Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-05 / 156. szám

A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

*

VLTURÁLIS

MELLÉKLETE

ÖNÉRZET

Kétszer találkoztam vele: mindkétszer véletlenül. Először meg akart lopni, s ma sem tudnám megmondani, miért hagytam szabadon futni. Úgy látszik, erősebb volt bennem a kényelemszeretet, mint a bűnüldözési hajlam. Először: meg akart lopni. Másodszor: amikor .meglátott, némi kis zavarral hozzám sietett és kérte; üljünk le valahová, el szeretne mondani egy történetet.

*

— Nemrégen jöttem Kalocsáról, a börtönből. Mégis oda kerültem, látja. Igaz, ma már nem érdekes, de elmondom a teljes történetét. — Ránéztem, a világért sem zavartam volna. Rágyújtott egy cigarettára, s folytatta:

— Húszéves koromig nem ismertem férfit, s huszonhárom éves koromban már az utcára jártam. Amikor a Sportvendéglőben dolgoztam, bejárt oda egy társaság. Köztük volt Sanyi is. Nagyon tétszett nekem, de én nem mutattam, ök mindig vic- . celték engem, de ez a Sanyi sohasem. Csak olyan szépen, kedvesen nézett rám. Öelőtte nagyon szégyelltem, hogy takarítónő vagyok, söpröm az olajos padlót.

De Sanyi nekem egyszer kezet csókolt, s akkor elmentem vele a lakására. Mondta, hogy beteg, de tudtam én, hogy mire gondol. Ám már ott tartottam, hogyha ő nem hív, hát én hívom őt. Sajnáltam is szegényt, hogy ilyen kedves butaságot lódított: beteg, főzzek neki teát. Vittünk fel rumot, és főztem teát. Másnap ott maradtam, rendbehoztam a lakást. Egy hónap múlva elvett feleségül. Azt mondta, hogy neki még érintetlen lánnyal nem volt dolga.

Érdekes ember volt ez a Sanyi. Kevés beszédű, csendes. Ha rámnézett nagy, lázasan fénylő, fekete szemével, remegett a lábam, volt úgy néha, hogy rögtön le kellett ülnöm. Ha munka közben az éjszakáinkra gondoltam, melegem lett és elpirultam..

Igaz, munka nélkül volt, de én szerettem. Loptam, volt, amikor kaptam a konyháról ételt, vagy én nem ettem, de neki mindig a legjobb falatokat vittem. Majd csak megsegít bennünket az isten — gondoltam.

Egyik reggel azt mondja nekem, ha valamelyik pali nagyon ragad rád, hozd haza az üzletből. Vetess vele piát, a többit bízd rám. Három napig nem vittem senkit, ekkor megpofozott. Két hétig egy idős asszonynál aludtam, a Százház utcában, ö is azt mondta, hogy miért ne vinnék haza férfit. Mindenki azt csinálja, az urak is! A mozik is erről szólnak.

Délután hazaszaladtam, kitakarítottam, s estére hazakísért egy ötvenéves ceglédi vasutas. Részeg volt az istenadta, összevissza motyogott, más semmi. Sanyi benyúlt a zsebébe, s az öt darab százasból kettőt elvett.

Amikor először feküdtem le idegennel, azt hittem, vége az életemnek. Ha nem halok meg, nem ér az életem már semmit. Sanyi kérte, parancsolta, de biztos megutál, meggyűlöl, akár én ^magamat. De nem! Ettől kezdve

még kedvesebb lett. A pénzből sok finom holmit vásárolt, színházba is mentünk, s az üzletbe már csak képmutatásból jártam be. ' Meg, hogy ott a legkényelmesebb palikat fogni.

Azután kitanított a férjem a zsebmetszésre. Ez már veszélyesebb volt.

Tudja, azt nem vette be a gyomrom. Mindig órákig sírtam utána. Pedig a legtöbb részeg volt, s a pénzét sem merte keresni. mert a férjem megjelent hajnal felé, s úgy tett, mintha rajtakapott volna bennünket. Legtöbb vidéki, nős ember volt, örült, ha szárazon megúszhatta. Gyakran ők kínáltak pénzt, de férjem ilyenkor nem fogadta el, csak ordított, s közben rám kacsintott. Már, hogy én fogadjam el.

A zsebtolvajlás veszélyesebb volt, de nem kellett lefeküdni.

Amikor maga elkapott — fogta meg ismét a kezem megfogadtam, hogy soha többé! Sanyi újra megvert. Egy hét múlva lebuktunk, titkos, üzletszerű kéjel- gésért, a lopások is kiderültek. A férjemet a bíróságon kimentettem. Én kaptam három évet. Elvittek Kalocsára. Látott már maga őrültet? Tíz körömmel martam a falat. Mindig vele álmodtam, mindig sírva ébredtem. Azután eljött a karácsony, a látogatási engedély. Istenkém, mindössze húsz perc, mi az egy szabad embernek, de mit jelent énnekem! Látni, hallani, érezni őt.

Nem jött. Levelet és csomagot küldött. így drága, úgy drága, s a végén: összeállt egy nővel, mert ő mégiscsak férfi, s hogy ne haragudjak.

Két hónapig kezeltek a rabkórházban. Idegeim nem bírták ezt a borzalmas feszültséget. De meghalt bennem ő is. Hiányzott nagyon a gondolat : Sanyi. De már ha akartam volna, sem éreztem semmit. Üres voltam, kiégett belőlem minden érzés.

Gyógyulásom után a varrodába kerültem. Egy év múlva dicséretben részesítettek.

Tudja, mi az: gyilkosokkal versenyezni? Gallérokat készítettünk, s esetleg tíz galléron függ, hogy harmadolnak, vagy negyedelnek bennünket. Hogy elengedik büntetésünk harmad-, vagy negyedrészét. Egyetlen fegyelmim sem volt, s elhagytam a gyilkosokat is! Pedig náluk a harmad 4—5 évet jelent. Hajtottak, mint az őrült, de az én erőm nagyobb forrásból táplálkozott. Én nemcsak szabadulni akartam, de tisztulni, vezekelni is. A munka itt gyógyító balzsammá vált számomra.

Kilencezer forintom volt, amikor szabadultam. Taxival jöttem Kalocsáról Pestre, pedig egy óra /múlva jött a vonat is.

— És most? — vetem közbe.

— És most — válaszolja — asszony vagyok, ha akarja, elmondom annak is a rövid történetét.

Bólintok, s ő újra kezdi.

— Nem lángoló szerelemből mentem másodszor férjhez. Kerestem jobbik énemet, s azt hiszem, ez az új házasság ebben komoly tartópillért jelent. Mert

azért, most évek múlva is arra gondolok, bennem is sok rossz hajlamnak kellett lenni, hogy annyi aljasságra rávegyen a férjem. Hiába irtóztam tetteimtől, azt hiszem, ez nem mentség. Éreztem, hogy most már én is a férjem piszkos szemével nézem a világot. A férfiakat paliknak, az italt piának, a munka nélküli életet ügyességnek, a nőt — állatnak.

— Valaki a börtönben azt mondta nekem, várjam meg idekinn. Megvártam. Könyvelő volt, s lopott, egy bandával együtt. Sohasem mondta, de én tudom, hogy a feleségéért tette. Közben, amikor lebukott, az asszony otthagyta. Én, amikor szabadultam, kijártam a mamájához Kispestre. Azt hitték rólam, hogy én is olyan vagyok, mint • ők, csupán gazdasági bűnért ültem. Amikor megkérte a kezemet, megmondtam a szemébe: ringyó voltam, úgy álljon velem szóba. Arra kértem, egy hónapig ne találkozzunk. A válásomat már együtt intéztük. Megszerettem ezt a fiút. Nem olyan vad szenvedéllyel, mint Sanyit, de szeretem.

Szakmát tanult ő is, én is — elég jól élünk.

Most haragban vagyunk. Megsértett. Azt mondta nekem, hogy buta vagyok. A tv-bcn néztük a műsort, s nekem más volt a véleményem, mint neki.

Engem ne butázzon le senki! Nem igaz? — néz rám, kérlelően. együttérzést keresve tekintetemben.

— De igen, igaza van — válaszolok elgondolkozva. Válaszom nem lehetett meggyőző, nem elégíthette ki, mert új érvek után kutatva még kijelentette:

— Nézze, én hozzámentem, de becsületesen bevallottam a múltam. Tiszta, rendes vagyok. Senkivel szóba nem állok. Dolgozom, s a második műszakban (szóról szóra így mondta) is helytállók. Ragyog a lakásunk. A pénzt jól beosztom, ügyesen vásárolok. Vasárnapi ebéd: tejfeles karalábéleves, zöldborsófőzelék, idei rántott csirke, sütemény. Én nem járok presszókba, moziba se. Ott a tv, jó az nekünk. Arra is vigyázok, hogy ne a kofáktól vegyem a csirkét, amikor a tsz 30 forintért adja, hát nem igaz? — néz rám kíváncsian.

— Nem engedem, hogy lebu- tázzon! — Nem akarok mégegy- szer a lejtőre kerülni. Ha elfogadott feleségének, akkor tiszteljen! Buta, aztán hülye, aztán pofon, aztán... — Nem tudta folytatni, mert tartva a rátörő érzelmi hullámtól, torka összeszorult. Egy picike könnycsepp csillogott a szemében, mégegyszer megfogta a kezemet.

— Köszönöm az akkorit, meg azt, hogy most végighallgatott. — Aztán még elgondolkozva hozzátette: — Ma este kibékülünk. Ma van a spanyolokkal a meccs. Viszek haza sört, behűtöm s megisszuk a békepoharat Ferivel. Úgy szeretem ezt a csacsit, s azt hiszem, ő is engem.

Suha Andor

Az év.k során megh onosodo. t nálunk egy igen hasznos szók á.: a nyári szünidő egy bizonyos idejét a középiskolák diákjai és az egyetemek hallgatói munkává' töltik. Táborokban, országos jelentőségű nagy építkezések környékén vy ridőben mindig találhatunk fiatalokat. Abból, hogy a diákok dolgoznak. többféle' haszon származik.. Erejükhöz mérten segítik a népgazdasági tervek sikeres megvalósítását, meg smei bednek a korántsem könnyű fizikai munkával, ugyanakkor, ha mást nem is, de ruházkodásuk egy részét két hónap alatt megkeresik. A szülök szempontjából az utóbbi nem lényegtelen, hiszen egy mai fiatal öltözködési gondjait kielégíteni egyáltalán nem köny- nyű.

A fentiek ellenére el kell azonban mondani, hogy a fiatalok nyári munkába történő állítása kötül nincs minden rendben. Akik a különböző táborokban töltenek bizonyos időt. azoknak kevesebb a problémája. Ott szervezett gondoskodással törődnek velük. A . munka mellett biztosítják számukra a művelődés, a szórakozás lehe őségéit is. öle azonban a kisebbik részt alkotják. A középiskolás diákok és egyetemi hallgatók nagyobb hányada a nyári hónapokban inkább alkalmi szezonmunkát vállal. S itt már jelentkezik a gond. Vegyünk egy példát, a tolnai gimnázium esetét. Az iskolában tanév közben figyelemre méltó elhatározás született: a diákok vállalták, hogy a nyári szünidőben segédmunkával támogatják a községben folyó építke.éseket. Érről szerződést is kötőitek. Eszerint 24 fiút ott kellett volna találni az iskolában folyó felújítási munkán, vagy az építőipari vállalat faddi munkahelyén.

Huszonnéggyel szemben azonban csak négyet találtunk. Ök úgy látszik, már megragadtai: a nyárra, de a többiek elmentek. Ki a konzervgyárba, ki termelőszövetkezetbe. ki pedig magánkisiparoshoz. S ha a felsoroláshoz hozzávesszük, hogy az erdőgazdaság, különböző vállalatok és kisipari termelőszövetkezetek is alkalmaztak és alkalmaznak diákokat. akkor a dolog rendben- lévőnek is látszik: nem töltik tétlenül a hasznosan is felhasználható időt.

Valami azonban a fentiek ellenére is nyugtalanít, s ez nem más. mint a szervezetlenség. Félreértés ne essék: nem arról, van szó. hogy feltétlenül be kell skatulyázni őket egy, vagy két szakma területére. Inkább arról beszélnénk itt. hogy olyan fontos teiü'.e'.en, mint az

építőipar, ahol egyébként is n,unka erő-problémával küzdünk, néhány munkál an igen jól elkelne a fiatalok segítő keze. Amint a tolnai tapasztalat bizonyítja: ez a segítő kéz igen gyakran hiányzik.

Természetesen az az idegenkedés amit a fentiekből láthatunk. nincsen ok nélkül. Többfelé érdeklőd.ünk, fiataloktól és idősektől egyaránt. A fiatalok azt mondták: azért nem mennek dolgozni az építőkhöz, mert ott nem lehet keresni. Az idősebbek összefoglaló válasza: lehet keresni az építkezéseken, ők a keresetből családot tartanak el, de a diákok azt szeretnék, ha első napon mindjárt annyit keresnének, mint a nagy gyakorlattal rendelkező szakmunkások. Az igazság valószínű a kétféle vélemény között van. Vagyis: a poros, gyakran kellemetlenül is piszkos építőmunkát csak a szokásostól megkülönböztető bérért végeznék szívesen. Nézzük a példát ismét. Állami gazdaságban dolgozó fiatallal ültünk le számolni. A vígén kiderült, hogy órabére alig haladja meg a három farín ot. Az építőknél viszont, a s zóbctn forgó tolnai munkahelyen is. négy forint feletti órabér jött ki. már a második héten. Úgy lenne természetes, hogy a fiatal a nagyobb fizetésért szívesebben dolgozik. Amint azonban a példa mutatja: a valóságban más a helyzet.

Végeredményben tehát a közrejátszó anyagi okok mellett mást is kell keresni. S mintha ez a „más ok’’ a probléma megítélésében fontosabb lenne. Az építőipar ellenében táplált ellenszenv szinte hagyományos, Ha valaki elveszti önbizalmát, kellemetlenség éri, mindjárt azt mondja: egy lehetőségem megmarad, elmegyek segédmunkásnak az építőiparba. Ez lassan közfelfogássá válik a fiatalok között is. És talán a bérezést sürgető indítványok mellett erre is kellene gondolni. Hasznos lenne többek között, ha különösen a középiskolák munkaoktatási programjában nemcsak az elektrotechnika, hanem az építőipari szakma is megfelelő helyet kapna. Meg aztán az sem lenne káros, ha az iskola és az ifjúsági szervezet a szerződések kötése, a munkára való mozgósítás mellett a mostaninál nagyobb kitartásra ösztönöznék a munkavállalásig már eljutott diákokat. így aztán helyén lehetne találni a legtöbbet, s egyébként máshol dicséretes szorgalmukkal fokozottabban segíthe'nék az építőipart feladatai elvégzésében.

SZOLNOKI ISTVÁN