Tolna Megyei Népújság, 1964. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-02 / 205. szám
I TTfüi. szeptember 2. TOLNA MEGYEI NEPtTJSAG OVODÁBÖL ISKOLÁBA fiz iskolába lépő kis£iú hl laiiisiaua vagy kis!eány — tekintet nélkül arra, hogy járt-e óvodába, vagy sem, — az igazán gondatlan gyermekévektől kicsit búcsúzik. Gyors számvetést végeztünk: tíz szeptemberben iskolába vonuló leány és fiú közül nyolcán voltak azok, akik alig várták, hogy iskolások legyenek. (Előszeretettel játszottak tanítónénist, jótanulót.) S mindössze egy félt, s egy várta teljesen közömbösen az iskolába- lépés nagy és felejthetetlen pillanatát. Ez a kis „statisztika" azonban nem mond semmit a jövőre vonatkozóan. Mert lehet, hogy a íélős Misiből kitűnő tanuló lesz, s a közömbös Jutka is jelesen állja meg a helyét az iskolában. De a mindig tanítónénist, vagy jótanulót játszó Marika esetleg gyenge közepessel, vagy sok elégségessel tarkított bizonyítványokat hoz majd haza, ha nem is az elsőben, — a későbbi években. De a tény, hogy tíz gyermek közül nyolc alig várja az iskolát, — mégis sokat mond számunkra. Ugyanis 10—20 évvel ezelőtt ez a szám nem volt ilyen magas. A mi időnkben — tegyük a kezünket a szívünkre — tíz gyerek közül bizony legfeljebb három—négy készült várakozó izgalommal az iskolábar Miért? Ennek két oka is van. Az egyik az, hogy az óvoda az elmúlt években ugyancsak sokat fejlődött. Nagyszerűen „felkészít” az iskolára. Játékosan, színesen, kedvesen ismerkednek meg a kicsinyek a rajzolás, festés, éneklés, számolás, mesélés tudományával. S ennek „híre van”.. Úgy, hogy azok a leánykák, fiúcskák, akik ilyen, vagy olyan okból nem jártak óvodába, játék közben, vagy családilag érintkezve az „ovisokkal”, maguk is belekerülnek ebbe az iskolát előkészítő áramlatba. A másik ok, .hogy az általános iskolák új tanterve, és maga az új szellem határozott lépésekkel megy a hatesztendősök elé. Elmosódott, — nagyon helyesen. — az „ovi" és az „isi" közötti határ. Nincs már félévi bizonyítvány, izgalmat keltő osztályzat. Az i első nőnapokban szinte csak a pad és a nevélő változik. S ez sem marad titokban. Az óvodás korú gyermekek „közvéleményében” igen elterjedt az a hír, hogy az iskolától nem kell félni! Hogy az jó, talán még jobb, mint az „ovi”, | Mi várja hál eb^er? k0cseppet sem félelmetes, játékos iskolában gyermekeinket? Nem csak játék! Hanem mégis komoly tanulás! Az első osztályban heti 20 órát tanulnak a gyermekek. (A hetedik, nyolcadik osztályban már 31 tanóra van.) Egy óra az iskolában: 45 perc, amit tíz perc szünet követ. Általában a tíz órás „tízperc” azonban, — hogy nyugodtan tudjanak uzsonnázni a gyerekek, — húsz percig tart, így a 20 tanórának éppen a fele, tehát tíz óra telik el az olvasás és írás elsajátításával. Számolni, mérni öt órában tanulnak a gyermekek. Környezetismeret, (ez a földrajz előfutára) gyakorlati foglalkozás, ének egy-egy óra, s ez nem annyit jelent, hogy hetenként csak egyszer énekelnek és csak kétszer játszanak az első osztályosok. A tanító néninek „szabadkeze" van abban, hogy ha kicsit fáradtnak látja a gyermekeit, számolás vagy írás közben is megnótáztassa, megtornáztassa őket. IS mi a szülő leiadata ? *Jg; ben és a közömbösökben felkelteni, a szorgalmasokban ébren tartani az iskola iránti érdeklődést, bizalmat. Kolozsvári Gyula Fiatal háziasszonyoknak — a befőzésről Előkészületek. A befőzésre készülni kell. Nemcsak a hozzávalókat lehet előre beszerezni; — a cukrot, a celofánt, a hólyagpapírt (pergament) és a gumit —, hanem az üveget is tanácsos előző napon kimosni. Törölgetni nem kell, sőt nem is szabad: a legjobb tiszta kosárba borítva szárítani. Az üvegeket fedjük le konyharuhával, hogy por ne érhesse őket. A sziruppt is megfőzhetjük előre, nem báj, ha több. mint amennyire szükségünk van, meg nem romlik, és friss kompót készítéséhez. saláta édeskéséhez is felhasználhatjuk. Csak egészséges gyümölcsöt tegyünk el! A gyümölcsöt az utolsó pillanatban vásároljuk csak meg, vagy szedjük le. A hullott, ku- kacos, hibás, túlérett gyümölcs befőzésre nem alkalmas. Szirupkészítéshez legjobb a kristálycukor. Üvegenként 8—10 deka cukrot számítsunk. Annyi vízzel tegyük fel főzni, hogy - éppen ellepje. Forrás közben a habját szedjük le merőkanállal; hidegen kell rátölteni a már üvegekbe rakott gyümölcsre. Betöltés után ízesíthetjük kis darabka vaníliával, kanál ka rummal, vékony karika citrommal, egy-két szem szekfűszeggel. A gyümölcstisztításra kell a legnagyobb gondot fordítani. Egyetlen romlott, vagy tisztátlan szem tönkretehet egy egész üveg befőttet! Az aprószemű gyümölcsöt — meggyet, ribizlit, málnát — a legjobb szitán, folyó víz alatt Iskolai kötények Az iskolakötényt, -köpenyt minden iskolástól elvárják. A sötétkék iskolaköpeny megóvja a ruhát a piszkolódástól, kopástól. Egyre gyakrabban viselnek a kisfiúk is „munkaruhát” az iskolában, éppen célszerűsége miatt. Az iskolakötényeket házilag is elkészíthetjük. 1. Ujjatlan, vállon gombolás kötény. Egyenes szabású, a szoknyácska alján 15 ernes rátét, amely zsebet is képez. (Ez a forma kinőtt holmi meghozz- szabbítására is alkalmas.) 2. Piros szegéllyel díszített iskolaköpeny, nagy zsebekkel. Gallér nélküli fazon, az alatta viselt blúz nyaka hajtható ki rá. 3. Ing szabású köpeny, fehér tűzés-dísszel. 4. Munkakabát fiúk számára. 5. Ujjatlan mellény ke kisfiúknak. F. M. megmosni. A barackot, almát, körtét hámozás után vágjuk félbe, szabadítsuk meg a magjától vagy a magházától, s dobjuk azonnal hideg, citromos vízbe, így nem barnul meg. Aprószemű almát nem kell félbevágni, krumplihámozóval is kivájhatjuk a csutkáját. A sárga- és őszibarack lehéjazása történhet úgy is, hogy a gyümölcsöt apránként, lobogva forró vízbe dobjuk, néhány pillanat után kiszedjük, és rögtön hámozzuk, így nagyon könnyen lejön a héja. Gőzöléssel, vagy anélkül? Bekötés előtt az üveget, de különösen a szélét tisztítsuk meg vizes ruhával, hogy ne maradjon ragacsos. Bekötéshez legjobb a celofán; vizesen helyezzük az üveg szájára, és gumival szorítsuk le Gőzölés: A gőzölőfazekat béleljük ki újságpapírral, vagy ronggyal. Az üvegeket egyenként burkoljuk be szintén papírral vagy ronggyal, mert sehol sem szabad közvetlenül érintkezniük az áfforrósodott edény falával, a közöket is tömjük ki. Annyi hideg vizet öntsünk az edénybe, hogy az üvegeket félig érje. Fedjük be és hevítsük forrásig. Tíz perc forrás után lefedve, sőt pokróccal leborítva hagyjuk tovább gőzölni kihűlésig. Gőzölés nélkül is eltehetünk gyümölcsöt, így megőrizhetjük vitamintartalmának egy részét. Az eljárás a következő: a megtisztított gyümölcsöt súlyával egyenlő mennyiségű cukorral hintjük be, s így hagyjuk állni 24 óráig. Naponta többször keverjük meg. Utána azonnal üvegekbe töltjük. A lekvárfőzés úgy történik, hogy először is a megtisztított gyümölcsöt darálón áthajtjuk. Főzzük nagyon lassan, folytonosan kevergetve, hogy le ne ragadjon. (Csak teljesen szag- és zsiradékmentes, semmi másra nem használt edény alkalmas erre a célra.) A lekvárt természetesen nem kell gőzölni. Tanácsos a befőtteket időnként ellenőrizni, s ha valamelyik pe- nészedni kezd. szedjük le róla a romlott részt, s gőzöljük újra át, zsm. Hétezer pulyka — Tizenegy asszony Szakályt teljes joggal nevezhetjük pulykás falunak. A megye egyetlen községében sem tenyésztenek annyit ezekből a hangosk odó állatokból, mint a szakályi Kapos Völgye Ter- melöszö vetkezettbe n. A Kapos Völgye kistavai üzemegységébe tavaly telepítették be az első szállítmányt. Száms2erint tizenötezret. Egy régi istállót a akítotlak át erre a célra. Az idén már kevésbé zsúfolt a helyiség. „csak” hétezer pulykát nevelnek benne. Az istálló melletti, félig-msddig elkerített terület szinte feketéink a pulykahadtól. — Pedig a fele sincs itt. A javarészét lecsalogatluk a gémeskúthoz itatni — mondja Őri Bélíné. A gémeskút jó- néh nyszáz méterrel odébb van a pusztában, ott látni a. pulykasereg másik részét. Itatóvályúk az istálló előtt is vannak. Hogy m ért kellett mégis a kú.noz „terelni” a baromfit, arra is megkaptuk a választ: — Elromlott a kú': Szóval, valami baj van, nem jön a csapon víz. így sokat kell vesződni a pulykákkal. Egyik része jön. a másik nem akar. De nemsokára mindig lesz vizünk. Villanymotor hajtja majd a szivattyút. Ezen a putztán csak asszonyok dolgoznak. Tizenegyen. Etetnek, vigyáznak az állatokra. sőt még az éjjeliőr szerepét is betöltik. Egy-egy asz- szor.yra három-négy- naponként kerül sor az őrködésben. Olyankor ketten, hárman együtt virrasztónak az istálló egyik kis helyiségében. Ha éopen nem „ügyeletesek”, kerékpárral járna': haza a faluba. Reggel négykor kezdődik a munka és sötétedik már. mire újból kerékpárra ülhetnek. Etetés napónla négyszer van. Egy-egy alkalomra több mint négy má sa tápot kap hétszer pulyka. Ezenkívül még naponta egy mázsa húsz kiló túrót is megesznek. — Nem nagyon akarta senki sem vállalni a pulyka- nevelést. Húzódtak tőle az asszonyok, mert itt büdös van, meg nagyon hosszú a nap. Mi meg már annyira megszerettük, hogy nem kívánkozunk máshová, télen, nyáron it lennénk — mondja Papp Sán- dorné. A fizetés nem rotfiz, de ezért a munkáért megérdemlik az asz- szonyek. ötvenkét munkaegységet kapnak havonta és a lermelöszövetkeze. 33 forintot te.vez:tt egy munkaegységre. Persze ezért a pénzért a férjeknek is „szenvedni” kell. hiszen nem tud az asszony sem ebédet, sem vacsorát főzni. Talán ezért is van. hogy egyik férj sem vett fáradságot még ahhoz, hogy megnézze a felesége „pulyka- farmját”. Kis szállást rerdez- tek be az istálló külön helyiségében az asszonyok. Nem éppen id.áis: szalma a földön, rajta pokrócok. Elkelne itt egykét ágy is. Jól megvannak egymással. Közösen megbeszélnek mindent, és ha valami kérésük van. a termelő,- szövetkezet vezetősége is segíAzt is kitalálták, hogy összeadják az élelmiszert, meg az edényekét, aztán főznek maguknakA pu z ai „nomád- é'e* novemberig tart. Akkor elszállítják a kezdődik minden elölről... (konya) ...Apróhirdetések.« Az apróhirdetés dl)a> szavanként hétköznap 1.— Ft, vasárnaF" l Ünnepnap 2.— Ft. Az első és minden további -vastagon szedett szó két szónak számit. Bontásból származó nád eladó. Szekszárd, Béke u. 1. sí. (19) Három szoba, összkomfortos ház, OTP-kölcsönnel eladó. Szekszárd, Pollack u. Egyed. (17) Hármasszekrény, sötét,, kifogástalan állapotban eladó. Cím: a szekszárdi totózóban. (303) Szekszárdon, Hosszúvölgyben 679 n. öles szőlő, terméssel is, kád és hordókkal eladó. Érdeklődni Szel'.s árdon, Beih- len Gábor 46. (210) Róisa szükség letét rendelje már most meg, ősz szállításra. 120 fajta. Bu tor, futó, Polyentha nem zetközi « újdonságaimból Kérje díjtalan árjegyzéke met! Szálkái rózsa kerté szét, Pusztasza bölcs. (9) Szekszárdon, Hosszúvölgyben eladó 4:0 n. öles le rület, házhelynek alkalmas 70 db. termő gyümölcsfával és 600 n. öles utca fronton lévő beltelek, ks tanyával. Cím: a Szekszárdi Hirdetőben. (211) Két szobás, konyhás lakást cserélnék Szekszárd belterületén, költségmegtérítéssel. Cím: Szekszárdi Hirdetőben. (18) Rakodó és udvari munkásokat azonnali belépésre felvesz a MÉH szekszárdi telepe. Keresünk a B. Balogh utcában azonnali megnyitásra jutalékos felvásárlót és telepet. Jelentkezni lehet a MÉH Bogyiszlói úti telepén. (1) Szőlő, jó karban eladó Balparásztán, Bottyáridűlőben, gyümölcsössel, 1000 n. öl körül. Mocfa-csárda mellett, Délibáb-dűlőben n. öl szőlő. Cím a nyomdában. (206) A Pincehelyi Vegye&Ktsz azonnali felvétellel keres )ó képességű órás szakembert. (10) Gyakorlott gépírót keresünk felvételre kedvező i besorolással. Rákospalotai | Bőr- és Műanyagfeldolgozó ! Vállalat Szekszárd. (205) Az 5. ÉPFU Szekszárdi Ki- rendeltsége érettségizett munkaerőt keres forgalmi szolgálat ellátására. Jelentkezés: Szekszárd, Keselyűsi út 6. szám. (20) FIGYELEM! Az új KRESZ szerint a kerékpárokat megváltozott méretű névtáblával kell felszerelni Ú) MÉRETŰ NÉVTÁBLA A SZAKÜZLETEKBEN ________________VÁSÁROLHATÓ! (2)