Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-10 / 238. szám

4 / TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1364. október 10, DALOLJATOK NA Tf EBADTA KOZiED/ÁSA!/ , OlASZ Énekesek VAGYUNK DE NEM NYÍLT DALRA A SZÁJ, S NtnA MARADT A KOBOZ 15. , APAMf ÉDESAPÁM/ Húsz év az Amazonas dzsungeljében Elevenen eltemetve a zöld pokolban Sxüta latrán: vörös a« Irta: JOSE MELÓ A 122. számú tábor teljesen el volt vágva a külvilágtól, és így nem tudtunk arról,, hogy a háború, amelyet — ahogy ne­künk beszélték —■ segítünk meg­nyerni, már régen befejeződött. Szinte teljesen elfelejtettem már, hogyan kerültem a dzsun­gelbe. Emlékezetem annyira meg­gyengült, hogy már arra sem tud­tam emlékezni, amit előző nap tettem. Egyik nap azonban nagy erőfeszítéssel összeszámoltam, hogy már majdnem hat esztendő telt el. A táborban a kaucsukgyűjtők történeteket meséltek azokról, akik szökni próbáltak, össze- fogdosták és kivégezték őket. Kínzóink meg voltak győződve róla, hogy soha senki sem ér­tesül gaztetteikről. A legközeleb­bi lakott település 1300 mérföld- nyire volt. Ennek ellenére elhatároztam, hogy megszököm. A menekülés látszott az egyetlen — ha na­gyon is csekély — esélynek arra, hogy életemet megmenthessem. Egy új machetével és némi ru­hával indultam útnak. Volt ná­lam egy iránytű, kevés kenyér, szárított hús, kávé és cocarinde, amit az indiánok lázcsillapító szerként használnak. Nem sejt-' hettem, hogy menetelésem 13 évig fog tartani. Az Amazonas dzsungelje a föld egyik legbarátságtalanabb tája. Iránytű nélkül senki sem juthat ki innen. Hónapokon keresztül menetel körbe-körbe, míg végül legyengülve egy vadállat zsákmá­nyává lesz. Minden lépésnél vá­ratlan veszélyek leselkednek, az erdő tele van vadállatokkal, mér­ges kígyókkal. A legveszélyesebb közülük a brazíliai dzsungel „ki­rálynője”, az óriási Anakonda. A legijesztőbb jelenségek közé tartozik a soha nem csillapuló lárma. Az állatok félelmetes or­dítása, a maárrikácsolás, a fák susogása ördögi kórussá olvad össze, amitől az ember az eszét vesztheti. Elveszíti tájékozódását és a lidércnyomás elől a fákon keres menedéket. Mindezen ve­szélyek ellen csupán egyetlen fegyverem volt: a saját sorsom iránti teljes eltompultság. Hat hónapja voltam már úton. Nem tudtam, hogy milyen messzi­re jutottam és egész közönyös is volt számomra. Egyetlen célom az volt, hogy eljussak délre. Ha szüntelenül dél felé tartok, talán megszabadulhatok ebből a rács nélküli börtönből. Esténként lombkunyhót készítettem magam­nak és ennivaló után néztem. Né­ha teknősbékatojásra találtam, egyszer elhullott teknősbékára bukkantam. A machete segítségé­vel lefejtettem a páncélját és megsütöttem a húsát. Egy teljes héten át tartott. Egy reggel a fák között emberi arccal találtam magam szemben. Az első volt, akivel bolyongásaim alatt találkoztam. Szinte földbe gyökerezett a lábunk, 5—10 per­cig néztük egymást és még min­dig nem akartunk hinni a sze­münknek. Paolo szintén a kau- csuk-hadsereg katonája volt. Együtt mentünk tovább. Nem­sokára a chavante indián törzs területére értünk. Mint hallottam, kegyetlenek és vadak. Szerencsé­re azonnal felismerték, hogy a legkisebb veszélyt sem jelentjük számukra és semmilyen szem­pontból sem képviselünk „érté­ket”. Miután Paolo két beteget meggyógyított — valamit konyí- tott hozzá — kapcsolataink szin­te barátságosakká váltak. Rövidesen ismét visszatértünk a zöld pokolba, ahol új veszélyek vártak ránk. Ezen a területen nem találtunk gyümölcsöket, amelyekkel eddig táplálkoztunk, így kénytelenek voltunk valami ennivaló után nézni. (Folytatjuk) EGRI CSILLAGOK • Feldolgozta : Márkuax Láaxló Rajzolta: Zórád Ernő — Dokumentumregény Keserűen elmosolyodott. A Pia­ve folyóra gondolt, a rohamra, s arra, hogy ott mennyire örültek volna ilyen búvóhelynek. Csak. nem ijed meg ettől a mélységtől? Viszont holnap hozhatna kötelet magával. Kikötné ehhez a vastag tölgyfához és szépen leereszked­ne... Nem, most kell lemenni.. Csak így tud fúrás nélkül vizs­gálatot végezni. A föld itt kitá­rult, szétnyitotta bíbor méhét. Arca elé tolta a kezét és ug­rott. Igyekezett egyensúlyát tar­tani és talpon maradni. A mohás föld, melyet az előbb még óriási szőnyegnek érzett, kicsúszott aló­la. Hirtelen hatalmas ütést ér­zett a fején és egyszerre minden könnyű és álomszerű lett. Elájult. Amikor kinyitotta szemét, a nap már ferde sugaraival érte a völgyet, a fák tetejét aranyozta meg csupán. Azt hitte álmodik, becsukta, majd újra kinyitotta szemét. Mit keres itt? Mint mi­kor könyvet lapoz valaki vissza, úgy pörgette lassan vissza ő is az eseményeket. Leugrott a víz­mosás miatt. Valószínűleg ott fent, — abba a kiálló párkányba — verhette be a fejét. Miért is jött le ide? Feltápászkodott, megtapogatta csontjait. Nem tört el semmije, minden a legnagyobb rendben van. Most aprólékosan meg fog­ja vizsgálni itt a talajt. Elindult a vízmosás alján, kelet felé. Fél óra múlva már mélyebb szakasz­ra érkezett. Érdekes. Miért is nem találta meg eddig ezt avöl- gyecskét? Biztosan azért, mert a sűrű növényzet felülről elfedi az árnyékot. Pedig járt már errefelé. Hirtelen gyomrába nyilait az éh­ség. Reggel harapott csak egy kis kenyeret és már délután van. Le­hajolt. Azt1 ‘hitte az éhségtől» gyomra csikarásától, a fájdalom­tól látja lilának az egész földet. Megdörzsölte szemét. Tényleg lila. Lila a föld, úristen. Nem is lila, inkább vörös. Mit is mondott az öreg profesz- szcr?... A vasoxid különböző arányú keverékben lehet kísérője az alu­mínium oxidjának. A játékos ter­mészet így rejti az ibolyás, vörö­ses-barnás színű bauxitot... Letérdelt, belevájt a földbe. Félredobta a kalapácsot, kézzel, körömmel ásta a rögöket. Felug­rott, arréb szaladt. Tíz lépéssel arrébb újra csak vöröslött a föld. Igen, itt bújt ki — mondta han­gosan Balás — egy hosszú, ki tudja milyen mélységben kígyózó bauxittelep... Megvan! Keserves, hosszú hó­napok után... Kínok, keservek, kudarcok után... De megvan!... A borostás arcú, meggyötört férfi szemét ellepte a könny. Felkapott egy marék földet, egy marék vö­rös agyagot és megcsókolta. Az­tán hirtelen körülnézett, hátha meglátta valaki. Nevetett, han­gosan, teli torokból nevetett. Remegő kézzel bontotta ki háti­zsákja száját és megtömte agyag­gal. Ha itt megvan a kibúvás, még valahol meg kell találnia. Felvette a súlyos zsákot és elin­dult tovább az árok mentén. Ki­lométereket ment, azt hitte szét­feszül a melle. A telep végét azonban nem tudta megtalálni. Majd holnap — gondolta, — most már nem szökik meg. Holtfáradtan zuhant a kis er­dészházba. Bokorné fektette le. Még álmában is ■ az öregasz- szony megfigyelte — a férfi keze a padló felé kotorászott. Har­minchat órát aludt egyfolytában. KÖZJÁTÉK A termelési népbiztosság ta­nácstermének előcsarnokában csizmák, bakancsok, félcipők ko­nyászat helyzete?..'. Kenyér kell!5’ Balás a teremben az elnöki asztal előtt állva, ismerős arcokat pillantott meg. Nánási, Blaum, Hertok, Szlonkay?... Mi történt?... Mindent elképzelt volna, csak azt nem, hogy Nánási a vörösök bányászati megbeszélésén részt vesz. Mit akar vajon?... Mire felocsúdott volna meglepetéséből, a férfi kitárt karokkal üdvözölte. — Szervusz Balás, hallottam, hogy te tartasz itt előadást. Mon­dom, ezt már meghallgatom. Na­gyon érdekelnek a munkáid... — Eddig nemigen adtad tanú­jelét. — Kérlek, az embernek sok­szor vissza kell fojtania a bel­sejében forrongó dolgokat. A kor­szak dugója... he, he, he... a vá­ratlan ütéstől kipattan. Balás legszívesebben szólt vol­na az egyik katonának, hogy ve­zesse el ezt az urat. — Kezdjük talán! — ragadta meg Balás vállát egy alacsony» kopaszodó férfi, aki be sem mu­tatkozott. — Ügy gondolom, ne pogták a lila kőkockákon. Balás hóna alatt vaskos iratköteggel közelített a szélesre tárt terem­ajtó felé. Mint a hullámok a parthoz, úgy csapódtak fülébe a várakozók szavai. „...Most mindegyik azt bizo­nyítja, hogy forradalmár.:, az volt már, amikor megszületett...” „Tegnap Csepelen látok egy plakátot: Vasas, ne hagyd ma­gad. S valami burzsoá kölyök utána firkálta: a frontra vinni...” „...Az élelmezést kell megjaví­tani. Bár, ha aratásig kihúzzuk...” „...Hevesi itt' lesz, talán Vágó is?... Mit gondolsz?...” „...Kún Béla kérte, hogy a jegy­zőkönyvet küldjék fel neki...” .....De kit érdekel most a bá­s okat beszéljen, csak a lényeget. Az emberek türelmetlenek, és az összetétel... Kezével félkört rajzolt a te­rembe, ahova lassan szállingóz­tak be a meghívottak. — Többségük egyszerű bányász, ezért nagyon közérthető nyelven szóljon hozzájuk — magyarázta Balásnak, majd kikiabált a fo­lyosóra. — Elvtársak, jöjjünk befelé! Balás felállt a pódiumra, a tö­meg összefolyt szeme előtt. Tar­ka ruhákat, sok-sok fejet látott, dagály hullámzását idéző mozdu­latokat. (Folytatjuk) A YAllAlKOZAS ~KUDARCCAL VÉGZŐ DÖfT.S csak ÜGGYEL Bajj ai\ szabadultak a héttoronyból TÖRÖK JANCSI CSAK NÉZTE A MEGÖREGEDETT FAKÓ ARCOT VÁRNAGY EGY ARANYTÁNYÉR ELLENÉBEN MEGENGEDTE, HOGY AZ OLASZ ÉNEKESEK TÖRÖK BÁLINTNAK IS ÉNEKELJENEK NÉHÁNY STRÓFÁT. EGY MÁJUSI. DÉLUTÁN NÉGY IFJÚ is EGY LÁNY JELENT MEG A HÉTTORONY KAPUJA - ' ELŐTT. MEGÁLLJ •

Next

/
Oldalképek
Tartalom