Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-04 / 129. szám

ROZSODNAK 16 AZ A VAN SZÍVTELEN KUZYA VAGY FRED! NEM VALÓ Al KYEN EMBER URAK KÖZ* ! X—^ A SEGÍTSÉGET KÉRŐ HAJO EL6ÜLLYEDT. EGY MEN- TŐCSÓNAKOr FEOGZNEk ESC, AMELYBEN EGYONIL, ÉS EGY KATONA INTEGET KELÉSÜK. DE HIRZEN EZ SUOASSEX GYÁR. MATÜOY! MINISZTER ÉS BRADFORD SZA­ZAKOR-' EZEK SZERINT A RADZEERNEK VÉGE ' ÓRIÁSI TERVEM VAN'. FOGLYUL ^ EJTSÜK ŐKET... _______ FOLYT ATJUK. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1964. június 4, ÉLNI TANULNI ORDAS IVÁN: akivel két nap­ja beszélgettem a tamási járás egyik kis falujá­ban, pontosán egyidős a XX. szá­zaddal. Hatvannégy éves tehát, így átlagos emberi mérték szerint sokat élt. Az igazság, azonban annyi, hogy sokat élt át, de máig sem tanult meg élni. Hol is ta­nult volna? Kitől? Még, része jutott az első világ­háború utolsó két esztendejéből. Ha valaki eszébe idézi, olyan ne­veket említ, mint az apáinknak vérfürdő^ nekünk történelmet je­lentő Monte Grappa és magassá­gi pont szerint.sorszámozott gép­puskafészkeket, valahol az Ison­zó mentén. Aztán a következő három évtizedről nem mesél sem­mit. Mintha az emlékezetében is összefolytak volna az évek, ami­• kor „csak” dolgozott. Hét holdat ' ragasztott a meglévő öthöz, meg másfélnyi legelőt a patak mentén, ■ de szerencsére olyan helyen, ahol ritkán jár a víz. Ez a „csak” ret­tentően sokat jelentett. Inatsza- kasztóan kemény munkát egy egész családnak is. Imre bácsinak pedig nincs családja. Lina néni van. a kedves areú felesége, aki­nek valószínűleg szintén ősz a haja, de ezt csak sejteni lehet, mert állandóan kendőt hord. Im­re bácsi dolgozott és megörege- . dett. Szívósan, keményen örege­dett meg, konok daccal. Ismerő- . sei a háta mögött nyersnyakas embernek nevezik. Most is ma­gas, széles vállú, erős, de már egy kicsit hajlottan jár. Dolgozik. ; Gyalogmunkás a termelőszövetke­zetben és évek óta a munkaegysé­gek százainak zsákba töltött ér,--, lókét viszi haza zárszámadáskor. Sokat. Odahaza állatot is nevel, • Lina néni kacsákat, libákat töm. disznót hizlal. Pénzt kap érte, megérdemli. Pénzüket otthon tart­ják, ki tudja, miért, de a taka­réknál jobban bízriak a szekrény- fiókban. 1920-ban épült. Tiszta, takaros. és változatlan. Ugyanaz benne a bútor, ugyanúgy nincsen rádió, könyv, mint harminc, vagy negy­ven éve. Újságot nem járat, mi­nek? Uj ruhát hosszú esztendők óta nem vásároltak, egy-egy régi ünneplő egész életre szól úgyis, tehát minek? Imre bácsi szabad­ságon még soha . életében nem volt, beteg pedig egyszer. Har­mincnégyben búcsúkor, amikor megszúrták. Ha kérdezik, vála­szol. A mezőgazdaság dolgához kitűnően ért. nem könyvekből, hanem tapasztalatból. Ha nem kérdik, nem szól. Minek? Mun­kából még nem hiányzott, arra gondolni sem lehet, hogy ne csi­nálná meg, amit rábíznak. Este otthon, ha van még idő, dolgozik. Vasárnap, vagy a több üres órát kínáló őszvégi, téli napokon szintúgy. A könyvet, mozit nem igényli, minek? Tennivalót min­dig talál, és alighanem ő csodál­kozna a legjobban