Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-15 / 268. szám
I \ 12 tot.va Mrryrr vrrrTstrt 1964. november 15. TOLNA MEGVER VILÁG FROLTrABJAJ EGYESUUCTS»NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEpYEI TANÁCS LAPJA Villáminterjú; Az Erzsébet-napi virágokról November 19-e Erzsébet napja, az őszutó egyik legnevezetesebb „ünnepének” számít. Illik ilyenkor vinni valamit az Erzsébeteknek, és mi sem természetesebb annál, hogy férfiember virággal kedveskedik. A nevezetes névmp hatása megmutatkozik a virágüzlet forgalmában. A kertészetben már hetekkel ezelőtt készültek Erzsébetre. Erről kértünk felvilágosítást Horváth Józseftől, a városi főkertész helyettesétől: — Hányféle virágra számíthatnak az idén a$ Erzsébetek? — Most, így ősz végén a legkedveltebb virág a ci'clámen. Ebből fogunk legtöbbet szá'lí- tani. Úgy számítjuk, hogy száznál is több kell majd belple. A ciklámenből a három alapszínen, a piros fehér rózsaszínű virágúnkon kívül néhány szép árnyalattal is kedveskedünk. Azt hiszem, mindenki megtalálja majd a megfelelő színt. — A ciklámenen kívül még négy-öt fajta virágból számi unk nagy forgalomra. Az eddigi tapasztalatokból úgy vet ük észre, hogy a fikusz, a filodendrón é; a pálmaféle is kelendő Erzsébetnapon. Ezenkívül szobafenyőt is küldünk néhányat az üzletbe. Természetesen a virágok ára is befolyásolja a forgalmat. A I ciklámen 20—35 forintért kapható. a fikusz valamivel drágább, ! 30—40 forint lesz. A pálmák né- ’ melyike még száz forintnál is többe kerül. Ezekből fogy a legkevesebb. De nem is annyira a. virág fontos, inkább a figyelmesség. — A november 19 körüli napokban elkelt virágokat számítva hány Erzsébet van Szekszárdon? — Pontosan nem lehet következtetni legfeljebb annyi bizonyos hogy Erzséb-t-napkor körülbelül kétszáz asszonynak vagy i lánynak kedveskednek virággal I az ismerősök, barátok. Hogy mennyire nem akármilyen névnap. azt mi sem bizonyírja jobban, minthogy egyébként csak 50—60 cserép virág fogy hét■: n- j ként az üzletben. — Azzal fejezném be: virág i lesz, tehát hiányra senki nem ] hivatkozha'. Aki pedig virága' 1 kap Erzsébetkor, fogadja mind- 1 járt a kertészek jókíi'ánságait is. Vadnyugati stílusú postarablás Poznanban Varsó (MTI). Poznanban november 11-én három álarcos bandita az esti órákban megtámadta az egyik kerületi postahivatal udvarán az éppen elszállításra váró pénzeszsákszállító gépkocsi alkalmazottait. Az egyik lelőtte az őrt, elvette géppisztolyát, a másik kettő a pénzeszsákokat megragadva futásnak eredt. A járókelők a banditák üldözésére siettek. Az egyik banditát egy 18 éves fiatalember próbálta megállítani és le- i fegyverezni. A rabló eldobva a alatt elfogta a rablókat. pénzeszsákot leütötte a fiút, de annak 14 éves öccse gáncsot vetett a rablónak, aki elestében is tüzelt. A fiú megsérült. A banditát az odaérkező járókelők végül lefegyverezték. A két másik bandita St sarkon várakozó taxisofőrt kényszerítette. hogy a városszéli erdőbe vigye őket. A rendőrség elfogott társuk vallomása alapján három óra Áldatlan ajándék „Megrendítő” élményben volt része csütörtök este a Vatikán- városban a Királyi Shakespeare- színház háromtagú küldöttségének és Heenan westminsteri érseknek, a brit katolikus egyház fejének. A straifordi Shakespeare-társúlat három kiváló művésze a brit katolikusok kezdeményezésére zarándokol t el a Vatikánba, hogy a pápai áldás elnyerésével emeljék a nagy költő születésének 400. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat fényét. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-11. 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—10. A kiadásért felel: KECSKÉS JANOS Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 13 Ft Index-szám: 25 069. A művészek a pápa jelenlétében részleteket adtak elő Shakespeare műveiből. A műsor után Pál pápa gratulált a művészeknek, majd amikor Dorothy Tutin feléje nyújtotta Shakespeare műveinek 1623-ban kinyomtatott első gyűjteményes kiadását, a pápa mosolyogva magához ölelte a vörös bőrkötésű könyvet, mondván: ,.Nagyszerű emlékeztető lesz ez a mostani alkalomra, és igen értékes hozzájárulás a Vatikán könyvtárához." A kegyesen elbocsátott angol küldöttség megnémvltan figyelte a páva és kísérete elvonulását, csupán Dorothy Tutin suttogta döbbenten maga elé: Óh, azt hitte. hogy neki ajándékozzuk... de hiszen mi bem mehetünk haza a könyv nélkül... Ezután Heenan érsek indult „mentőexpedícióra”. Kis idő múltán egy vatikáni főpap tért vissza Stratford város legfőbb kincsével, amelyet nem ajándékba, hanem csupán áldásra nyújtottak a pápa elé. A vatikáni könyvtárból „kimentett” őskiadvány — műgyűjtők 20 000 fontra becsülik értékét — pénteken szerencsésen visszatért Shakespeare szülővárosába. A LOTTÓZÓBÓL JELENTJÜK: Két négytalálaios a megyében A szekszárdi lottóirodától kapott értesítés szerint Tolna megye ismét „taláiatos”. A pénteki sorsolás alkalmával a 46. játékhéten két fogadó ért el négy találatot. A szerencsések közül az egyik, 8 214 940-es számú szelvényét Tolnán vásárolta, a másik nyertes pedig Szekszárdon töltötte ki 8 442 736-os számú szelvényét. A 46. játékhéten különben öt- találatos nem volt. 41 fogadó éri négyes találatot. Nyereményük 101 752 forint. Három taláiatos szelvény a tájékoztató jelentés szerint 3533 akadt, ezekre 590 forintot fizetnek. Kettes találatot 104 871 fogadó ért el. Ezek nyereménye 19.90 forint. Géppel tömik Szakáidban a libákat A gépesítés ismét meghódított egy olyan területet, amelyet eddig kizárólag a kézi erő uralt. A Gödöllői Kisállattenyésztöi Kutató Intézet három tanára. — a jelek szerint a követelményeknek mindenben megfelelő — tömőgépet szerkesztett. Ezzel percenként három libát lehet táplálni, amíg kézi töméssel egy liba tömési ideje 8—10 perc. A nagyüzemekben egyébként eddig éppen a gépesítés hiánya gátolta a tömeges libahizlalást. A közeljövőben viszont a termelőszövetkezetekben is megoldódik a libahizlalás. A tömő- gépekből egyelőre kettő érkezett a megyébe, a szakályi, Kabos Völgye Tsz-be. A gép kezelése különösebb szakértelmet nem igényel. vele három személy naponta 900 libát képes hizlalni. — Ügyeletes orvos 1984. november hó 15-én dr. Jakűs Magdolna Szekszárd, Hunyadi u. 10. sz. Rendel: vasárnap délelőtt 9—11-ig a Rendelőihtézetben, utána a lakásán található. — A műszergyárban a párt- alapszervezet és a tömegszerveze- lek mozgósítására az erre legalkalmasabb korosztályból 32-en ad lak vért. A felsőfokú mezőgazda- sági technikum tanulói közül többen jelentkeztek a megyei véradóállomáson, hogy a rászorulók részére vért adjanak. — Megkezdték az 1966-ban gyártásra kerülő' cipőmodellek mintadarabjainak elkészítését a Bonyhádi Cipőgyárban. — Bátán új szélesvásznú mozi építését tervezik, amely mintegy 120 személy befogadására lesz alkalmas. Itt kap helyet a községi könyvtár is. Erre a célra 1 millió 300 ezer forintot fordítanak a községfejlesztési alapból, s 120 ezer forintos társadalmi munkával járulnak hozzá a község lakói az új mozi felépüléséhez. — Pénteken 19 taggal megalakult a Szekszárdi- Patyolat Vállalat KISZ-alapszerveze.te. — Közel félmillió forint értékű exportcikket, illetve importpótló | terméket állítanak elő az idén — I a KETI-vel kötött szerződés alap- : ján — a megye kisiparosai.