Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-25 / 198. szám
% fOLW/S megyei Népújság 1364, augusztus S3. Közzétették az Amerikai Demokrata Párt külpolitikai programtervezetét Atlantic City, (MTI). Hétfőn „hűségnyilatkozatot” megtagadta külpolitikai célként jelöli meg, este (magyar idő szerint kedden és bejelentette, hogy az ügyet a hogy az amerikai kormány a jö- 1.30 órakor) nyílik meg, az Ameri- kongresszus elé viszi. Ha a kong- vőben is őrizze meg „berlini po- kai Demokrata Párt elnökjelölő resszusi küldöttek az alabamai zicióját”, változatlanul tegyen kongresszusa. A küldöttek kétség- delegáció ellen foglalnak állást, eleget „dél-vietnami kötelezett- kívül állást foglalnak majd John- akkor a fajgyűlölő Wallace kor- ségeinek” törekedjék a nyugati son elnök mellett és megerősítik mányzó hívei elvesztik részvételi félteke országainak összefogására az eddigi kormánypolitikát. jogukat. és a „castroizmus elszigetelésére”, Az elnökjelölés tehát valószí- A demokrata párt vezetősége sőt a kubai kormány megdönté- nűleg már eleve eldöntött ügy, nehéz helyzetben van, mert John- sére. Az, Egyesült Államoknak a viszont annál kérdésesebb, ki lesz sonnak egyrészt igen nagy szűk- programalkotók szerint a jövőben az alelnökjelölt. Ismeretes, hogy az sége van a déli államok néger is mereven elleneznie kell a Kí- alelnökjelölt személyét mindig az választóinak szavazatára, más- nai Népköztársaság bebocsátását elnökjelölt választja ki. Johnson részt viszont fél attól, hogy a fe- az Egyesült Nemzetek Szerveze- elnök mindmáig nem közölte, ki- hérekből álló küldöttség kizárása tébe. vei akar „együtt futni”. Politikai nyomán a déli küldöttek bojkot- ^ programtervezet pozitív pontkörökben legalább egy tucat de- tálni fogják a kongresszust. jaj közé tartozik, hogy a demokmokratapárti vezetőt is esélyes- Vasárnap este nyilvánosságra rata hitet tesz a moszkvai nek tartanak az olelnökjelöltseg— hozták a demokrata párt prog— részleges atomcsend-egyezmény re, de valamennyi közül a leg- ramjának külpolitikai részét. mellett és üdvözli azt is hogy több esélye Huprey szenátornak A program szerkesztői a Ken- csökkent a hasadó anyagok káván. nedy—Johnson kormányzat érdé- tonai célú előállítása. Ami a kongresszus előkészüle- mének igyekeznek feltüntetni azt, a programtervezet helyesli a teit illeti, a jelek szerint' nem hogy ma a világ közelebb került nemzetközi vitás kérdések tárgya- lesz teljesen rózsás Johnson elnök a békéhez, nincs akkora háborús lásokon történő rendezését is helyzete, hiszen van egy marok- veszély, mint 1960-ban. A köz------------------------------------------------------nyi, de annál elszántabb csoport, társasági párt bírálatát vissza- amely a polgárjogi kérdésben el- utasítva, a demokrata párt azzal lenfele Johnsonnak és fel is akar- kérkedik, hogy az Egyesült Álla- ja venni vele a harcot. mok válságos időszakokban nem Johnson ellenzéke a déli álla- „gyengének” hanem „erősnek” mokból kerül ki. A demokrata mutatkozott. Ennek alátámasztá- pártgépezet most megkísérelte, sára magasztalja a kubai válság hogy még a kongresszus megnyí- idején követett amerikai politi- lása előtt kirekessze a küldöttek kát, valamint a legutóbbi időben soraiból a legszélsőségesebb faj- a vietnami öbölben Meghalt Bőd6 István elvtárs Augusztus 24-én, hajnalban, életének 42. évében, hosszas betegség után elhunyt Bodó István elvtárs, a belvárosi pártvezetőség és a munkásőrség tagja, a Tolna megyei Kéményseprő Vállalat igazgatója. Halálával nagy veszteség érte a pártot. Az MSZMP Tolna megyei Bizottsága és a munkásőrség saját halottjának tekinti. Temetése szerdán délután 4 órakor lesz az újvárosi temetőben. Családja, elvtársai, barátai, munkatársai gyászolják. ISÜDIÍIKiCk SOROKBAN A Laoszi Hazafias Front Pártjának küldöttsége, amely a három laoszi politikai irányzat vezetőinek tanácskozására utazik, útban Párizs felé. Moszkvába érkezett. A seremetyevói repülőtéren a Szufanuvong herceg vezette küldöttséget Jurij Andropov, az SZKP Központi Bizottságának titkára, Andrej Gromiko külügyminiszter, valamint Laosz moszkvai nagykövete fogadta. * Szkopjében és egész Jugoszláviában nagy elismeréssel szólnak •• Ünnepi díszszemle és felvonulás Bukarestben Bukarest (MTI). Bukarestben elkövetett I vasárnap délelőtt nagyszabású katonai díszszemle és felvonulás zajlott le Román a felszabadulásának huszadik évfordulóján. A fellobogózott repülősök terének közepén emelt dísztribünön- pontosan nyolc órakor jelentek meg a párt és a kormány vezetői. gyűlölők képviselőit. A kongresz- amerikai agressziós cselekménye szus mandátumvizsgáló bizottsá- két. programalkotók azzal kérga felszólította az alabamai kül- kednek, hogy az Egyesült Álla- döttség tagjait, hogy írásban vál- mok „útját állja a kommunista laljanak kötelezettséget: végre terjeszkedésnek”, fogják hajtani az elnökjelölő A programtervezet számokban kongresszus döntését. A mandá- is fitogtatja az Egyesült Államok tumvizsgáló bizottság ugyanis arra erejét, közli, hogy négy esztendő | Gheorghiu-Dejnek, a Román hivatkozik, hogy az alabamai alatt az Egyesült Államok inter-1 Munkáspárt Központi Bizottsága elektorok más államoktól eltérően kontinentális ballisztikus rakétái- első titkárának, az államtanács a novemberi elnökválasztások nak és Polaris rakétáinak száma elnökének vezetésével. Gheorghiueredmépyétől függetlenül nem kö- megtízszereződött (100-ról 100Ó-re) telesek a győztes párt elnökje- a bevetésre kész hadosztályok szálöltjét megválasztani. ma pedig 11-ről 16-ra növekedett. Az alabamai küldöttség ezt a A programtervezet követendő íljabb sikereket értek el a kongói felkelők A Kongóból érkezett legújabb | helyszínre. Lisala városba egyébhírügynökségi jelentések a felke- j ként a felkelő hadsereg alakula- lök újabb katonai sikereiről szá-1 tai is benyomultak. A harcokról mólnak be. Észak-Katangában j még nincsenek részletes jelenté- Manono bányavárosból elűzték a sek. Csombe-kormány katonáit és rendőreit, akik — az AP jelentése szerint — a várostól mintegy 200 kilométernyire délre levő Mitwabába vonultak vissza. Súlyos tüzérségi tűz alá vették a felkelő alakulatok Kabalo város repülőterét. Magát a várost Csőmbe hadserege mintegy tíz nappal ezelőtt visszafoglalta a felkelőktől. Most a kaminai támaszpontról Kabolóba érkező katonai repülőgépeket figyelmeztették, hogy ne szánjanak le a tüzérségi támadás célpontjává vált repülőtérre. Az AFP jelenti, hogy vasárnap Lisala és Búmba városokban a Kongó-folyó mentén ■— Stanleyville-tői nyugatra — a helyi lakosság fellázadt Csőmbe fegyveres alakulatai ellen. Leopoldville- ből csapaterősítéseket küldtek a Csőmbe szorult helyzetében folytatja a fehér zsoldosok toborzását. Az AFP jelenti, hogy meg Dej jobbján Apasztasz Mikojan, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke fogalt helyet. Ugyancsak innen nézlek végig a díszszemlét és a fék vonulást a szocialista országok küldöttségeinek vezetői, köztük Kállai Gyula is. Leontin Salajan. a fegyveres erők minisztere meghallgatta a díszszemle parancsnokának jelentését, majd köszöntötte a felsorakozott egységeket. Ezer tagú katonazenekar játszotta el a román Himnuszt, miközben 24 lö- veg 21 össztüze dördült. Az egyórás katonai díszszemle után következett a bukaresti dolgozók, valamint az ország ■jLCXI öl, illeg- |-------------------------’ ^ „ ,,-----, , b izottai most Dél-Rhodesiában minden részéből a fővárosba értesznek körutat. Eddig mintegy kezeit küldöttségek színpompá száz dél-rhodesiai fehér zsoldos jelentkezett Csőmbe hadseregébe. Rövidesen különrepülőgépen szállítják őket a kaminai támaszpontra, ahol gyorstalpaló kiképzésben részesülnek. Dél-Afrikában, ahol a toborzás már korábban megkezdődött — ugyancsak az AFP jelentése szerint — már Johannesburgban megkezdik a jelentkezők kiképzését. A könnyű fegyverek kezelését az újoncok a Hillbrow negyed egyik lakásában sajátítják felvonulása. A hagyomány szerint az úttörők nyitották mag a menetet, majd ifjúmunkások következtek. utána négy órán keresztül hömpölyögtek a téren a felvonulók oszlopai: valóságos zászlóerdő és virágtenger borított mindent. A felvonulók a Román Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjainak képeit vitték, transzparensek hirdették, a szocialista építőmunkában eler.t sikereket. Sok tábla éltette • a testvéri szocialista országok népeit. Félmillió dolgozó vonult fel a tribünök-előtt. Déli egy órakor, a sportolók látványos felvonulása után az Internacionálé hangjaival . ért véget a román nemzeti ünnep legnagyobb szabású megmozdulása. A Román Népköztársaság államtanácsa és 1 nv'nisztsrtanácsa vasárnap e4te a Bukarest környéki Snágöv üdülőhelyen nagyszabású fogadást adott az ország felszabadulásának 20.' évfordulója alkalmából. Mikojan vidéki útra indult Romániában Bukarest (TÁSZSZ). A Mikojan vezette szovjet párt- és kormányküldöttség. ' amely részt vett Románia, felszabadulási ünnepségein. hétfőn Bukarest és Pio- esti tartomáhyokba utazott. A küldöttséget elkísérte útjára Ghe- orghe Apostol, a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Román NáD köztársaság mitt isztertanácsár.pk első elnök- helyettese és a tartományok vezetője. a szovjet segítségről, a földrengés által sújtott macedón fővárosnak adományozott házgyárról. A júliusban üzembe helyezett szovjet gyár másfél hónap alatt Szkopjéban 100 darab egyszobás, kétszobás, és háromszobás lakást állított elő. A gyár által készített épületek még a tízes erősségű földrengésnek is képesek ellenállni. * Párizs felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából több ünnepségre került sor a francia fővárosban. A volt ellenállási harcosok országos szövetsége vasárnap a párizsi diadalívnél emlékezett meg a fasizmus elleni harcban, a főváros felszabadításánál elesett hazafiakról. Hasonló emlékünnepség volt a boulognei erdőben, annak a 33 fiatal ellenállónak az emlékművénél, akiket a felszabadulás előestéjén végeztek ki a fasiszták. A Concorde-téren a felszabadulás évfordulóján, több mint százezer főnyi közönség részvételével nagy népünnepély volt. * A Canad an Tribune jelentése szerint a Kanadai kommunista Párt országos végrehajtó bizottsága teljes mértékben helyesli az SZKP javaslatát, amely indítványozza a kommunista és munkáspártok értekezletének okmányait kidolgozó 26 tagú bizottság december 15-ére Moszkvába történő összehívását. * A saigoni egyetemi hallgatóknak vasárnap délután a délvietnami rádió előtt tartott tüntetését hétfőn délelőtt újabb tüntetés követte, amely ezúttal a Khan-diktatúra cenzúra-intézkedései ellen tiltakozott. Az egyelem mintegy ötszáz diákja hétfőn reggel értekezleten határozta el, hogy a tájékoztatásügyi minisztérium elé vonul és követeli a cenzúra megszüntetését. A dél-vietnami főváros utcáin sokan csatlakoztak hozzájuk és 2000 főnyi tömeg érkezett a minisztérium épülete elé. A tüntetők kövekkel bezúzták a cenzori hivatal ablakait. Heves tüntetések voltak hétfőn Da Nangban is, Dél-Vietnam Saigon után legnépesebb városában. Miért nem kész egy évvel Talán egy jó hete van annak, körülmények között dolgozott, sította, mondván: garanciális hiel A Dél-Afrikában toborozott hogy a bonyhádi 1*es számú álta- hogy azt megfelelőnek semmiként búkról van szó. A vállalat a hipilóták fogják vezetni a Csőmbe lános iskola konyhája, amelyik sem lehetett nevezni. Egy tante- bókát kijavította. A megszokás megsegítésére küldött amerikai különben az egész község napkö- rémben, előkészítő, mosogató, és szerint tehát a felújítás ezzel vébombázórenülőeének eev részét is as gyermekeit latja el, elfoglalta talalo nélkül, az egészségügy! get ért volna. p 8 p 8y új helyét. A helyfoglalás egy év- szabályok kényszerű megszegésé- Nem lehetne szólni egy szót vei a felújítás végét jelző határ- vei főzték az ebédet naponta, sem, ha a hibák kijavítása után idő után következett be, ennek el- Hogy megbetegedés nem fordult a helyzet csakugyan az lenne, lenére azonban inkább örülnek, elő, az elsősorban a gondnokság hogy a munkát befejezték. Erről mint beszélnek. Úgy vannak ve- és a konyhaszemélyzet nagyfokú azonban egyelőre beszélni is alig le: mindegy, mikorra, de nagy- elővigyázatosságának és a vélet- lehet. Amikor néhány napja a jóból elkészült, s ez a lényeges, lennek köszönhető. bonyhádi iskolában jártunk, még nem pedig a régi dolgok hánytor- A határidő tavaly július 20-án nem tapasztaltuk a munka befe- gatása. lejárt, a létesítményt azonban jezését. Az udvaron törmelékdomValami igazság van az előbb még ma sem lehet befejezettnek bök hevertek, a pincebeli kazán- . , , . , . ... . , ,, . körvonalazott felfogásban, ámen- nyilvánítani. Annak ellenére házban pedig szorgalmasan csöpösag titkárának nyílt levelet. Belli úgy véli, hogy a dallasi ne^ ellenére is megmarad a kér- sem. hogy ügye közben a döntő- gött a víz. Nem a vezetékből haA levél szerint Mark Lane-nek, I rendőrség választása azért esett ^és: miként lehetséges, milyen bizottságot is megjárta. Mert azok nem valahonnan a mennyezetből. Rubyra. mert „tudtak, hogy gyen- idézhetik elő a felújítási ha- a szinte minden felújítási mun- Ez a kazánház mesrkülönböztegeelmeju . táridők olyan mérvű eltolódását, kánál és építkezésnél krónikusan tett figyelmet érdemel. Arra pélMark Lane táviratban ertesitet- mint ahogy az történt a bonyhá- előforduló hibák itt is jelentkez- da, hogyan lehet egy dologból kette Warren főbírót Belli nyilatko- di iskolában? A kérdés súlyát nö- tek. Nem zártak rendesen az aj- tőt csinálni. Mi történt itt? Egyzatának tartalmáról és felkérte a véli a következő: 1962. nyarától a tők, ablakok — csakhogy a leg- szer megérkezett a kazán. Ennek Warren-bizottságöt, hogy idézze körülbelül 450—500 gyermek el- gyakoribbat említsük. A döntő- úgy a gondnoknő, mint az iskola maga elé Bellit, mint tanút! látására hivatott konyha olyan bizottság a kötbérkeresetet eluta- igazgatója, egyformán örültek. A dallasi rendőrség bérelte fel Rubyt? London (MTI). A Tribune című | ja. hogy Rubyt azon az éjszakán, angol munkáspárti hetilap leg- mielőtt lelőtte volna Oswaldot, a újabb számának levelezési róva- dallasi rendőrség egy tisztje, és tában vezető helyen közli P. M. 1 egy nő kereste fel, azzal a céllal, Woodnak, az Angliában működő. hogy meggyőzze Rubyt Oswald „Ki ölte meg Kennedyt?”-bizott- meggyilkolásának helyességéről. a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos bizonyítékok és tények feltárásán munkálkodó világhírű amerikai ügyvédnek a birtokába került Jack Ruby volt védőügyvédje, Melvin Belli nyilatkozatának fotókópiája. Belli e nyilatkozatában elmond-