Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-19 / 168. szám

8 fOLWÄ MEGYEI NÍPŰJSAÖ 1964. július 19. Megkezdődött a Falusi Dolgozók Spartakiádjának megyei döntője , Tegnap délben megkezdődött Szekszárdop, a városi sporttele­pen a Falusi Dolgozók Sparta- kiádjénak . megyei döntője röp­labda, kézilabda és a teke sport­ágban. A, nagy meleg ellenére is a csa­patok nagy lelkesedéssel ját­szottak, csak néha-néha . '.jutott egy-egy pillanatra eszükbe a nagy hőség, de a játék izgalmában, a következő pillanatban már elfe­lejtkeztek erről. A labdarúgó­pálya ezúttal röplabdapályává ala­kult át. Egyszerre négy csapat "játszott, küzdött a győzelemért, a jobb helyezésért. Nagy izgalom és érdeklődés rrtellett játszott .Né­metkér a dombóvári csapattal. A papírforma szerint Dombóvár volt a mérkőzés esélyesé, azonban Dombóvár tartalékosán állt ki és így Németkér a vártnál könnyebb győzelmet aratott. Nehéz lenne megmondani, ki izgult jobban a győzelemért: a németkéri lányok, Horváth Sándor szakosztályveze­tő, vagy Kunfalvi János, a paksi TS elnöke, aki a németkéri csa­pat mögött bíztatta járása együt­tesét. Úgy látszik a bíztatás hasz­nált, mert 3:0 lett a végeredmény a németkériek javára. A másik pályán Pálfa és Dom­bóvár férficsapata játszott magas­színvonalú, a röplabda szépségeit bemutató mérkőzést. A kézilabdások is két pályán folytatták a küzdelmet. A sorso­lás szeszélye folytán a két rivá­Sakkcsemege a szomszédban Több külföldi és hazat nemzetközi tnester részvételével ' nemzetközi em­lékverseny folyik dr. Asztalos Lajos tiszteletére Pécsett. A háromhetes küzdelem félidejében van a verseny, mivel a 16 résztvevő már lejátszotta az első1 8 fordulót. A forduló lebo- uiyolltása után hazai versenyzők kö­zül Hely foglal.. helyet az élcsoport­ban — a második helyen van 5,5 ' ponttal" a 6 pontos Gipszlisz mögött. Utánuk következik Bobocov 5 (1). Holmov, Bogdanovics 4,5 ponttal. A színvonalas verseny megyei sak­kozóinknak is kedvező lehetőség kö­zelségénél fogva, hogy „elsőkézből” tanul mányozhass ók a helyszínen a legjobbak játékát. A verseny sok, elméleti szempontból is értékes, játszmát adott. A bástya- végjátékok szempontjából érdekes az .alábbi végjáték. abcdefgh Holmov—dr. Pogáts "sAz állás világos 53." lépése titán jött létre. Pogáts helyesen 53. —, Kf6-tal folytatta, elkerülve az 53. — h3? csap- dábaesést, amire 54. Í6t! azonnal nyert volna. Következett 54. KÍ3. Itt sötét hosszan gondolkozott, igen sok lehetséges változat közül kellett vá­lasztania. A választás rosszul sikerült, mert 54. —, Bgl?-et lépte holott, 54. — h3!-mal döntetlent tarthatott volna. A játszma közben Holmov nagymester a lis, Simontornya és Nagydorog került először egymással szembe. Az első félidőben mindegyik csa­pat egy gólt dobott, de a máso­dik félidőben a nagydorogi lányok használták ki jobban helyzetüket, s végül is 3:1 arányban győztek. A mérkőzés érdekessége: a nagy­dorogi csatárok a mérkőzés alatt ötször találták el a kapufát. A simontornyai férfi csapat Máza-Szászvár ellen lépett pá­lyára. és szép játék után, biz­tos győzelmet aratott. Míg a röplabdások és a kézi- labdások a pályán küzdöttek a győzelemért, \ a pihenő csapat tagjai a tűző nap ellen az árnyé­kot adó fák alá menekültek. A legnagyobb panaszuk az volt, hogy nem lehet bambit, sőt még friss, vizet, sem inni. Szécsi Má­ria, a fooiádi röplabdacsapat tagja éppen sportköre elnökének, Tolnai Istvánnak' panaszkodott: — Mi a vendégcsapatot hideg bambival várjuk, de itt még egy pohár hideg víz sincs. Utólag megtudtuk. a rendező szerv min­dent rriegtett, hogy hűsítő álljon a sportolók rendelkezésére, de a Vendéglátó Vállalat nem tartot­ta be ígéretét. A .spartakiád első napján sok ismerős arccal találkoztunk. Pél­dául Patyi Miklós, az őcsényi röplabda-csapat tagja 13 évvel ezelőtt volt először spartakiád- versenyen és azóta valamennyi versenyen — kivéve a két év katonaidőt — részt vett. Eljutott már az országos döntőig is:.Győr­ben képviselte megyénket. Az elmúlt 13 év alatt a röplabda mellett indult atlétikában, ahol különösen a 400 méteres távot szerette, de gránátdobásban is az elsők között volt. Ma már csak a röplabda-csapatot erősíti. Találkoztunk olyan sportolóval is, akinek, ez. az első szereplése, a spartakiádon: Balogh Márta, a nagydorogi kézilabda-csapat tagja az idén kezdett kézilabdázni, így jutott el a megyei döntőre. Mint mondotta, a vártnál sokkal érde­kesebb és színvonalasabb mérkő- Bfsti, Ke5 — Kg6:?-ra 60. Bgst! I« >zéseken játszhat, és boldog, hogy látható, miért hátrányos, hogy a hás- i uehet a döntőn Boldoesáea fva a e-vonaion áll — 60. Kh5! és vi- reszl venet a “onion, .tsoiaogsaga következő változatot' látta: 54. —, h3í 55. Kf4, h2 56. BaCt, Ke7! 57. Ba7t — 57. Í6t-ra Kd7!, — 57. —, Kdí! 58. Bh7, Bg2! 59. Kf3, Bg5! 60. Kc4, Bg4t! Stb. Fontos finomság, hogy 60. Bh2: ese­tén világos nyerési esélyekhez jut, ha sötét azonnal,üt 60. ■■—, Bf5:f-kal. ez­zel szemben 60. Ke5!! biztos döntetlen. A játszma utólagos elemzése során kiderült, hogy 56. —, Kg7! (Ke7 helyett) pontos játék mellett ugyancsak dön­tetlenre vezet: 57. Ba7t, Kf8!l — rossz lenne itt 57. —, Kg8? 58. Ba8t, Kg7 59. Kg5:l, hlV 60. f6 matt — 58. Ba8t Ke7 59. Bh8, KÍ6! 60. Bf8f, Ke7 61. Bf7t, Kd6 62. Bh7, Bg2! és kerülő úton elő­állt a fenti fő változat. . Világos húzhatja akkor Bh7-et. ami­kor a sötét király a 8. soron áll, azaz az 58. lépésben. Eszerint 58. Bh7, Bg2! 59. Ke51, — ez az előny a Kd6-os állás­sal szemben, dé ez sem elég á nyerés­hez — -59. —, Kg8! (Nem 59. —, Ba2? 00. f6! miatt és világos nyer.) G0. Kei, a' döntetlent, akár bástyával, akár Ba2 61. f6, Be2f 62. Kd5, Bf2! és> most 63. f7f-ra a látványos Bf7:l biztosítja gyalogossal üt világos. Egy másik tetszetős változat: 60. KÍ6„ Ba2, 61. Bh3. Bb2, 62. Kg5. Bg2f 63. Kh6: Bf2! 