Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-04 / 259. szám
e TOLNA ÍWFGYEÍ NfiPflSAfl 19G4. november 4, Ökölvívó NB II A hazai csatársor jobb játéka döntötte el a mérkőzést Mása-Szászvári Bányász— Taszári Honvéd 1:0 (OiO) Dózsa—Tapolca 14:6 Szekszárd. városi kultúrház, 400 néző. Vezette Gulyás és Gáspár (Lengyel). Ezen a találkozón is az alsóbb súlycsoportok tettek ki magukért. Doroginak nem hoztak a vendégek ellenfelet és így 2 pontos előnnyel indulhatott a Dózsa. Horváth a III. menetben kiütötte ellenfelét. Tóth és Sörös is okosan és eredményesen verekedett és 8:0 arányban vezetett a Dózsa, amikor a vendégek Miklósi győzelemmel felmérő döntetlenjével megszerezték az első pontot. A mérkőzés kiemelkedő eseményét és igazságos pontosztozkodást hozott az Árpás—Mateisz találkozó. A Frei—Csőre találkozón Csőre szabálytalankodott többet, mégis erős vérzés miatt, orvosi vélemény ellenére, a mérkőzésvezető Freit léptette le és így a vendégeknek jutott a két pont. Ezután a mérkőzésvezető erélyes intézkedésekkel kívánta lecsillapítani a kedélyeket, amelynek eredményeképpen mind Lam- pert, mind pedig ellenfele már az első menetben két intést kapott. A második és harmadik menet csúnya dulakodást hozott. Az erőtlen Lampert állandóan fogott és a mérkőzésvezető csak a harmadik menetben mert a leléptetés eszközéhez nyúlni. A vendégek tehát 10:6-ra feljöttek és a szekszárdi szurkolók már-már aggódni kezdtek, hogy a vendégcsapat döntetlennel távozik. Kálmán azonban hamarosan megnyugtatta a kedélyeket: nagyerejű ütéssel már az első percben földre küldte ellenfelét, aki feladta a kilátástalan küzdelmet. Ezután Varga ’ tette Tél a koronát*: Szép, szabályos bokszolással, biztosan győzött a fiatal Türk ellen és így végül is nagyarányú győzelem született. A pontozással ezúttal sem volt baj, de a Frei—Csőre találkozón a sorozatos szabálytalanságok miatt a vendégversenyzőt le kellett volna léptetni (többek között belefejelt Frei szemébe is), és a Lampert—Sáfár találkozón sem kellett volna elhamarkodottan inteni, két alkalommal is. Ha pedig ez megtörtént, akkor korábban véget kellett volna vetni a küzdelemnek. A Dózsa csapatából Horváth és Tóth jó szereplése már nem újság. Ezúttal azonban Damperten kívül a csapat minden tagját dicséret illeti. A mérkőzésekről az alábbiakban számolunk be: (elöl a szekszárdi versenyzők): Dorogi ellenfél nélkül győzött. 2:0. Horváth kiütéssel győz Laczkó ellen. Szoros első menet után Horváth mindinkább fölénybe került. Kemény balegyeneseitől Laczkó már a második menetben Szászvár, 200 néző. Vezette: Fankas. Máza-Szászvár; Süveges — Gyurkó, Kanizsai, Széles — Varga, Kádár — Géth, Rózsa, Róth. Palatinusz, Gyorsok. Ta- szár: Szimai — Baranyai, Gott- ház, Both — Bagi, Nyári — Takács, Joó, Csontos, Urbán, Ja- nász. Heves iramú küzdelmet vívott egymással a két csapat. A támadásokból az első félidőben egyformán vették ki részüket, de vagy pontatlanul lőttek, vagy fjedig a kapusok biztosan hárítot- j tak. Komoly gólhelyzet azonban egyik oldalon sem adódott. Szünet után a 15. percben Süveges kifutott a 16-os előterébe, az egyik előretörő fedezet rálőtte a labdát az üres kapura, amelyet az ötösön álló Gyurkó csúsztatott ' fejessel küldött a kapu fölé. Á hazai csapatnak nagy szerencséje I volt ennél a helyzetnél. A 22. percben dőlt el a mérkőzés sorsa. Kádár szögletét Palatinusz fejelte a jobb felső sarokba. 1:0. Ezután is éles küzdelem folyt, de az eredmény nem változott, és említésre méltó esemény nem történt, ha csak az nem, hogy a 75. percben Bagi (Taszár) a kiállítás sorsára jutott. A két sereghajtó mérkőzése egyenlő erők küzdelmét hozta. A hazai csapat azzal nyert, hogy csatársora gólképesebbnek bizonyult, mint a vendégeké. A hazai csapatban Kanizsai és Kádár, a vendégeknél Takács és Janák játszott átlagon felül. Henczi A megyei labdarúgó-baj nokságért Horváth (jobbról) aki k. o.-val győzött Laczkó ellen. megingott. A harmadik menetben Laczkó ismét a földre kerüLt és a mérkőzésvezető kiszámolta. 4:0. Tóth pontozással győzött Szász ellen. A sérült Tóth ezúttal nem volt magabiztos. Sérült kezét csak kőzésen az első és a harmadik menetben mutatott póntfölényé- vel megérdemelten győzött így is. 6:0. Sörös pontozással győzött Hargitai ellen. Sörös okosan öklözött. A második menet közepéig kiegyenlített küzdelem folyt. Ek- $||§ kor Sörös három alkalommal is -f y| ..megfogta” ellenfelét, aki látha- {■ -1 ,°an tartózkodóvá vált. Sörös a I vezetés birtokában csak arra ment. hogy megelőzze ellenfélé:, JpHHgjP és ez sikerült is. különösen a PA : Miklósi—Balaton döntetlen. Mikiig lósi várakozáson felüli teljesítményt néú'jfort. Az ő 'balkezeseinél is keményebb ellenfelével szemben tiszta jobbegyeneseket ütött és szurkáiással ellensúlyozta Balaton erőfölényét. Miklósi teljesítménye azért is dicséretes, mert ö is sérülten verekedett. I Árpás—Mateisz döntetlen. A ta- ! lálkozó legszebb mérkőzése. Az I első két menetben Árpás volt a I kezdeményező. Az első menetben í| már földre is küldte ellenfelét, H aki hosszú karjaival kétségkívül 8 előnyben volt. A harmadik mell netre azonban Árpás elfáradt, Ma! 8 teisz fölénybe került, de hátrá8 nyát a vendégversenyző már nem M Freit erős vérzés miatt leléptet. jM kilogrammot fogyasztott mégis í*> pBäfj jjí lp reményt kellően kezdett, állandóan szabálytalankodó ellenfelével _. . .... , „ ___ _ szemben. A második menetben G áspár mérkőzés vezető Soros gyo- Csöre belefejelt Frei arcába és a zelmet hirdeti. mérkőzésvezető erős vérzés miatt a szekszárdi versenyzőt leléptette, nagyritkán használta és a máso- 10:4. dik menetet szinté akció nélkül Lampertet sorozatos szabályengedte át Szásznak. Szoros mer- talanság miatt leléptették Sáfárral szemben. Lampert fogásért. Sáfár kitámasztásért kapott 2—2 intést, mindjárt az első menetben. A második és harmadik menetben is folytatódott a „birkózás”, amelyben az erőtlen és állandóan fogó Lampert járt elöl. Végül is a harmadik menetben sorozatos szabálytalanságok miatt a mérkőzésvezető leléptette a szekszárdi versenyzőt. 10:6. TAMÁSI— DUNASZENTGYÖRGY 4:0 (3:0). Tamási, 300 néző. Vezette: Eretnek. Tamási: Kurdi — Kelemen, Mészáros, Tóth II. — Tóth I., Demkó — Palotai, Schneider, Pa- velka, Kintli, Kiss. Dunaszent- györgy: Katz — Komáromi, Horváth, Gödör, — Halász, Gyenis — Kiss, Gyöngyösi, Pál, Németh, Horváth. Jóiramú mérkőzésen Schneider a 8. percben kapufát lőtt. A hazai csapat játszott fölényben és Tóth 1. 20 méteres lövéssel megszerezte a vezetést. 1:0. A 38. percben Kintli—Kiss—Kintli volt a labda útja. Kintli lövé sét Katz kiejtette és Pavelka másodszor a hálóba talált. 2:0. A 39. percben Palotai .jobbról beívelt, Kintli Pavelka elé emelt, akinek a fejéről ismét a hálóba jutott a labda. 3:0. Szünet után is tamási fölénynyel folytatódott a küzdelem. A 22. percben Demkó—Kiss—Schneider volt a labda útja és a csatár 8 méterről a jobb alsó sarokba vágta a labdát. 4:0. Az utolsó 15 percben a vendégcsapat lelkesen támadott, de az eredmény már nem változott. Kitűntek: Tóth II., Pavelka, Kintli, Palotai, illetve Katz, Horváth és Pál. — Király dr. — PAKS—SZEKSZÁRDI HONVÉD 1:1 (0:1). Paks, 200 néző. Vezette: Németh. Paks: Árki — Lisztmayer, Vilmányi, Horváth — Váezi, Vida — Farkas. Aradi, Bencsik, Kródi, Wolf. Szekszárdi Honvéd: Varga (balról) ismét csillogtatta nyugodtságát és kihasználva kellő pillanatot, helyezett el ütéseket ellenfele testén. Kálmán ellen Csöndes az első menetben feladta. Rövid egy perc j alatt Kálmán kétszer is „elfektette” a vendégversenyzőt, és a I második eset után repült a törül- ! köző. 12:6. Varga pontozással győzött Türk l ellen. Varga végig tisztán, oko- j san bokszolt, tíz évvel fiatalabb j ellenfelével szemben és tiszta egyenesekkel kemény felütésekkel végig fölényben volt és telje- , sen megérdemelt győzelmet aratva, fölényessé lette a szekszárdi győzelmet. 14:6. ATLÉTIKA Az országos váltóbajnokságokon megyénk atlétikáját a Szekszárdi Dózsa 4 V 100-as női ifjúsági váltója képviselte. Mozo- lai edző sokáig nem tudta eldönteni, hogy lányait a felnőttek, vagy az ifjúságiak között indítsa-e. Végül is úgy döntött, az ifjúsági versenyzőkből álló váltó az Ifjúsági bajnokságban vegyen részt. Ezúttal azonban a többiek is taktikáztak, és így történt, hogy a kitűnő időeredményt elért váltó csak a 6. helyen végzett 51,3-es idővel, holott ugyanilyen idővel a felnőttek között a 3. helyen végezhettek volna. A Cseke nélkül kiállt váltó az előfutamban a tervezett 52 másodperc helyett már 51,6-ot futott, a döntőben pedig 51,3-as időt ért el. A bajnoki címet az ifjúságjak korcsoportjában a Honvéd rezte meg 49,7 másodperces idő- játszani, mivel a sportolóit nem vei. Ugyanakkor a felnőtt bai- adják ki a munkahelyeken. Du- nokságot a Szolnoki MÁV nyerte naszentgyörgy felajánlotta, hogy meg 50,2-es idővel. A harmadik a bajnokság befejezése után az eredménye gyengébb volt a szel;- első vasárnap hajlandó lejátszani szárúi váltó eredményénél, 1 az elmaradt, mérkőzést. Márkus — Rajos, Kálmán, Guld — Micskó, Harangozó — Lassá- nyi, Brucker, Nyitrai, Herczig, Török. Végig jóiramú mérkőzésen Paks támadott már az első félidőben is többet, mégis meglepetésszerű vezetéshez jutottak a vendégek. A 40. percben 20 méteres szabadrúgáshoz jutott a Honvéd és Brucker ejtett labdája a paksi kapuba kötött ki. 0:1. A második félidőben is a helyi csapat támadott szinte állandóan. A Kinizsi sok gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul, de csak egyenlítésre futotta erejéből. A befejezés előtt 10 perccel Farkas lövése mentette meg az egyik- pontot. Kitűntek: Vilmányi, Váczi és Horváth, illetve Márkus (a mezőny legjobbja), Nyitrai, Herczig és Brucker. — Golenszky — FADD—SIMONTORNYA 3:1 (3:0). Fadd, 400 néző. Vezette: Schnie- rer. Fadd: Fenyvesi — Rácz, Hídvégi, Bencze — Farkas, Joó — Schuszter, Kugli, Petries, Bojtos, Fehér. Simontornya: Nagy — Szabó, Király, — Barocsai, Gahó. — Bregovics, László, Pénzes. Pintér. Simontornya 9 játékossal állt fel, mert a vendégcsapat két játékosának nem volt rendben a sportorvosi igazolása és a játékvezető nem engedte őket pályára. A 17. percben Kugli szerezte meg a vezetést. 1:0. A 21. percben faddi támadások után Petries talált a simontornyai kapuba. 2:0. A 28. percben Petries állította be a félidő végeredményét. 3:0. A második félidőben meglepetésre Simontornya 9 emberrel is fölényt harcolt ki. Lelkesen és jól is játszottak a simontornyai játékosok és a 17. percben László révén szépítettek. A 19. percben Fehér a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta kihasználatlanul: az ötösről fölé lőtt. Fadd győzelme ellenére sem elégítette ki a szurkolókat. A simontornyai csapat 9 emberrel is lelkesen, sportszerűen küzdött és jól is játszott. Kitűntek: Kugli, Fehér és Farkas, illetve Nagy. (a mezőny legjobbja), Király és László. — Nyirali — Sporth ír sportkör megyei A dunaszentgyörgyi vezetősége bejelentette labdarúgó-szövetségnek, hogy a Dombóvári Spartacus elleni mérsz«- kőzést nem tudja csütörtökön le-