezése előtti és a gépjárművezetői időszakos alkalmassági orvosi vizsgálatát végző I. fokú egészségügyi szervek területi beosztását a területileg illetékes járá­si főorvosok alábbiak szerint határoz­ták meg: Dr. Szántó Árpád körzeti orvos (Paks) látja el: Paks, Dunaszentgyörgy, Gerjen köz­ségeket. Dr. Rom Rudolf körzeti orvos (Nagydorog) látja el: Nagydorog, Kajdacs, Sárszentlőrinc; Györköny, Pálfa, Németkér, Bikács és Pusztahencse községeket. 4 felevízió sikere Európában Állandóan emelkedik az euró­pai televíziótulajdonosok száma. Ez év augusztusában Ausztriában több mint 530 000, Svájcban kö­rülbelül 450 000 televíziótulajdo­nost tartottak nyilván. Dániában közel járnak az egymilliomodik tv-tulajdonoshoz. Hollandiában és Csehszlovákiában pedig az egy­millió 750 000-ikhez. Angliában számuk meghaladta a 13 milliót, Franciaországban pedig közeled­nek az 5 millióhoz. 1964. november 7., szombat. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom győzelmének ünnepe. A Nap kél 6.36 órakor, nyugszik 16.19 órakor. 1964. november 8., vasárnap. A Nap kél 6.38 órakor, nyugszik 16.18 órakor. A Hold kél 10.38 órakor, nyugszik 18.56 órakor. Névnap: Gottfried. 1964. november 9., hétfő. A Nap kél 6.40 órakor, nyugszik 16.16 órakor. A Hold kél 11.29 órakor, nyugszik 19.46 órakor. Névnap: Tivadar. Bonyhádi járás területén: Dr. Füredi Szabó Mariann bonyhá­di belgyógyász szakfőorvoshoz tartoz­nak alábbi községek: Felsőnána; Győré, Hőgyész, Izmény, Kalaznó, Kéty, Kisdorog, Kisvejke, Lengyel, Mucsfa, Murga, Nagyvejke, Szálka, Tabód, Tevel, Závod, Zomba. Dr. Bese Ferenc körzeti és üzemi orvoshoz tartoznak (Bonyhád): Aparhant, Bátaapáti, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Cikó, Grábóc, Kis- mányok, Majos, Máza, Mórágy, Mő- csény, Nagymányok, Váralja. Dombóvári járás területén: Dr. Réh Dezső körzeti orvoshoz (Dombóvár) tartozik: Dombóvár egész területe, időpont minden nap du. 5—6-ig. Dr. Ócsag István a dombóvári járás valamennyi községe (Dombóvár ki­vételével), munkáját végzi minden nap déli 12—2 között és délután 5— 7-ig. Munkahelyük a dombóvári központi rendelőintézet. Paksi járás területén: Dr. Illyés János körzeti orvos (Paks) látja el: Dunaföldvár, Bölcske; Madocsa, Du- nakömlőd községeket. November 7.; szombat: 7.55: Műsorismertetés. 8.00: Közvetítés Moszkvából a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 47. évfordulója Szekszárdi járás területén: Dr. Tüzes József körzeti orvos (Bá- taszék) látja el: Bátaszék, Báta, Alsónána községe- ket. Dr. Szabó Károly körzeti orvos (Bá­taszék) látja el: Alsónyék, Decs, Öcsény, Sárpilis, Várdomb községeket. Dr. Béndek József körzeti orvos (Tolna) látja el: Tengelic, Kölesd, Kistormás, Medina; Szedres, Harc, Sióagárd, Bogyiszló községeket. Dr. Vass Lajos üzemorvos (Tolna) látja el: Tolna, Fácánkert, Fadd, Mözs köz­ségeket. Tamási járás területén: Dr. Tibay Józsefné ri. szakfőorvos (Pincehely) látja el: Belecska, Diósberény, Értény, Felső­nyék, Fürgéd, Gyönk, Iregszemcse, Keszőhidegkút, Koppányszántó, Ma- gyarkeszi, Miszla, Nagykónyi, Nagy- szokoly, Ozora, Pári, Pincehely, Re- göly, Szakadát, Szakály, Szárazd, Ta­mási, Udvari, Ujireg, Varsád községe­ket. Dr. Kovács Nándor körzeti és üzemi orvos (Simontornya) látja el: Simontornya, Tolnanémedi, Kisszé­kely, Nagyszékely községeket. Szekszárd város területén: Dr. Aracs József körzeti orvos lát­ja el: A Séd-pataktól délre eső városrészt. Dr. Tillmann József körzeti orvos látja el: A Séd-pataktól északra eső város­részt. 150 éve, 1SU november 7-én született Gábor Áron, a szabad­ságharc legen­dás hírű népi hőse. Székely katonacsalád sar­jaként 13 évig szolgált a császári tüzéreknél, és mint I nyugalmazott altiszt került haza. Asz­talosműhelyt nyitott, és ügyes ezer- 'mesterként ismerték. 1848-ban, az * agyagfalvi népgyűlésen Gábor Áron | felajánlotta ágyúk készítését. Néhány hónap alatt, útmutatásával 63 pompás 1 ágyú készült. Bem őrnaggyá, és 1 Kossuth a székely tüzérség főparancs­nokává nevezte ki Gábor Áront. * 20 éve, 1944. november 7-én felsza­badult Poroszló. 1944. november 9-én felszabadult Mezőcsát, Igrici, Gelej, Mezőkeresz­tes, Szentistván, Egerfarmos, Mező- tárkány, Besenyőtelek, Kömlő, Tisza- nána, Kisköre, Besenyszög, Cegléd- bercel, Irsa, Alberti (ma Albertirsa). alkalmából rendezett katonai dísz­Családi ház gépkocsival a MUOSZ tárgysorsjátékának főnyereménye szemléről. Kb. 9.00: Hétmérföldes ka­mera. Üttörőhíradó. 9.15: Nehéz gye­rekek. Magyarul beszélő szovjet film. 10.45: Zenekedvelő gyerekek klubja. Zálogosdi. 13.55: Műsorismertetés. 13.56: Magyar Népköztársasági Kupa lab­darúgó döntőmérkőzés közvetítése a Népsta­dionból. 15.50: A Ma­gyar Hirdető műsora. 17.48: Műsorismertetés. Hírek. 17.55: Tudós az Ezeregyéjszaka föld­jén. 18.25: Szellemi olimpia. 18.30: Földin­dulás Móricgáton. Ri­portfilm. 18.50: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulóján. 19.00: Szobrok Leninről. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradő. 19.50: Élők és holtak. Magyarul beszélő szovjet film. II. rész. 21.25: Érmek és érmesek. 21.40: Tehet­ségkölcsönzés. Csehszlovák revűfilm. 22.10: Tv-hlradó. H. kiadás. November 8., vasárnap: 8.20: Iskola-tv. 8.55: Műsorismertetés. 8.56: A bölcs egér. Rajz- és bábfilm. 10.25: Budapest—Bukarest jégkorong- mérkőzés. 17.50: Műsorismertetés. 17.51: A Magyar Hirdető műsora. 18.00: Foxi Maxi kalandjai. 18.25: Delta. Tu­dományos híradó. 18.45: Thomas Mann. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Két és fél vendég... közvetítés az Erkel Színházból. 20.20: „Angyal” kalandjai. A szerető férj. Magyarul beszélő angol film. (14 éven felüliek­nek!) 21.10: Barangolás az Állami Népi Együttesnél. 22.10: Tv-hiradó. H. ki­adás. 22,30: Telesport. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége az újságírók nemzet­közi szolidaritási alapja javára nagyszabású tárgysorsjátékot ren­dez, hogy ezzel támogassa a világ különböző részein élő, dolgozó de­mokratikus újságírókat. A magyar újságírók már eddig is sok támo­gatást adtak, a nemzetközi sajtó haladó szellemű munkatársainak. November 1-én kibocsátott 4 fo­rintos sorsjegyek terjesztését az üzemekben, hivatalokban is meg­szervezték, a szakszervezeti bi­zottságok és a KISZ védnökségé­vel. A Művelődésügyi Miniszté­rium ezúttal első ízben járult hoz­zá, hogy az iskolákban is forga­lomba hozhassák a szelvényeket, s a diákok által megvásárolt min­den százezer sorsjegy után a mi­nisztérium hat tv-tyészüléket sor­sol ki az akcióban legtevékenyeb­ben részt vevő iskolák között. A nyilvános húzást 1965. feb­ruár 28-án tartják. A tárgysors­játék főnyereménye kétszobás csa­ládi ház garázzsal, gépkocsival. Kisorsolnak ezenkívül egy hétvégi házat telekkel. Wartburg személy- gépkocsit. Trabant személygépko­csit, Pannónia motorkerékpárt, lakásberendezési utalványt, ház­tartás-gépesítési utalványt, Danú- via motorkerékpárt, camping- felszerelést, filmfelvevő és vetítő­gépet, zeneszekrényt. A főnyereményeken kívül min­den százezer darabos sorozatra számítva egy nagy, egy kiskép- emyős televíziót, hűtőszekrényt, magnetofont, öt táska-, öt zseb­rádiót, öt karórát, öt fényképező­gépet, öt kerékpárt, valamint 350 vásárlási utalványt sorsolnak ki. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20—11, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—10. A kiadásért felel: KECSKÉS JÁNOS Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft Index-szám: 25 069. Befejeződött a könyvvásár Október 5-én kezdődött, s tegnap fejeződött be az 50 százalékos árleszállítással megrendezett egyhónapos könyvvásár. Bőséges vá­laszték állt az érdeklődők rendelkezésére, a szekszárdi könyves­boltban körülbelül 800 könyv több ezer példánya közül válogathat­tak. Az érdeklődésről, s az árleszállítás hasznáról csak egy dol­got mondunk el: a szekszárdi Babits Mihály könyvesbolt a már említett időszak alatt 45 ezer forint értékben adott el leárazott könyveket. — Ügyeletes orvos: november 7-én, dr. Aracs Józseí' Szekszárd, Táncsics köz 3. sz. Rendel: 9—11- ig a Rendelőintézetben, utána a lakásán található. — November 8-án: dr. Bagi Emilia, Szekszárd, Wossinszky M. u. (orvosi bérház). Rendel: dél­előtt 9—11-ig, a Rendelőintézet­ben, utána a lakásán található. — A Magyar Vöröskereszt Tol­na megyei titkársága és a Megyei Vérkonzerváló Állomás november hónapban a tamási járásban öt, a bonyhádi járásban négy, a pak­si járásban két községben tart ki- szállásos véradást. — Törpevízmű építését tervezik Györkönyben. A tavasszal kezdő­dő nagyméretű építkezés támoga­tására a község lakói 300 ezer fo­rint értékű társadalmi munka el­végzését vállalják. — Jugoszláviai vendégszerep­lésre kaptak meghívást a szek­szárdi városi művelődési otthon színjátszói. A tervek szerint a vá­ros színjátszói Óbecsén lépnek majd közönség elé. — 11 úttörőcsapat 3000 kisdobo­sa és úttörője kapcsolódott be a hulladékgyűjtésbe Szekszárdon. A pajtások gyakorlata figyelemre méltó. Legutóbb ugyanis csak vasból 35 ezer 700 kilónyit adtak át a MÉH Vállalatnak. — Érdekes kezdeményezést in­dított el a MÉSZÖV KlSZ-szerve- zete. A földművesszövetkezetek irányításában és munkájuk ellen­őrzésében részt vevő fiatalok vál­lalták, hogy segítik a megye köz­ségeiben a falusi ifjúsági klubok szervezését és programjuk kidol­gozását. — Az Országos Takarékpénztár november 18-án, Pesterzsébeten rendezi meg a gépkocsi-nyere- ménybetétkönyvek 14. sorsolását. A húzáson az eddigieknél is na­gyobb számú, több mint 170 nye­reményautót sorsolnak ki az im­már kétszázezret meghaladó 5000 és 10 000 forintos betétkönyvek tulajdonosai között. — Megkezdődött a téli vásár. Egyelőre még csak a nagykeres­kedelmi vállalatoktól, de rövide­sen a kiskereskedelmi üzletháló­zatokban is megkezdődik a téli vásár. Most folyik az áruk szállí­tása a nagykereskedelmi vállala­tok raktáraiba, innen pedig meg­kezdik a kiszállítást a megye boltjaiba. — A Tamási—Pincehely közötti út építése nem a tervezett ütem­ben halad. Az idén a tervezett út­szakaszt nem tudják átadni a for­galomnak. Az útépítők a fő erőt most a Hőgyész—Dombóvár kö­zötti útszakaszra csoportosították, hogy gyorsítsák meg a munkát. — Iskolai festékdobozok gyár­tását kezdték meg a Bonyhádi Vasipari Ktsz-ben. A negyedik negyedévben ötvenezer darabot készítenek az új termékből. — Megalakult a megye kisipari szövetkezeti mozgalmában az első, műszakiakból álló, szocialista cí­mért versenyző brigád. A Tolnai Fémipari- és Szerelő Ktsz-nél a gyártáselőkészítő csoport tagjai tettek vállalást a szocialista bri­gád cím elnyerésére. — Tető alatt a Szabadság utcai két szövetkezeti ház. Dombóvárott a község központjában két szö­vetkezeti ház építését kezdte meg a helybeli ktsz. A kezdetben — a múlt év végén — lassan haladt a munka, az idén azonban meggyor­sították az építkezés ütemét, s már tető alatt van mindkét tár­sasház. — Regölyben autóbuszváró, két pedagógus részére összkomfortos ikerlakás és ezer négyzetméter járda épült, a községfejlesztési hozzájárulásból. A lakosság 86 ezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá a létesít­mények építéséhez. A jövő évben gyógyszertár építését tervezik a regölyiek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom