Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-18 / 167. szám

j: 3* J VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 187. szám. ÁRA: 50 FILLÉR Szombat 1064. július 18. Goldwater program­beszéde (2. o.) 1 Murgai riport (3. o.) Rádiómelléklet (4. o.) Nyolc évre ítélték a hátai apósgyilkost (8. O.) Megnyílt az afrikai csúcstalálkozó Kairó (MTI) Helyi idő szerint pénteken este hét órakor nyílt meg Kairóban az Arab Liga székházában az afrikai állam- és kormányfők 2. értekezlete. Az af­rikai egységszervezet rendes évi közgyűlésén 33 független afrikai ország képviselteti magát, mint­hogy Kongó (Leopoldville) beje­lentette, nem vesz részt a talál­kozón. Befejezte munkáját az afrikai külügyminiszterek értekezlete, amelynek fő feladata volt az állam- és kormányfői találkozó napirendjének előkészítése. Az adminisztratív bizottság be­jelentette, javasolja az állam- és kormányfők értekezletének, te­gyenek eleget az algériai kormány kérésének, és tartsák a soron kö­vetkező értekezletet Algírban. Moszkva (TASZSZ): Hruscsov csütörtökön a szovjet nép és a Szovjet kormány nevében meleg­hangú üdvözletét intézett a füg­getlen afrikai országok második afrikai konferenciáján részt vevő állam- és kormányfőkhöz. A MEN hírügynökség jelentése szerint U Thant ENSZ-főtitkár pénteken délelőtt megbeszélést folytatott Ali Sabrival, az Egye­sült Arab Köztársaság miniszter- elnökével, majd Mahmud Riad külügyminiszterrel. Joszip Broz Tito jugoszláv köz- társasági elnök táviratban üdvö­zölte az afrikai országok állam- és kormányfőinek pénteken kez­dődő kairói értekezletét. A távirat hangsúlyozza, hogy Jugoszlávia nagy jelentőséget tu­lajdonít az afrikai vezetők kairói találkozójának. Az afrikai egy­ségszervezet igen fontos szerepet töltött be az afrikai országok kap­csolatainak javításában és nagy szerepet játszott más nemzetközi eseményekben is — hangsúlyoz­za Tito távirata. — Találkozásuk nemcsak Afri­ka szempontjából fontos jelentő­ségű — hangzik az értekezlet el­nökéhez szóló üzenet — A né­pek, amelyek sorsukat összekö­tötték a szabadság, a haladás és a béke nemes eszméivel, figye­lemmel követik értekezletük me­netét, amely sok mindenben elő­mozdíthatja a nemzeti felszabadí­tó harc további fejlődését az afrikai kontinensen, a béke és a nemzetközi együttműködés erő­södését. Hruscsov hangoztatta, hogy a szovjet kormány az afrikai álla­mokkal való kapcsolatában szi­lárdan és tántoríthatatlanul foly­tatja a barátság és az egyenjogú együttműködés politikáját. Nem­zetközi kötelességének tartja azok­nak a népeknek segítését, ame­lyek nemzeti függetlenségük ki­vívásának és megszilárdításának útjára léptek. — A szabadság ügye, amelyért Angola, Portugál-Guinea, a Dél­afrikai Köztársaság és más terüle­tek afrikai lakossága fegyvert ra­gadott, a szovjet embereknek is szívügye — hangzik az üzenet. Minden rokonszenvünk a kongói népé, amely kiűzte országából a gyarmatosítókat és ügynökeiket. Hruscsov végezetül hangsúlyoz­ta: az események azt bizonyít­ják, hogy elérkezett Afrika nem­zeti újjászületésének korszaka. Ha az afrikai népek megtartják forradalmi lendületüket és harci szellemüket, akkor eredményesen oldhatják meg legalábbis a gaz­dasági felszabadulás nehéz fel­adatát. A kairói csúcsértekezletet Walter Ulbricht, az NDK állam­tanácsának elnöke is üdvözölte. Törökország továbbra is foglalkozik a ciprusi partraszállás tervével Hruscsov üdvözölte az afrikai csúcsértekezlet résztvevőit Dobi István látogatása Komárom megyében Dobi István, az Elnöki Tanács I elnöke, Komárom megye ország- gyűlési képviselője pénteken fel­kereste a vászári Aranykalász Termelőszövetkezetet. A vendéget a szövetkezet, a község és a járás vezetői, valamint