64. g7, Bf5: 65. Kg6, hlV! 66. Bhl:, Bf6f! 67. KÍ6: patt! ■Miután e rejtett lehetőségeket el­mulasztotta, sötét veszve van. A játsz­mában következett: 54. —, Bgl? 55. Kf4, Bftt 56. Kg4, Bglf 57. Kh4:, —. Sö­tét valósgínüleg abban a hiszemben volt, hogy Bgl—g2 lépésekkel a vilá­gos királyt ki tudja zárni, ez azon­ban nem áll. Világos ugyanis 58. Basi­cal fenyeget, mire nem megy Kí5: 59. tya a g-vonalon áll lágos nyer. 57. —, Bhlf 58. Kg4, Bglf 59. Kf3, Bflt 60. Ke2, Bgl 61. Kf2, Bg4 62. Bd5, Bg5 63. Ke3, Bg4 64. Kf3, Bgl 65. Kf4, Bflt 66. Ke4, Beit 67. Kd4, Bel 68. BC5, Bdlt 69. Kc4, Beit 70. Kb5, Bblf 71. Kc6, Bdl 72. Bd5, Beit 7Í. Kd7!, Bel 74. Kd8! Ezzel a döntő királymanőver be­fejeződött. 74. —, Bhl 75. Bd6t!, Kf5: 76. Ke7! sötét feladta, a gyalog átvál­tozása nem akadályozható meg. persze még nagyobb lenne, ha csapata első lenne. Ma reggel 8 órakor folytatódik a röplabda-, a kézilabda- és a tekeverseny, majd a hivatalos ün­nepélyes megnyitó után, amely háromnegyed 10 órakor lesz, meg­kezdődik a verseny atlétikában is. Tapasztalatátadás A rendőrök or­szágos atlétikai bajnokságán ké­szült felvételünk: Földesi Ödön, a helsinki olimpia távolugrásának 3. helyezettje, majd az Európa-bajnok- ság első helyezett­je átadja tapaszta­latát Cseke Gizel­lának (jobbról) és Török Sándorné- nak (balról). Ilii« Augusztus másodikon kezdődik a tamási járási labdarúgó-bdjnokság A Tamási Járási Labdarúgó Szövet­ség közelmúltban tartott ülésén több érdekes döntést hozott. így többek között elfogadták Nagykónyi, Miszla, valamint a szárazdi csapat jelentkezé­sét és mindhárom csapatot beosztot­ták a járási bajnokságba. így az őszi fordulóbart már 14 csapat küzd a ta­mási járásban. Döntés született a baj­nokság kezdési idejére vonatkozóan is. E szerint az első őszi fordulóra augusztus 2-án kerül . soi\ A bajnok­ság sorsolása: Augusztus 2: Szárazd-Diósberény, Miszlá-Koppányszántó, Ujireg-Tolna- némedi, Nagykónyi-Regöly, Pincehely -Nagyszokoly, Magyarkeszi-Belecska, Fürgéd—Varsád. Augusztus 9: Fürged-Szárazd, Var- sád-Magyarkeszi, Belecska-Pincehely, Nagyszokoiy-Nagykónyi, Begöly- Tol- nanémedi, Ujireg—Miszla, Koppány- szántó—Diósberény. Augusztus 16: Szárazd-Koppány- szántó, Diósberény—Ujireg, Miszla- Regöly, Tolnanémedi-Nagyszékely, Nagykónyi-rBelecsfca, Pincehely-Var­sád, Magyarkeszi-Fürged. Augusztus 23: Magyarkeszi-Szárazd, Fürged-Pincehely, Varsád-Nagykó- nyi, Tolnanémedi-Belecska, Nagyszo- koly-Miszla, Regöly-Diósberény, Uj­ireg—Koppány szántó . Augusztus 30: Szárazd-Ujireg, Kop- pányszántó-Regöly, Diósberény-Nagy- szokoly, * Miszla-Belecska, Varsád- Tolnanémetii, Nagykónyi-Fürged, Pin­cehely—Magyarkeszi. Szeptember 6: Pincehely-Szárazd, Magyarkeszi-Nagykónyi, Fürged-Tol* nanémedi, Varsád-Miszla, Belecska« Diósberény, Nagyszokoly—Koppány* szántó, Ujireg-Regöly. Szeptember 13: Szárazd—Regöly. Uj« ireg-Nagyszokoly, Koppányszántó-t Belecska, Diósberény-Varsád, Miszla -Fürgéd, Magyarkeszi-Tolnanémedij Nagykónyi-Pincehely. Szeptember 20: Nagykónyi-Szárazd* Pincehely^-Tolnanémedi, Magyarkeszi —Miszla, Fürgéd—Diósberény, Varsád-* Koppányszántó, Belecska-Ujiregj Nágyszokoly-Regöly. ~i' “ Szeptember 27: Szárázd-Nagyszo« koly, Regöly-Belecska. Ujireg-Var« sá'd, Koppányszantó-Fürged. Diósbe« rény-Magyarkeszi, Miszla-Pincehelyj Tolnanémedi-Nagykónyi. Október 4: Tolnanémedi-Szárazd* Nagykónyi-Miszla; Pincehely-Diós« berény, Koppányszántó-Magyarkeszij Ujireg-Fürged, Varsád-Regöly, Bes lecska-Nagyszokoly. Október 11: Szárazd-Belecska, Nagy« szokoly-Varsád. Regöly-Fürged, Új« ireg-Magyarkeszi, Koppányszántó-^ Pincehely, Diósberény—Nagykónyij Miszla-Tolnanémedi. Október 18: Miszla-Szárazd, Tolna« némedi—Diósberény, N agy kóny i—Köp« pányszántó, Pincehely—Ujireg. Ma« gyarkeszi-Regöly, Fürged-Nagyszo« koly, Varsád-Belecska. Október 25: Szárazd-Varsád, Belecs« ka-Fürged, Nagyszokoly-Magyarkeszi; Regöly-Pincehely, Ujireg-Nagykónyi? Koppányszántó-Tolnanémedi, Diós« berény-Miszla. Wa-Tho-Csukiól Nurmiig A stockholmi, ötödik modern olimpia 1912. július 6-án nyílt meg. Szép és teljes értékű ver­senysorozat volt. Londonhoz ké­pest is tapasztalható volt javu­lás, és egyben az angolok által megkezdett szervezési irány foly­tatását jelentette. Svédország, akárcsak Anglia, fejlett sporttal, magas testnevelési kultúrával rendelkező ország és nagyon jól használta ki szervezési lehetősé­geit. Figyelmük még arra is ki­terjedt, hogy H. Alexandersonnal olimpiai himnuszt komponáltat­ok. Szigorúan józan stílusú sta­diont építettek, amely furcsa mó­don egyesíti az antik és a kö­zépkori elemeket. Megismételt diadal 4 ‘Ä magyar sportot 130 tagú kül­döttség képviselte. Dr. Fuchs Jenő a kardvíyásban megismételte az előző olimpián elért sikerét, győ- • zott. Kardcsapatunk ugyancsak ■ az első helyen végzett. A harma­dik aranyérmet pedig Prokopp Sándor, , a céllövésben szerezte. Ezenkívül még két második, és három harmadik helyet szereztek ' versenyzőink. Labdarúgóink a sze­rencsétlen sorsolás miatt már az első mérkőzésen búcsút vehettek az olimpiától. A világon akkor legjobb angoloktól súlyos, 7:0 arányú vereséget szenvedtek. A versenyeken 28 ország • 2541 versenyzője vett részt. Itt sze­Gyorsabban, — Színek repelt először a műsoron a lovas- és a szellemi verseny, valamint a modern pentathlon az öttusa... Az úszásban jelentős fejlődés mutatkozott a hawaii Kahana- moku a 100 méteres gyorsúszas- ban megközelítette az egy percet: 1:02,4-et úszott; Az amerikai Daniels ugyan már Londonban megmutatta, hogy milyen nagy le­hetőségek nyílnak az úszóeredmé- nyek javításában a crawl meg­jelenésével. A hawaii versenyző tovább javította á modem stílust. Kahamanoku. saját stílusáról ezt mondta: „Speciális crawl ez, amely különböző ritmusban moz­gatja a karokat és a lábakat. Míg a karokkal négy csapást vég­zek vízbemártott fejjel, a lábai­mat igen gyors vertikális csapá­sokkal mozgatom felülről lefelé, alig hajlítva be a lábszárat.” A nők részvétele is jelentős volt az úszásban. A király mégsem megy a nézőtérre. A stockholmi olimpia hőse két­ségtelenül Jim Thorpe volt (in­dián nevén Wa-Tho-Csuk), aki a pentathlont és a dekáthlont is megnyerte. magasabbra, erősebben! az olimpiák történetéből — — Lemegyek a pályára — mondta a király. Erről azonban lebeszélték. Ké­sőbb, amikor mégis kezet szo­ríthatott Thorpevel, ezt