azon, ha vala­ki váratlanul megkérdezné tőle, hogy azt — minek? Imre bácsit tulajdonképpen csak hódolat illetné, nem bírálat, évti­zedek munkájában edzett szorgal­máért, hozzáértéséért, páratlan becsületességéért. A bírálat nem is őt kell, hogy sújtsa, hiszen tár­sadalmunkban nincs tiszteletre méltóbb, mint a munka. Csakhogy a munka nem öncél, hanem a jobb, a szebb élet elérésének esz­köze. Hol van ma már az indoka, alapja, oka annak az ősi félelem- nfek, ami Imre bácsi és az imre- bácsik eg.v életen át tartó kupor-- gntása, a védtelen, magányos öregség rémképe mögött rejlik? Egy*"másik társadalom ültette el, az azóta fává terebélyesedett csírát. Ilyesformán Imre bácsi nemcsak egy hosszú élet küzdelmeinek hő­se, hanem áldozata is. Idáig hat­vannégy évet élt, sok mindent át­élt, csak éppen élni nem tanult meg. XI. — Dehát az ég áldjon meg, ne rejtelmeskedj tovább, és ne akarj egy sok frontot járt öreg bajtár­sadnak politikai felvilágosító ok­tatást tartani! Miről van szó? Fred Perkins közelebb hajolt barátjához: — Jól fülelj! A következőkről... Az öreg Tien tapintatosan el­húzódott a vendéglő legtávolabbi sarkába, amikor Lea és Fred be­léptek. Tien bölcs ember volt és minden rendű szerelmek atyai pártfogója. — Milyen kedvesek! — düny- nyögte magában és ferde metszésű szemeit jólesően futatta végig a sarokban összebúvó páron. — Az ember még azt is feledné olykor, i egyre sűrűbben bontakozó szép­ségeit, a művelődés, a szórakozás, akár csak a pihenés örömeit is megtanítani, megismertetni az idősebb nemzedék tagjaival, szép, komoly és nehéz feladat. Sokmin­denki, elsősorban a falusi kultúr- munkások dolga. Imre bácsi és az t imrebácsik ugyanis se a megyé­ben, se az országban nincsenek 'egyedül. (ordas) Regény & é be felszolgálónak, de őt ottha­gyom! — Gyerekség, Lea! Ha akarja másnap úgyis megveszi a büfét és az utcára tesz. Ne add vissza a gyűrűt! — Né adjam? Hanem? .. Le­gyek... Fred egy csókkal vágta el a kérdés útját: — Csacsi! Mit gondolsz rólam? Nem ezt mondtam! Egész másra akarlak kérni... Mondd, szereted te a trópusi környezetet? Lea elámult: — Még sosem voltam a trópu­sokon. De miről jut ez eszedbe? Hirtelen felcsillant a szeme: — Fred! Te el akarsz, vinni! Fred Perkins mosolygott: — Persze hogy el drágám! Csak még egy egészen kis időre van szükség. Meg szükség van a Mindent megteszek Freddy hogy amerikaiak. Hogyan turbé- kolnak... Fred és Lea pedig egészen kü­lönlegesen turbékolt. — Nos? — kérdezte a fiú. — Változatlanul erőszakos a vén szatír? Lea a fejét rázta: — Nem, de most sokkal rosz- szabb. Egy cseppet sem iszik, de épp tegnap félreérthetetlenül kö­zölte. hogy a titkárnői állásnak nála természetszerű velejárója egészen más is... Megfogta Fred kezét: — Freddy! Segíts rajtam! Én nem akarok az övé lenni... Nézd, máma is mekkora gyűrűt adott! Nem mondta, de gondolhatod, hogy „előlegbe”... Szikrázó brilliánsgyűrűt vett elő a retiktiljéből. Fred bólintott: — Sokat ér! — Visszaadom neki! Vissza­adom neki és otthagyom! Nem bá­nom, inkább elmegyek egy büfé­ié segítségedre is... — Mindent megteszek, Freddy! Mindent amit akarsz! Csak a Vö­rös Omartól vigyél minél mesz- szebbre. Hogyan segíthetek? Fred félretolta a poharakat és közelebb hajolt a lányhoz: — Sokféleképpen. Elsősorban is, de ne ijedj meg, az a kérésem, hogy légy kedves Brandhoz... * Omar Brand gyanakodva járat­ta végig tekintetét Joen. — Túlságosan nagy! — mondta tömören. — Perkins! Egyáltalán elbír egy ekkora emberhegyet a gép? — Kettőt is, mr. Brand! De nem azért mondom, hogy szem­közt dicsérjem, nem kettő, hanem kétszáz között sem akadunk még egy olyan rádiósra, mint Brown... A milliomos vállat vont: — Maga tudja! Mindenesetre ma szánjanak föl és mutassa meg az új embernek a gépet. Holnapig nincsen szükségem magukra! A két bajtárs elköszönt és egy­más mellett ment végig a villa parkján. Omar Brand hosszan né­zett utánuk és a fejét csóválta. Sosem szerette a nála magasabb és erősebb embereket. MR. BRAND AKARATA TÖRVÉNY Lea King igyekezett kedves lenni a milliomoshoz. Igaz, hogy Omar Brand kedvességeinek meg­nyilvánulásai ellen nehéz volt védekezni. Fél kézzel a székéhez szorította, majd székestől maga felé döntötte és nagy buzgalom­mal csókolgatta a lány nyakát. Közben duruzsolt: — De szép nyakad van, kedves! Micsoda hattyúnyak! A félrecsúszott ruhából kibukó vállra pillantott: — És milyen szép vállad! Vaskos ujjaival igyekezett mi­nél többet kibontani a kedvére való vállból. Lea sutogott: — Ne, mr. Brand! Ne most! Be­jöhetnek! Omar Brand keze megállt: — Ne most? Azt mondtad, hogy ne most? Megjött az eszed, lány? Ha nem most, akkoi> mikor? És hol? Ne mondd, hogy nem igyek­szem a kedvedre tenni! Elengedte Leát és felegyenese­dett. A lány egy pillanat leforgá­sa alatt rendbehozta ruháját és közben villámgyorsan váltott az agya. — Ma nem borotválkozott, mr. Brand! — mondta váratlanul. A férfi meghökkent. — Csakugyan nem! De hát mi köze van ennek ahhoz, hogy te... — Nagyon sok! a ronda seriéi­vel összevissza karcolta a nyaka­mat! És különben is, miért kell magának erőszakoskodnia, amikor úgyis tudhatja, hogy nincs leány, ki Omar Brandnak ellenálljon! — Nofene! És akkor te miért állsz ellen? Lea egy pillanatnyi habozás után válaszolt: — Mert úgy ront az embernek, mint valami favágó! Leteperi az irodában. ígér fűt-fát, de eszébe sem jut, hogy a magamfajta sze­génylánynak a jóhírére is vigyáz­nia kell. Csak valami jusson az apám fülébe és aztán jő állás, nem jó állás, úgy itt kell hagy­nom magát, mint annak a rendje! Az persze eszébe sem jut, hogy ha már mindent akar. legalább el­vigye valahová a titkárnőjét, va­lami szép, távoli vidékre,.. A Vörös Omar széles mosollyal élvezte Lea pattogását. — Micsoda lány! — gondolta magában. — Mennyire másnak adta ki magát egész idáig! Csoda temperamentuma van! (Folytatjuk) HA AZONNAL NEM FORDÍTOD A HAJÓT DÉLKELETNEK, AKKOR MEG FOGLAK A NYAKADNÁL ÉS ADDIS VEREM A FEJEDET A HAJÓ KOR — íátj/Íhoz, amis őr nap keu hoz ZÁ. HOGY LE SMIRGLIZZENEK RÓLA. KfP&ESÉMVVALTdlAT« | II házuk Imre bácsi,

Next

/
Oldalképek
Tartalom