-— Verseny indult a KIOSZ- alapszervezetek között, a felszabadulás huszadik évfordulója tiszteletére. A versenyfeltételek a mozgalmi munka megjavítását, I színvonalának emelését célozzák. — A Dalmandi Állami Gazdaság szarvasdi üzemegységében a Dombóvár és Körzeti Foljműves- szöVetkezet egy korszerű bolt építését kezdte meg. Az üzemegység dolgozói társadalmi munkával segítik az üzlet építését — írja Szabó Mátyás levelezőnk. »TTTTTTTTTTTTTTTTTTTTfTfTtTTTZTTT 9,05: Iskola-tv. Fizi* F ka. 9.35: Orosz nyelv- oktatás. 10.00: Foxi Maxi kalandjai. 10.25: Póruljárt haramiák. Bábjáték (Ism.) 10.50: Rajzolj velünk. 11.00: Falusi könyvespolc. 15.40: A Magyar Hirdető műsora. 15.50: Riportfilm és vita a mezőgazdasági építkezésekről. 16.25: Zalka HSE—Vasas Dinamó ökölvívó csapatbajnoki mérkőzés. 18.50: Tv-magazin. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Betyárvilág. Dokumentumfilm. 20.10: Légy szép és tartsd a szád! Magyarul beszélő francia film. (16 éven felülieknek!) 21.45: Telesport. 22.10: Tv-híradó. II. kiadás. ENYHE IDŐ Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások esőkkel. Mérsékelt., időnként élénk nyugati, észak- nyugati szél. Az évszakhoz képest enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9—13 fok között. RÜGYEK 1964. november 13., vasárnap. A Nap kél 6.49 órakor, nyugszik 16.08 órakor. A Hold kél 14.34 órakor, nyugszik 1.09 órakor. Névnap: Lipót. * 1964. november 16., hétfő. A Nap kél 6.50 órakor, nyugszik 16.07 órakor. A Hold kél 14.55 órakor, nyugszik 2.21 órakor. Névnap: Ödön. * Húsz éve jelent meg Debrecenben ä Néplap, az MKP lapjának, első szama. 1944. november közepén megkezdődött a Buda pest-környéki fegyveres ellenállás: Újpesten, Kispesten. Kőbányán partizáncsapatok alakulnak. Miskolcon kibontakozik a „MÓKÁN-Komité’* (Magyarországi Kommunista Antillád Komité) elnevezésű ellenállási mozgalom. A Bőripari Vállalat Simon- tornyai Gyára (Simontornyai Bőrgyár) gyakorlattal rendelkező férfiszakács szakmunkást keres. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán, (lakás nincs). (95) Az Állami Déryné Színház november 16-án új darabbal kezdi meg turnéját Tolna megyében. A Mikszáth Kálmán regényéből készült színjátékot a Tavaszi rü ;yek-et mutatják be a megye közönségének. Szekszárdon két ifjúsági, és egy felnőttelőadást tartanak, ezenkívül Nak, Fadd, Szakes, Bonyhád községekben is szerepelnek. A színészgárdában régi ismerősöket is üdvözölhet a közönség Czéh Gitta és Fcnyvessy Balázs jászai-díjas színművészek személyében. A Petrik Jó ■ séf rendezte előadás többi szereplője Várnagy Kati, Nagy Sándor, Hámori József, Ács Rózsi, Bodó György, Erős Pál. Fehér Tibor. Pálfy Ferenc, Sághy István, Temes Gábor. A Szekszárdi Felsőfokú Mező- | gazdasági Technikum második i évfolyamának levelező hallgatóit 1 értesítjük, hogy a heti konzultá- !ció november 16-án. hétfőn dél- jután 3 órakor kezdődik Szekszárdon a MÉK épületében. A fel- ! iratkozottak pontos megjelenését ! kérjük. Bizalmi I 1 (94) Névnapra, születésnapra kedves ajándék a CSOKOLÁDÉ! (£4)