Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-30 / 203. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. augusztus 30. Vj szőlőtelepítés Dunaföldváron •• Harmatgyökerezik az új telepítést a dunaföldvári szőlőkben. Az idén harminc holdon telepítettek Itália szőlőfajtából. ■n'y: (Túri M. felvj Szóvá tesszük ...hogy a szekszárdi Hármas-híd- kapható palackos sörökkel a vártál lévő 55-ös számú népbolt kör- sárlók egy része nem távozik nyéke az esti órákban mindin- messzire, hanem a kupakok el- kább hasonlít egy utcai italmé- távolítása után mindjárt az üz- résre. A kertmoziba igyekvők és let ajtajában nekiállnak nyakalni a környék lakói már jóidé je a sört. A néha emelkedett han- meg figyelt ék, hogy az üzletben gú, „jó magyarsággal fűszerezett” diskurzusok pedig, amelyek a sö- rözgetők között nem egy alkalommal kialakulnak, nincsenek jó hatással, különösen a bevásárlásra elküldött gyerekekre. A látvány sem valami épületes, s nem válnak díszére a város egyik központi részének a sörösüveggel hadonászó csoportulások, sem pedig azok a palackos borral és sörrel megpíhenők, akik az utca ' szemközti oldalán lévő magas ' járdaperemre, vagy a kidöntöti j villanyoszlopra telepednek. 1 Sajnos, a bolt dolgozói ebbe Képregény, 18 folytatásban [nem szólhatnak bele, hiszen j mindez az üzleten kívül történik. Irta: Azért mégis tenni lehetne valamit, hogy a Hármas-híd neonfénnyel kivilágított környéke ne hasonlítson a jövőben egy búcsúbeli sörössátor portájára... KUCZKA PÉTER Rajzolta: CSANÁDI ANDRÁS \ u l A rendőrök és határőrök többen voltak, sem mint a gondnok képzelte. Lélekszakadva rohant át a kerten, de az üvegház sarkánál megpillantott egy másik fegyverest, aki a hátsó kaput őrizte. Hasra dobta magát a rá- szegeződő géppisztoly elől és revolvert rántott. Lövése vakolatot vert le az üvegház faláról. A géppisztoly rögtön viszonozta a tüzet, ugyanakkor Dusek hallotta a háta mögött közeledő futó lábak dobaját. — Bekerítenek az átkozottak! — csikorogta és miközben ha- soncsúszva az üvegház mögé igyekezett eljutni, ismét célzott és lőtt. Most talált. Hallotta, amint a katona felkiált és kiejti kezéből a fegyvert. Felpattant és ugrott a kertkapu felé. Ebben a pillanatban kaszálta le üldözői egyikének géppisztolysorozata. Forgács szótlanul állt a halott gondnok fölött. Dusek mellkasát öt helyen is átütötték a golyók; — A lábára kellett volna célozni, — mondta végül. — De persze, ezt ilyenkor nehéz megszabni. Az őrt álló géppisztolyoshoz fordult, akit társai már elsősegélyben részesítettek: — Szerencséje volt, Kovács elvtárs! Az a golyó feljebb is mehetett volna! — Csak súrolt, főhadnagy elvtárs! Éppen csak, hogy egy kis húst tépett ki a karomból. Már fel akartam venni a fegyvert, amikor ezt az alakot leterítették. _ A KÓRHÁZKERTBEN A kórház kertjében, az egyik lugasban lévő kis asztal mellett, gyűlt össze a társaság. Korsós főmérnök és Szahók Klára, Kelemen főorvos, dr. Avarossy Lé- nárd, Forgács főhadnagy és a még sápadt, de már utcai ruhába öltözött Tóth Noémi. — Máma útjára bocsájtom magát, kislány — mosolygott a főorvos Noémire. — Azt hiszem, elege volt a kórházi tartózkodásból és a kalandokból is. Előbb azonban hallgassuk meg a főhadnagy elvtársat, hiszen gondolom ő az egyetlen, aki már világosan látja közülünk ezt az egész sötét históriát. — Elhihetik, hogy sokáig én sem láttam világosan, — kezdte elbeszélését a főhadnagy. — Any- nyi ma már biztos, hogy Noémi maga úgy került az egész ügybe, mint a szólásbeli Pilátus a Cre- doba. Pontosabban, egy kissé a saját bőbeszédűsége jóvoltából. Amikor a főmérnök úrék az egyébként csakugyan csodálatos Sangoplannak, hogy úgy mondjam az örömünnepét ülték az Arany Fácánban, Bibra barátunk a legnagyobb kínban volt. Sürgős utasítást kapott, hogy a kulcsképletet külföldre kell juttatni, megfelelő fényképezőgéppel azonban nem volt felszerelve, lemásolásra pedig nem volt lehetősége, hiszen azt állandóan Korsós főmérnök őrizte. Ezért került sor a lopásra. Aztán jött maga és táncolás közben, ez igazán a véletlen műve, elkotyogta nekem új munkahelyét és foglalkozását. A folytatásában kétségtelenül van valami ördögi. Bibra éles szemű megfigyelő és azt hiszem nem is kellett különösebben éles szem ahhoz, hogy az önök — itt Korsósra és Szahók Klárára mutatott — érzelmeit észrevegye. Ezért vitte Este Noémit a maga ablaka előtt, hiszen tudta, hogy várja a főmérnök urat. Laboratóriumbeli papirváró kését vasárnap hajnalban lopta el, még mielőtt Merész bácsi, az öreg portás szolgálatba lépett volna. Az éjszakai portás emlékezett a látogatására, de természetesen beengedte, hiszen miért is ne engedte volna a főmérnökhelyettest, akinek állandó gyári belépője volt? Az obszervatórium vezetőjének Bibra könnyen kiadhatta magát, hiszen maga, Noémi, se őt, se Avarossy doktor urat nem ismerte. A bejutás csak alkalmas álkulcs kérdése. A többit tudjuk, hiszen a kuicsképletet sajátkezű- lég adta le rádión Bibra megbízóinak. Ezután következett a merénylet, ami ha sikerül, bizony nagyon kellemetlen helyzetbe sodorta volna' Szahók elvtársnőt. Bibra azonban többször is hibázott. Először a merénylettel, másodszor azzal, hogy mérgezett süteményt küldött magának, amivel nyilvánvalóvá tette, hogy valakinek érdekében áll elhallgattatni. Ugyanakkor a kulcsképlet magában édeskevésnek bizonyult. Nyugati megbízói ellátták Bib- rát a szükséges fényképezőgéppel, mivel vallott, ma már azt is tudjuk, hogyan. Elismerésre méltóan precízek, a gyűrűbe foglalt mik- rofényképezőgép tökéletes mása annak a gyűrűnek, amit Bibra állandóan viselt és amit természetesen minden kollégája ismert. Maga nem, Noémi, de határozottan a segítségünkre volt az az utolsó felvillanása, amivel ezt a gyűrűt megőrizte emlékezetében, mielőtt elvesztette az eszméletét; Bibrához jól kiépített hálózat tartozott, ezt már felgöngyölítettük, az ön helyettese pedig főmérnök úr, lakat alatt várja megérdemelt sorsát. Korsós értetlenül rázta a fejét: — Nem értem! Egyszerűen nem értem! Nyolc esztendeje ismerem Bibrát. Kitűnő, jóképességű vegyész volt, hogyan juthatott ide? — A hogyanra talán ő sem tud feleletet adni. Négy esztendeje egy müncheni biokémiai kongresszuson, ahol egyébként figyelemre méltó előadást tartott. Ott szervezték be és úgy látszik nem volt nehéz dolguk. Elmosolyodott: — Ha egyáltalán van, úgy Bib- rának egyetlen egy az érdeme? — Éspedig? — bámult rá Noémi. — Az, hagy részt vett a Sangop- lan munkáiban, amivel tulajdonképpen ugyanazt az életet segített megmenteni, amelyet kioltani akart. A magáét. Mindnyájan elhallgattak. Korsós és Szahók Klára álltak fel először: — Azt hiszem itt az ideje, hogy köszönetét mondjunk és búcsúzzunk! — mondta a főmérnök. — Én is megyek és nagyon sajnálom, hogy betegszabadsággal kell kezdenem az első munkahelyemen, — fordult Noémi dr. Avarossy, most már az igazi felé. Forgács főhadnagy azonnal felvette a lány táskáját. — Mi, öregek még maradunk, — nézett egymásra a főorvos és az obszervatórium vezetője. A kézfogások utón, amikor a két pár már a kórházkapu felé haladt, Kelemen főorvos hirtelen ránézett az obszervatórium vezetőjére, egyébként gyerekkori barátjára: — Nézd csak! Karonfogva mennek! Szahók Klára a főmérnökbe, Tóth Noémi pedig a főhadnagyba karolva lépett ki a kapun. VÉGE. Iszonyatosan fújt ; blizzard, hordta a a fák a hidegben. havat, megrepedtek Fekete kísértetként lovagolt a síkságon Portugál Phillips. Á vihar az indiánokat is megbénította. Portugál Phillips csak akkor állt meg, amikor lovának fűcsonio- kat kapart a hó alól.
