Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-12 / 136. szám
1964. június 12. TOLNA IWEGYR1 NftPfttSAfl 1 MIT MOND A PARAGRAFUS ? Az anya ápolási költsége Egy balesetet szenvedett munkást. amikor a kórházból elbocsátották. otthon mint fekvő beteget édesanyja még hetekig ápolta. A megindult kártérítési perben vita merült fel. hogy az anya részére az ápolásért felszámított napi 30 forint jár-e, vagy sem. A járásbíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kereső foglalkozást nem folytató anyának ápolási díj nem állapítható meg. Ugyanez volt az álláspontja a megyei bíróságnak is. A Legfelsőbb Bíróság az ítéleteket megsemmisítette és az alsófokú bíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára utasította. — Az önmagával tehetetlen beteg ellátása, ápolása többletmunkát jelent — mondotta ki a Legfelsőbb Bíróság. — Ha ezt a munkát családtag végzi, a családi kapcsolaton alapuló kötelezettségének tesz eleget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezzel a kárt okozót mentesíteni kívánja kártérítési kötelezettségé alól. Az alsófokú bíróságok álláspontjának elfogadása azt jelentené, hogy a családtag a kárt okozó érdekében díjtalanul köteles többletmunkát végezni. A bíróságoknak vizsgálniok kellett volna, hogy a sérült mennyi ideig és milyen mértékben szorult ápolásra. és ez milyen njegterhelést jelentett anyjára, tehát mennyiben jogos a napi 30 forint felszámítása. Munkabérről lemondani nem lehet Egy vállalat két dolgozóját fegyelmi határozattal elbocsátották. Panaszukra a járásbíróság megállapította, hogy a fegyelmi döntés az elkövetett cselekmény súlyával nincs arányban, ezért hatályon kívül helyezte. Ennek ellenére a vállalatvezetőséggel közös elhatározással a két munkás a munkaviszonyt megszüntette és minden igényéről lemondott. Később mégis kártérítési pert indítottak, arra hivatkozva. hogy a jogszabály- ellenes fegyelmi határozat miatt. továbbá, mert munkakönyvüket elkésve kapták meg. megfelelően elhelyezkedni nem tudtak és az így keletkezett kárt a vállalat megtéríteni tartozik. Az alsófokú bíróságok a keresetet azzal az indoklással utasították el. hogy a vállalattal szemben fennálló kártérítési igényükről önként és kényszer nélkül lemondtak. tehát keresetük alaptalan. — Ezt a lemondást — szögezte le a Legfelsőbb Bíróság —. semmisnek kell tekinteni. A két dolgozó igénye munkabér-jellegű. A munkabér a munkaviszony mellőzhetetlen tartalmi eleme, arról érvényesen lemondani nem lehet. A törvényben biztosított munkabér a dolgozót megilleti, az ezzel ellentétes megállapodás semmis. Nem hagyható figyelmen kívül az sem. hogy nem kívánatos és jogpolitikai szempontból serri helyeselhető az olyan törekvés, amely a fegyelmi jog gyakorlását a dolgozókkal való anyagi egyezkedéstől teszi függővé. A lemondás nem akadálya a két munkás igénye érvényesítésének. Hogyan kell kiszámítani a gyermektartásdíjat? Egy apát havi 1300 forint jövedelme alapján 260 forint gyer- meKtartásdíj fizetésére köteleztek. Egy év múlva az anya a tartásdíj felemeléséért pert indított. Igényét arra alapította, hogy gyermeke apja nyolc hónapja új állásba került, ahol havi 2670 forint a keresete. A megyei bíróság a kérésnek részben helyt adott és a tartásdíj összegét úgy számította ki. hogy figyelembe vette a régi munkahelyén elért négyhavi és az új munkahelyen kapott nyolchavi fizetést és így megállapította a havi átalányt. Ezt a számítási, törvényességi határozatában a Legfelsőbb Bíróság helytelennek találta. — Az állandóan követett bírói gyakorlat szerint — hangzik a határozat —. a gyermektartásdíj alapjául általában az apa utolsó egy évi jövedelmének havi átlagát kell figyelem,1*? venni. Más az eset. ha lényeges jövedelemmel járó munkahíly- változtatás történt. Ilyenkor a korábbi munkaviszonnyal elért, s lényegesen alacsonyabb jövedelem sem részben, sem egészben nem vehető figyelembe. Igazságtalan és a gyermek érdekével ellentétben álló eredményre jutna a bíróság, ha a megszűnt munkaviszony alapján elért átlagkeresetet az új munkahelyen elért átlagkereset hozzászámításával venné a tartásdíj megállapításának alapiául Ha az apa új. állandó jellegű munkaviszonyt létesített és évi jövedelme nem állapítható meg. mert új munkahelyén tizenkét hónapja még nem áll munkaviszonyban, ilyen esetben. vagy a hasonló munkakörben dolgozók évi keresetét, vagy pedig az új munkaviszonyban eltöltött időre kapott illetményt kel] alapul venni és így kiszámítani a havi átlagkeresetet. Adott esetben az utóbbi látszott célszerűnek Mivel a megyei bíróság ezt figyelmen kívül hagyta, és a kiskorú jogos érdekével ellentétesen határozott. ítélete törvénysértői Hajdú Endre Bérházi MOTOROSOK Áz IBUSZ felhívja az utazóközönség figyelmét, hogy az összes vidéki IBUSZ Utazási Irodák egyéni utazóktól szobamegrendeléseket Csehszlovákiába elfogadnak (iS) ... Apróhirdetések... Az apróhirdetés dija; szavanként hétköznap 1.— Ft, vasárnap- éa Ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon szedett szó két szónak számit. Egyik új bérház lakúja panaszkodott a minap. Mél atlankodott. hogy a lakásba alig tudnak bejutni a motorkerékpároktól, any- nyira elfoglalják a bejáratot, az amúgy sem túl nagyra méretezett lépcsőházat. — Képzeljék csak el... — mondotta —. ott van mindjárt a bejárati ajtón belül egy Pannónia. Gyerekkocsival már nem lehet elmenni mellette minden esetben át kell emelni a motoron Ráadásul folyik róla az ólat. egész tócsa van mellette, a gyerekek belelépnek és viszik a lakásba. porral, kosszal együtt. Valahogyan intézkedni kéne az illetékeseknek, kitiltani a bérházból a mo orokat. De mit mondhatnak erre n motortu’ajdono'ok? Nyil’ánValó- an azt. hogy legjobb szándékuk, legnagyobb igyekezetük ellenére sem vihetik be a lakásba — főleg a második, harmadik emeletre —. mivel nemhogy aktatáskába. de még utazóbőröndbe semfér bele. Ezért kénytelenek a lépcsőházban hagyni. Ahol kiteszik annak a lehetőségnek hogy valamilyen alkatré-zt lelopnak róla. (Mint ahogy nem egy esetben megtörtént). A szabad ég alatt főleg nem hagyhatják, mit csinálhatnak akkor mást. mint hogy a lépcsőházban hagyják? A maga módján mindegyik félnek igaza van. Mi lenne tehát a legjobban célravezető megoldás? Az. ha a tervezők gondolnának a motorosok egyre népesebb táborára. és ahogyan egyes bérházakban he’yet csináltak a gyermekkocsiknak. úgy csinálhatnának helyet a motorkerékpároknak is. Mindenesetre. amíg más megoldás nincs, a motorosok úgy ápolják. javítsák járműveiket, hogy ne á'ljanak kő: ütötte olajtócsák. ne hordják be o nyomokat a többi lakók a lakásba és ne kelljen hetenként olaj- foltos ruhákat hordani a Patyolathoz. BI. A Szakálv-testvérek Szekszárdi Építőipari Ktsz azonnali belépéssel felvesz kőműves, ács, tetőfedő, villanyszerelő, vízvezetékszerelő és bádogos szakmunkásokat, valamint kőművesek mellé segédmunkásokat továbbá az alábbi szakmák- ra ipari tanulókat szerződtet 17 éves korig kőműves, ács, villanyszerelő, üveges és vasbetonszerelő. Jelentkezés: a szövetkezet munkaügyi előadójánál Szekszárd, Rákóczi | u. 15. szám alatt. (63) A MÉH Vállalat szekszárdi telepe azonnali belépésre pénztárkezeléssel egybekötött adminisztratív munkaerőt keres. Munkabér megegyezés szerint. MÉH- kirendeltség, Szekszárd. (64) A Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz javító részlege közli az ügyfelekkel, hogy a rádió-, televízió-, elektromos háztartási, hűtő- és minden egyéb javítással kapcsolatos bejelentéseket és érdeklődéseket a Tolna, 251-es telefonszámon eszközöljék. (67) A Dombóvári járási Építőipari Ktsz állandó munkára keres kőműveseket, kubikosokat és kőműves mellé női segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a ktsz központjában, Dombóvár, Hunyadi iér 20. (54) Ké szoba, konyhás ház. kis udvarral beköltözhetően eladó 55 ezerért. Érdeklődni Rittmannal, Szekszárd, Bartina utca 22. (70) Á Tolna megyei Moziüzemi Vállalat azonnali lllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHII belépéssel felvesz nyugdíjas, vagy félműszakos gépírót. (o9) A Tamási Építőipari Ktsz azonnali belépésre felvesz műkőkészítő és villany- szerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: Tamási, Rákóczi u. 21. (66) A Dombóvári járási Építőipari Ktsz kőműves, ács, asztalos, és villanyszerelő tanulókat keres felvételre. Jelentkezni lehet a ktsz központjában, Hunyadi tér 20 (54) HIRDESSEN AT *__/ • / 1 f «tolva A\epi ij sagban MEGYEI [ J b Érettségi vizsga... (Balogh Bertalan rajza) Csomagolóanyag Összehajtható vándor cipödobozok öblös üvegek faláda fahordó nátronzsák Felújításra szoruló, felesle ges készletót átveszi, felújított állapotban raktárról szállít az egész országba: GÖNGYÖLEGFELÜJlTÓ V ÁLLALAT, Budapest. XIII. Dagály ut ca 3. yeleftm: 200—285. 200—380, 200—705, ___________________(24) A Simon tornyai Vegyesipari Vállalat a lakosság szolgálatában! Újdonság ! Gépkocsiba belső védőhuzat lenvászonból és műanyagból nagy választékban! 600, -tói 1000,—Ft-ig. Legújabb divatú női, férfi- és gyermekruhák. fehérnemű cikkek, pulóverek és mindez egy helyen! Anyagokból bő választék, de hozott anyagból is megrendelhetők, a Simontornyai Vegyesipari Vállalat hogy eszi üzemegységénél. Augusztus 1-től a tamási paplangyártó üzemegység egyedi megrendelésre, a lakosság részére saját és hozott anyagodból is paplanokat készít, felújít. Megrendelések a vállalat központi irodájában (Simontornya, Lenin u. 21.) vagv a helyszínen az üzemegységnél. ______________________________ (40) /