Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-17 / 269. szám
1964. november 1". TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 5 Javítani gyorsabban, jobban, olcsóbban A közelmúltban hatszáz kérdőívet küldött szét a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság, olyanoknak, akik valamilyen javításra, szolgáltatásra igénybe vették a kisipari szövetkezeteket, vállalatokat. A feltett kérdések; hogyan végezték el a munkát, elvégezték-e a vállalt határidőre, mennyi volt a munka díja, és milyen egyéb észrevételük, javaslatuk van? A visszaérkezett kérdőívekből érdekes dolgok derülnek ki. Mindenekelőtt az, hogy kevesebb a kifogás, a panasz, mint a korábbi években. De kiderül az is, hogy a javítások, szolgáltatások színvonala nem emelkedett megfelelő ütemben, és ma is vannak községek, amelyekben ez a gond még megoldatlan. Viszont a megoldást nehezíti, hogy jó néhány szolgáltatási ág fejlesztéséhez nagyobb beruházásra lenne szükség. Más helyeken pedig — a községek 15 százalékában — elsősorban helyiség- és szakemberhiány az alapvető ok. Nemleges válasz 35 százalék A végzett munkák minőségét a megkérdezettek 25 százaléka kifogásolta, főleg a dombóvári és a szekszárdi építőipari szövetkezet esetében. De kifogást emeltek a szekszárdi GELKA-ra is. A televíziókat csak többszöri beszállítás után javítják meg elfogadhatóan. Kifogásolták a tolnai ktsz hasonló munkáját is. Ugyanakkor dicsérték a bonyhádi építőipari, a paksi, nagydorogi, dunaföldvári cipész, a bonyhádi ruházati, bőripari, a hőgyészi vegyes, és a Bátaszéki Kádár Szövetkezetét. Arra a kérdésre, hogy a vállalt munkákat határidőre végzik-e el, a válaszok 35 százaléka nemleges volt. Különösen a Szekszárdi Vasipari Vállalatra, a tolnai fémipari és a bonyhádi vasipari szö- \ -tkezetre volt panasz. Elsősorban a vidéki megrendelők kifogásolták a késedelmes munkát, mert a kitűzött időpontra többször is odautaztak, ami ismételt kiadást, időkiesést okozott. Megelégedésre szolgált viszont a szekszárdi Patyolat munkája; a vállalási időt három-négy hétről két hétre csökkentette. Kifogások a munkadíj miatt Az elvégzett munkák díját már a megkérdezettek negyven százaléka kifogásolta. A kifogások többségében helytállóak voltak, mert korábban is érkeztek panaszok, bejelentések leszámlázott, de el nem végzett munkákról. Az a kifogás is felmerült, hogy a javítások ára túl magas. Egy-egy bútor javítása csaknem többe kerül, mint az új, de az új cipő árához képest is magas a fejelés, a sarkalás, de a háztartási gépek, a rádió, a televízió javítási díja is. Ezért nem kis mértékben foglalkoztatja a lakosság a jogtalan iparűzőket, akik gyakran éppen a javítással foglalkozó vállalat, szövetkezet dolgozói. Mindenesetre az általuk végzett munka olcsóbb és gyorsabb. Javaslattal, észrevétellel csupán öt százalék élt. A javaslatok között szerepel, hogy a Vasipari Vállalat oldja meg az üzemképtelenné vált gépkocsik bevontatását, illetve szervezze meg a vasárnapi, ünnepi ügyeletet. A Patyolatnak javasolták a festés és tisztítás garanciájának bevezetését, és a festésekhez mintakönyv kiadását. A közvéleménykutatást kiegészítő vizsgálatok megállapították, hogy a hosszú javítási idő oka főleg az alkatrészhiány, háztartási gépeknél, rádiónál, televíziónál, de a gépkocsiknál is. Azonfelül befolyásolja a gyárból kikerülő gépek, készülékek minősége is. 1963-ban például az eladott rádiók kilencven százaléka, a televízióknak ugyancsak kilencven százaléka szorult garanciális javításra, a hűtőszekrényeknek pedig csaknem fele. Ez a szám természetesen úgy adódik, hogy egy- egy készülék, gép kétszer-három- szor, vagy még többször szorul javításra. Huszonöt helyett 66 millió A számlázásokkal kapcsolatos panaszok eredője a felületesen végzett, vagy az elmulasztott ellenőrzés. Részletes számlázással — amelyen feltüntetnék az anyagköltséget, a munkadíjat, esetleges egyéb költséget — sok indokolatlan panasznak, reklamálásnak elejét lehetne venni. A közvéleménykutatást, s az azt követő vizsgálatok eredményét összegezve megállapítható, hogy a szolgáltatást, javítást végző vállalatok munkája határozottan javult a Gazdasági Bizottság határozata óta. Amíg például 1960- ban a kisipari szövetkezetek ilyen irányú tevékenységének termelési értéke 25 millió forint volt, addig az idén eléri a 66 millió forintot. BI. i Wmm Százhúsz darab programszekrényt készítenek ebben az évben a Vasipari Vállalat Keselyüsi úti telepén. Eddig kilencven anyag- vizsgáló berendezést szállítottak a Magyar Optikai Művek részére. Képünkön Hegedűs János és Fábián Ferenc a szekrények összeállításán dolgoznak. Tizenkétezer forint hiánya miatt... Lakatosok, kovácsok, asztalosok a dombóvári kisvágányú vasút műhelyének dolgozói. Munkájuk végeztével olajosak, kormosak, piszkosak. Tisztálkodni, átöltözni szeretnének. Jogos kívánság? Magától értetődik. Milyenek a lehetőségeik? Ötvenkét ember részére egy ötször másfél méteres helyiség az öltöző. Saját erőből, társadalmi munkában fabrikáltak egy bádog mosdótartályt és néhány zuhanyozót. A bádogtartály orvos észrevétele szerint fertőzésveszélyes. A rekeszek hiányában szabadon csordogáló víz baktériumokat visz magával. A zuhanyozók között nincs válaszfal, még így is örülnek, hogy egyáltalában van hol lefürödniük, egy kiselejtezett mozdonykazán szolgáltatja a melegvizet. Harminc szekrény van a csöpp helyiségben, sokan a mosdóban tartják a ruhájukat, nedves, egészségtelen lesz munkavégeztére. Az ipari tanulóknak külön öltözőjük van. Életveszélyesnek nyilvánított épület az udvaron, amit már régóta le kellene bontani. Arról nem beszélve, hogy fürdés után kihevült testtel jót tesz-e nekik a hideg udvaron átmenni az öltözőig? Ebédlő sincs, ott étkeznek, ahol régen a pályamunkásoknak volt melegedőjük. Távol van a munkahelytől és a pályamunkásokat is kiszorították szükséges helyükről. A rövid ebédszünetből telnek az értékes percek a gyaloglással. Vajon a pécsi igazgatóság négyes osztályán, a vontatási csoportnál, ahová tartoznak, nem értesültek a panaszaikról? Annyira tisztában vannak az öltöző- és mosdókérelem jogos voltával, hogy már több mint fél éve jóvá is hagyták a változtatás szükségességét. Mi jelentene megoldást? Az udvaron áll egy három nagyobb és" több kisebb helyiségből álló szolgálati lakás. Ezekből a helyiségekből ebédlőt, öltözőt, irodákat alakíthatnának nagy 'összegű beruházások nélkül. Lakója Tóthné, már évek óta külön 1 él a férjétől, családjától, szeretjének ők is együvé költözni. Addig azonban nem hagyja el a lakást, amíg a májusban jóváhagyott, 12 ezer forint kártérítési díjat ki nem fizetik a részükre. I Tizenkétezer forint nem olyan ! hatalmas összeg, de egy kis család részére bizony segítség, és ha arra gondolunk, hogy ezáltal hány ember szociális körülményei javulhatnának, igazán érthetetlennek tartjuk, hogy 1964 májusa ! óta még semmilyen intézkedés nem történt, számtalan beadványra, felterjesztésre. A vállalat dolgozói úgy tudják, hogy most már a KPM hozzájárulása szükséges, bármilyen ösz- szegű anyagi támogatáshoz, beru- I házáshoz. A termelési értekezlete- ken készült jegyzőkönyvek tehát pihennek az illetékes helyek fiókjaiban és ötvenkét ember továbbra is lehetetlen körülmények között öltözik és tisztálkodik. J Múlhat ez tizenkétezer forinton? . I i Moldován Ibolya így él az emlékezetben Ki vállalja a küldöttséget a z eső egész éjjel esett. Az Öreghegyen felállított német tüzelőállást eltakarták az alacsonyan járó felhők. Hangját szerencsére nem hallották a bátaiak. még ma is úgy él az emlékezetben, Báta puskalövés nélkül szabadult fel. A szomszédos községben, a Duna túlsó oldalán, Szeremlén két-három héttel előbb benn voltak a felszabadító szovjet csapatok. A Duna innenső oldalán a németek még tartották magukat. A Duna partjára kivezényelt munkásqzázaddal végeláthatatlan lövészárkokat ásattak. A munkásszázad vakond módjára túrta a földet. A parancsot végre kellett hajtani, bár maguk sem hitték, hogy szükség lesz rá. — Hogyan emlékszik a falu felszabadulására Tóth Mihály, aki egyike volt a községet átadó küldöttségnek? — Báta 1944. november 28-án szabadult fel — egyetlen puskalövés nélkül. Ebben, hogy így történt, a mi kezünk is benne volt — igaz-e emberek? — bizonyíttatta Sümegi Istvánnal, a községi tanács elnökével, Tóth Józseffel, és Babos Józseffel, akik vele együtt valamilyen ügyben éppen a községi tanács elnökénél jártak. ügy