Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-03 / 258. szám

e TOT,NA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1064. november Simontornya megyénk első NB Il-es kézilabdacsapata A megye sportközvéleménye nagy érdeklődéssel kísérte kézi- labdacsapataink osztályozó mér­kőzését az NB II-be jutásért. A simontomyai férficsapat szomba­ton Budapesten a Kohó- és Gép­ipari Minisztérium csapatával mérkőzött. A sorsdöntő találko­zóra 150 szurkoló kísérte el csa­patát, amit a simontornyai kázi- labdások lelkes játékkal és győ­zelemmel háláltak meg. A szom­bati mérkőzést a simontornyai csapat megnyerte és ezzel mér az NB II-ben érezhette magát. Vasárnap Simontornyán döntet­lent ért el a bőröscsapat, és így csoportelsőként, veretlenül jutott az NB II-be. SIMONTORNYAI BTC—KOHÖ- ÉS GÉPIPARI MINISZTÉRIUM 11:14 (6:9) Budapesten, mintegy 300 néző előtt játszott a két csapat. A nagy tapasztalattal rendelkező buda­pesti csapat nagyszerűen kez­dett és már 8:4 arányú vezetésre tett szert. Az első félidő máso­dik felében azonban nem bírták a saját maguk által diktált ira­mot, és mind jobban a fiatal si- montornyaiak kezébe került az irányítás. A szurkolók bíztatása mellett egymás után érte el gól­jait az SBTC és a második fél­időben nemcsak az egyenlítés si­került, hanem a győzelmet is ki­harcolták. A mérkőzés után a szurkolók nagy ünneplésben ré­szesítették csapatukat, hiszen ez a győzelem az NB II-be jutást je­lentette. A simontomyai csapat­ban különösen Vincellér és Te­mesvári nyújtott átlagon fellili teljesítményt, de a csapat többi tagja is határtalan lelkesedéssel játszott és dicséretet érdemel, lelkes játékáért. SIMONTORNYAI BTC—KOHÖ- ÉS GÉPIPARI MINISZTÉRIUM 11:11 (8:6) Simontornya, 300 néző. Vezet­te: Csető. A hazai együttes a kö­vetkező 11 játékost szerepeltette: ( Nagy, Vincellér II., Sándor, Vin­cellér I., Szabó, Temesvári, Vida, í Cserháti, Kerekes, Tóth, Máhler. Edző: Tauker István. A szombati mérkőzés után biztos csoportel­sőnek tudta magát a simontor­nyai csapat, mert ahhoz, hogy a budapestiek kerüljenek feljebb, 20 gól különbségű vereséget kel­lett volna szenvedni. Ezért in­kább szép játékra törekedett, mintsem a mindenáron való győ­zelemre. A budapesti csapat is jobban osztotta be erejét és így a második találkozón igazság* is döntetlen született. A simontor­nyai szurkolók kicsit csalódottan távoztak a mérkőzésről, mert ott­honukban is győzelmet szerettek volna látni, de végeredményben a csapat elérte célját, bejutott az NB II-be. * A tolnai női kézálabdacsapat szintén az NB II-be jutásért ját­szott, azonban a VII. kerületi Közért csapatától szombaton Bu­dapesten 15:4. majd vasárnap Tolnán 5:3 arányú vereséget szenvedett és így nem jutott az NB II-be. Mind a két rivális győzött, a vasárnapi Tolna—Dombóvár találkozón dől el a bajnokság sorsa A vesető csapatok sorra vereséget szenvedtek az NB III-han Máza-Szászvár győzött, döntetlen a Dombóvár —Nagymányok találkozó Az NB III. is a hajrához érke­zett el. Már csak három forduló és az elmaradt Nagymányok— Máza-Szászvár találkozó van hát­ra. A 27. bajnoki fordulóban ala­posan rájárt a rúd a vezető csa­patokra. A Kaposvári Kinizsi Nagykanizsán a Bányásztól, a Pécsi EAC otthonában a Nagy- kanizsai VTE-től, a Baja a Nagy- kanizsai Dózsától szenvedett ve­reséget ugyancsak otthonában, Dombóvár is kénytelen volt meg­elégedni hazai pályán a döntet­lennel a bajnokság hajrájára fel­javult Nagymányoki Brikett el­len. Nagyszerűen szerepeltek te­hát ebben a fordulóban — amely­ben a nyolc mérkőzésen mind­össze 13 gól esett, — a nagykani­zsai csapatok. A bányászok a lis­tavezetőt győzték le, a vasutasok és a Dózsa idegenben is nyerni tudott. A Tolna megyei csapatok mér­sékelten szerepeltek. A két szek­szárdi csapat kikapott, csak Máza- Szászvár győzött és a Dombóvár —Nagymányok találkozó végző­dött döntetlenül. Részletes eredmények: Baja— Nagykanizsai Dózsa 0:1 (0:1), Má­za-Szászvár—Taszár 1:0 (0:0), Pé­csi EAC—Nagykanizsai VTE 1:2 (1:1), Dombóvár—Nagymányok 1:1, Szekszárdi Petőfi—Kalocsai Honvéd 0:1 (0:1), Nagykanizsai Bányász—Kaposvári Kinizsi 2:0 (1:0), Kalocsai Kinizsi—Szekszár­di Dózsa 2:1 (2:1), Pécsszabolcs— Mohács 0:0. A bajnokságban Dombóvár ne­gyedik, a Dózsa nyolcadik. Nagy­mányok a 12-ik, Máza-Szászvár a 14-ik, Petőfi pedig az utolsó. DOMBÓVÁRI VSE— NAGYMANYOKI BRIKETT 1:1 (0:1). Dombóvár 500 néző. Vezette: Balezer. Dombóvár: Kovács — László, Egyed, Potó — Kalmár, Varga — Sonkoly, Kőműves, Ta- paszti, Horváth, G. Kiss. Nagy­mányok: Bancsi — Hucker, Ko­máromi, Tóbiás — Nagy, Farkas — Kozma, Becze, Molnár, Wéber. Demeter. A vendégcsapat lép fel támadólag és már a második percben Kovács csak a kapufa segítségével tud tisztázni. Határ­talan lelkesedéssel játszik Nagy­mányok. Változatos, jó iramú a küzdelem. A 22. percben egy jobb­oldali támadás után Demeter csa­vart lövésével szemben Kovács tehetetlen. 0:1. A félidő hátralévő részében felváltva támadnak a csatársorok, de a védelmek biz­tosan hárítanak. A második félidőben a vasutas­csapat volt többet támadásban. Formás támadás után a hetedik percben sikerült a vasutascsapat­nak az egyenlítés Kőműves révén. 1:1. A hazaiak maradtak tovább­ra, is enyhe mezőnyfölényben, közben Horváth, G. Kiss és Son­koly hagyott ki helyzetet, de ugyanígy a nagymányoki csatár­sor előtt is kínálkozott gólszerzé­si lehetőség. Nagy erőbe dobással küzdött mindkét csapat, ahol a lelkesedés a testi erő teljes kihasználásával párosult. A mérkőzésvezető mind­két részről sorozatosan tévedett, mindkét csapat elégedetlen volt működésével. A vasutascsapatból Kőműves, Egyed, László, Son­koly és Varga, míg a vendégcsa­patból különösen Bancsi, Komá­romi, Tóbiás és Demeter játéka dicsérhető. KALOCSAI HONVÉD- SZEKSZÁRDI PETŐFI 1:0 (1:0). Szekszárd, 100 néző. Vezette: Mozsgai. Kalocsai Honvéd: Ben- csik — Okner, Matos, Kiss — Ba­logh, Kohut — Eszényi, Csala, Prokl, Kamrás, Bende. Szekszárdi linger — Hómann, Huth, Bos- nyák. Csizmadia, Bárány. A Pe­tőfi kezdett jobban, de a rossz taktikával játszó és a helytelen összeállításban szerepeltetett tá­madósor nem tudott megbirkózni a védelemmel. Pedig voltak gól­helyzetei. így a 11. percben Hó­mann, a 12. percben Huth lőtt mellé, majd az előretörő Vass küldte a 16-osról fölé a labdát. Az előretörő Garamvölgyi lövé­sét pedig védte Bencsik. A ven­dégcsapat ritka próbálkozásait a védelem szabálytalanságok árán szerelte. A 32. percben is Cser szabálytalankodott Kamrással szemben, akinek erős lövése a bal felső sarok mellett ment el. Fel­jött a Honvéd és a 35. percben is kavarodás támadt a hazai kapu előtt. A 43. percben született meg a mérkőzés egyetlen gólja. Cser és Garamvölgyi ollóba fogták Kamrást. A szabadrúgást Bende legurította Kamrásnak, aki la­posan a jobb sarokba lőtte a lab­dát mintegy 16 méterről. 1:0. Szünet után is fél órán keresz­tül a Petőfi támadott. A 28. perc­ben Málinger jó helyzetben hibá­zott. Az utolsó negyedóra ki­egyensúlyozottabb volt. Bende nagy lövése a bal kapufát találta el, majd Kamrás szabadrúgását védte Greifenstein. A Petőfi gyámoltalan csatárjá­téka miatt vesztett. Ezúttal a hátsó alakzatok viszonylag jó! működtek. Jók: Kamrás (a me­A megyei bajnokságban kelle mes időben játszották az utolsó előtti bajnoki fordulót. A leg­nagyobb érdaltlődés a gerjeni ta­lálkozó felé fordult, ahol a bony­hádi együttes jó játékkal, sima győzelmet aratott, és minthogy a szombati mérkőzésen Dombóvár is győzött, így az utolsó forduló­ban Tolnán dől majd el a baj­nokság sorsa. Érdekessége is akadt a fordulónak. FEddon nem volt rendben két simontornyai játékos sportorvosi igazolása és ezért kitenc emberrel játszót a vé­gig a bőröscsapat a mérkőzést, mert a játékvezető az érvényes sportorvosi igazolással nem ren­delkező játékosokat nem engedte pályára. Hogy milyen mulasz­tást követtek el a simontornyai vezetők és játékosok, azt a má­sodik félidő mutatta meg. amikor a simontomyai csapat kilenc em­berrel is szépíteni tudott, a ha­zaiaknak az első félidőben szer­zett három gólos előnyén. ) Pakson a Szekszárdi Honvéd szerezte meg a vezetést, és hiába támadott szinte állandóan a paksi együttes, két mérkőzésre való gólhelyzetet kihagyva, csak az egyik bajnoki pontot tudta otthon tartani. Tamásiban végre olyan játék­kal rukkolt ki a hazai csapat, amelyet a szurkolók már régen vártak. A szerdai mérkőzéstől fáradt dunaszentgyörgyi csapat nem sok ellenállást tudott kifej­teni. Cikón Kisdorog vendégszerepeit és nem várt arányú vereséget szenvedett. A mutatott játék alap­ján Cikónak az ilyen nagyarányú győzelme is megérdemelt. A hőgyésziek Bátaszéken ját­szottak vasárnap, és áz első fél­időben még jól tartották magu­kat. de a másodikban a hazai csapat jobb erőállapota és na- pvobb technikai felkészültsége mór kidomborodott. A dunaföldvári mérkőzésen csak egyetlen gól született és ez az egy gól a hazai csapat javára döntötte el a mérkőzés sorsát, a tolnaiakkal szemben. A Dombóvár—Gépjavító talál­kozóról már vasárnap beszámol­tunk. Tény az. hogy a dombó­vári csapatra mázsás súlyként ne­hezedik a felelősség és így ko­rántsem tudja nyújtani a csapat azt, amire képes. Főleg a hely­zetek kihasználásánál mutatkozó t meg ez a szekszárdiak elleni ta-^ lálkozón is, amelyen a Gépjavító nyugodtan és meg epőe.n jó! ját­szott. Ha gólképesebb cs tár:i let­tek volna, a szekszárdi csapat még meglepetést is okozhatott volna, hiszen neki is voltak nely- zetei. Részletes eredmények a követke­zők: P ■ ks—Szekszárdi Honvéd 1:1 (0:1). Fadi—S monto.nya 3 1(3:0), Tamási—Dunaszenlgt’ö gy 4:0 (3:0). Garjen—Bonyhád 0:4 (0:1), Cikó— Kisdorog 7:1 (3:0), Bátaszék— Hőgyész 5:1 (1:0, Dombóvár— Szekszárdi Gépjavító 2:1 (2:0), Dunaföldvár—Tolna 1:0 (0:0). A bajnokság állása: 1. Bonyhád 29 22 3 4 92:24 47 2. Dombóvár 28 23 2 3 81:25 46x 3. Simontornyo 29 17 3 9 72:45 37 4. Bátaszék 2? 13 8 8 64:50 34 5. Tolna 29 14 5 10 79:41 33 6. Fadd 29 14 5 10 56 í57 33 7. Sz. Honvéd 29 14 4 11 88:60 32 8. Paks 29 11 9 9 55:35 31 9. Dunaföldvár 29 12 5 12 59:68 29 10. Sz. Gépjavító 29 11 3 15 35:52 25 11. Kisdorog 29 10 4 15 44:66 24 12. Tamási 28 9 3 16 41:57 20* 13. Cikó 29 8 4 17 48:77 20 14. Gerjen 28 7 3 18 33:64 17 15. Hőgyész 29 6 4 19 40:90 16 16. Dunaszentgyörgy 28 5 3 20 25:101 13 X “ büntetőpont-levonás Hét közben le kell játszani a Dombóvár—Dunaszentgyörgy ta­lálkozót. A bajnokság utolsó for­dulójának párosítása a következő: Tolna—Dombóvár. Szekszárdi Gépjovító—Bátaszék. Hőgyész— Cikó. Kisdorog—Gerjen, Bonyhád —Tamási, Dunaszentgyörgy— Fadd, Simontornya—Paks, Szek­szárdi Honvéd—Dunaföldvár. Hz fllisca Kupa az 5. szakasz fordulói után Két újabb villámverseny Petőfi: Greifenstein — Nagy, zőny legjobbja), Kiss, illetve a Cser, Garamvölgyi — Vass, Má­közvetlen védelem és Vass. A bajnokság állása: 1. Kaposvár 27 21 2 4 75:24­44 2. Pécsi EAC 27 15 2 10 43:29 32 3. Nagykanizsai Bányász 27 13 5 9 44:31 31 4. Dombóvár 27 14 3 10 52:43 31 5. Kalocsai Kinizsi 27 14 3 10 44:48 31 6. Nagykanizsai VTE 27 13 4 10 41:34 30 7. Baja 27 12 6 9 30:32 30 8. Szekszárdi Dózsa 27 11 6 10 44:37 28 9. Nagykanizsai Dózsa 27 10 6 11 27:35 26 10. Kalocsai Honvéd 27 10 5 12 46:50 25 11. Mohács '• 27 9 6 12 29:34 24 12. Nagymányok 26 7 9 10 31:34 23 13. Pécsszabolcs 27 7 7 13 35:52 21 14. Máza-Szászvár 26 8 4 14 29:45 20 15. Taszár 27 5 7 15 36:53 17 16. Szekszárdi Petőfi 27 5 7 15 28:53 17 A Nagymányok—Máza-Szászvár mérkőzést hét közben játsszák le. A 28. forduló párosítása a követ­kező: Mohács—Máza-Szászvár, Taszár—Baja, Nagykanizsai