Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-11 / 161. szám
6 iÖLNÄ MEGVET NÉPÚJSÁG lf?64. július 11. jtolna| MEGYEI Ay.ú?.lfj-ÍZOClA^STA MUNKÁSPÁRT TOLNA MtGTEI BIZOTTSÁGA ÉS A MfGVÉI TANÁCS ÉAPJA A kitüntetésre mint orvos és mint ember egyaránt rászolgált A Megyei TBC Gondozó Intézet főorvosi szobájában a rögtönzött háziünnepség meghatott hangulata érződött. Az intézet fő- orvos-asizonyát, dr. Bryson Jánosáét köszöntötték pénteken délben munkatársai, abból az alkalomból. hogy néhány nappal ezelőtt kapta meg az Érdemes orvos kitüntető címet. A háziünnepségen dr. Reglődi József, az intézet vezető főorvosa meghatott szavakkal emlékezett meg a főorvos-asszony TBC gondozói munkájáról, s arról a 13 évről, amelyet a megyében végzett. — Szívből gratulálunk és az ünnepzlttél együtt örülünk annak a kitüntetésnek, amelyet kapott, s amelyre, mint orvos gyógyítómunkájával és mint ember. humanitásával egyaránt rászolgált. — mondotta. Dr. Bryson Jánosné mély meg hatottsággai válaszolt: — Amikor az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Semmel- weisz-házának dísztermében átvettem az Érdemes orvos kitüntetést. az volt az érzésem, hogy a megtiszteltetés nem egyedül az én érdemem. Az intézet valamennyi dolgozójáé, akik segítettek abban, hogy munkámat jól ellássam Sokat köszönhetek vezető főorvosunknak, dr. Reglődi Józsefnek, aki feltárta előttem a gondozói munka szépségét, sokoldalúságát, — hárította el ma gától az elismerést a tőle megszokott szegénységgel főorvosasszony. P. M. Felfüggesztett szabadságvesztés sikkasztásért Puskás István 1960 februárjában került a dunaföldvári posta- hivatalhoz kezelő-gyakornoknak. Az elmúlt év áprilisától önálló külterületi kezelőként dolgozott. Feladatához tartozott a pénzesutalványok kézbesítése, az összegek kifizetése, valamint a rádió- és tv-előfizetések beszedése. Azonban Puskás István ez év március, április hónapjaiban nem minden esetben kézbesítette a pénzesutalványok összegét, hanem maga írta alá az utalványokat és vette fel a pénzt. Ilyen módon közel tíz esetben károsította meg a címzetteket, s ezzel a társadalmi tulajdonban 2724 forint kárt okozott. Puskás ezenkívül a tv-nyugták után befolyt összegből is felhasznált saját céljaira több mint 800 forintot. _ . . ,, Ä paksi járásbíróság társadalmi tulajdont folytatólagosan károsító sikkasztás miatt 10 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre, mellékbüntetésként 1000 forint pénzbüntetésre ítélte,' valamint I kötelezete a több mint 400 forint ' bűnügyi költség megfizetésére. BALESETI KRÓNIKA Papp István bátaszékd lakos a 11-es AKÖV tehergépkocsijával a Keselyüsi útról balra, a sporttelep felé fordult be anélkül, hogy körültekintett, s a fordulást jelezte volna. Ezért ütközött össze az előzésben lévő Vörös Károly alsónánai motorossal, aki könnyű Sérülést szenvedett. Horváth Ferenc pusztahencsei lakos, a Nagydorogi Gépállomás brigádvezetője motorral elütötte Pusztahencse és Paks között Orsós József kerékpárost, aki vele szembe közlekedett. Horváth súlyosan, Orsós könnyebben sérült meg. Az összeütközésért Orsós a felelős, mert szabálytalanul, a baloldalon közlekedett, s az utolTOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15-17. Telefon: 20-11, 23-61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20-10. Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 , Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 FI Index-szám: 25 069. só pillanatban akart áthajtani a jobboldalra, • Gergely Tamás majosi lakos a helyi Aranykalász Termelőszövetkezet kétlovas kocsijával minden körültekintés nélkül hajtott át az országúton. Velük volt a lovak két csikója is, de szabadon. Az egyik csikót Wusching József nagymányoki motoros csak az utolsó pillanatban, féktávolságon belül vette észre. Megállni nem tudott, és elütötte. A baleset következtében pótutasa súlyos Sérülésit szenvedett. A csikónak eltört a lába. Az eljárás megindult. « Vavrovics Ladislav csehszlovák állampolgár személygépkocsijával Nagydorog közelében elütötte Szendi Ignác nagydorogi kerékpárost. A balesetért Szendi Ignác a felelős, mert minden irányjelzés, körültekintés nélkül fordult az előzni akaró személygépkocsi elé. Szendit súlyos, de nem élet- veszélyes sérüléssel szállították kórházba. • Kovács István kistormási lakos a Fácánkerti Növényvédő Gépállomás pótkocsis vontatójával Tamásiban a Deák utcába akart bekanyarodni. A kanyarodásnál azonban nem jelezte szándékát, és összeütközött egy szembejövő személykocsival, amelyet Bella Margit tamási lakos vezetett. Kovács azzal védekezett, hogy látta ugyan a gépkocsit jönni, de azt j hitte, még be tud fordulni előtte. Az eredmény: több mint i0 ezer j forintos anyagi kár. Az eljárás I folyamatban van. ÍOz a Bonyhád—kakasdi határban Tűz ütött ki szerdán délután a bonyhádi és kakasdi határ találkozásánál. A bonyhádi Dózsa Népié Termelőszövetkezet tarlóját tárcsázta egy Hoffher-traktorral Simon János. A traktoron szikra- fogó nem volt, s amikor a fold végénél megfordult, a traktorból kipattanó szikra meggyújtotta a bonyhádi Ezüstkalász és a kakas- di Egyetértés Termelőszövetkezet búzatábláját. A traktoros azonnal észrevette, hogy meggyulladt a lábon álló búza és hozzákezdett az oltáshoz, amelyhez csatlakoztak a környéken dolgozók is. A gyors segítség következtében a két termelőszövetkezetnek csak mintegy két hold búzája égett el. Az anyagi kárt 7600 forintra becsülik. A tűz okozója elsősorban Simon János, aki szikrafogó nélkül használta a traktort. Felelősséget állapított meg a vizsgálat azonban a traktorost kiküldő brigádvezető és a gépcsoportvezető esetében is. A termelőszövetkezet elnökét az ellenőrzés elmulasztása miatt terheli felelősség. Tűzrendészet! tanácsadás az aratásban A kalászos termények aratását a vasútvonalhoz közelebb eső részen kell megkezdeni* Vasútvonaltól keresztet; boglyát legalább 60 méter, asztagot legalább 100 méter távolságra kell elhelyezni. Ha ez nem tartható be, a kalászos terményt az aratással egyidejűleg kell elszállítani* Vasútállomás körzetében a learatott és összegyűjtött kalászos terményt csak az állomás ki- és bejárati váltójától legalább 200 méter távolságban szabad asztagba rakni. A vasútvonal és az összehordott kalászos termény között a terménytől 8-10 méter távolságra az aratással egyidejűleg legalább négy barázda szélességű, az egész tarlón végighúzódó védőszántást kell végezni. /VWVWWS/VWSAAA^AA/ A L O T T ... O nyerőszámai: 34, 38, 43, 60, 89 IVWNAAAAAAAAAAAAAA^V Kaptár 1964. július 11., szombat. A Nap kél 3.58 órakor, 19.40 órakor. A Hold kél 5.58 órakor, 21.31 órakor. Névnapc Lili. Ma 75 éve, 1889 július &-én h<dt meg fiatalon Reviczky Gyula, az Alany Jánost követő nemzedék legjelesebb lírai költője. Anyátlan ifjúság után nevelőként kereste kenyerét, majd újságíró letU d/e biztos jövedelme csupán élete Tttolsó két esztendejében volt, amikor hosszú hányódás után a Pesti Hírlap szerkesztőségébe került. Az elsők, egyike volt, aki az orosz irodalomra felhívta a magyar olvasók figyelmét; ő kezdeményezte Gogol és Tolsztoj regényeinek első magyar fordításéit. Nélkülözésekkel telt fiatalkorában szerzett tüdőbaáa 34. éves korában ragadta éi, : iiiimmiimmiiHiiiiiimiiiiimtiitiiiif — Ügyeletes orvos vasárnap: dr. Aracs József, Szekszárd, Táncsics köz 3. sz. Rendel: 9—11- ig a rendelőintézetben. Utána a lakásán található. — Pénteken adták át a harkányi reumakörház új,’ 140 ágyas llllllllllllirépületszárnyát, amely a Mecseki £ Szén bányászati Tröszt, tízmillió Sforintot meghaladó ■ beruházásá- nyugszik Svai épült. Az átadás után a régi Ekórház férfirészlege átköltözik az nyugszik £új épületszárnyba, a Mecseki E Szénbányászati Tröszt pedig az Eelőbbinek helyén bányászszanató- Eriumot alakít ki mozgásszervi, Ereumás megbetegedésekben szen- Evedő dolgozói részére. E — Tiltott határátlépés bűntet- Etének előkészülete miatt három- Ehónapi szabadságvesztésre ítélte Ejogerősen a bonyhádi járásbíro- Eság Hónig József murgai lakost. ETOLNA MEGYEI FESTÖMÜVÉ- = SZEK KÉPEI A MŰVELŐDÉSI = OTTHONOKBAN E A megyei tanács művelődés- ;üSyi osztálya az Országos Kép>- i zőművészeti Alap támógjatásával i évenként 25 — 30 ezer forint ér■ tékü festményt vásárol meg a me ■ gyei festőktől. Az újonnan vásá■ rolt képiekből most húsz olaj- festményt osztanak szét, többek jközt a felsőnyéki, a nagydorogi, ja fürgedi. a kismánvoki. a bá- jtaszéki. a mázai új kulturális : otthon kapott ízléses keretbe fog- ■lalt képet. Egy szép festmén y- [nyel ajándékozták meg a pince- ■helyi művelődési otthont, melyet ■a KlSZ-fiatalok jelentős tái’sa- I dalmi munkájával hoztak ren<V ■be. FLHŐATVONULÁSOK, ESŐK „SZTAMBUL RÓZSÁJA” SZEKSZÄRDON A Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátékában július 14-én bemutatásra kerül a Sztam-' bul rózsája című nagyoperett. Az előadást a szabadtéri színpadon, — rossz idő esetén a művelődési otthonban — tartják meg, este fél 9 órai kezdettel. — A tolnai selyemgyár KISZ- fiataljai július 1-ig háromezer órányi társadalmi munkát végeztek, részben az üzem és a község parkosításánál, részben más közérdekű munkaterületeken. — A Faipari Vállalat központi telepe kárpitosrészlegével helyet cserélve a Keselyüsi útra költözik. Itt két új műhelycsarnokkal bővül az üzem. Várható időjárás ma estig: a több hullámban érkező hűvös levegő felhőátvonulásokat, lehűlést. több helyen esőt, zivatart okoz. A szél északnyugatira fordul és helyenként élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. A Balaton vízének hőmérséklete Siófoknál 22. fők. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 17.18: Hírek. 17.25: Szombatesti ultiparti... 17.45: Riporter kerestetik. TL 19.05: A foto művészei. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Hétről- hétre... 19.55: Tv-magazin, 20.25: A televízió szórakoztató műsora a MOM- ban. 21.45: A negyedik négyzet. Magyarul beszélő angol íilm. (Csak M éven felülieknek!) 22.40: Tv-híradó, Dekoráció! Kiállítások rendezése! Grafikák, diapozitívek készítése Megrendelhető: Tolna megyei Festő Ktsz Szekszárd, Rákóczi u. 15. Telefon: 23—71 V5? (75) — Értesítjük olvasóinkat, hogy július 13-tól 31-ig festés miatt zárva tartunk. Megyei Könyvtár. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen leányunk temetésén részt vettek, koszorút, vagy virágot küldtek, illetve részvétüket nyilvánították, ezúton mondunk köszönetét. Dr. Takács László és felesége (13) Köszönetét nyilvánítunk mindazoknak, akik szeretett férjem, és édesapánk elhunyta alkalmával megjelenésükkel, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. Özv. Grósz Ferencné és családja. (90)