volt, hogy az SS-ek kiürítik Bátát. A falu kisbírója már kívülről fújta a dobszó szövegét. A visszaemlékezés szerint nagyjából így mondta: „Közhírré tétetik, hogy az oroszok közeledtével a német katonai parancsnokság, figyelembe véve a stratégiai szempontokat, elvonul a faluból. A lakosságnak megparancsolja, hogy akinek kedves az élete, húsz kiló személyi poggyászzal, 12 óra leforgása alatt hagyják el a falut, és vonuljanak a bátaszéki vasútállomásra." Ezt hirdette a dobszó hangosan, titokban pedig, — mert nincs titok, ami ki ne szivárgott volna — arról suttogtak, mindenki maradjon otthon, a házát senki ne hagyja el. Szájról szájra szállt a figyelmeztetés. Bátáról egyetlen család sem menekült el. Az utca — Bétán akkor még csak egy utca volt — elnéptelenedett; Az emberek elbújtak, hogy a visszavonuló németek el ne hurcolhassák őket. — Dunaszekcső irányából már egészen közelről hallatszottak az ágyúlövések, de mi. itt a faluban egy percig sem gondoltunk arra, hogy elmeneküljünk. Minek és hova mentünk volna? A Duna mentén lövészárkot ásó munkásszázadbeliek. ha bekerültek a faluba, bíztattak bennünket, hogy ne féljünk. Elmesélték, hogy őket csak a Duna választja el a szovjetektől. Mint eleven célpontot lepuffanthatták volna őket, de a szovjet katonák nem lőttek rájuk, zsebkendőjükkel integetnek — mondta Babos József, úgy, ahogy annak idején maga is hallotta. Lehet, hogy ez adta a gondolatot annak a néhány falusi parasztembernek, akik másnap hajnalban, a németek elvonulása után. összejöttek a községházán, hogy mitévők is legyenek. — Ki vállalja, hogy békeküldöttségben, a falu első háza előtt fogadja a szovjet katonákat? — kérdezte Pirisa István, a községi bíró, és várakozással nézett a jelenlévőkre. Elsőnek, a később párttagnak felvett Katona József jelentkezett. A másodiknak Tóth Mihály, utána még többen vállalkoztak, de úgy határoztak, nem lehet tudni, milyen lesz a fogadtatás, csak hárman menjenek. Katona Józsefet azért vették maguk közé, mert tudott beszélni oroszul. Az első világháborúban hadifogoly volt, azóta beszélte az orosz nyelvet. Tóth Mihálynál családtalanságra hivatkoztak. — Ha ne adj isten, a küldetés rosszul végződne, nem hagy maga után árvát — mondták. Pirisa István, a falusi bíró, a község embereként képviselte a falut, így választották a küldöttségbe. — Még ki sem világosodott, amikor elindultunk — emlékszik Tóth Mihály. — Vittük a fehér zászlót, hogy melyik asszony szekrényéből került ki a gyócsa, már nem is emlékszem. K atona József állt elő a beszéddel, s felét oroszul, felét magyarul mondta, de valahogy csak megértették egymást. Azt kérdezték, vannak-e német katonák a faluban, mire Jóska azt válaszolta, hogy hírmondó sincs, mert az éjszaka elvonultak Szek- szárd irányába. Valami olyat is mondtak, ha észreveszik, hogy kelepcébe csaljuk őket. lelőnek mindhármunkat. Ekkorra már Jóska annyira megbátorodott, hogy bíztatta őket, jöjjenek nyugodtan, mi hárman vállaljuk a felelősséget, hogy nem lesz semmi baj. No. nem azért mondom, hogy magunkat kiemeljem, de nem is volt. , Sümegi István, aki a tanacsválasztások óta a községi tanács vb elnöke, fiatalember volt húsz évvel ezelőtt. Faluja felszabadulására úgy emlékszik, mintha ma történt volna. — Reggelre tele volt az utca emberekkel. A menet élén a három falusi ember között egy századosi rangot viselő fiatal nő jött. Először csak bámultuk, aztán az asszonyok közül néhányan integetni kezdtek a szoknyát viselő századosnak. A katonaság a községházáig vonult, s ott helyezkedett el a katonai parancsnokság. Katona Józsi bácsi tolmácsolt. Bátán szívesen fogadták a felszabadítókat. Minden házba került beszállásolásra néhány katona. Tóth nénit. Sümegi nénit, de másokat is meg lehetne említeni, akik kérés nélkül, dézsaszám melegítették a vizet, hogy a fülig sáros katonák tisztálkodhassanak. Volt, aki a beszállásolt katonát megvendégelte, ruháját rendbetette. Hajnalban a továbbvonuló katonák legtöbbje kis csomagot szorongatott a hóna alatt. Benne élelem volt, útravalónak, vagy a kimosott tiszta ruha. A fogadó küldöttség a falu széléig kísérte a továbbvonulókat. így emlékeznek a község felszabadulásának első napjáról a bátaiak. POZSONYI 1GNÁCNÉ