Dó­zsa—Kalocsai Kinizsi, Szekszárdi Dózsa—Nagykanizsai Bányász, Kaposvár—Szekszárdi Petőfi, Ka­locsai Honvéd—Dombóvár. Nagy­mányok—Pécsi EAC, Nagykani­zsai VTE—Pécsszabolcs. l Az ötödik szakaszban az utol­só fordulók során éles harc folyt a helyezésekért. Az élmezőny tö­mörségére jellemző, hogy a ne­gyedik helyezett is csak egy pont­tal maradt el a 6,5 pontos első­től, — ez egyben mutatja az erők kiegyenlítődését is. Ilyen kevés pont még egy szakaszban sem volt elegendő a kupa megszerzé­séhez. Az első heiyen pontazo­nosság, alakult ki, s a kiírás sze­rint négy fordulós párosmérkő­zéssel kellett eldönteni a kupa sorsát. A szakasz végeredménye: 1—2 Pékár Kornél 6,5 pont. 1—2. Schmieder Ferenc 6,5, 3. Ifjú Mechtl Béla 6, 4. Dr. Németh József 5,5. 5. Fehérvári Örs 5, 6. Tamási Mihály 5, 7. Ifjú Prant- ner János 3,5. 8. Majnay Antal 3, 9—10. Geresdi Lajos és Kereki József 2—2 ponttal. A párosmérkőzésben Pékár in­dult előnnyel Schmiederrel szem­ben, mivel részére a döntetlen is elegendő lett volna a kupa elnyeréséhez. (Jobb „Bergerrel”) Schmieder ezt az első találkozón elért győzelmével egyensúlyozta ki. A továbbiakban a második és harmadik találkozót is Schmie­der nyerte (3:0). A negyedik mérkőzés lebonyolítására tehát már nem is volt szükség. Schmie­der személyével négyre nőtt azon versenyzők száma, akik a kupa birtokosai lettek. (Prantner, Pé­kár, Mechtl (kétszer), és Schmie­der.) A következő, egyben utolsó sza­kaszban eldől, hogy lesz-e ötö­dik „kupás”. illetve sikerül-e ifj. Mechtl mellett másnak is meg­szerezni másodízben a kupát. Lé­nyegileg mái' csaknem biztos, hogy Mechtl és Pékár lesz a ku­pa végleges tulajdonosa. Az ötödik szakasz lényeges vál­tozást nem hozott, az összesített eredmények táblázati sorrendjé­ben, Tamási cserélt helyet ! Schmiederrel: 1. Pékár Kornél . 33,5 pont, 2. Ifj. Mechtl Béla 30,5. 3. Fehérvári Örs 28, 4. Ifj. Prant­ner János 27, 5. Majnay Antal 21. 6. Dr. Németh József 20,5, 7. Schmieder Ferenc 20,5, 8. Ta­mási Mihály 20. 9. Kerek; Jó­zsef 12,5, 10. Geresdi Lajos 11,5 ponttal. Az október 16-i ünnepélyes eredményhirdetés alkalmával a Szekszárdi Petőfi SE kétcsopor­tos villámversenyt is rendezett. Eredmények az első csoportban: (8 induló.) 1. Ifj. Prantner János 5.5, 2—3. Schmieder Ferenc és Pékár Kornél 5, 4. Kunos Ferenc 4.5. A második csoportban: (10 induló.) 1. Pékár Kornél 7, 2. Majnay Antal 6,5, 3. Uzsoki Re­zső 5,5, 4—5. Dr. Németh József és ifj. Mechtl Béla 4,5 ponttal. A kupaverseny hatodik szaka­sza november 3-án kezdődik, ! melynek témája az elfogadott ve- 1 zércsel lesz. Másnap, november ' 4-én ugyancsak a közalkalmazot­tak szakszervezetének klubjában kezdődik egy második Alisca Ku­pa verseny is, s januártól kezdő­dően összesen három csoportban, 34 versenyző vesz részt a kupa küzdelmeiben.- N.J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom