Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-15 / 268. szám
6 „Zrínyi! dicsőségünk, végső daliája nevünknek" H advezér volt, akinek híre egész Európát bejárta, s midőn a végzetes vasvári béke után az elégedetlenek külföldi segítséget kerestek. hogy elszakadjanak a Habsburg-biro- dalomíól, Frangepán Katalin XIV. Lajos velencei követe előtt Zrínyit ajánlotta királynak. És költő is volt, akiben a hazafiság íel- szakította a poétái ihletet, s egy hadizajtól mentes télen megírta régi irodalmunk büszkeségét, a Szigeti Veszedelmet. Csáktornya, szemben a török kezén lévő Kanizsával, jegfonto- sabb végvárunk volt, ahol állandó harci készültségben éltek. De az örökös hadviselés mellett a kultúra fészke is volt a Csáktornyái vár, melynek pompáját és Zrínyi műveltségét az egykorú látogató beszéli el, Tollius Jakab, a tudós hollandus, aki 16G0-ban volt a vár vendége. A nagyszerű fegyver- és régiséggyűjtemény mellett a könyvtár volt a vár legfőbb büszkesége, melynek ránk maradt Óarabjai tanúskodnak Zrínyi átfogó műveltségéről, akiben először jelenik meg a művelt katona típusa, aki nemcsak jó harcos, de kitűnő költő is volt. A Viola-idillek, költészetének e kezdeti zsengéi után váratlanul és. hirtelen jelenik meg a Szigeti Veszedelem, mint Pallas Athene Zeus fejéből. Irodalmunkban nem volt előzménye, a korabeli eposzok messze elmaradtak mögötte; Kolosi Török István Szent János apostoli históriája, vagy Szöllősi István Szinan basa históriája csak kortörténeti emlék, s alig hathattak Zrínyire. Az eszménykép távolibb és határozottabb: már a bevezető sorokban lehetetlen fel nem ismerni Vergiliust, míg az esfSt&i .felépítés mögött ' TásSö példája lebeg. De a Szigeti Veszedelem akaratlanul is elkanyarodott mintáitól. Zrfnyi'' ■nemesált' pennájával kereste a hírt. hanem ..rettenetes bajvívó szablyájával” is, s ami mintáinál kitalált történet lehetett csupán, nála vérébe ivódott valóság, hisz a török elleni harc családi hagyomány volt náluk, melynek legdicsőbb fegyverténye Szigetvár 1556-os védelme. Ezért jelenhet meg nála, irodalmunkban elsőnek, a realizmus igénye, 'hisz a személyes élmények vezették, s joggal kezdte munkáját azzal a szándékkal, hogy „úgy írhasson, mint volt”. A Zrinyiász elsősorban politikai tett, mert írója a legégetőbb sebhez, a törökkérdéshez nyúlt, s mint prózai műveiben, itt is a szorongatott ország teljes és maradéktalan felszabadításának vágya cseng ki a sorokból. Már a bevezetőben kijelenti; „az én profession!, avagy mesterségem nem a poázis, hanem nagyobb, s jobb országunk szolgalatjára annál”. De a szerény önérjet is megszólal benne: „Vagyon fogyatkozás verseimben, de vagyon mind az Holdban, mind az Napban.” Tudatos költő, aki török, horvát, deák- szókat kever verseibe, nemcsak azért, mert színesebb így. hanem azért is. mert „szegény az magyar nyelv”. A XVI. század derekán egy katona érezte meg először a nyelvújítás fontosságát. Croesus király néma fia — milyen megkapó hasonlata a Török áfiumnak! — egy hatalmas. .hősi kiáltásban tör ki: Ne bántsd a magyart! Ezt halljuk a Szigeti Veszedelem sokszor csiszolatlan strófáiból is; „Sziget Hektóra” azt .mutatja meg ..mint kell menni bátorságra”, s midőn „vére hullásával nagy bőtöket formált”, mintha a Török áfium mottóját akarta volna igazolni, „fegyver kell. s jó országunkban”. / Mert a hősiesség nem elég önmagában. melynek a költő megénekelt . hőse szép példáját adta, szükséges, hogy „az ország tartson egy ármádiát lábon készen”, hisz „ez minden fundamentomja a mi megmaradásunknak”. Ez a tanúlság a legfontosabb a Zrí- nyiászban, s majdnem minden egFéh'a' korabeli eposz elmaradhatatlan C'fraságia; a földi harcok vetülete. az angyalok szerepeltetése. Tasso öröksége: a korszak meg sem engedte volna, hogy elmaradjon az égi apparátus szerepeltetése. Több mint 500 éve. 1651-ben jelent meg a Zrinyiász, de az elhangzott szó sokáig nem talált visszhangra. Kőröspataki János két históriás éneke, melyek 1655. és 1656-ban jelentek meg, alig viselik magukon Zrínyi hatását. annál inkább a hányt-vetett életű kalandornak. Lisztius Lászlónak a mohácsi csatavesztésről szóló műve, az elég jelentéktelen Magyar Márs. Zrínyi Péter ugyan lefordította hortfátra a Szigeti Veszedelmet, de a valószínűleg elég gyenge fordítás nem keltett feltűnést. A XVIII. század fedezte fel újra. s a tudós Bőd Péter irodalmi lexikonja, az 1766-ban megjelent Magyar Athénás ezt írja Zrínyiről: „Horvát országi Bán, híres Vitéz, nagy Űr, akit a Vad Kan vágott le 1664-dik észt. Volt az Zrínyi Györgynek a Fia. Miklósnak, aki Sziget Várával együtt el veszett, unokája, akinek Históriáját igen eleven képzel ődésekkel leírta és Bétsben ki nyomttatta 1651-ik észt. Neve a könyvnek: Adriai Tengernek Si- rénája.” Ezekben az években Ráday Gedeon hexameterekbe írta át. Kó- nyi János pedig ..hadi románt” készített belőle. A Zrínyiászt. mint rég: irodalmunk annyi más remekét. Kazinczy adta Ki úira, s azóta lett szerves része irodalmunknak. Fiatalon halt meg. 1664-ben. negyvennégy éves korában, kerekén háromszáz éve, egy szerencsétlen vadászaton. ..Csak a gyerek tg siratta” — írja önéletrajzában Bethlen Miklós, aki a tragédia után ..kétfelől erösztős hintóbán" szállította haza a kihűlt tetemet. A legenda úgy tudta. hogy a bécsi udvar tétette el láb alól. Halála hírét .Kanizsán háj-om ■ napig örömtüzekkel és üdvlövésekkel ünnepelte a török. CSÁNY1 LÁSZLÓ ÁPRILY LAJOS: Faust és a Gond Arcod csupa lvomorság és redő. Ki vagy, te vézna, sápadtarcú nő? — A Gond. A Gond? És mit akarsz velem? — A lehelelemet rádlehelem. — — Miért? — Azért, .hogy megvakítsalak. — Pusztulj innen, te boszorkány-alak! — Csend. Magas parancsot teljesítek. — Nem engedelmeskedem senkinek! Ki küld? Ne rejtélyeskedj, mondj nevet! — Vég-hirdető vagyok: lialál-követ. — Halál cseléde? Végezz hát velem, de ne vakítsd meg két látó szemem! Ne tedd, ha van szívedben irgalom. Én a halált is látni akarom! l átni, ahogy láttam az életet, patakot, forrást, erdőt, réteket, a várat, mely a csúcsról messze lát. tavaszok fényét, őszök fátyolét, eget. villámot, formát és arányt, és Margitot, a drága, szűzi lányt... A végső óra mit érhet nekem, ha nem búcsúzhatik tekintetem, s a föld szépségét szemmel nem fogom? Végezz ki inkább! — Nincs hozzá jogom. (Arcara lehel. Faust megvakul.) FALU TAM.AS: Békesség Éled a gyár. lágy füstje már Gomolyogva száll az égre, Fürge a kéz, alkotni kész ... Ez a munka békessége... A nedv kering, a búza ring, Kék mennybolt terül föléje, A magszem él, lesz majd kenyér,. Ez a földnek békessége. Az est leszáll, csillagsugur Nézi. hogy lenn lámpa ég-e? A kapuban álom suhan .,. E/ m ember békessége. TÉNAGY SANDOPv: A nyurga fekete fiú Az a nyurga fekete fiú. ki annyit kóborolt albérletet albérletre vált a, s tanulta ódon házinénikéit szeszélyes törvényeit, mosolygott és dühöngött a házirenden, mely tudtára adta: mikortól meddig szabad a fürdőszoba s mikortól meddig éghet a villany, és hogy nőket — fejvesztés tilalma mellett — felhozni nem szabad, . mert kcrehi, ez tisztes polgári otthon és nem kupleráj, és természetesen.... a lakbért... minden elsején... az a nyurga fekete fiú, ki annyit kóborolt kö>,vetítő irodák cs műhelyek között, s tanulta mint az egyszeregyet az emberek s gépek fortélyait, mosolygott s dühöngött a jótanácson, mely szerint ma már nem olajos a munkás overálja és hogy igazán nevetséges gyárról, külvárosokról és egyéb parlagi dolgokról verselgetni, mert kérem, akad ma már tisztes, komoly költői téma, de azért... fiam... maga fejlődőképes... az a nyurga fekete fiú, ki annyit kóborolt hogy ruhája, szíve megkopott, most áll csak, öklét mélyen zsebébe rejtve, már nem mosolyog és nem dühöng, társaságban túlontúl illedelmes, lakbért és tagdíjat pontosan fizet, maholnap megkapja a Normális Honpolgárok Nagydíját, mert kérem, bár rífv’U •*, úrT"1' kialakul, különben is... egészen elvi elhető... ez az egész... Tiszai Lajos: Arra, Pest felé... éTj z a hé'fo is úgy kéz- dődött, mint a többi. J J Kováé: tanár úr pontosan fél egykor Áz ajtóba állt és darálta a névsort, de Kávási neve után nem válaszolt senki Felcsattant: — Kávási István! Csend volt. Kovács tanár úr feltolta a homlokára a szemüvegét, rámerrdt a 13 egyenruhásra. mintha ígv többe: lát a belőlük. Azok a földet, meg egymás tarkóját lesték. Kovács tanár úr is hallgatott és a gyerekek között, olyan lopva úszott a déli harangszó kéí-három uto’só kongása, mint a rosszkedvű szeptemberi felhők az intézet udvara fölött. — Hol van? — vágott ismét a tanár hangja. — Ki tudja, hol van Kávási? A csend adta a választ s a vastag fekete szemüveg lassan lecsúszott Kovács Lajos nevelőintézeti tanár ráncosodó homlokáról. A direktor hűvösen fogadta a bejelentést. Látszott rajta, olyan ember, aki tudja, mikor mit kell tenni. — Kéretem a tanár urakat — szólt oda a sánta Ciberének, a hivatalsegédnek. Az öreg 'morogva elbicegett: a rosseb törje ki! Egy fattyú már megint meglépett, ő meg húzhalja a béna lábát a tanárok után. A konferencia pontosan negyed kettőkor együtt ült: — Kovács kartárstól megszökött egy nevelt — jelentette be az igazgató. — De kérem — emelte az fel kopasz fejéi, miért por.t tőlem: az intézetből nem? A mondat második felét már csak önmagának mondta. — Melyik? Kávási? Melyik voll? — kérdezték többen. Az igazgató bólintó t: — Igen. Kávási István. Intézeti ruhában! — Szóval még azt is elvitte? — háborgott a kis Vasné. A direktor bólintott: — így van. Kijátszotta Kovács kartáFsat, Kicsavargoit! Kovács Lajos megint szólni akart, de meggondolta: — Eh — legyintett lemondóan. Sejtette, hogy így lesz. Kitör valamelyikből a hontalanság^ meglép, aztán őt hibáztatják. Öt, aki semmiről sem tehet. Mit csináljon még! Egy ujjal sem nyúlt hozzájuk. Van talán tíz éve is, hogy nem ütött meg egyet se! Szigorú volt? Rendnek kell lenni. Fegyelemnek. Ezekkel csak így lehet bánni. Ezek már elszoktak a szép szótól, még otthon! Az igazgató zökkentette ki gondolataiból: — Kartársak, nem lenne jó, ha máshol is megtudnák a szökést. Még minket hibáztatnának! Szóval kár lenne, ha továbbjutna az ügy! Eltévedt a gyerek — értik?! Menjenek, keressék meg! Nem lehet messzi. Itt cselleng valahol... Mit akar Szabó kartársnő? — Arra gondoltam, igazgató kartárs, hogy néhány nagyobb fiú is segíthetne a keresésében. Ügy is mind tud a szökésről. Rájuk jobban is hallgatna. Köny- nyebben visszajönne, és.., A direktor közbevágott: — Hogyhogy könnyebben visz- szajönne? Ne beszéljen már ilyet, kartársnö! Mi az, hogy könnyebben? Megtalálják és visszahoznák. Ránk bízták, mi vagyunk a felelősek! Nem könyörgünk ián! Többen helyeslőén bólintotlak, mások a cipőjük orrát vizsgál- gatták. Csak akkor néztek fel, amikor Nagy Gábor ujjai dobolni k--’tele az asztalon: — Jobb lenne úgy csinálni, ahosy Szabó kartársrő mondta. A legérzékenyebbek egyike ez a gyerek! — Áh. nincs idő viiatkozni ilyesmin! Keressék meg! — állt fel az igazgató. A tanárok felosztották egymás között az utakat. Kerékpárra, motorkerékpárra ültek. Néhányan még az autójukat is bevetették a hajszába. Pista közben a műúton ballagott Pest felé. Autók motorok húztak el mellette, nemigen figyeltek rá. Némelyiknek integetett, hogy álljon meg, de azok csak mentek, siettek. Valaki még oda is kiabált neki az egyik teherautóból. hogy hová menjen, és, hogy kinek állja el az útját. Nem is mert aztán integetni, sőt, ha meghallotta, hogy autó tülköl mögötte, leballagott a fűre. Esteledett, fázott. Nyári ruhája volt: szürke kabát, hozzá rövid nadrág, és rázta a hideg Mindegy, reggelre odaér. Amikor erre gondolt, kicsit mindig melege lett. s úgy kalimpált ettől a szíve, mnjd kiugrott a melléből. Csak sikerül'ön! Régen készii’ már. A Hold megsütötte az utat, a /