mond­ta: — Megtiszteltetés, hogy kezet foghatok a világ legnagyobb at­létájával. S ez igaz volt, Thorpe fantasz­tikus teljesítményt nyújtott, de később, 1913-ban mégis megfosz­tották olimpiai aranyérmeitől, mert az olimpia előtt pénzt fo­gadott el, mint base-ball játékos. A szabályokat szigorúan betartó vezetők csak a paragrafusokat nézték. Azt nem vették tekintet­be, hogy az indián Thorpe sze­gény ember lévén, szükségből játszott rövid ideig pénzért. A pentathlonban a norvég Bie-nek, a dekathlonban pedig a svéd Wieslandernak adták az arany­érmet. A bátor futár legendája, és az öttusa. Mint említettük, ezen az olim­pián szerepelt először a műsor­ban az öttusa, és természetesen hármas svéd siker született. Ez a lovaglásból, vívásból, úszásból, céllövésből és terepfutásból össze­tett sportág állítólag egy svéd legenda nyomán született. A fu­tár lovon indult el a király leve­lével — tartja a legenda —. Út­közben találkozott az ellenség katonáival, akikkel megvívott. Győzött ugyan, de lovát ellen­ségei elpusztították. Ö azonban rendíthetetlenül folytatta útját. A folyón átúszott, majd pisztoly­párbajt vívott az ismét elébe ke­rülő ellenséggel. Őket is legyőzte és futva vitte tovább, a célig a király levelét. Az öttusa — ez a nagy fel- készültséget igénylő összetett sportág — a stockholmi olimpiá­tól megkezdte hódító útját és egyre népszerűbb lett. Ma már az olimpiákon az egyik legna­gyobb érdeklődést kiváltó ver­seny. Berlin és Budapest lemarad. A hatodik olimpia, amelynek rendezési jogát Berlin kapta, az első világháború miatt elmaradt. A versenyek sorszámozásába azonban éppúgy beszámítják, mint a második világháború miatt elmaradt 1940-es és 1944-es olimpiát. A tragikus vérontás ha­zánkat is rnogfpsztojta egy olim­pia rendezési jogától. A Nemzet­közi Olimpiai Bizottság 1914-ben hozott határozata értelmében a hetedik olimpia rendezési jogát Budapest kapta. Mivel hazánk a háború kirobbantóinak blokkjá­ban a „Központi Hatalmak” ol­dalán harcolt, nemcsak ettől a jogunktól estünk el, de az Antwerpenben, 1920-ban megren­dezett olimpiára sem hívtak meg bennünket. A „Központi Hatal­mak” mellett nem kapott meghí­vást erre az olimpiára a Szovjet- Oroszország sem. A hetedik olimpia újabb fej­lődést hozott. Tizenkilenc szám­ban új olimpiai csúcs született; amelyek közül kilenc egyúttal világcsúcs is volt. Itt szerepelt elsőízben a finn csodafutó, Paavo Nurmi. Az öt- és tízezer méteres síkfutást a stockholmi olimpián vették először műsorba. Akkor a finn Hannes Kolehmainen mind a két távon győzött és még a me­zei futást is megnyerte. Ö volt a finn futók nagy nemzedékének megalapítója. Ő tartotta 5000 mé­teren a világcsúcsot (14:36,6 perc) egészen 1922-ig, Nurmi fényko­rának kezdetéig. A finn futó, Nurmi, már az antwerpeni olim­pián is szép sikert aratott. Az 5000 méteres futásban második, 10 000 méteren első, a mezei ver­senyt is ő nyerte, a mezei csa­pat győzelmében is nagy része volt. (»Folytatjuk.) Becs IsíváS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom