Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-12 / 162. szám

TOLNA MEGYEI NEPŰJSA^ ( 1061. július 12. EZEK A NYILAK A KIBOCSÁTÓ BOLYGÓT JELÖLIK. . _______ V [ IGEN. MINDEN KÉTSÉGÉT Kl- JFS ZÁROAN A T4U CETI CSILLAG ­VSVkÉPBÓi LŐrrÉK tel. ^áá 4 TAU CETI CSILLAGKÉP TAUNUS BOLYGÓJÁNAK LAKÓI AZ UR- HAJÓBAN A NYELVÜKKÉ UTALÓ RAJZOS LAPOKAT HELYEZTEK EL FELTÜNTETTÉK BOLYGÓJUK PONTOS ADATAIT 'KOLLÉGÁK MINT MÁM EMLÍTETEM, EZ KÖZEL ÖTVEN ÉVE TOP TENT EDDIG NEM GONDOLHATUNK NAPRENDSZERÜNK. EL - HAGYÁSÁRA. A SUPER FOTONRAKETA MEGÉPÍTÉSE MOSt' LENE TÖVÉ TESZT, HOGY ELINDULJANAK A TITOKZATOS BOLYGÓRA, A TAUNUSRA. T/Z PERC MÚLVA FEL dübörög a több­lépcsős RAKÉTA, S AZ ÖT TAGÚ KUTATÓ CSOPORT A MÁSODIK KOZMIKUS SEBESSÉGGEL El/NOUl A HOLD FELÉ. FOLYTATJUK Kihirdették a „Ki minek mestere0 pályázat eredményeit A KISZ és a Magyar Televízió által meghirdetett Ki minek mes­tere pályázat megyei szakasza le­zárult. A pályázók között a kö­vetkező 10 első helyezés talált gazdára: Felsőpál Erzsébet női szabó (Alsónyék), Huszák Ferenc- né népművész (Báta), Szabó Lász­ló bőrdíszműves (Szekszárd), An­tal Géza cipőfelsőrész-készítő (Bonyhád), Varga János villany- szerelő (Szekszárd), Kalmár János lakatos (Szekszárd), Gecse Lajos esztergályos (Szekszárd), Kiss Er­zsébet műszerész (Szekszárd), Auth Sándor géplakatos (Szek­szárd), Fáncsy István szerszám- készítő (Szekszárd). A televízió által is közvetítésre kerülő Ki minek mestere orszá­gos döntőre a bíráló bizottság Fáncsy István szerszámkészítőt, a Szekszárdi Mérőműszergyár tan­műhelyének tanulóját javasolta. Horváth Lászlói 6. A legnagyobb gömböknek akkora az átmérőjük, hogy belsejükben ki­sebbfajta megfigyelő laborató­riumot is felépítettek. A gömb felületén létrehozott nagy feszült­ség segítségével az anyagrészecs­kék igen nagy sebességre gyor­síthatok fel. Sajnos, ezeknek a berendezé­seknek mégis az volt a hátrá­nyuk, hogy a bennük előállított feszültség nem bizonyult elegen­dőnek komolyabb méretű labora­tóriumi kísérletekhez. A feszült­séget még tovább kellett növel­ni, s ehhez óriási méretű beren­dezésekre volt szükség. A tudomány valóságos szenve­délye az arra hivatott emberek­nek. Ezért az előrehaladás olyan gyors, amilyenre pár évvel ko­rábban még a legjobbak közül sem gondolhatott senki. 1932-re egy amerikai fizikus, Lawrence már kidolgozta a ciklotron elvét. Akkoriban ez a gyorsítóberende­zés még nagyon kicsi volt. De az elv ugyapaz a mai modern cik­lotronoknál is, amelyek valóság­gal gigantikus méretűek. A leg­nagyobbak egyikében olyan mág­nes van, amely maga 2700 tonnás. Mágneses tekercséhez 300 tonna rézhuzalt használtak fel. A Graaff-féle generátor és a Lawrence által kidolgozott ciklot­ron abban különböznek egymás­tól, hogy az előző feszültségét egyetlen óriási lökéssel adja át a gyorsítandó részecskéknek, vi­szont a ciklotronban kisfeszült­séget használnak, de a részecs­kéknek sok kis lökést adnak mindaddig, amíg ezeknek az ösz- szessége olyan sebességre nem gyorsítja a részecskéket, ami­lyenre a kísérletnél szükség van. Nézzük meg röviden közelebb­ről a ciklotront és működésének elvét. A gyorsító kamra tulajdon­képpen egy dobozból áll amelyet két részre osztottak. Egy-egy ilyen doboz óriási méretű D-betű- höz hasonlít. A két D közötti ré­szen juttatják be a felgyorsítan­dó részecskéket. A két részhez egy-egy áramforrást kapcsolnak és mivel váltóárammal dolgoz­nak, mindegyik rész gyors vál­takozásban egyszer pozitív, egy­szer negatív töltésű lesz. Ez a váltakozás rendkívül gyorsan fo­lyik le. Most kövessük a részecskék út­ját:. először is a két D közti rés­be kerülnek. Mivel pozitív töl- tésüek, a váltóáram által negatív­ra töltött rész vonzza őket. Vi­szont a mágneses tér, amelyben az egész készüléket elhelyezik, a részecskéket körmozgásra kény­szeríti. De amint megtettek egy félkört, újra a két rész közötti résbe kerülnek, s ebben a pilla­natban változik a feszültség irá­nya. A két óriási doboz negatív része vonzza a részecskéket, a po­zitív pedig taszítja. Ilymódon nö­vekszik ,a sebesség, s ennek meg­felelően a körmozgás sugara is nagyobb lesz. Ez egészen addig fokozódik, amíg a részecskék a doboz széléhez jutnak, ahol egy különleges berendezéssel körpá­lyájukról letéríthetők. így a ré­szecskék elhagyják . a gyorsító­kamrát és óriási energiával .zú­díthatok atommagokra. Az emberi tudomány tehát megalkotta azt • a készüléket, amellyel az atommagot bombá­zó, eddig elképzelhetetlen gyor­sasággal száguldó elemi részecs­kék milliárdjait állítják elő má­sodperc tört része alatt. AZ ELSŐ MAGHASÍTAS Csak negyedszázad telt el attól az időtől számítva, amikor a vi­lág rádiumlázban égett. És aho­gyan a századforduló elején ha­talmas berendezéseket építettek a rádium előállítására, úgy épí­tettek a harmincas évek második felében óriási méretű részecske- gyorsítókat egy új tudományos vívmány elérésének reményében. Vagy mégsem csak a tiszta tudo­mány ösztökélte a világ minden táján a kutatókat? Közülük sokan valóban csak a tudománynak éltek, de mások már titkon remélték, hogy az atommag bombázásával eddig soha nem ismert erejű energiát s ezzel együtt hatalmat vesznek kezükbe. A második világháború jelei már egyre fenyegetőbben mutat­koztak. Hitler uralomra került, s nyíltan szónokolt a nagynémet élettérről, Európa meghódításá­ról. Lehetséges, hogy Hitlernek és legbelsőbb munkatársainak fe jében már ekkor felmerült a ké­sőbb sokat emlegetett, de a vi­lág szerencséjére az ő hatalmuk idején meg nem valósult „csoda- fegyver” gondolata. És az is le­hetséges, hogy ez a gondolat na­gyon közeli kapcsolatban állt a magkutatásokkal foglalkozó tu­dósok eredményeivel. Ebben az időben Berlinben a Vilmos császár intézet igazgatója­ként dolgozott Otto Hahn. Még mindig megoldatlan volt a kér­dés, hogy mi keletkezik, ha uránt neutronokkal bombáznak. Párizs­ban ugyanezen a problémán dol­gozott a Joliot Curie házaspár és Amerikában a tudósok tucatja. Végre sikerült megbízható mód­szereket találni a kísérletek során keletkező parányi részecskék elemzésére. Eddig ugyanis azt gondolták, hogy a bombázással olyan elemeket holtak létre, ame­lyek újak, vagyis’az uránon túl lehet őket beilleszteni az elemek periódusos rendszerébe. „Eredmé­nyeinkből azt kellett következtet­nünk, hogy a 93, 94, 95 és 16-os elmek rádióaktív képviselőit ta­láltuk meg” — írta egyik tudomá­nyos közlésében Otto Hahn.’ Ugyanerre a következtetésre ju­tott a nagy olasz fizikus, Enrico Fermi is. Ám röviddel később Otto Hahn már a következőket írja: „1938. őszén más kísérletekhez kapcso­lódva Strassmann úr és én na­gyon különös eredményekre ju- J tottunk. Három alkáli földfémet választottunk le, amelyeket elein­te mesterséges rádiumizotópok­nak kellett tartanunk. Már ez is figyelemre méltó volt, mert a rá­dium a maga 88-as magtöltésé­vel nem a legközelebbi szom­szédja az uránnak. De még ért­hetetlenebb volt, hogy a rádium­izotópokat semmiféle általunk is­mert módszerrel nem lehetett rádiumra és báriumra szétválasz­tani. Végül is indikátorkísérletek adták meg a választ. A kísérle­teknél mesterséges „rádiumizo­tópjainkat” természetes rádium­izotópokkal kevertük és azután elvégeztük a szétválasztást. A természetes rádiumot el lehetett választani a báriumtól, a mester­séges „rádiumizotópokat” viszont nem. Ebből azt a következtetést vontuk le, hogy azok az alkáli- földfém-izotópok, amelyek neut­ronoknak uránra való hatásánál keletkeztek, nem rádiumot adtak, hanem báriumot. Ez teljesen vá­ratlan eredmény...” Csak ennyit írt Otto Hahn 1939- ban. De volt munkatársa, Lisa Mejtner, aki a nácik elől Kop­penhágába emigrált és a híres dán fizikus, Niels Bohr intézeté­ben dolgozott, rövidesen meg­magyarázta ezt a váratlan ered- rtiényt: Az uránmag nem változott át, hanem két, megközellthetőleg egyforma részre esett szét. Elő­ször x sikerült a mesterséges atom­maghasítás. Alig volt a világon a legutóbbi évszázadokban olyan tudományos hír, amely ekkora hatást keltett, mint Lisa Meitner bejelentése. Niels Bohr ebben az időben ép­pen Amerikában tartózkodott. Né­hány nap múltán itt értesült munkatársa magyarázatáról. És alig múlt el újabb pár nap: a vi­lág minden részében megerősí­tették azt a magyarázatot, amit Meitner adott Otto Hahn kísér­letére. Megállapították tehát azt, anii a legfontosabb: egyetlen ilyen uránmag hasításánál körülbelül 150—200 millió elektromos ener­gia szabadul fel. Gondoljunk csak egy pillanatra Einstein varázs- képletére: harminchárom év telt el a képlet megalkotása óta és a gyakorlatban végrehajtott kísér­let máris pontosan igazolta a formula helyességét. (Folytatjuk) Nyilvános időjóslás VARHATÓ IDŐJÁRÁS (MTI fotó) Az ember egyik kedvenc réggé- megindul a viccelődések áradata li szórakozása az, hogy meghall- a „kétbalkezes” meteorológusok- gatja a ráüióban az időjárásjelen- róL.. tést. Ha a prognózis beválik, mé- . . .... , ,, , . . , , . TT Az időjárás alakulasaval kap­lyen hallgat róla mindenki. Ha csolatos érdeklődés kielégítése cél- azonban nem válik be. akkor jából Balatonfüreden meteoroló­giai jelzőállomást szereltek fel. 'Ennek az elmés, laikusok által is . „használható” készüléknek á se- ■ gítségével mindenki megtudhatja, milyen idő várható. A készülék nemcsak a pillanatnyi adatokat közli, — a meleg hőfokát, az adott légnyomást, stb. — hanem prognózissal is szolgál. Hasznos ^ dolog ez a gépi meteorológus a ki- , rándulóknak, a nagyobb vízi tú- [rára indulóknak. És ha a gép téved? Nos, nem szabad tévednie. A ’ gép azért gép, hogy pontos le- i gyen, hogy „gépies” megbízható- Í sággal teljesítse a kötelességét. És 1 ha mégis téved? Hát akkor alka­lom nyílik rá, hogy az időjárás [alakulásával elégedetlen ember [nemcsak az élő meteorológusokat [szidja. hmm az atoiwo lai

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom