Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-14 / 138. szám
i I C7 KISS DENES: einigen volt, sőt bátran elmondhatjuk, sohasem volt lékünk pénzünk egycsomóban. krajcártalanok voltunk nagyobbrészt Azon a nyáron pedig teljesen pénz nélkül álltunk. Apám íiszegődött Cövek Nagy Gáborhoz, a cséplőgépeshez. A távoli megyékben barangoltak, bércsép- léselcet vállaltak. Apám mindenese volt Cövek Nagynak. Szaladj ide, szaladj oda, mérjél, írjál, számolj, fűtsél, kezeld a gépet, félóra múlva visszajövök. Holott pedig huszonnégy óra múlva se jött vissza, sokszor két napig egyfolytában ivott a kocsmában... Minden nyáron vele volt, minden nyáron becsapta, mégis mindig rá tudta beszélni, hogy vele menjen, fűt-fát ígérve hiszékeny jó apámnak. Tudtuk, hogy majd csak szeptemberben jönnek haza, ha majd a herét, bodorkát is elcsépelik. így hagyott otthon bennünket apám Péter-Pálkor, azon a nyáron is. A krajcártalanság ösztökélt aztán engem arra, mint másodikos kis diákot, hogy elszegődjem a kőművesekhez, táglahordásra. Kibeszélhetetlenül vágytam egy tornanadrágra, tornaingre, gumicipőre. Vágyamról többször beszéltem édesanyámnak. — Mit csináljak kisfiam, ha nincsen rávaló!... Ez a Cece néni se jön ide mostanában, hogy eladnék neki valamit. Cece néni vén, pipás cigányasz- szony volt, edénnyel és ócska ruhával kereskedett. Akkor építették a faluban az emeletes Népbankot, és én hétfőn reggel jelentkeztem Hakker pallérnál. Hakker italos ember volt, akkor reggel is a kocsmából jött ki a munkára. Vérbenforgó szemmel nézett rám: — Mit akarsz, te kölyök? — Téglát hordani! — feleltem. — Osztán bírod? — csodálkozott keveset. — Bírom! Barackot nyomott a fejemre, s felvett egy korona napszámmal. És én hordtam a téglát. A tégla harmadnapra kisebezte ujjaim hegyét, serkedezett belőle a vér. Esténként vizesborogatást rakott rá édesanyám, és azt mondogatta, hogy nem nekem való még a tég-, lahordás. Én azt vetettem ellen, hogy majd csak kihúzom ezt a hetet. — Hat korona, édesanyám! Milyen sok pénz az! El is jött a szombat. Felálltunk napszámfizetésre. Az utolsók között szólították az én nevemet. Egy téglarakás tetején ültünk öreg barátommal, Gyula bácsival, akivel az állványokon hozott össze a közös sors, mert hét vége felé már targoncával hordtuk a téglát: az öregember és a gyerek — múlt és jövő. Gyula bácsit azóta sem tudom elfelejteni, mert az első ember volt ezen a világon, aki belém lopta a szomorúságot, aki megtanította velem, hogy vannak szánandó emberek ezen a fölr dön. Mert Gyula bácsi szegény foltozó szabó volt, de elromlott a szeme, és nem tudott az iparban dolgozni. De az egyik fiából ügyvéd lett, a másikból mérnököt nevelt, a lányát pedig egy gazdag nagykereskedő vette el... Ö meg sovány napszámból tengette napjait. IX at koronát kaptam, boldo- gan szaladtam haza. Megvethetjük a tornainget, sapkát, cipőt A segéd összecsomagolta szépen a tornafelszerelést, átkötötte zöld szalaggal: édesanyám a kasszához ment, leszámolta a hat koronát. A kövér rövidárus a kassza üveglapjához ütögette a koronákat Az utolsónál lekopott képéről az üzleti mosoly: — Ez. a korona hamis kérem! — s újra verte az üveghez. — Hamis pénz!— Hamisítvány!... Nikii, nem ezüst!... De még nem is nikliből, hanem cinkből hamisították... Ott álltunk ütődötten a kassza előtt. Én hófehéren, édesanyám színtjátszva kapkodta el égszínkék szemét a kereskedő gyanakvó tekintete elől.-- Kérem ezt a pénzt nem fogadhatom el, tessék kicserélni. Igen, tessék kicserélni. De nem volt nekünk hetedik koronánk, így aztán a segéd elvette tőlem a csomagot, és kiszégyenkeztünk a boltból. Kint az utcán mintha édesanyám ez alatt a pár perc alatt öregasszonnyá vált volna, pedig még alig volt túl a harmincadik életévén. — Csalók! El akarták sózni a hamis koronát! — hangzott utánunk a boltból. * II akker előtt álltam fent az állványon. Szája okádta a füstöt és a szilvapálinka illatát. — Mit akarsz?... Nem veszlek vissza, mert három napot lazsu- káltál!... — Nem azért jöttem én, Hakker úr, kérem. — mutattam neki felsebezett ujjaimat, — hanem azért, mert szombaton egy rossz koronással tetszett fizetni... Mutattam neki a rossz pénzt. Ordítani kezdett, szidott, aztán ütésre emelte kezét. — Csirkefogó!... Én adtam néked rossz koronát?! Féltéslat dobott utánam, azzal sem talált el és miután nem bírta szusszal, abbahagyta a futást. Ahyám az énülő háztól távolabb várakozott rám, nyugtalankodott. Hallotta Hakker szitkait, ordíto- zását és már indult is, hogy ő beszéljen vele személyesen. Tétovázott, meg-megállt. Odaértem. Megértett mindent... És máf hat óra lett, fájrontot csengettek az énületen. Gyula bácsi sietett felénk malterosan, meszesen. Előre kiáltotta: — Mi történt veled kisfiam, barátom? Miért akart Hakker agyonütni? Elmondtuk. Gyula bácsi gondolkodott, — Adja csak ide jóasszony, azt a hamis'pénzt! Majd én megpróbálom elsütni...Azzal otthagyott bennünket, átsietett a téren, bement a szemben levő kocsmába. Szívszorongva vártuk. Hátha sikerül neki „felváltani”. És egyszer csak — de nem is jó erre gondolni!'— láttuk, hogy lökdoste ki Gyula bácsit a kövér kocsmáros, káromzáz esztendővel ezelőtt született Richard Strauss német zeneszerző, a későromantika egyik legnagyobb képviselője. Hosszú életének nyolcadfél évtizede hid és összekötő kapocs a későroman'.ika évtizedei és a modern zene között. Ehelyütt nem feladatunk a nagy muzsikus, komponista és karmester életét és alkotásait elemezni. Az olvasó tekintsen el ettől, hiszen a Salome, az Elektra. a Rózsalovag alkotóművészének muzsikája az emberiség öröklétű remekművei közé tar-, tozik: engedtessék meg a zene- történeti értékelés helyett Richard Strausst. az alkotó, élő embert felidézni. Hadd kezdjük krónikánkat a papával. Franz Strauss, a müncheni udvari zenekar első kürtöse kiváló muzsikus volt Richard Wagnernek pedig esküdt ellensége. Egyszer, egy Trisztán-nróbán, Wagner nem tudta megállni, és szóvá tette a dolgot: — Nem tudom elhinni, hogy maga úgy gyűlöli az én zenémet, Strauss. Nem tudom elhinni, mert olyan gyönyörűen fújja. Franz Strauss, a kürtös, szárazon így felelt: \ — Attól még gyűlölhetem A Wagner-ellenes Franz Strauss fia már nem gyűlölte _ a Nürnbergi mesterdalnokok világ-, hírű komponistáját. A fiút Ri- chárdnak nevezték el a szülők — Richard Straussnak. lS76-ban — 12 éves korában — jelentkezett első művével: Op. 1. vagyzenekarra írott indulóval. 25 éves korában már a weímari színház karmestere, s 1901-ben eljut első színpadi művének be- mntatójápoz. Strauss új színeket új formákat hozott a zeneművészetbe. kodott, a csendőrséggel fenyegetőzött.., • Hr izénkét esztendő nem az a kor, mely megérti a világ folyását, de gyerekfejjel azt már tudtam, hogy a szegényemberek olyan elhagyatottak voltak benne, mint az égi madarak. Pityergős lélekkel feküdtem le. A rossz korona felborzolta nagyon gyermeki lelkem bársonyát. Gyula bácsi! Évekig láttam még az arcát olyan szederjesen, oreg- lilásan, mikor a szégyentől elborult lélekkel, tétova léptekkel szelte át a teret, kapkodva a levegőt. — Hát megjártam, na!... Na, nem baj, nem baj! — vigasztalta magát. — De menjünk innen, mert hátha ez a bolond kocsmáros igazán átszól a csendőrőrsre!... Ezt a rossz pénzt pedig inkább el kellene hajítani! — Hajítsa el! — bíztatta anyám lehelethalkan. Rosszakat álmodtam. Asszonyok lepték el a házat, elvittek mindent. Ott volt Cece néni is, és elcsalta édesanyám ünneplő ruháját, azt a krinolint, melyet csak nagy ünnepek alkalmával vett fel és 'úgy festett benne, mintha a nyári pirkadat rózsái csókolták volna erre a világra. Felébredtem hirtelen és akkor úgy tetszett, mintha Cece néni libbent volna ki a szoba ajtaján, utána édesanyám csendesen csukta az aj.tót. Nem tudom már, álom volt, igaz volt, de másnap az álom megismétlődött. Megdörzsöltem a szememet. Libbent Cece néni a szobából. Kiugrottam az ágyból, a szekrényhez rohantam, kinyitottam. Édesanyám egyetlen ünneplő ruhája nem volt benne... Álltam némán, ijedősei^ Félre- pillantottam. Az egyik széfre esett a tekintetem. A széken pedig ing és egy tükörfényes, fekete klottnadrág díszlekedett sorjában egymás mellett... Az udvarról nóta szállt be. Édesanyám dalolt. Tiszta, szép zengő volt a hangja, s anyámmal daloltak a kiskert virágai és a madarak, a kövér birseken... Csurka Péter RICHARD Annyira „újakat”, hogy azokat eleinte sajtóhibáknak minősítették a rosszindulatú, vagy tudatlan muzsikuskollégák. Richard Strauss ezért partitúráinak kényesebb ütemeihez odanyomtatta: — Nein druckfehler! Nem sajtóhiba! ----E gyszer arról volt szó a társaságában, hogy sok művész külseje egyenesen nyárspolgári. Azt állították, hogy Richard Strauss is olyan, mint egy egyetemi tanár. A zeneköltő felesége is jelen volt. Megszólalt: — Az lehet, hogy Richard külsőre olyan, mint egy nyárspolgár. De hí papiros van előtte! Akkor bezzeg kitombolja magát! Amikor a bécsi Staat soper élére állt. csakhamar egy fiatul karmester egy évi szabadságot kért Richard Strausstól. — Miért van szüksége ilyen hosszú szabadságra? — kérdezte Strauss. Az ifjú titán elpirulva mondta: — Szeretném befejezni az operámat! Strauss elnevette magát: — Ezért kér egy évi szabadságot? Uram! A nap 24 órából áll! 12 óra ebből a színházé. 8 óra az alvásé. Marad 4 óra az írásra. 4 óra. uram. naponta! Még több szabad időre van szüksége? Richard Strauss Salome-ját sokáig nem engedélyezték előadásra Becsben. Mikor a tilalom megszűnt Kossuth Ferenc miniszter kíváncsi lelt a dalműre. Az udvart kérdezed ? Az udvart kérdezed, otthon? Tudom-e milyen? Már mondtam: magamban hordom, naponta előveszem megtörölgetem, lesimogatom róla az időt, mégis ma már nem olyan, mint tegnap volt vagy azelőtt. Vagy az anyámat kérdezed? A minap láttam a tenyerét: sziklakeményre égett, aszályos földdara b hasonlíthat csak hozzá! Megmeredt, apró sors-villámok cikázzák be: sebhelyek, bőrrepedések. Mondjak még róla valamit? Alig tudok, nem is tudok. Ügy élt mindig, hogy dolgozott, megvakult, annyit foltozott, föld felé annyit hajlongott: vetett, ültetett, kapált, hogy már a tájék része lett, belegyökerezhetett, mint a fák, most már örökre dombokhoz görbí tve derekát. Mit mondhatok még? Szeretem, ha nem is érti miképpen lehetett az én anyám éppen?! Alágyújtósnak használja versemet. „... nem volt a háznál más papír, fiam...” így mondta. De én igazán megértem: mindennél fontosabb, hogy a tűz égjen, hogy felengedjünk mindannyian. KESZTHELYI ZOLTÁN: Háromszor három év Háromszor három év: homályos arcod még homályosabb kontúrját láttam az égen, az időben, csak elsóhajtott szavaid, az áhitat és szeretet zsoltárát hállottam. Tiszta volt ez a szerelem, talán nem is szerelemnek szánta nékem a Törvény: valami más rendeltetéssel küldött elém a kétségek végenincs erdejében, amikor elsuhant fölöttem a szeretetlenség világot beborító árnya! STRAUSS Felutazott Bécsbe és elfoglalta helyét a földszinten. Nem volt valami jó hangulatban. Magában dörmögött. Mikor befejeződött az előadás, odahajolt a mellette ülő férfihez, s azt kérdezte: — Nem is tudom, ki írhatta ezt a hülye zenét? — Kérem, ezt Richard Strauss szerezte — hangzott a büszke bécsi felelet. Kossuth csodálkozva húzta fel a szemöldökét: — Richard Strauss? Olyant én nem ismerek. A szomszéd most már télié sen Kossuth felé fordult, s meggyőzően magyarázta: — De igen. Tessék, itt van a színlapon... Irta Richard Strauss A miniszter fejét csóbálta. — Ez teljesen érthetetlen. Is- meren Oscar Strausst és Richard Wagnert, de Richard Strausst.. már engedje meg, de ilyen nincs! Sok olvasóban merülhet fel a kérdés: vajon hogyan komponálnak a mesterek, s többek között: Richard Strauss miképpen vetette papírra melódiáit? Erre ad feleletet Richard Strauss önvallomása: „Mindenütt tudok komponálni: a zajos hotelben, a kertemben, a kocsiban, vagy vonaton. Kotta- vázlatkönyvemet mindig magammal hordom akár sétálni megyek, akár ebédre, vagy bárhová. Ha véletlenül valamilyen motívum jut eszembe, azt azonnal beírom a noteszembe. At Elektra egyik legfontosabb moti- vumát kártyázás közben fogta meg a fantáziám...” Richard Strauss ízig-vérig modern muzsikája nem tudta azonnal áttörni a közönség és a kritikusok haladásellenes kőfalát, így például a pesti zenekritikusok sem maradtak el külhoni társaik mögött, mert például 1897-ben Így írtak a Till Eulen- spiegel-röl: „Ilyen zenei tótágast, összevisszaságot még nem komponált szabad lábon tévő muzsikus.." Nem marad el mögötte az Elektráról megjelent bírálat sem: „A túlzások, finomságok rend- kívüliségek bonyodalma és a kimerültség zsenialitása van ebben a műben. A túlfeszített idegek sóvárgása lehetetlen hangulatok hatásáért. mesterségesen épített akadályok leküzdéséért való gyötrelmes munka...” Ezek a sorok ma már a feledés homályában hevernek, míg Richard Strauss művei mi és holnap örömet szereznek a zenekedvelő és zeneértő emberiségnek. Befejezésül hadd fordítsuk komolyra a szót és idézzük Richard Strauss egyik levélrészletét. melyben így írt a hitleri zsarnokságról: „.. mindig hangsúlyoztam hogy a Streicher—Go:bbels-féle zsidó- üldözést gyalázatnak tartom, s megszégyenítőnek a németek becsületére. Szegénységi bizonyít- ványnak. a tehetségtelen, lusta középszerűség legaljasabb eszközének a magasabb rendű szellemiséggel és tehetséggel szemben...” Ez volt tehát Richard Strauss: polgári humanista, aki nem hallatta hányját ugyan kora nagy kérdéseiben. de mindhalálig tiszta szívvel figyelte a körülötte zajló eseményeket. ■ RÉVÉSZ TIBOR .