Havasi Ferenc, az MSZMP Komárom megyei Bi­zottságának titkára és Kroszner I László, a megyei tanács vb-elnö- ke fogadta. Dobi István meghallgatta Si­mon Istvánnak a gazdaság veze­tőjének tájékoztatóját a szövetke­zet eredményeiről, megnézte az újtelepítésű 80 holdas szőlésze­tet, a répa- és a gabonaföldeket, majd elbeszélgetett tsz-gazdákkal és a jelenlévő vezetőkkel. (MTI) Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Taná­csa pénteken ülést tartott. Meg­vitatta, majd törvényerejű rende­lettel elfogadta a pénzügyminisz­ternek az 1963. évi állami költ­ségvetés végrehajtásáról szóló je­lentését. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet alkotott a növényvéde­lemről, majd magyar állampolgá­ri kötelékből való elbocsátási, visszahonosítási és egyéb ügye­ket tárgyalt. Szovjet—indonéz közös közleményt írtak alá Moszkva (TASZSZ): Szovjet— indonéz közös közleményt adtak ki Subandrio külügyminiszter és az általa vezetett indonéz kül­döttség moszkvai látogatásáról. A közlemény elmondja: a meg­beszéléseken kölcsönös megértés­re jutottak a két országot érdeklő fontos nemzetközi kérdéseket il­letően, különösen az imperializ­mus, a gyarmati rendszer és a neokolonializmus elleni együttes harc kérdéseiben. A közlemény rámutat arra, hogy — miként Hruscsov szov­jet kormányfő is kijelentette — a Szovjetunió együtt érez Észak- Kalimantán (Észak-Bomeó) népé­nek felszabadító harcával, az in- i donéz és más népekkel együtt síkraszáll a Malaysiával és más ázsiai területekkel kapcsolatos neokolonialista tervek ellen. Újra leszögezték a két ország között egyes területeken, így In­donézia honvédelme és gazdasági építése terén már fennálló együttműködést. A honvédelem­mel kapcsolatban megvitatták azt a kérdést, hogy a Szovjetunió to­vább szállít hadfelszerelést Indo­néziának. A tárgyalások során megvitat­ták, hogyan folyik olyan objek­tumok építése, amelyekre nézve már korábban létrejöttek az egyezmények. Aláírták a két or­szág halászati együttműködési egyezményét, megállapodtak az árucsere bővítésében. Az AP ankarai tudósítója a Ciprusi helyzettel kapcsolatban kérdést intézett több vezető török politikushoz. A válaszokból azt a ■következtetést vonta le, hogy a Földközi-tenger keleti részében a helyzet ismét igen súlyossá vált. Török részről újból komolyan fog­lalkoznak a ciprusi partraszállás gondolatával. Mint ismeretes, a török kormány június elején már csapatokat akart küldeni, s eb­ben csupán az Egyesült Államok erélyes közbelépése akadályozta meg. Az amerikai kormány ugyanis mindenképp meg akarja előzni, hogy két NATO-beli szö­vetségese, Törökország és Görög­ország között nyílt fegyveres konf­liktus robbanjon ki a sziget- prszág miatt. Erkin külügyminiszter az új­ságírók előtt hangoztatta, hogy Törökország csupán „elhalasztotta” a ciprusi partraszállást, majd hoz­zátette: „Továbbra is fenntartjuk a nemzetközi megállapodásokból — értsd a ciprusi kormány és a nép megkérdezése nélkül hozott zürichi és londoni egyezmények­ből — adódó beavatkozási jogun­kat”. A görög—török viszony további rosszabbodását mutatja a török belügyminiszter rendelete, amely- lyel Istambulból további 200 gö­rög állampolgárt utasított ki. Ez­zel a ciprusi válság kirobbanása I óta Törökországból kiutasított gö- I rögök száma ezer fölé emelkedett. Jóváhagyták a dombóvári kesztyűgyár beruházási programját Dombóváron kesztyűgyár léte-; sül, amely nem önálló üzemként működik majd, hanem mint a pécsi kesztyűgyár üzemrésze. A pécsi kesztyűgyárat ugyanis fej­leszteni kellene, erre azonban helyben nincs lehetőség, hanem Dombóváron létesítenek helyette egy új üzemet. Ezt egyebek közt az is indokolja, hogy Dombóvá­ron helyben biztosítható a szük­séges munkaerő, ezenkívül Dom­bóvár közlekedési központ, s ez is mint kedvező feltétel jön szá­mításba a kesztyűgyár telepíté­sénél. A kesztyűgyárnak elkészült a beruházási programja. E sze­rint mintegy 3 millió forintot for­dítanak az üzem felépítésére. Úgy tervezik, hogy a kesztyűgyár épületét az ipari övezetben, a a meglévő kenyérgyár mellett he­lyezik el. A gépi berendezést a pécsi gyárból hozzák majd Dom­bóvárra. A dombóvári kesztyű­gyár két műszakban dolgozik majd, s több, mint háromszáz főt foglalkoztat. A beruházás üteme­zése szerint az idén 1 milliót for­dítanak a dombóvári kesztyűgyár megépítésére, a többi pénzt pe­dig jövőre használják teh. ­Megkezdték Szekszárd főútvonalának korszerűsítését Tizenkét méter széles úttest — Zárt csapadék- és szennyvíz- csatorna — Megszűnnek a bukkanok Az utóbbi években rohamosan nőtt a forgalom a megyeszékhe­lyen, különösen a legforgalmasabb útvonal, az ötvennyolcas főközle­kedési útnak a városon átmenő szakasza, a Rákóczi és a Szé­chenyi utca, valamint a Béri Ba­logh Ádám utca zsúfoltsága foko­zódott. Főként a reggeli és a délutáni órákban, amikor egymást érik az autóbuszok, személygép­kocsik, látszik meg a telítettség. A legutóbbi mérések szerint az út forgalma egyes napokon meg­haladja a tízezer tonnát, a tíz évvel ezelőttinek háromszorosát, aminek négyötöde a tizenhat nap­pali órára esik. Éppen ezért már évekkel ez­előtt napirendre került ennek az útvonalnak a korszerűsítése. A tervek ma már a megvalósítás szakaszába értek. Első lépésként a Borkombinát és a Hármashíd közti szakasz kibővítésére, kor­szerűsítésére kerül sor. Itt az út­test átlagosan nyolc méter széles, csak egyes helyeken éri el a ki­lenc métert. A Parászta-híd mind- . össze hat méter széles. Most az úttestet tizenkét méterre széle­sítik, a szegélyeken kívül lesz a zöld sáv. Az út átépítésével több korrekciót is elvégeznek. Többek közt megszüntetik, illetve belát- hatóvá teszik a ma még sok bal­eseti veszélyt előidéző két buk­kanok Az idei program főként a tu­lajdonképpeni útépítés előkészíté­sét tartalmazza. Megépítik a csa­tornákat. Megszűnnek a nyílt ár­kok az út szélein, helyettük jobb­oldalt, az útpadka alatt vezetik a csapadékcsatornát, a baloldalon pedig, az úttest széle alatt a szennyvízcsatornát. (Szennyvíz- csatorna egyébként ezen a sza­kaszon nem is volt.) Még az idén kerül sor a villanyvezetékek és a posta kábeleinek áthelyezésére, a borkombinát szennyvízcsatorná­jának átépítésére. Megépítik a csatornáknak az úttest alatti át­kötéseit is. így, ha elkészül az új úttest, belátható időn belül nem lesz szükség — új szennyvíz- „termelő” bekapcsolása esetén sem — annak felbontására. az új Parászta-hídat. Ez is 12 méter széles lesz, a járdával együtt 16 és fél méter. A nagyarányú átépítési, kor­szerűsítési munkát a hármas- hídig terjedő szakaszon 1965. vé­géig fejezik be. Ennek költsége 15,5 millió forint. Ehhez jön még a tanácsi beruházásból fedezett szennyvíz-csatorna építése, ami másfél millióba kerül. A követ­kező évben kerül sor a Széchenyi utca korszerűsítésére. Az előké­szítő munkákon, a csatornaépíté­sen és a villanyvezeték áthelye­zésén már dolgozik a Tanácsi Építőipari Vállalat mélyépítő és villanyszerelő részlege, az ő ter­vük ez évre meghaladja a négy­millió forintot. Természetesen az útkorszerűsí­tés egy ideig kényelmetlenné te­szi a közlekedést, gyakran kerül sor útlezárásra, a forgalom el­terelésére, de a nagy beruházás befejezése után nagymértékben megjavulnak Szekszárdon a for­galom feltételei. Az eddigi há­rommal szemben négy forgalmi .Ugyaecsafe a?. Mén építik meg <V v V*vx, _ , VK~ r J V v ■ iJt sávos lösz a varos toutvonala. • ,»v

Next

/
Oldalképek
Tartalom