Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-06 / 234. szám
AMAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 234. szám. ÁRA: 60 FILLÉR. Kedd, 1864. október 6. Megnyílt az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek kairói értekezlete r-rj, 2Ío: <%.;• A Tv-Munkában a bagger Kairó (Tanjug) Gamal Abdel több mint felét képviselik. Nasz- hendra nepáli király, Burgihatu- Nasszer, az Egyesült Arab Köz- szer elnök megnyitó beszédében néziai elnök, Szalal jemeni elnök, társaság elnöke hétfőn délután a kiemelte az el nem kötelezettség Mohammed Juszuf afganisztáni kairói egyetem nagytermében politikájának jelentőségét, s e po- miniszterelnök, Ibrahim Abdul megnyitotta az el nem kötelezett litika szerepét a világban. Ezután szudáni elnök, William Tubman országok állam- és kormányfői- ismertette az Egyesült Arab Köz- libériái elnök. Massamba Debat nek második értekezletét. társaság álláspontját azon prob- " A konferencián részit vevőkul- , , , , döttségek a világ egymilliárd la- léniáikkal kapcsolatban, amelye' kosát és az ENSZ-tagországoknak két az értekezlet megvitat. Hruscsov távirata a kairói értekezlethez kongói (Brazzaville) elnök, Husz- szein jordániai király és még számos magasrangú politikus, az előbbiek kíséretében, vagy kormányuk képviseletében. A csúcsértekezlet előestéjén több üdvözlő távirat érkezett a konferencia résztvevőihez. Többek között táviratban üdvözölte Hruscsov dolgozott határozati javaslatokat, az értekezletet Johnson amerikai Vasárnap szünet nélkül érkéz- elnök, Douglas Home angol miután" megnyíló" kairói értekezlet tek a kairói repülőtérre a magas niszterelnök, továbbá Csou Éneklőkéhez intézett táviratában külföldi vendégeket hozó gépek, laj kínai miniszterelnök, eredményes munkát kívánt az ér- Megérkezett Aref marsall iraki Az el nem kötelezett országok elnök, Roberto Holden, az ango- külügyminisztereinek politikai bi- táv- lai szabadságharcosak ideiglenes zottsága vasárnap délelőtt hosszú iratában rámutat: az értekezlet kormányának miniszterelnöke, vita után határozatot fogadott el olyan időpontban ül össze, ami- Mákariosz ciprusi elnök. Souvan- Kongónak a konferencián történő kor szerte a világon összefognak na Phouma laoszi miniszterelnök, részvételéről. A határozat értel- a különböző fajú, nemzetiségű, Amin al Hafez, a szíriai forradal- rnében Nasszer elnök. Tito elnök nyelvű és valiású emberek azért, mi parancsnokság elnöke, aki va- és Bandaranaike asszony, ceyloni hogy eltapossák a háborús tűz- sárnap óta a miniszterelnöki tiszt- mi^\sztcrelnök mint a konferen- fészkek parazsat, megfékezzék az séget is betölti, Ahmadou Ahidjo összehívó hatalmak képvise- eszteleneket, akik nukleáris ka- kameruni elnök, Fejszal herceg, lőj táviratot küldtek Kaszavubu tasztrófába akarják sodorni a. vi- szauci-arábiai miniszterelnök. Ma- kongói elnöknek, lágot. Hruscsov reményét fejezte ki. hogy a kairói értekezleten részt vevő el nem kötelezett államok az imperialistaellenes és gyarmatellenes erők akcióegységét szem előtt tartva, törekedni Moszkva (TASZSZ). szovjet kormányfő a hétfőn déltekezlet résztvevőinek. A szovjet miniszterelnök Jugoszlávia és az EÁK javaslata A fellobogózott hidakon és ut- fajüldöző Verwoerd-kormánnyal cákon 240 ikülöngépkocsj szállít- szemben az összes gazdasági, po„ _, . , _ . . , ja sok-sok előzetes találkozóra a litikai és egyéb szankciókat. A e zeknek a nemes felada- mirit ötven küldöttség tag- javaslatok üdvözlik a moszkvai tornak a megoldására. jait, 3 kulisszák mögött javában atQmcsend-szerződést és az azt folyik az okmánytervezetek, ha- követő enyhülési intézkedéseket, tározati javaslatok egyeztetése és majd újabb pozitív lépésekre vitája. hívják fel az atomhatalmakat, Afrikai körökből származó ér- így követelik a földalatti atomtesülés szerint két állam — Jugo- robbantások megszüntetését, a lenti, a Sabena légitarsasag sz^vjp és az Egyesült Arab Köz- nukleáris fegyverek további el- Csombe kongoi miniszterelnököt társaság — teljesen kidolgozott, terjedésének megakadályozását, A szállító Boeing 707 tipusu repülő- részietes és főbb vonalaiban tervezetek szerzői erélyesen síkra- gepe _ hétfőn reggel visszafordult egybevágó tervezettel lép az ál- szállnak a külföldi katonai táhelyi i^TzJrint i^el lam' kormányfők elé- maszpontok ellen, a hadi költ8 órakor A francia hírüsívnökség ezek a javaslatok annál is nyo- ségvetesek csökkentéséért, az így 8 orakor. A irancia mrugynoKseg matékosabbak mivel az ENSZ- felszabaduló összegeknek a fejtagállamoknak mintegy a fele lődő országok megsegítésére forképvíselteti magát a kairói fóru- dításáért, az atommentes övezsteCsombe gépe nem szállt le Kairóban Kairó (AFP). Mint az AFP jeszerint a repülőgép pilótája nem kapott leszállási engedélyt. Amikor a pilóta kapcsolatba lépett a kairói repülőtér irányítótornyával, mon. kért. Közvetve bár, de szólnak a közölték vele, hogy a leszálló pá- Ugyancsak felhívná az értekezz javaslatok arról is, hogy az lyák meghatározatlan időre hasz- lot a Délafrikai Köztársasággal ENSZ szerveiben arányosabb képjelenleg még kereskedő államo- viseletét kell biztosítani az afrokat. hogy foganatosítsák végre a ázsiai országoknak. Amerikai kommunista vezető előadása Néhány évvel ezelőtt még kézierővel — csákánnyal, ásóval, lapáttal — termelték ki a földet a Dombóvár I. Téglagyárban. Ma már nemcsak a kitermelést végzi gép, hanem több száz méternyi szállítószalagon jut el a tégla nyersanyaga a présgéphez is. Képünkön egyenletesen „gyalulja” a partot a bagger. Magyar párt- és kornánydeleiácié utazik a Lengyel ipköztársasiila A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság kormányának meghívására 1964. október első felében baráti látogatásra Lengyelországba utazik a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége. A küldöttséget Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke vezeti. A Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége e látogatással viszonozza a testvéri Lengyel Népköztársaság párt- és kormányküldöttségének múlt évi magyarországi útját. (MTI). Ünnepi felvonulás Berlinben az NDK születésnapján nálhatatlanokká váltak, és azt tanácsolták a pilótának, hogy folytassa útját Beirut repülőtere felé.' Ekkor a gép visszafordult Athén felé. Mint az AFP írja, az új fordulat azt jelenti, hogy — ha csak nem jön még valami közbe — Csőmbe nem vesz részt az el nem kötelezett országok értekezletén. Kairóban egyébként hétfőn reggel ismét összeültek, hogy kidolgozzák az értekezlet elé terjesztendő ajánlásokat. Végül a külügyminiszterek előkészítő értekezlete tart plenáris ülést, hogy jóváhagyják a bizottságokban kiMoszkva (TASZSZ). M. Rubin, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának vezetőségi tagja „A nemzetközi munkásosztály a korszerű világfejlődés vezető ereje” címmel előadást tartott a moszkvai tudományos konferencián. Rubin kijelentette: az Egyesült Nyugat-berlini ügynökök meggyilkoltak egy NDK határőrt Berlin (ADN). Nyugat-berlini ügynökök a hétfőre virradó éjjel meggyilkolták az NDK határőrségének egyik altisztjét. A gyilkosok behatoltak az NDK területére egy alagúton keresztül, amelyet a nyugat-berlini rendőrség jóváhagyásával és tevékeny támogatásával létesítettek, hogy kémszervezetek megbizásából illegálisan Kelet-Berlinbe csempészszenek személyeket. Az NDK honvédelmi miniszlé-1 kenysógüket. riumának közleménye hangsúlyozza, hogy a brutális merényletre az NDK megalapításának 15. évfordulója előtt és röviddel az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus között a látogatási engedélyek ügyében kötött megállapodás aláírása után került sor. A merénylet ismét bebizonyítja, hogy Nyugat-Berlinben az ügynök- és terrorszervezelek változatlanul folytatják bűnös tevéÁllamok kommunistáinak le kell leplezniük az amerikai imperializmus cselekedeteit. A szónok a továbbiakban élesen elítélte a demokratikus egység megszilárdítását gátló amerikai trockista irányzatokat, amelyek lelkesen üdvözölték Csen Ji kínai vezetőnek azt az álláspontját. hogy az amerikai választások legkedvezőbb kimenetele Goldwater győzelme lenne. Ugyanezek az emberek — Csen Ji és hívei — azt állítják — fo’y- tatta Rubin —. hogy az amerikai munkásosztály, de főképpen a többségben lévő fehér munkásság elpolgárosodott. Az ő véleményük szerint az Egyesült Államokban a haladás megvalósításában a döntő szerep csak a néger lakosa ságot. főképpen a falusi nég reket illeti meg. Itt megfeledkeznek arról, hogy az országban élő húszmillió négernek a teljes egyenlőség kivívásához szövetségesekre van szüksége; Berlin (MTI). A demokratikus Berlin legszebb részén, az új városközpontban a főváros ifjúsága hétfőn este fáklyás felvonulással ünnepelte a Német Demokratikus Köztársaság 15. születésnapját. A felvonulás este fél hét órakor kezdődött, s a lelkes fiatalok szűnni nem akaró, több órás menete vonult el a Német Szocialista Egységpárt és az NDK vezetői, továbbá a külföldi vendégek előtt. Utána az általános német motorsport-szövetség és a Sport és Technika Társasága nagysikerű motor- és autókorzót rendezett a belvárosban, majd ennek végén — j már a késő esti órákban — nagyszabású nemzetközi motorverseny . került lebonyolításra. A belvárosi ünnépségeket hétfőn az NDK nemzeti néphadserege egységeinek az International filmszínház előtt rendezett zenés takarodó ja zárta be. Az ifjúság fáklyás felvonulása után Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt első titkára, az államtanács elnöke és Willi Stoph miniszterelnök fogadta a berlini ünnepségekre érkezett külföldi párt- és kormányküldöttségeket. Ünnepség Moszkvában az NDK évfordulója alkalmából Moszkva (TASZSZ). A moszkvai Kreml-színházban hétfőn a szovjet főváros közélete ünnepi gyűlésen emlékezett meg az NDK megalakulásának 15. évfordulójáról. A gyűlésen jelen volt Nyi- kolaj Podgormj és Mihail Szusz- lov. az SZKP Központi Bizott- ! sága elnökségének tagjai Viktor i Grisin. a Központi Bizottság el- ]nökségének pót agja Jurij And- \ ropov és Vitalij Tyitov, a Központi Bizottság titkárai továbbá Le^z-’csko és Rudnyev miniszterelnök-helyettesek, valamint az a német küldöttség amelyet Hermann Matern, az NSZEP Politikai Bizottságá ak tagja, az NDK népi kamarájának első elnökhelyettese vezet. Ott volt az ünnepségen Rudolf Dölling az NDK moszkvai nagykövete is. Ünnepi beszédet mondott Mihail Szuszlov és Hermann Matern. Az NDK megalakulásának 15. évfordulója alkalmából a szovjet posta több ' színű emlékbélyeget <bocsátott ki.